Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 75-98. szám)

1929-04-24 / 93. szám

ntíwidéil 1929. április 24. — Nógrád y István dr. ismert fő városi orvos, a Társadalombizto­Intézet egyik főorvosa a Petőfi Sán dor utca 6. szám alatt levő lakásán agyonlőtte magát. Nógrády István az utóbbi időben súlyos anyagi za­varokkal küzdött. — Flachbarth Ernő dr., a felvi déki magyar pártok központi igaz­gatója ellen a csehek elfogató pa­rancsot adtak ki. Flachbart a Tuka üggyel kapcsolatban történt kihall­gatása után távozott prágai lakásá­ról és azóta nem tudják hol tartóz­kodik. — Pap Csicsó István a román kamara elnöke ugy nyilatkozott, hogy az optáns ügyben az összes elvi súlyos kérdéseket át hidalták s most már csak a kártérítési ósz­szeg nagyságáról folyik a vita. Azt hiszi, májusban létrejön a végleges megegyezés. -— Frot szocialista képviselő be­jelentette a francia kamara elnö­kének, hogy a chalousi tábori kór­házban történt botrányos esetek miatt interpellálni fog. A lapok sze rint a kórházba szállított közlegé­nyekkel szemben a vezető orvos szadista természetű kegyetlensége­ket követett el. — Róma születésnapján, a muii­Ka és a harmadik sorozás ünnepén amikor az ifjú fasiszták átmennek a miliciába és a pártba, 50 ezer fasiszta, fölött tartott szemlét Mus­solini. Nemes Endre: MA... Ma. napfény tévedt redős homlokomra, Ma szint váltott az ólomszürke arc, Ma lelken csókolt áldott tavaszzengés És lelkemben békévé vált a harc. Ma nóta kél hallgatag ajkamon ... Elfeledem az örökös borút. S nótaszóhoz ha cigány is kerül : Ma nem húzza a régi szomorút. Ma rügy fakad éltem meddő fáján S a kín helyére máma mosoly terem. Ma pap vagyok s a szószékre hozzám Nem érhet föl a szenny, a förtelem. Ma .. . elfeledem, hogy közéig a holnap ... Ma erdő nyil és csalogány dalo\ S madárdal közt oly édes feledni: Hogy reám már az Ősz vár valahol. DIADAL Április 23-án és 24-én, kedden, és szerdán5, 7 és 9 órakor A CÁREVICS LEHÁR FERENC világsikert aratott operettje 10 felv.-ban Címszerepben: PETBOTIGH SZVETISZLAV. ÖRDÖGFIÓKA Izgalmas cowboy kalandok 6 felvonasban Főszereplő: BUZZ BORTON Amerika legifjabb eowboya Az előadásunkat 7 tagu saját zenekarunk kiséri. Következő műsorunk! Az orleansi szűz Simoné Genevois automobil gyárak képviselete Nyíregyháza, Nyírvizpalota. 2181-4 Knbassy Emil gépészmérnök » Cord Royal pneumatlk lerakata. Színház HETI MŰSOR : Igazgató : Gulyás Menyhért. Április 2.3. Kedd: Az utolsó Vere­béig lány. Bérletszünet. Április 24. Szerda. Az utolsó Vere­bély lány. Bérletszünet. Április 25. Csütörtök: Én és a hú­gom. A. bérlet 19. Április 26. Péntek : Én és a hú­gom. B. bérlet 18. Április 27. Szombat : D. u. 4 óra­kor : Bölcsödül. — (Mozihely­árakkal.) Bérletszünet. — Este : 8 órakor : Párisi divat. A. bérlet 20. Április 28. Vasárnap: Párisi divat Bérletszünet. Április 29. Hétfő : Párisi divat B. bérlet 19. Április 30. Kedd. Párisi di\ at Bér­letszünet. Ma este és holnap utoljára kerül szinre Az utolsó Verebély lány. * Páratlan siker kiséri Az utolsó Verebély lány előadásait. * Szerdán délután 50, 80 filléres és 1 pengős helyárak mellett ka­tona előadás lesz, amelyen szinre kerül a Tüzek az éjszakában. Je­gyek az állomásparancsnokság ut­ján, szerdán délután pedig 2 és fél órától kezdődőleg a szinház pénztá­ránál válthatók. * Csütörtökön este nagyszerű víg­játék-újdonságot mutat be a társu­lat. Szinre kerül Berr és VerneuiI táisszerzők nagysikerű vígjátéka . Ét' és a húgom. A vígjátékot Bv. dapesten a Belvárosi Színházban mutatták be s ma is műsoron van. A vígjáték mulattató meséje s for­dulatos jelenetei -egy-kettőre meg­lelik az utat a hallgatók szivéhez A vígjáték csütörtökön és pénteken kerül előadásban. * Szombaton ismét újdonsággal lép a közönség elé a színtársulat, amennyiben ekkor lesz A párisi di­vat bemutatója. A remek operett szerzői Békeffy és Lajthay, akik­nek Mesék az írógépről és a Régi nyár operettjeit oly nagy szeretettel fogadta a színházlátogató közönség. A párisi divat sikere még ezeknek az operetteknek a sikerét is felül ' fogja múlni. * Szombaton délután 4 órakor mo­zihelyárakkal a Bölcsődal kerül szinre. — Lómészárszék Ujfehértón. Ferkó József és tsai 6 évvel ez­előtt nyitották meg Nyíregyhá­zán az első lómészárszéket és bi­zony kevesen voltak azok, akik a lóhusfogyasztásnak jövőt jósol­tak volna. Városunkban ezidősze­rint 2 lómészárszék van és ujabban Ujfehértón is megnyílt a lóhusszék ahová innen szállítják a hust. A 6 év alatt Nyíregyházán több mint 1000 drb. lovat vágtak le, ami a kultura haladása ,de egy­ben elszegényedésünknek is be­szélő bizonyítéka . Napi hírek K ISNAPTAR Április 24. Szerda Róm. kath. György. Gör. kath. Szaba Prot. György. Izr. Nisan 14. Városi Szinház: Tüzek: az éjszaká­ban (Katona-előadás 3 és fél órakor) Az utolsó Verebély lány (8 órakor.) Diadal Kabaré: (fél 9 órakor.) Diadal Mozgó: A cárevics (5, 7 és 9 órakor.) Apolló-Mozgó : Newyork rémei ( 5, 7 és 9 órakor.) Városi gőz- és kádfürdő: Nyitva reggel 6 órától. A gőzfürdő ked­den és pénteken csak nők ré­szére van nyitva. Vasárnap csak délig van üzem. Szabolcsvármegyei Jósa-Múzeum: iskoláknak nyitva 9— 13 óráig. Egész héten at a Dr, Szopkó és Haissinger gyógyszertárak tarta nak ügyeleti szolgálatot. VÁSÁROK JEGYZÉKE: Április 24-én: Gyulakeszi, Igat (ser tés vásár nincs), Lébény, Nemes­vép, Sólyomszőlős (sertésvásár nincs), Szerencs, Szü, Tűrje, (sertésvásár nincsVasszentmi hály (lóvásár nincs), Zsámbék (sertésvásár nincs.) Kirakodóvá­sár: Bánokszentgyörgy, Kőröstar csa, Szombathely. Marha- és ki­rakodóvásár : Répceszentgyörgy. Április 25-én. Balatonfőkajár, Kis­bér, Marcaltő, Nagyszékely, To­ponár (sertésvásár nincs.) Rádió-miisor. Budapest. Szerda. 9.1 5: A m. kir. 1. honvédgyalof' ezred zenekarának hangversenye. 9.30 : Hirek. --— 9.45: A hangv. folytatása. - 12: Harangszó, időjárás. 12.05: A rádió házi triójának hangversenye. —• 12.25 Hirek. — 12.35. A hangv. foly­tatása. — 1 : Időjelzés, időjárás­és vízállásjelentés. — 2.30: Hi­rek, élelmiszerárak. — 3.30: A Magyar Rádió Újság Morse tan­folyama. —- 4.10: L'Epiattenier Gyula dr.: A chrysanthemum. -— 4.45: Időjelzés, időjárás- és víz­állásjelentés, hirek. — 5.10: Dr. Csiky Aladárné: Egyiptomban. 5.40: Pertis Jenő és cigányzene­karának hangversenye. — 1 6.40: Rádió anjatőrposta. — 7.30 : Olasz nyelvlecke. — 8.10 : A Melles magyar vonósnégyes hang versenye. — 9.15: Kurucdalok. 10.1 5: Időjelzés, időjárás, hirek és lóversenyeredmények. — 10.30 A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. —­HALALOZAS Részvéttel vettük a lesújtó gyászhírt, amely egy fiatal, tett­erős államrendőrségi detektív el­hunytáról értesít. Demeter László államrendőrségi detektív tegnap este fél ix órakor életének 35-ik évében elhunyt. A fiatal tisztvise­lőt alattomos kór támadta meg, amellyel szemben nem tudott meg­küzdeni. Pontos hivatalnok, eré­lyes, de nagyon melegszívű em­ber volt Demeter László, aki a bűnügyi osztály panaszfelvevője­ként szolgálta a köz érdekeit. — Halála őszinte részvétet keltett tiszt viselőtársainak, ismerőseinek széles körében. A mélyen meg­rendült család a következő gyász­jelentést adta ki : Fájdalomtól megtört szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogi; a szeretett férj, aP a> gyermek és rokon Demeter László államrendőrségi detektív f. hó 22-én, este fél 11 órakor, életének 35-ik, boldog házasságá­nak 8-ik évében, hosszas és kínos szenvedés után megtért Teremtő­jéhez. Kedves halottunk, hűlt te­temeit folyó' hó 24-én délután 4 órakor a Víz-utca 32. szám alatti gyászházból a ref. egyház szertar­tása után a Déli temetőben levő családi sírboltban tesszük örök nyugalomra. Nyíregyháza. 1929. április hó 22. Nyugalmas csen­des, emléke áldott legyen! özv. Demeter Lászlóné szül. Pál Etel­ka neje, Katika és László 1 gyer­mekei, özv. Demeter Pálné édes­anyja, Pál János nejével apósa, anyósa. Szarvas Lajosné férjével, Midrák István unokahuga és öccse, Bodnár Pál nejével, Pál Lajos nejével, Rajtik Pál nejével és gyermekeikkel sógorai és só­gornője. Demeter Pál nejével, Márkus Jánosné férjével, Demeter Sándor nejével, Hambor Endréné- 4 férjével és gyermekeikkel testvé- ­rei, sógorai és sógornői. — Érettségi biztos a városi felsőkereskedelmi iskolában. A vallás- és közoktatásügyi minisz­ter a városi felsőkereskedelmi is­kolában az érettségi vizsgálatok elnöklésével mint miniszteri biz­tost dr. Solymossy Sándor egye­temi tanárt, a kiváló etnográfust, a Magyar Tudományos Akadémia tagját bízta meg. : j t— A református Nőegylet má­jus 5-én tartja pünkösdi vásárát. A Ref. Nőegylet május 5-én vasár­nap tartja szokásos, pünkösdi vá­sárát a központi ref. elemi iskola dísztermében. Ez alkalommal szin­re kerül Muray Károly 1 felvoná­sos vígjátéka »A virágfakadás«. A kedves, kacagtató darabban min­denki jól fog mulatni, aki a vásárt meglátogatja. — Ha fáradt és izgatott, ha álmatlanságban és örökös félelem­érzetben szenved, ha hasgörcs, szivfájás, mellnyomás és fuldok­lási rohamok kínozzák, akkor igvék reggel éhgyomorra 1 —2 po­hár természetes »Ferenc József» keserüvizet, mert ez megszünteti az emésztési zavarok okait s elhá­rítja a vértolulást. Az emésztőszer­vek gyógyításának több orvosta­nára elismeri, hogy olyan tünetek­nél, melyek a tápcsatorna tartal­mának önmérgezéséből származ­nak, a Ferenc József viz kitű­nően beválik. Kapható gyógyszer­tárakban, drogériákban és fűszer­üzletekben. — Soha nem lesz talajvíz, nedvesség gomba, házában, ha egyszer »Biber«-rel szigetel! Kapható mindenütt! L

Next

/
Oldalképek
Tartalom