Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 75-98. szám)
1929-04-21 / 91. szám
1929. április 21. JNfYÍRYIDÉK. 13 / Megkezdődtek a Vörös Kereszt Egyesület nyíregyházi csoportjában a népszerű orvosi előadások A Vörös Kereszt Egyesület 1 nyíregyházi fiókjának választmánya Énekes János prelátus és dr. Bencs Kálmánné elnökletévet tegnap délután ülést tartott a városháza kistanácstermében. Az ülésen megjelent Mikecz István alispán is. Énekes János elnök kegyeletes szavakban méltatta az egyesület kiváló munkásának, az elhunyt Baruch Arthur pénztárosnak lelkiismeretes- munkásságát. A választmány elhatározta, hogy fájdalmának és részvétének az özvegyhez intézendő jegyzőkönyvi kivonatban ad kifejezést. A választmány ezután előkészítette a közgyűlés tárgysorozatát. A közgyűlés május 13-án délután öt órakor lesz. Ezen a közgyűlésen a központ egyik kiküldötte előadást fog tartani arról, hogy mi a teendője ma a magyar Vörös Kereszt Egyesületeknek. A választmány felkérte Benkő András kir. tanfelügyelő alelnököt, hogy a közgyűlés keretében ismertesse az Ifjúsági Vörös Kereszt Egyesülelek céljait, működésűk eddigi eredVnényeit. A választmány foglalkozott a további szervezkedés szükségességének kérdésével is. A fővárosi sajtóban napról-napra megjelenő közleményekből kitűnik, hogy a központ erősen szervezkedik és a társadalom megértéssel siet a zászló alá. Hasonló szervezkedésre van szükség a vidéken, igy Nyíregyházán is. A választmányi ülés jelentős eseménye volt Gaisler Gyula dr. főorvos előadása az emberről való gondolkodás uj irányáról, a biologiai vizsgálódás szempontjairól, a vér funkciójáról a szervezetben. Az érdekfeszítő előadás annak a sorozatnak volt megindítója, amelyet a fiók a mult évben határozott el, amikor kimondotta, hogy minden választmányi ülésen egy-egy orvos tart általános érD. O. . f deklődésre számító orvosi temarol előadást. Ezekre az előadásokra a választmány tagjai ismerőseiket is meghívhatják, sőt a Vörös Kereszt Egyesület meghiv a gyakorlati vonatkozásbafi is jelentős előadásokra minden érdeklődőt. JJ ozi njht a z Zsúfolt ház, forró siker és vastaps Az utolsó Verebély-lány" tegnapi bemutatóján Mintha egy varázsló intett volna bűvös pálcájával, egy csapásra megváltozott a Városi Színház nézőtere. Tömött széksorok, telt páho lyok. zsúfolt első emelet és diák hely s népes karzat : ez volt a képe a tegnapi nézőtérnek. A színigazgató álma teljesedésbe ment. Telt ház nézte végig »Az utolsó Verebély-lány« bemutató előadását. De nemcsak a közönség domi náló számaránya, hanem hangulata is döntő befolyást gyakorolt a darab további sorsára. Ilyen lelkes, kacagó estét régen nem töltöttünk a nyíregyházi\ színházban. Nyílt szini tapsok, végenélküli ujrázások és vastaps tették forróvá a tegnapi premiert. A közönség ünneplő lelkesedése magával ragadta a szereplőket is, akik közül szinte nem is tudtunk Teljesen felesleges a szén ha a herdozható é« törvényei védjeggyel •llátott „Kronprinz" petrolnázigóp van a háztartásban, amely egy készülékben összpontosítja mindama jó tulajdonságokat, hogy a legnagyobb családok rteaére sit, főz és melegít és emellett 70 százalék tüzelőanyagot takarít meg. L«jf jyszeriibb kezelés ! Szagtalan, korommentei! Látogassa meg budapesti terakatunkat: Budapest, VI., Andrássy út 31., ataal minden csütörtökön délután 3 órától kezdve főzési bemutatásokat tartunk. Kérjen minden kötelezettség nélkül egyszeri levelezőlapon katalógust és referenciákat a következő címen : Kronpriaz-Werke, U. W. Klmplnk, Gutramsdorf b. Wien. jhsr Az árakb a„ a vám-, fuvar- és csomagolási költségek már bent foglaltatnak. Magyar levelezési osztály. 1451-10 Magyar leveleket kérünk. CSAK.XternÍt" VÉDSZÓVAL JELÖLT PALA ÉS CSÖ VALÓDI. ETERNIT MOVEK HATSCHEK IAJOS. BUDAPEST. ANDRÁSSY-ÚT33;6VÁR.HyER6ESUJFALU. Elárusítóhelyek: Ehrenfeld Márton fatelepe Nyiregyháza, Darmann Jakab gép-vas és villamossági cikkek raktára Kisvárda Ausp tz Bertalan épületbádogos Kemecse, Angyal Simon és Sámuel fakereskedők Balkány, Mezei Jakab fakeresked'í Nyiradony, Mándi és Goldstein fakereskedők Nyírbátor, Stern Ignác fakereskedés és betonárugyár Nagykálb. Lazarovits Dávid fa- és épitési anyag kereskedése Rakamaz 1646-13 egyet-egyet kiemelni, mert hiszen mindnyájan kitűnőek voltak. Tur csy Jolán különösen a nevelőnő groteszk figurájában aratott nagy sikert, Biczó Margit pedig a mai hisztérikus asszonytipust alakította nagyszerűen. Takács Rózsi eleven, pezsdülő és sikkes volt, mint mindig, mig Irsay Nóra és Horváth Nusi is sok tapsot kaptak, utóbbi különösen a harmadik felvonásbeli magyar táncával. Polgár Gyula önmagát multa felül Wallakeövy Ármin szerepében. Harsogó derű kisérte minden mozdulatát. A »32-es baka vagyok én . . . kezdetű táncot Takács Rózsival háromszor is meg kellett ismételni. Pattantyús Mihály ügyes Fregoli-jelenetei szenzációsak voltak. Márkus Lajos a Dorozsmay képviselő szerepében excellált. Mulatságos figura volt Váradi László a tornatanár szerepében, s Biczó Margittal ellejtett nagyszerű táncáért sok tapsot kapott. Daniss Győző a Gáthy Pál szerepét alakította kitűnően, mig Nóvák István jó Zamárdy Béni A zenekar Lilich Miklós karmester vezetése alatt kiváló jó teljesítményt produkált. A kifogástalan rendezésért Gulyás Menyhért színigazgatót illeti a dicséret. HETI MÜSQri. : Igazgató : Gulyás Menyhért. Április 20. Szombat. D. u. 4 órakor: N ászéjszaka. Bérletszünet. (Mozihelyárakkal). Este 8 érakor : Az utolsó Verebély lány. Bérletszünet. Április 21. Vasárnap. D. u. 4 órakor : Zenebona (Méj-sékelt helyárakkal. Bérletszünet.) Este X órakor : Az utolsó Verebély lány. Bérletszünet. Április 22. Hétfő : Az utolsó Verebély lány. A. bérlet 18. Április 23. Kedd: Az utolsó Verebély lány. Bérletszünet. FELÜLMÚLHATATLAN a 20 HP és 30 HP WALLIS Messzemenő garanciákkal kedvező feltételek mellett szállítja : TRAKTOROK teljesítőképessége, tartóssága, olcsó üzeme Messey-Harrls gyártmány I NEMZETKÖZI GÉPKERESKEDELMI RÉSZV.-TÁRSASAG Budapest, V., Vilmos császár-út 32. UÍ7-8 Április 24. Szerda. Az utolsó Verebély lány. Bérletszünet. Április 25. Csütörtök : Én és « húgom. A. bérlet 19. Április 26. Péntek : Én és « húgom. B. bérlet 18. Április 27. Szombat : D. u. 4 érakor : Bölcsödül. — (Mozihelyárakkal.) Bérletszünet. — Este: 8 órakor: Párisi divat. A. bérlet 20. Április 28. Vasárnap. Párisi divat. Bérletszünet. Április 29. Hétfő: Párisi divul. k. bérlet 19. Április 30. Kedd. Párisi divat. Bérlefszünet. Évek óta nem volt olyan nagy sikere operettnek, mint Az utolsó Verebély Ián y-nak.. * Az utolsó Verebély lány szóm • báron, vasárnap, hétfőn, kedden és szerdán kerül szinre. Vasárnap d. 11. 4 órakor mérsékelt helyárakkal a Zenebona kerül szinte. Főszereplők: Bitzó, Takáts, Turcsy, G. Székely René, Márkus,. Pattantyús, Polgár, Váradi és Nóvák. Kedden délután 4 órakor ifjúsági előadás. Szinre kerül a Cigány. Helyárak 40, 60 és 80 fillér. [egyek az iskolák mtján, elé adás napján pedig a színház pénztáránál válthatók. Szerdán délután 3 és fél órai kezdettel katona-előadásul a magyar rapszódia : Tiizek az éjszakában kerül szinre. Helyárak : 50, 80 fillér és 1 pengő. A katonák és hozzátartozóik, valamint nyugdijasok jegyeiket a katonai alakulatoknál, vagy az állomásparancsnokságnál szerezhetik be, .előadás najiján pedig az előadás megkezdése előtt egy órával a színházi pénztárnál. FIGYELEK *? Vau szerencsém nagybícsü figyelmét felhívni az általain leggondosabban kezelt, kititaö minőségű összes húsvéti fűszerárukra bnr»oDjralÍ3zt és borecetre, vahmiat saját ncom mioöségü pörkölt kávéra és kérem a rendeléseket mielöbn feladni, hogy azt idejében hazaszállíthassam. Elsőraoga édes rizling és valódi kisüsti) nfött szilvapálinka cacso és finom teasütemények legjutányosabb áron nálam kapható. Gtewiirez Bernát fn-zer és borüzlete, Kossmth tér 12. Telefon: 94. szám, 2311—3