Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 75-98. szám)
1929-04-17 / 87. szám
17 JSf^ÍRYIDElC 1929. április 14. A középosztály hazafisága A miniszterelnök a közigazgatási novella tárgyalásánál mondott beszédében, válaszolva a szocialisták támadására, ragyogó és elismerő szavakkal mutatott rá azokra a nagy szolgálatokra, amelyeket ez az osztály az ezeresztendős magyar mult során a haza érdekében hozott. Ez a válasz egyben éles szembeállítása volt annak az önzetlenségnek és önfeláldozásnak, mely a nagy nemzeti szerencsétlen ségek napjaiban mindig megnyilvánult s annak a rut osztályuralmi önzésnek, amelyet a szocialisták elárultak annál az egy alkalomnál, amikor először — és reméljük utol jára — nyúlhattak volna bele döntően a magyar életsors alakulásába. Igaza volt a miniszterelnöknek,hogy a szocialisták az eltelt ezer esztendő alatt csak egyet mutattak meg, azt, hogy mikor a nemzetre a szerencsétlenség napjai következtek 1918-ban, mikor véletlen katasztrófák szinte pusztulásba döntötték az országot, a szocialisták még egyet rúgtak ezen a nemzeten. Vájjon, hogy egyeztethető öszsze ez a magatartás a szociálisták nak a nép szeretetéről mondott frázisával, hogy egyeztethető öszsze a legegyoldalubb osztályuralmi felfogás a magyar nép egyetemének megbecsülésével. Nem lehetne rövidebben és tömörebben összefoglalni az igazi népszeretetről vallott hitet, illetőleg annak lényegét, annál, ahogyan a miniszterelnök foglalta azt össze, mikor kijelentette, hogy az igazi népszeretet nem abban áll, hogy a nép alacsony indulatainak hízelegjünk s ezen a réven emelkedjünk, j hanem abból, hogy nehéz napok- j ban megosszuk a fekete kenyeret ' a néppel, de meg is mondjuk az ; igazat a nép szemében akkor is, j amikor annak talán nem kellemes, de a nemzet egységének javára szolgál. Már az zattitüdbeli különbség, amelyet a leghangsulyozottabban a nemzet egyetemének említésével húzott alá a miniszterelnök, végtelenül felsőbbségesebbé teszi az ő álláspontját, a szociáldemokraták álláspontjával szemben, amely egy 9 milliós nép minden problémáját, történelmi múltját, tradícióinak összességét e nemzet csekély töredékét képező munkásosztály szemszögéből akarja látni és értelmezni. Ha a szociáldemokraták a miniszterelnök szemére hány ják állítólagos elfogultságát bizonyos történelmi osztályokkal szemben, vájjon miféle elfogultságot kell a szociáldemekraták szemére vetnünk, akik a legszűkebb és legegyoldalubb álláspontra helyezked ve, tudatosan ferdítik el a magyar élet komplexumának minden jelenségét a szociáldemokrata propaganda sikeresebbé tételére. Bármit is beszélnek, bárhogyan is támadják a miniszsterelnököt, a magyar nép túlnyomó többsége átlát a szitán, jól tudja, hogy igenis sokkai %ikább megfelel a nemzet egyetemes érdekeinek az az álláspont, amelyet Bethlen István képvisel, mint az, amelyet a Peidl Gvuláék igyekszenek elhitetni és uralkodóvá tenni. A magyar történelmi mult során bizonyitottái; be, hogy a nemzeti életnek int<% ráns és nélkülözhetetlen részeit képezik, ellenben a szocialisták ennek éppen az ellenkezőjéről tettek tanúbizonyságot a közelmúltban. A város kiépíti a hajdudorogi ntaf, ha államsegélyt kap s ha a vármegye vállalja az nt karbantartását (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Klár Sándor simapusztai földbirtokos és társai kérelemmel fordultak a városhoz a hajdudorogi ut kiépitése miatt. Kévrvényükben az útvonal mentén elterülő Simapuszta és vidéke gazdálkodóinak szomorú helyzetét irják le, aki 1' keservesen nélkülözik az országutat, amelynek öt kilométeres szakasza olyan szikes vidéken vezet keresztül, hogy esős időben teljesen lehetetlenség a közlekedés rajta. 39 ezer kat. hold fekszik a Sima pusztán, de ez az óriási terület a közlekedés lehetetlensége folytán úgyszólván parlagon hever, vagy ősi, primitív kezelés alatt áll. A szakosztályok tegnap délutáni ülésén tárgyal)®k e kérvényt, amely nek folyamáií Bencs Kálmán dr. polgármester Vidokolta meg a városi tanács javaslatát. Meg kell ragadni az alkalmat — úgymond —, hogy ezen az állapoton segítsünk. Eddig az adózó gazdák fii léreh a város belső fejlesztésére fordítottuk, most itt az ideje, hogy a város külső területére is szánjunk valamit. Nekünk kötelességünk nemcsak a város, de az országgal szemben, hogy a termőföld intenziv, modern kihasználását elősegítsük. Ha a hajdudorogi ut kiépülne Hajdudorog, Hajdúnánás vidéke szükségszerűen Nyíregyháza felé orientálódna, amely a város forgalmának növekedésére, gazdasági és ipari fellendülésére vezetne. Indítványozza, hogy a képviselőtestület utasítsa a városi tanácsot az ut építésére vonatkozó tervek elkészítésére, az államsegély ügvében való tárgyalások meginditásá ra. A város az érdekelt birtokosság bevonásával a többi költséget vállalja s csak azt kívánja, hogy a vármegye az ut karbantartását vegye át. Meg van győződve arról, hogy a kereskedelmi miniszter e célra 60 70 ezer pengő államsegélyt is nyújtana a városnak s ha a vármegye az ut karbantartását vállalná, az ut éptáséhez rövidesen hozzá lehetne fogml^ Többek felszól.-ffasa után a szakosztályok a városi tanács javaslatát elfogadták. Két nyíregyházi hminr mentette meg Barzó János gardát a rablótámadástól (A »Nyirvidék« tudósítójától.) S Szombaton délelőtt letartóztatta a nyíregyházi rendőrség Lakatos György, Lakatos János és La- [ katos András nyíregyházi cigányo- j kat, akiket azzal gyanúsítanak, I hogy ők követték el a rablótámadást március 30-án Barzó János GRETA QARBO CONRAD NAGEL SZENVEDELY PÉNTEKTŐL AZ APOLLÓBAN RENDES HELYÁRAKKAL Kedden DETEKTÍV ESTÉK! Kedden Ezüst pók (AZ UJ ARSÉNE LUPIN) Kalandos detektív történet 8 felvonásban. MARIA PAUDLER és W. RILLA a főszerepekben és a kisérő műsor. Szerdán Csütörtökön A SÁTÁN LEGENYEI Izgalmas kalanook 7 felv. TIM M. COY bravúrjai SOFFŐR KISASSZONY (SZOKNYA, VAGY NADRAG) Mády Cristians vigiáték attrakeió 8 felv Előadások kezdete : hétköznap 5, 7, 9, érakor gazda ellen. Barzó János a vásárból sietett hazafelé délután egy órakor. Útközben látta, hogy egy nagy cigánycsoport megy előtte. Kikerülte a cigányokat, átvágott az Eletó sarkánál és a gyanús viselkedésű csoport elé került. Alig Mindenütt kapható! Tejszövetkezeti Központ Bodapeat, I., Horlhy Miklói.nt 119/121. tett így egy-két lépést, amikor az egyik cigány hátulról a nyakába ugrott és lerántotta a földre. — Jaj, Istenem, segítség! — kiáltotta Barzó, de a következő pillanatban a támadó egyik kezével befogta a száját, a "másik kezével pedig kutatni kezdte a zsebeit. Barzó Jánosnál 76 pengő volt. Sertést akart venni a vásárban, de minthogy drágának találta a piacot, nem vett. A cigány támadókra tehát bőséges zsákmány várt. A támadás a huszárlaktanya közvetlen közelében történt, Két huszár meghallotta Barzó segítséget kérő szavát és felmászott a laktanya falára, ahonnan meglátták a brutális támadást és Barzó segítségére sietve, elűzték a cigányokat. A három Lakatos, akiket a támadás elkövetésével gyanúsítanak, erősen tagad. Tegnap délelőtt átkísérték őket az ügyészségre. Tea sütemények és mindenféle cukrászsütemény K U G L E R cs. és kir. udvari cukrász eredeti reerpfjei alapján p ó 1 a n y a g m e n t e sen Sipos cukrásznál Római katholikus bérpalota. ELE FON SZÁM: 3 ,3. Egy jubiláló szabolcsi szövetkezet A Mándok és vidéke hitelszövetkezet ápr. 14-én tartotta XXX11-ik rendes közgyűlését, mely alkalommal meleg ünneplésben részesítette Szontagh Géza főkönv velőt, aki 30 éve viseli e tisztségét a hitelszövetkezetnél. Az Országos Központi Hitelszövetkezetet Réczey Ödön osztályfőnök képviselte, aki felhasználva az alkalmat, mindvégig nagy érdeklődéssel hallgatott beszédében visszapillantott az országos szövet kezeti élet több évtizedes múltjára és a Mándoki hitelszövetkezet 32 éves működésére, alapos érvekkel ecsetelvén a szövetkezés nagy fontosságát. Megemlékezett ezen hitelszövetkezet megalapítójáról, néhai gróf Forgács László mándoki nagybirtokosról, meghajt ván, emlékük előtt a kegyelet zászlaját, azokért a nagy szolgálatokért, amelyeket a szövetkezeti gondolat terjesztése és a mándoki hitelszövetkezet felvirágoztatása érdekében haláláig a nemes gróf tett. Továbbiakban nagy elismeréssel adózott a spontán ünnepelt Szontagh Géza főkönyvelő érdemeinek, aki mindenkor a munka oroszlánrészét vette ki a szövetkezetnél s' kinek önzetlen, becsületességgel párosult munkássága tette lehetővé azt, hogy a hitelszövetkezet eredményekben gazdagon érte meg a 32 évi működését. Ezek után az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatóságának meleg üdvözletét tolmácsolta a kiküldött, átnyújtván a Központ díszoklevelét, mellyel az ünnepelt{ nek a szövetkezeti eszme terjesz-