Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 75-98. szám)

1929-04-14 / 85. szám

12 "ZENE április 28-án templomi hangversenyt rendez az Ev. Nőegylet (A »Nyírvidék« tudósítójától.) Az evangélikus Nőegylet április 28-án, vasárnap este fél 6 órai kezdettel nagy templomi hangver­senyt rendez, s erre a legkiválóbb előadókat sikerült megnyerni. A hangversenyen szereplők ne­veit sikerült megtudnunk s ennek alapján közölhetjük, hogy az orgo­naszámokat Becht József orgona­művész, zenetanár adja, akinek ko rábbi nyíregyházai szereplése a ze­nekedvelők őrében igen kedvező fogadtatásra talált. Nagy érdeklő­désre tarthat számot Dr. Maiéter István, ny. jogakadémiai tanár elő adása is, aki az athéni vallásfilozó­fia kérdéséről tart előadást. Egy másik előadóul Rapos Viktor deb­receni lelkészt sikerült megnyerni. A templomi hangversenynek e gerincét képező számai körül he­lyezkednek el azután a többi mű­sorszámok, amelyeket az énekkar és egyes szavalók töltenek ki. A hangverseny annyival inkább is nagy érdeklődésre tarthat szá­mot, mert nem felekezeti jellegű, hanem bárki vallásos érzelmeinek ápolására s ismeretkörének bőví­tésére alkalmas előadás iesz. A hangverseny műsorára legközelebb vissza fogunk térni. Nagy Schubert-est Nyíregyhá­zán. Április 27-én lesz Nyíregyhá­zán az a nagyszabású Schubert est, amelyet a nyíregyházi állami taní­tóképző intézet rendez a Koroná­ban. A műsor nagy feltűnést fog kelteni zenei körökben. Énekkari, zenekari számok, ének és hangsze­res szólószámok tárják fel Schu­bert művészetének egész terüle­tét. A számok rászövődnek arra az érdekes előadásra, amelyben Lukács Béla ,a tanítóképző inté­zet igazgatója megrajzolja a nagy zeneköltő portréját. A gazdag mű­sorú est meghívói most készülnek. Jegyeket Ferenczi könyvesboltjá­ban ,továbbá az állami tanítókép­ző tanári szobájában jegyezhetnek, elő az érdeklődők. j Nyiri Szabolcs: ÉS ALIG LÁTSZÍK ... Fala és zsúpja roskatag, avult, a falu mostan térdig hóba fult. Kicsiny népe a csöndes estvelen tollat foszt s busul méla éneken. Mint nyűtt szakállas vén ember: olyan — szőnek-fonnak s a gyors idő rohan. Meg dehogy torpan— falu ilyen: kemény, mint kender s szivós, mint a len. A falu duhaj, hetyke és dalol és alig látszik ki a hó alól. Fala és zsúpja roskatag, avult s jaj én tudom csak: rég a hóba fult. JSfYÍRYlDÉK. 1929. április 14. Zrínyi Ilona utca 4. sz. alatt 2 szobából álló irodahelyiség május 1-ére kiadó. Értekezni Liskánynál, Tisztelettel van szerencsém szives tudomására hozni u nagyérdemű vevőközönségnek, hogy a Steaua-tól kölcsönös megegyezéssel meg­váltam és egyidejűleg átvettem az ásványolajpiac egyik vezető cégének, a Magyar-Belga Ásványolaj I-T. Sz&bölcs,- csonka Szatmár- és Beregvármegyei képviseletét. Ez alka­lommal még közölni kívánom, hogy városi irodám továbbra is a régi helyen : Széchenyi-tér 3. szám alatt martd, mig aru­raktáram a Dohánybeváltó mellett, közvetlenül a Steaua raktara után van és ott ugy petróleum, benzin, gázolaj, mint mindenfajta kenő- és hengerolajok, valamint amerikai traktor- és autóolaiok legolcsóbb aron igen tisztelt vevőim rendelkezésére állanak. Ugy mint eddig, a jövőben is mirden igyekezetem odairányul, hogy nagybecsű vevőimet a legoicsobb áron és legpontosabban kiszolgáljam és kérem, hogy nb. megbízásukkal továbbra is megtisztelni szíveskedjenek. Nagybecsű pártfogásukat kérve, vagyok kiváló tisztelettel Kohn Zsigmond ásványolajnagykereskedő. Telefon 37 i: Kapható mindenütt? I TtTTWT flP • 1 uuiiMir | pneumatikok minden méretben kaphatók. | Kerületi képviselet: JÁRAY ERYIN mezőgazdasági- és kereskedelmi irodája Telefon Kereset használt AUTOMOBILOK gondosan kijavítva, önköltségi drban kaphatók: Rugby, 503-as FIAT, FORD Marton és Társa nyíregyházi autóüzeme Telefon 2-30. 881—2 . . 1749—S Értesítem a n. é. közönséget, hogy Bethlen b. 6. sz. alatt 17. éve tennállo műköszörűs és acélaru üzletemet házlebonlás miatt áthelyeztem Széchenyi-tér 6.sz, alá a Nyirviz-palotával szembe. Kérem a címre ügyelni. Garfunkel Mór műköszörűs és nikkelező Ozeme Széchenyi-tér 6 . sz. 507. = Nyíregyháza, Széchenyi-út 14. sz. M 10349 = PffinNllllllllilllllllillllllllllllllllllillllll^ Úrvezetők, soffőrjelöltek! A Tiszántúli Automobil Klub védnöksége alatt álló „Fortuna" autószakiskolám folyó hó 20 án kezdi autó és motorkerékpártanfolyamát. I Olvassák plakátjaimat. jelentkezni lehet: - Marton és Társa cégnél, Zrínyi IloHa°u. 8. fii M |i["!p;::!i|i ,,, • m<2giö ÖL fogjobOeteJ KAJSJ-1ATŐ : SSNGER VARRÓGÉP RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 2. FELÜLMÚLHATATLAN a 20 HP és 30 HP WALLIS Messzemenő garanciákkal kedvező fel­tételek mei­teljesitőképessége, tartóssága, olcsó üzeme ~ lett szállítja: Messey-Harrls gyártmány! NEMZETKÖZI GÉPKERESKEDELMI RÉSZV.-TÁRSASÁG Budapest, V., Vilmos császár-út 32. Kerületi képviselet: SZÉKÁTS és HEIMOVITS, Mátészalka 1327-8

Next

/
Oldalképek
Tartalom