Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 50-74. szám)
1929-03-13 / 60. szám
6 m JSÍIRFRYIDEK. 1929. március 13. ző vármegyéket is ideszámítva, nem egyhamar találunk. Igaz, magyar értékek voltak, akiknek nevéhez az alkotások hosszú sora fűződik. Ezeknek az alkotásoknak, közöttük a Nyirvizszabályozó Társulatnak eredményes munkássága annak az egyetértésnek köszönhető, amelyet ezek az elődök biztosítani tudtak, öriási siker volt a különböző érdekellentétek kiküszöbölése, a nyírvizek levezetésével előállt érdekellentétek bölcs elsimítása, az előálló súlyos terhek okos arányosítása. Ennek az egységnek a kivívása hatalmas társadalmi teljesítmény, amelyet sajnos a mai generáció megközelítőleg sem képes elérni. Ami akkor az erő jele volt, annak a hiánya ma az erő hiánya. Akkor sem volt egységes rétegCződesü a társadalom, nem volt meg az egység alapjaiban, de meg tudták teremteni a roppant erőt biztosító egységet a nagy célkitűzésekben. Ma sem fontos, hogy a társadalom egységes legyen alapjaiban, de legyen egységes a célkitűzésekben. A főispán további szavaiban a célkitűzésben való egységre hivta fel a társulatot a jövő feladatok megoldása tekintetében is. Azt kívánja a Társulat ünnepi közgyűlésén, hogy érdekképviselete minden időben legyen tudatában annak, hogy egységes alkotás részese, amikor közgyűlésen, amikor választmányi gyűlésen vesz részt, Majd a társulat kiváló vezetőjéről emlékezik meg lendületes szavakban. Szerettei, megbecsüléssel szól Gencsy Albertről, aki ötven év után is pélclátadó kötelességtudással érzi át a közügy terén ráváró feladatokat, üdvözli a társulat volt elnökét, Mezőssy Béla dr-t, aki a nevét a palota köveibe építette be, aki ennek az emlékét őrző monumentumnak alkotásánál reális célkitűzéseit dokumentálta, aki a régi alkotók után igazolta, hogy atyja nyomán a fiu is az alkotások szellemében vállalja a nagy feladatokat; melegen méltató szavakkal üdvözli Mikecz Dezső elnököt, a lelkes irányitót. Imre János igazgató főmérnököt, a puritán, lelkes, nagytudásu vezető tisztviselőt és üdvözli a társulat minden munkását. A mult és a jelen üdvözlése után a jövőbe látó szemmel a haladást szem előtt tartó, de mindig csak a fejlődés teremtette szükség átérzésével való alkotást várja a vezetőktől, akiket ne vezéreljen hiúság, bravurság, csak a köz érdekének becsületes felismerése. A becsületes magyar konzervativizmustól várja a nagyszerű jövendő kibontakozását. A főispán nagyhatású beszéde után Mikecz Dezső elnök mond köszönetet az elismerő szavakért. A fcldmivelésügyi miniszter elismerése Ezután Becker Ádám miniszteri tanácsos tolmácsolja érdekes előadás keretében Mayer János földmüvelésügyi miniszter üdvözletét. Elismeréssel állapítja meg, hogy a Nyírvizszabályzó Társulattal a minisztériumban mindig nagy öröm mel foglalkoznak evvel a Társulattal soha sincsen baj. Nagyrabecsüléssel köszöni ezt Imre János igazgató főmérnöknek és Mikecz Pál mérnöknek. Méltatja a Társulat által ötvenév óta elért nagyszertS eredményeket. Majd erősen cáfolta azokat a tájékozatlansággal irt újságcikkeket, amelyek szerint a belvizek levezetése árt az Alföldnek, mert kiszárítja. Bebizonyítja, hogy éppen az ellenkező az igaz és Szabolcs példája a legélénkebb cáfolat, A baj csak a kötött talajú vidékeken mutatkozik, de itt is az a teendő, hogy a talajt kell porhanyitani, ez pedig azzal kezdődik éppen, hogy a vizet le kell vezetni. Nánássy Andor országgyűlési képviselő szólalt ezután fel, aki indítványozta, hogy a Társulat legközelebbi rendes közgyűlése szavazzon jutalmat az ötvenéves évforduló alkalmával a Társulat tisztviselőinek. Az indítványt lelkes éljennel fogadták, majd Imre János igazgató főmérnök mondott köszönetet az elismerő szavakért, majd ismertette a rendkívüli közgyűlés tárgysorozatát, majd Mikecz Dezső udvari tanácsos elnök az ünnepi közgyűlést bezárta azzal, hogy a Társulat április hóban tartja legközelebbi rendes közgyűlését. Letartóztatták a marcaivolgyi sorozatos gyilkosság tetteseit Marcalgergelyiből jelentik: A csendőrség letartóztatta Pályi Sán dor budapesti lakóst és cinkostársát, mert alapos gyanuok van arra, hogy ők a tettesei a Marcal völgyében előforduló ismételt gyilkosságoknak, melyek a lakosságot évek óta rettegésben tartják. Először egy ismeretlen férfi holttestére bukkantak, majd egy kemenesbagosi legény tünt el. Hulláját később megtalálták egy mezei kútban. Mezőlakon gyilkosságnak esett áldozatul egy özvegyasszony ör5g édesanyjával. Ugy jutottak nyomra, hogy egyikük elárulta magát egy Szüli Adámné nevü asszony előtt, aki aztán nyomra vezette a csendőrséget. Pályi és társa eddig bevallották, hogy a kemenesbagasi legényt megölték, mikor menyasszonya látogatása után haS zafelé tartott, holttestét pedig a kútba dobták. Letartóztatták a spanyol köztársasági párt Madridból jelentik: A diákság a hadügyminisztérium és közoktatásügyi minisztérium előtt tüntetett ugy, hogy a rendőrség közbelépése vált szükségessé. Több könnyebb sérülés történt, száz embert letartóztattak, köztük Domingó volt képviselőt a köztársasági párt elnökét. Este a »Comedia« színházban előadást tartottak a diákszövetség javára. Ujabb tüntetés tört ki, mert mint ismeretes a diákszövetség vezérét néhány napja letartóztatták. A diákság oly fenyegető magatartás tanúsított, hogy a rendőrség kénytelen volt ismételten közbelépni. Többen megsebesültek, számos tüntetőt letartóztattak. Borzalmas kájgyilkosság Bécsben A gyilkost letartóztatták Bécs, március 12. Singer Richárd fehérnemükereskedő Weihburggasse 21. szám alatt levő lakásán hétfőn délelőtt 10 órakor borzalmas kéjgyilkosságot fedeztek fel. A lakásban borzalmas látvány tárujt elő. Az alkovban átvágott nyakkal, hatalmas vértócsában egy fiatal leány feküdt a földön teljesen meztelenül. Beszélni ugyan nem tudott, de volt még annyi ereje, hogy egy papírlapra felirta a nevét: Mátyás Emma 18 éves manikűrös leány, aki a Queller-strasse 41. számú házban lakik. Singer Richárd, a Weihburg-utcai lakás tulajdonosa már nem volt otthon, amikor a rendőrök oda behatoltak. Mikor a leányt mentőkocsira tették, a kapu előtt nagy népcsődület támadt és a házbeliek közül többen észrevették a tömegben Singer Richárdot is, mire azonban figyelmeztették a rendőröket, Singer nyomtalanul eltűnt. — Délelőtt 11 órakor azután önként jelentkezett a rendőrségen. A lefolytatott nyomozás megállapította, hogy Singer kéjgyilkosságot akart elkövetni. A házbeliek már régen ugy ismerték, mint beteges hajlamú embert. Kétszer volt nős, de második felesége 5 hetes házassága után elhagyta. A leányt kórházba vitték, ahol azonnal megoperálták. Állapota életveszélyes, az orvosok azonban biznak abban, hogy megtudják menteni az életnek. Mátyás Emma vasárnap délután 5 órakor távozott barátnőjével együtt anyja lakásáról. Barátnőjével együtt egy kávéházba ment és itt ismerkedett meg Singerrel. — Singért a rendőrség őrizetbe vette. á rendőrség Várad! Miklós ellen megszüntette az eljárást, mert a sértett leány visszavonta feljelentését. (A Nyírvidék tudósítójától.) Váradi Miklós nyíregyházi ruhakereskedő ismert ügye ma délelőtt 9 órára volt kitűzve tárgyalásra Thoronszky Miklós dr. rendőri büntetőbiró elé. Várady Miklós jogi képviselője 11 óra után jelent meg a tárgyaláson, ahol bejelentette, hogy a sértett ieány, miután Várady megadta a legteljesebb elégtételt, v/sszavonta a feljelentést. Thoronszky Miklós fogalmazó elfogadta a bejelentést és a rendőri ügyviteli szabályok és perrendtartás értelmében Várady Miklós ellen az eljárást meg szüntette s igy az egész ügy le került a napirendről. További kizárások várhatók a tót néppártból Prágából jelentik: A «Vecerni I.ist» szerint Juriga és Tomanek ügyének elintézése után további kizárások várhatók a tót néppártból. Elsősorban Kubis képviselő kizárását javasolják, még pedig a zsolnai néppárti szervezet indítványára, mert Kubis iszákos, rosszhírű helyeket látogat és magánélete sem felel meg a párt követelményeinek. 23-án lesz a Békeffy — vokálkvartett hangversenye. A Békeffy-vokálkvartett nyíregyházi hangversenyét hirdető falragaszok már megjelentek az utcán, azomban téves dátummal: 24-ikével. Ezzel szemben a turné rendezősége március hó 23-ikát, szombatot jelölte ki a hangverseny napjául. A plakátokat ennek megfelelően át fogják ragasztani, s a rendezőség már most közli a publikummal a valóságnak megfelelő dátumot: március 23-át. Nyíregyházi Fejek című mű, amely Nyíregyháza kortörténelmével, Nyíregyháza ismertetésével, a nyíregyházi vezetőférfiak élettörténetével foglalkozik, az ünnepek után fog megjelenni. Hager László szerkesztő felkéri mindazon urakat, akik voltak szívesek a mü egyes részleteinek a megírására vállalkozni, hogy cikkeiket a szerkesztőségünkbe, Kossuth-u 30. sz. alá beküldeni kegyeskedjenek. Egyben felkérünk minden olyan urat, akiknél munkatársaink megjelentek, hogy fényképeiket hozzánk beküldeni szíveskedjenek. — Szerény kérésünk még a nemes város lakosaihoz az, hogy minden érdekes nyíregyházi esetet, amely a történelem nívóját emelheti, vagy népmondákat tud, velünk tudassa, hogy mi azt a nyíregyházi monda gyűjteményeinkben felhasználhassuk... —e. gy. — — Nemes Hella festőművésznő Nyíregyházán. Nemes Hella festőművésznő jelenleg Nyíregyházán tartózkodik és tájképeit árusítja. A hangulatos és diszkrét tónusu tuss és akvarcllképek igen olcsón megszerezhetők s igen alkalmasak arra, hogy azokkal lakásunkat feldíszítsük. Nincsen tisztább mint a Mtp Annái tisztább csak te Borotválkozz, nyiratkox Gőcfürdöbe menj Tóthot. — Garancia mellett jutányosán ja?it Knapp Béla autójavító műhelye, Vay Adám-utea 35. szám. — Tartós szép Ondolálás, speciális nőihajvágás Kovács hölgyfodrásznál, Bessenyei-tér 2. 1 5*1 Séta az órásboltban, Perzsvásár gramofonlemeze kapható az Ujságboltban. Ma van a szegedi árviz ötven éves évfordulója Szegedről jelentik : Ma éjjel 1 órakor Szeged összes templomaiban megkondultak a harangok s ezzel vette kezdetét az 50 évvel ezelőtti árviz emlékére rendezett ünnepségek sorozata. Délelőtt fél 10 órakor egy fél órán át ismét zúgtak a harangok s valamennyi templomban ünnepi istentisztelet volt. Fél 12 órakor díszközgyűlés volt a városháza dísztermében. Az emlékbeszédet Dr. Gaár Endte ny. városi tanácsos tartotta, aki az árvíznek szemtanuja volt. Május végén lesznek az angol választások Párisból jelentik: A „Matin" londoni értesülése szerint a választások május 29-én lesznek A képviselőházat pünkösd után oszlatják fel.