Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 50-74. szám)

1929-03-01 / 50. szám

1929. március t. JlítlKWtrífe megmagyarositására oly végtelen nagy értékű hatásáról és végül hírlapírói működéséről. Mindnyájunk szivéből szólott, midőn kimondotta a trianoni magyarság köztudatába kitörölhetetlenül bevésett igazságot, hogy a világtörténelem utszélére lökött, lealázott és | megcsonkított hazáju magyar nem- | zetnek, legelszántabb és leghűségesebb védelmezőjét és prófétai lelkű szószólóját veszítettük el és gyászoljuk Rákosi Jenőben. (y-s.) Vadászat Yiszosválasz Barla Sándornak A következő sorokat kaptuk: Annak előrebocsátásával, hogy az Alelnök ur tulfinom sorait nem tudom kellőkép utánozni, csak pár sorral kivánok — bár nehéz lesz — rámutatni arra, hogy az Alelnök ur cikkében, mellyel engem lehengerelni vél, nagyon harcias szinben tünteti fel a dolgot és nem gondol arra, hogy az egyáltalán nem volt gyújtózsinór, — célja meg éppen a társulat érdeke és nem rágalmazás. Mert cikkem a Nyirség megértő vadászainál kellemes fogadtatásra talált, bizonyítva azt, hogy nem volt más, mint a közhangulat megtestesítője. És én hiszem, hogy Alelnök uraz egyedüli aki a kérdés nyilvánosságra dobásában szinte reprodukálhatatlan hangon és minden alap nélküli kinos főlénnyel elitéi. És ami a legérdekesebb, nem a cikkemet, hanem személyemet kifogásolja. Kijelentem, hogy nem vagyok jártas a Társulat belügyeiben, mert cikkemben — azaz a »rágalmazásban« felhasznált anyagnak 70 százalékát éppen az Alelnök ur adta tollam ?4á. A többit pedig a Társulat tagjai. De menjünk sorban: Barla Sándor alelnök ur mondotta — vadásznaplóm margója szerint — 1928. december 15-én, a Kigyóés Virág-utca sarkon, hogy a Tár sulat jelenlegi amatőr vadőr

;ei mit sem érnek, mert a koma nem lövi le a sógor kutyáját. Ugyancsak Barla Sándor alelnök úr panaszkodott és ugyancsak ezen alkalommal arról, hogy a december 20-iki körvadászatot elkészítendő kint járt a 3 éve nem vadászott »vadtenyésztési-kamará«-ban és azt tapasztalta, hogy a ködben, sárban és vadkamrában vigan szólt a puska. Az orzókat üldözni próbálta, de a nagy sárban elfáradt, mert puskáját is ugy vihette dugva, hogy meg ne ismerjék. És amikor a közelben a földjét trágyázó békés polgárt meginterjúvolta az irányban, hogy ki vadászik ott, akkor a polgár odakiáltott a szintén jámbor és békés társának, hogy: »te Jani (vagy Andri) meg ne mond, hogy ki vadászik l« (Az ez alkalommal jelen lévő 3 ur nevét nem közlöm]. És ekkor az Alelnök urnák valószínűleg igaza volt, mert, a három éve nem vadászott területen (kb. 1200 h.) a körvadászaton 24 nyúl esett. Tehát pont annyi, amenynyit vadfiissités céljából ugyanott elengedtek 3 évvel előbb. (Sebaj, magtalanok voltak.) Azt a rágalmat, hogy vadja nincsen a Társulatnak, ezennel visszavonom, mert megbízható forrásból értesültem, (az egész város tudja), hogy alig pár kilóméterre rövid félóra alatt 3 sutaőz esett most az aoszolut tilalom idején zsákmányul. Mondják, hogy a zsákmány fölötti örömbanketten az egyik telesküdött (?) vadőr a gyomrát is elrontotta, de rá vagy három napra, (mikor már tudta, hogy ugy is fel vannak jelentvei kötelességét teljesítendő, az egyik sebesült őzzel a hóna alatt a feljelentők között a másodiknak futott be. (Félreértés elkerülése végett kijelentem, hogy az orzást nem a társulati tagok követték eü Tájékozatlan vagyok a vadutánpótlás tekintetében, mert Barla Sándor alelnök ur akként informált, hogy tavaly (1927) az ő ténykedése folytán sikerült némi felfrissülést eszközölni s az idén szintén az »ö« agitációjára a választmány megszavazott 600 P.-t ily célra, de mindezideig nem történt semmi. És legyintett kezével »mi megy itt« — mondván. Ami a merészségemet illeti, »ne is haragudjon*; Alelnök ur, születési hibám. Az iskola porát igaz, nem ráztam le eléggé. Nem is fogom lerázni soha! (Van aki lerázza.) Az Alelnök ur leckéje és iskoláztatása után sem fogom kifordítani a bekecsem, akármilyen poros. ,A Társulat 30 éve még nem elég erény ahhoz, hogy sérthetetlenné tegye. Sokkal ócskább intézményeket is kritika alá vettek már Ez a 30 év sem tett mást, mint kiélezte a helyzetet a tanya és a város között. Én látom a lelkét a nyiregyházi gazdának akkor, mikor a drága minden örömet-bánatot rejtegető, véres verejtékkel táplált földjének vetését végig tapossa egy »toje nyi nás«. És meg tudom érteni azt a meggyökeresedett álláspontot, melyet az 188^ XX. t. c. is magáévá tesz bizonyos tekintetben, hogy: akié a föld, az vadászik rajta. Azt is tudom, ők maguk mondják, hogy sok van közöttük, aki nem közéjük való. Egységben az erői Az Egyesületben azonban nincsen egy ség, az ellentéteket pedig oly hangon — amilyet az alelnök ur használ — kiegyenlíteni nem lehet. Ami Nyíregyháza vadásztársadalmát illeti »legyen meggyőződve Alelnök ur, nem hiszem, hogy van egy is, aki cikkemért elitéi. A mesterséges nemértés közepette a természetes nemértés hibájába is belekeveredik az Alelnök ur. Én ugyanis hangsúlyoztam, hogy az Egyesületben nem a rövid idő, hanem más a baj: sok az eszkimó. (Csodálom, hogy ez nincs kiemelve a kontracikkben.) A vadorzási joggal, mint stilláris »hibával« nem is foglalkozom. Most kérdem: hány kilómétert szaladgáltam addig a magaslatig, amelyen — arra a megjegyzésemre, hogy nem vagyok tagja az Egyesületnek — igy szólt hozzám az Alelnök ur: »kérem, csak tessék hozzám jönni bizalommal!« Elárulom, hogy ezek után nincs meg a bizalom. Nem lévén benne, nem verem ki a házból! Nyugalom Alelnök ur. Nem állítom, hogy túlzott érzékenység volt a cikkem válaszaként az Alelnök ur tollára terhesedett személyeskedés. Más volt ez a manőver. Nagyon érzik benne a tendencia, a Dabérszerzés, az elközelgő elnökválasztásra. Hangsúlyozom, a kérdéses cikk visszavonása nélkül, hogy távol volt tőlem minden sértés és ráj galmazás ugy a Társulat, min) I annak funkcionáriusaival szemben, I kiknek több tagjához engem személyes kapocs füz. Annál kevésbbé, mert nekem meg volt az alapos és több oldalról megnyugtatott reményem arra, hogy az Egye sült Vadásztársaság tagja leszek. Éppen ezért vettem részt vendégjogon a körvadászatokon, részben mint Jánosbokori Kovács András elnök, részben pedig más társulati tagok meghívottja. Az volt a baj, hogy a Társulat érdekét a magaménak is tekintettem és éppen ez inditott arra, hogy annak törekvő és hozzáértő tagjai munkáját elősegítendő, elkövettem a nagy »merészséget«. Az nem rágalom, hogy nincs nyul, az szomorú tény. Mint azt a Társulat ügyésze is mondotta a vacsorán, hogy a \ Társulat a körvadászatokon alig ) tudja meglőni a szimpla fejkvótát. Ami a muzeumot illeti? Istenem, nem lehet elképzelni nyulat preparáltan? Láttam már verebet is muzeumban, pedig abból — hála Isten — elég van. Cikkemből rágalmazást kihámozni nem is lehet és őszintén csodálkozom, hogy akadt valaki, aki ismert és ismeretlen okokból a Társulat érdekei szóvátételéért és a jóakaratért — köszönetképen — súlyos, de minden alapnélküli frázisok kalodájába állított. Én még nem zártam le a vitát, de csak azzal szemben nem, akivel lehet vitatkozni. Pedig bezárhatnám szintén közmondással: — »Szólj igazat, beverik a fejed!« Benkó István. Álom Tahánró! A Hadnagy-utcán, valahol Budán Holdfény bujkál vén házak udvarán. Ki járja most a régi, kopott járdát. Mig szemüket az ablakok bezárják? A Hadnagy utcán, valahol Budán. A Citadella fönn már álmodik, S a Hold opálja mindent elborít. Kicsi, tabáni temető homályán Zöld fényben csillog egy-egy régi márvány. A Citadella fönn már álmodik . . . Valahol harang csilingel: Tabán. (Csilingel, vagy én álmodom talán?) Néha mély hang kondul meg: toronyóra, Apró cipők futnak találkozóra. Valahol harang csilingel: Tabán . . . Ámor, a kópé titkos poszton áll És jaj annak, ki egyszer arra jár. Ferdére süllyedt házacskák, a vének, A hó alatt is tavaszról mesélnek. Ámor, a kópé titkos poszton áll. A Hadnagy utcán, valahol Budán Ha alkonyra barnul a délután. Olyan még minden, mint egy vén mesében. De más cipőcskék kopognak már régen A Hadnagy utcán, valahol Budán ... JUHASZ MARGIT Imit a közönség észrevesz. Panaszos levelek, észrevételek és egyéb megszívlelendő apróságok 4 vasúti állemások mellett lévő cigányptril sem nagfoi öregbítik a magyar Keltára jóhirBeréí A következő levelet kaptuk: A Nyirvidék Tekintetes Szerkesztőségének Nyíregyháza A közönség figyelmét sok minden elkerüli, azt azonban, amire ezúton szeretném felhívni az illetékesek figyelmét, szomorú, igen sokan meglátták s ép az a baj, hogy meglátták és meglátják. — Ha az utas Fényeslitke felől Kisvárda felé közeledik, a kisvárdaí kisállomás szomszédságában egy cigány putri tábor panorámája kapja meg a figyelmét, ott diszeíeg az az ilyen táborok minden romantikájával, egy méter magas §árkonyhóival, közvetlenül a fö'dtől kiemelkedő kéményeivel, nyomorával, piszkával. Hasonló az eset Tiszalök mellett, a vasútvonal mentén s egy nyomor-tanya propagálja kulturánkat az ajaki állomás közelében is. Hiszem, hogy csak a véletlen helyezte ezeket a nyomortanyákat a jelzett exponált helyekre, szomorú azonban, hogy még mindig ott vannak. — Szociális bajainkat nem kell meghamisítanunk, de valóságos helyzetünket, becsületünket nem sározhatjuk be mi magunk. A magyar faj rendességének, tisztaságának hírét az idegen előtt, ezek által nem engedhetjük megcsorbitani. Kisvárda község vezetőségében csak most történtek uj, reményteljes változások, Ajak, Tiszalök, községeknek vannak mecénás birtokosai, a helyzetet kis áldozattal és jóakarattal könnyen meg Icuet OJdani. Higyjék el az illetékesek, hogy ez is magyar propaganda'. Kiváló tisztelettel: Dr. A. J. Tea sütemények és mindenféle cukrászsütemény K U G L E R cs. és kir- udvari cukrász eredeti receptjei alapján p ó t a n y a g m e n le sen Sipos cukrásznál Római katholikus bérpalota. ^'TELEFONSZÁM: 2-13.°