Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 50-74. szám)
1929-03-15 / 62-63. szám
JPsfYÍRYIDÉK. 1929. március 15. á fejlődés iránya * * * Gróf Apponyi Albert nem tartozik a kormánypárt tagjai közé, mégis legutóbbi parlamenti beszédében, amelyet a közigazgatási reformmal kapcsolatban mondott el, egyetemleges szempontokat tekin-. ve, helyeselte a kormány javaslatát. Beszéde magasan kiemelkedett már a szónok egyéniségénél fogva is a szokásos felszólalások közül s a Ház minden oldala általános figyelem közepette hallgatta ennek a nagy politikai múlttal és bölcsességgel rendelkező fér fiúnak minden szavát. A plénum előtt fekvő javaslatot, elfogadta, mert véleménye szerint megfelel a mai helyzet kívánalmainak. Ez a reform ugyanis szerencsésen egyez teti össze azt a belátást, hogy a kor igényeinek szelleméhez képest sürgős reformokra van szükség, amelyek között első helyen szerepel a közigazgatás gyakorlati át szervezése. Az egész világ a demokratikus államberendezkedés felé törekszik s ez az egyetemleges szempont követelményeket támaszt Magyarországgal szemben "fc. Mélyreható átalakulásról van itt szó, amelyeket ugy kell gyakorlati megvalósulásra vinni, hogy zökkenő ne történjék. Fejlődéssel állunk szemben, amelynek iránya a demokrácia felé mutat. Vigyáznunk kell azonban arra, hogy ez a demokrácia ne kizárólag az emberek számszerinti többségén alapuljon, mert ez csupán formalitás volna, de magában hordaná azt a veszedelmet is, hogy egy elavult rendszer helyébe még rosszabb, egyenesen az iskolázatlan tömegek abszolutizmusára vezetőrendszert helyeznénk. Alig volt eszme, amelynek útját — csak a francia forradalom idejére gondoljunk — annyi vér áztatta volna, mint a demokráciáét. Az eszme, a kiforratlanság labirintusait megjárva, ma már életképes jövőt tud biztosítani a nemzetek minden feltörekvő rétegei számára s ha Magyarország uj helyzetében nem akar elmaradni a többi külföldi államok mögött, eszmei vonatkozásokban sem, azt a demokratikus rendszert kell üstökön ragadnia és a gyakorlati életben megvalósítania, amelyik nemcsak az eszmének de a népnek is életképességet tud biztosítani. Gróf Apponyi Albert nagy ívelésű, széles politikai horizontot megvilágító beszédében, mint a jövőt biztosító nemes demokrácia apostola tette magáévá ama demokrácia szellemét, amelyiknek jegyében készült el a kormány közigazgatási reformjavaslata. Ez a reform minden lehetőt elfogad és megvalósít a demokratikus berendezkedés eszmeköréből, de nem vágja el a mult messze történetébe nyúló szálait sem, nem perzseli fel azokat a területeket, amelyek a magyar multat kitermelték, hanem az uj idők szellemét szervesen beleépíti a mult intézményeibe, ami által elkerüljük azt a veszedelmet hozó zökkenőt, amelynek hátrányát sok külföldi nemzet keservesen érezhette. Gróf Apponyi Albert, amikor lándzsát tört a jövő demokratikus iránya mellett, ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy a mult politikai berendezéseiből is meg kell menteni mindazt, ami az uj idők koncepciójába beleillik. Az igy kialakult demokráciát valóban életképesnek lehet tartani, amely képes a nemzet minden rétegének boldogitására, szemben azzal a sötétbe való ugrással, amelyik a tömegek abszolutizmusával lehiggadni csak nehezen Ridó kavargást birna előidézni. Az a szellem, amelyik ezt a plénum előtt fekvő reformjavaslatot megalkotta, gondolt arra, hogy ne legyen ember, aki a hatalmi alakulás létrejöttéből ki van zárva, de amelynek engedelmes- f kedni köteles. Ha ez a koncepció gyakorlatba jut, a magyarság fejlődésének iránya biztosítja számára a jövőt is. Váradi trnbadnri szerepéi a páibajhos szerepével váltotta fel Váradi Miklós nyíregyházi ruhakereskedő, Mák-utcai trobaduri szerepét legújabban a kardforgató sisakrostélyos lovag szerepével váltotta fel. A mák-utcai csók a végén simán csattant el és a büszke ruhakereskedő-lovag most a párbajpengék éles csattogására éhezik. Mindenkit, aki meg merte írni fellobbanó szerelmi lángolásának sikamlós történetét, azt most kakasos haraggal akarja kardélre hányni, hogy ellenei vérével tisztítsa le lovagi becsületének foltjait. Tegnap egész nap a városban titkos tárgyalások folytak és ridegarcu párbajsegédek diktálták a mosolygó életet, vagy a zord halált jelentő szigorú feltételeket. A párbajsegédek arca keményebb volt fehér plasztronjuk keménységénél, amikor bekopogtattak Dr. Kovács László orvoshoz, a Nyirvidék munkatársához. A doktor azt hivén, hogy páciensekkel lesz dolga, felvette fehér köpönyegét és kitárta rendelőjének ajtaját széles gesztussal invitálta be a merev mozdulatlansággal várakozó urakat. Misztikus jelenet volt. A háttérben a műtőasztal vésztjósló kontúrja látszott, mellette egy kis asztalkán gúnyosan csillogtak az operációs kések, csipeszek, a vattadarabok, hamvas fehérségében. A két ur egy pillanatra meghökkenve nézte a misztikus rendelő má- j gusát, az ártatlanul mosolygó dok | tört, mig végre az egyik elmondta küldetésük idegrázó célját: — A »Nyirvidék« múltkori számában dr.—ts. név alatt Ön irt egy Böck verset, amely mélyen sértette Váradi Miklós ur érzékeny lelkületét. Kérjük, segédeit nevezze meg, hogy az elégtételadás súlyos feltételeit megbeszélhessük. Most a doktor jött zavarba. Fogalma sem volt, hogy miről van szó, mert hiszen ő soha életében nem irt verseket. De mielőtr megmagyarázhatta volna a tévedést, már a segédek hideg fejbólintással elköszöntek. A segédek pedig kimért léptekkel rótták az utat a pénzügyi palota felé, hol a Nyirvidék közkedvelt Bontáját keresték fel. De Bonta szokásától eltérően hamar feltalálta magát. Ö régi harctéri emlékeit szivesen eleveníti fel egy-egy kis tornás kardforgatással, ha erra érdemes ellenfele akad, de természetesen a párbajkodex idevonatkozó kényesen szigorú utasításai Hasonló kimértséggel vette tudomásul a nemes viadalra való kihívást, megnevezve segédeit és harctéri rozsdás kardjára gondolva karján a bicepszek harciasan ugrándoztak. Értesülésünk szerint a város összes ócskavas kereskedésében raktáron tartott bajonétok, kardok és egyéb ölő szerszámok hirtelen elfogytak és Váradi ur éjjel, nappal végkimerülésig gyakorolja ma< gát a bajviadalban és a baklövésben. Koi'trabonta. Van-e magyar egyetalarás ? Irta: Tulnay Pál. A magyarság századokon keresztül őrlődött különböző, de leginkább idegen érdekek malomköve között. Nevelni kellett volna nemzetünket, hogy idejekorán felismerje az életét megkeserítő kaján törekvéseket. — De épen erre nem gondoltak a múltban, mert igy könnyebben tudták rángatni a pártokra tagolt apáinkat a hatalmi érdekek kívánsága szerint. Csakis az időnként, a legnagyobb veszedelmek idején feléledő életösztönnek köszönhető, hogy valamiképen meg tudtunk menekülni a végpusztulástól. A honpolgári nevelés hiányának eredménye, hogy ahol két magyar van együtt, ezek is ritkán vannak egyakaraton, pedig hát szeretik egymást a maguk módja szerint. Néha azonban csodálatos meglepetésekben is része van az embernek. Jó magam is meglepődtem, amidőn egyik sétám alkalmával messziről megpillantottam két ismerősömet. Csak nem lett már kozmopolita az egész világ — igy morfondíroztam magamban —, amint a két ellenfelet bizalmas beszélgetésbe merülve megláttam. Az egyik csökönyös lokálpatrióta, aki nem egyszer öblös hangon, mellét verve szokta mondani: «Nyiregyháza a nyíregyháziaké [» és megvetette a nagykanizsai «jött-mentet.» Ilyen veszekedések alkalmával mindannyiszor szivembe markolnak a költőnek emlékeztető szavai: « Tud játok-e, mi a haza ? Mindnyájunknak szent bölcsője, őseinknek pihentető Szép virágos temetője, Mindnyájunknak édes anyja, Híven ölel kebelére...!» Felfogó és leadó rádió szeretnék lenni egy személyben, hogy akaratomat a levegőhullámokon keresztül beleszuggeráljam az ég minden tája felé élő magyarnak lelkébe: «Magyarok! szeressétek egymást s ne keserítsétek oktalan pártoskodással édesanyátokat, magyar hazátokat! Egyetlen szent cél lebegjen szemeitek előtt: egyetakarással a sirba tett hazát feltámasztani !» A honalapító ősök a monda szerint Etelközben vérszerződést kötöttek, mert ráeszméltek sok viszontagság után arra. a mentő gondolatra, hogy a laza törzsi és nemzetségi kapcsolatok nem elegendők magasabb célok szolgálatába állítani a nemzetet s szabad elhatározásból államfőt választottak, akinek az akkori idők szokása szerint hűséget esküdtek. Az egyetakarás többszörösen megduplázta a nemzet erejét és jutalmuk ez a gyönyörű haza lett. Jól tudjuk, hogy a vérszerződésnél elhangzott fogadalommal a haza sorsa örök időkre nem nyert kedvező elintézést. A történelem a legigazságosabb bírája ugy az egyes kimagasló egyének, csoportok és osztályok cselekedeteinek. Bizony a számtalan dicső esemény közt a mult képe sötét foltokat is mutat. Egyesek becsvágyának, érdekcsoportoknak a honfiak kárára történő aljas érvényesülési törekvése számos esetben vitte lépre, a könnyen 1 hevülő pártokat és kikaparták az uszítók számára a sült gesztenyét a forró hamu közül. Testvérharcokkal tetéztük közös édesanyánk fájdalmát, vagy amint a Himnusz költője siratja a haza mély szomorúságát: «S Lettél magzatod miatt magzatod hamvvedre I» Sokszor é'tek át a nemzet jobbjai olyan napokat, amikor hiába néztek széjjel enyhet adó szállás után s nem leltek otthonra e hazában. Midőn a «nagymajtényi síkon letörött a zászló,» a szegény kurucok sírva búcsúztak el a sok becses harci emléktárgytól, addig a renegát gyászmagyarok mindenkor busás koncot kaptak az elárvult nemzet elnyomóitól. II. Rákóczy Ferenc, a bujdosó fejedelem, a leggazdagabb magyar ur, hontalan társaival együtt ette az önkéntes száműzetés keserű kenyerét, de még sem hajtott fejet azok előtt, akik a magyar nemzet ellen számtalanszor fogadott esküjök megszegésével is oly sokat vétkeztek. Egyes érdekkörök beszélnek nekünk jogfolytonosságról és meghamisítják a történetet is. Valósággal tobzódik iskolai történeti könyveinkben a világ színpadjáról letűnt idegenek kultusza, akiknek rémtetteit bűnbakok keresésével szépítgetik. Igy akarják belecsenni a jövő nemzedék lelkébe a sóvárgás érzetét egy érdektársaság bálványa után. Egy sokáig orosz hadifogságban sínylődő magyartól hallottam az alább következő rövidke történetet: — Cirkusszal, meg hasonló szórakzotatással igyekeztek a diktatúra hatalmasai az éhező nép figyelmét elvonni a paradicsomi élvezetet nyújtó kenyérevéstől. Szünetközökben (ugy látszik, hogy ez már nemzetközi szokás) bohócok mulattatták mókáikkal a publikumot. Az egyik bohóc a sikertől felbátorkodva ezt a kijelentést tette: — Én tudom, hogy min alapszik a kommunizmus hatalma, de nem merem megmondani. Váltig biztatgatták, hogy csak beszéljen, mert szivesen meghallgatják. A bohóc még mindig szabódott s nem akarta elárulni titkát. Azonban annyira felcsigázta a nevezett rejtély megoldására való kilátással a hallgatóság érdeklődését, hogy már-már erőszakkai akarták vallomásra bírni. De a bohóc csak nem vallott. Valószínű, hogy a jelenlevő egyik bolseviki hatalmasság is kíváncsi volt a magyarázatra és becsületszavára fogadta, hogy semmi bántódása nem lesz, nyugodtan beszélhet. Erre a bohóc kérdezte: «Még mindig kíváncsiak rá, hogy min alapszik a kommunizmus hatalma ?» «Halljuk! Halljuk! — kiáltotta a nép. — No jól van, megmondom! Várakozásteljes síri csendben hangzottak a bohóc szavai: «A kommunizmus hatalma első sorban a magyar szuronyokon, másodsorban a z idó bürokrácián és végül harmadszor az orosz nép butaságán alapszik.» Szegény bohócot az adott becsületszó dacára nyomban lefülelték. Talán még ma is elmélkedik szavainak jelentőségén, ha ugyan azok az istentelen fickók el nem látták vízummal, hogy átmehessen a másvilágra vezető demarkációs vonalon. Ennek a kis történetnek analógiájára mi is gondolkodhatunk azon, hogy miféle alapokon nyugodott itt nálunk egy szintén idegen uralom hatalma. De a bűnbakok közül ugyanekkor vegyük ki a hazafias zsidóságot, mert ezek jó és balsorsban mindig együtt örültek vagy szomorkodtak velünk. Bocsássunk meg azoknak a szegény magyar katonáknak is, ha tényleg