Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 50-74. szám)
1929-03-15 / 62-63. szám
6 JHFYÍRYIDÉK. HAZASSÁG Weiser Fülöp főkántor Friderika leánya f. hó 17-én, vasárnap délután 1 órakor tartja esküvőjét Salamon Hermannal a nyiregyMikecz István alispán beszámolója az hó eseményeiről A Közigazgatási Bizottság ülése házi statusquo izr, templomban. Minden jó barátot és ismerőst szivesen látnak az örömszülők. — A városi tisztiorvosi állásra, mint utólag értesülünk, dr. Kardos Endre is beadta pályázatát. Egyúttal közöljük, hogy az egyikpályázó dr. Szopkó Ernő: dr. Szopkó Dezső helybeli gyógyszertártulajdonos fia. Március 15. az izr. elemi iskolában. Az izr. elemi népiskolában a március 15-iki ünnepélyt péntek délelőtt 10 órakor tartják. A templomi istentisztelet 9 órakor kezdődik. A szülőket és az érdeklődő közönséget ezennel meghívja az Iskolaszék. — A tanítóképző március 15-1 ünnepe. A tanítóképző intézetben holnap pénteken délelőtt 10 órakor kezdődik a március 15-i emlékünnep. Az ünnepséget az énekkar a Hiszekeggyel nyitja meg. — Kurucz Mihály V. é. n. elszavalja Petőfi Nemzeti Dalát, majd az énekkar adja elő a Talpra magyart. Az ünnepi beszédet Kiss Lajos, az ifjúság elnöke mondja. Az énekkar aktuális számmal szerepel, a zenekar Brams Magyar táncát játsza. Lefter Miklós V. é. egy érdekes naplórészletet mutat be, amely a március 15-re vonatkozó intimitásokat tartalmaz. Zongora négykezes mutatja be a Bessenyei indulót, Tikász Mihály V. n. elszavalja Szathmáry István imáját. Az ifjúság az iskolai ünnep után kivonul a Kossuthszoborhoz, amelyet Kiss Lajos elnök megkoszorúz. Az énekkar a szobornál előadja a Talpra magyar-t. Az ünnepségre a belépés díjtalan. — Március idusa Nyírbátorban. Nyírbátor község lelkes közönsége a nagy március emlékének impozáns ünnepség keretében hódol. Délelőtt valamennyi felekezet templomában ünnepi istentisztelet lesz, majd az iskolák ünnepe következik. A polgárság este 8 órakor a Petőfi serleggel ünnepi vacsorát rendez, amelyen megjelenik dr. Kálnoky Bed'ő Sándor, a nyírbátori kerület országgyűlési képviselője is. Az ünnepi besío det Góth László m. kir. gazdasági főtanácsos, jószágigazgató mondja. — A ref. elemi népiskola március 15-iki ünnepe. A nyíregyházi református elemi népiskola tanítótestülete f. hó 15-én reggel 10 órakor a templomban a szabadság, egyenlőség és testvériség nagy napjának emlékére ünnepélyt rendez a következő műsorral: 1. Gyülekezeti ének XC zs. 1. v. 2. Ima. Dr. Bartók Jenő lelkész. 3. Hitvallás. Gyermekkar. 4. Nemzeti dal. Szavalja Sallay Gyula. 5. Ünnepi beszéd. Ujj Jenő tanitó. 6. Édes jó Istenünk. Gyermekkar. 7. Költemények. Szavalják Telbinger Valéria. Kállay Mária. 8. Arad felől. Gyermekkar. 9. Költemények: Szavalják: Mészáros Béla. Surányi Ilona. 10. Kossuth apánk. Gyermekkar. 11. Költemények. Szavalják: Szűcs Gyula, Varga Eszter. 12. Szabadság Istene. Gyermekkar. 13. Himnusz. Énekli a gyülekezet. Erre az ünnepélyre a szülőket és tanügybarátokat tisztelettel meghívja a tanítótestület. (A Nyírvidék tudósítójától.) Szab ol cs vármegye Köz i gazgatási Bizottsága ma délelőtt tartotta március havi rendes ülését a Vármegyeháza kistermében dr. Kállay Miklós főispán elnöklete alatt. Az ülésen Mikecz István alispán részletesen beszámolt Szabolcsvármegye elmúlt havi közigazgatási állapotáról, nevezetesen az utügyekről, a vármegyei nyugdijasok illetményeiről s általában a vármegyei háztartást fenyegető veszélyekről. Megemlékezett az Erzsébet közkórház kibővítési munkálatairól, az épületek átadásáról s az ezzel kapcsolatos költségvetésA Tiszántúli Automobil Club f. hó 9-én tartotta a debreceni Angol Királynő szálló kék termében idei második társas vacsoráját. A társas vacsora keretében Illés István az Autó szerkesztője érdekes és tanulságos előadást tartott a »Modern automobilizmus«ról« és »Az automobilizmus fejlődéséről®. A szellemes és nagysikerű felolvasást a nagyszámú hallgatóság a legnagyobb érdeklődéssel figyelte és befejezte után a felolvasót percekig ünnepelte. A felolvasást a »Motor« cimü mulatságos bohózat előadása követte. A társas vacsorán mintegy 150 autós és motoros vett részt, elmúlt ről. Beszámolt a nyíregyházi és kisvárdai mentpegyesületek megalakulásáról, az uj mentőautókról, a főiskolai hallgatók segélyezéséről, Kisgyulaháza községnek Szabolcsbákához való ' csatolásáról, a szokatlan téli hidegnek a vasúti forgalomra gyakorolt zavaró hatásáról és azok elhárításáról, valamint az árvizveszedelem megelőzésére tett intézkedésekről. Terjedelmes, érdekes jelentéseket olvastak még fel Kaussay Tibor m kir. vármegyei gazdasági főfelügyelő és Benkő András kir. tanfelügyelő. A jelentéseket legközelebb részletesen ismertetjük. legnagyobb részt családjával. A vacsorán báró Vay Miklós a T. T. A. C. motorszakosztályának elnöke elnökölt. Rajta kivül megjelentek dr. Hódy Béla és Rézler Ervin a T. T. A. C. alelnökei, dr. Kölcsey Sándor, dr. Halmágyi Béta és még számosan a debreceni társaság előkelőségéből. A társas vacsorát a kora hajnali órákig tartó tánc követte. Meg kell még emlékeznünk ugy a rendezés kiválóságáról, mint a vacsora kiofgástalan és olcsó voltáról, valamint a borok kiválóságáról, amelyet a Kállósemjém Szőlőtelep r. t. szállított. 1929. március 15. — A rendőrhangversenyre megvásárolt jegyek árát visszaadják a rendőrségen. A fővárosi rend őri gyermekvédő szövetség néhány hónappal ezelőtt előadással egybekötött hangversenyt akart tartani Nyíregyházán, amely hangverseny azonban elmaradt. — A rendőrség most ezúton értesiti azokat, akik jegyeiket megváltották, hogy a pénz megérkezett Budapestről s a jegyek ár áta hivatalos órák alatt a rendőrpalota 33. sz. szobájában kellő igazolás után visszafizetik. Ideges embereknek és lelkibetegeknek az enyhe természetes »Ferenc József® keserűvíz jó emésztést, tiszta fejet és nyugodt alvást teremt. Világhírű idegorvosok véleménye alapján a Ferenc József víz használata az agy és a gerencvelő súlyos megbetegedéseinél is kiválóan ajánlható. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. - — Tartós szép Ondolálás, speciális nőihajvágás Kovács höljyf»drásznál, Bessenyei-tér 2. 1 5*. — Mi újság az anyakönyvi hivatalban? A nyíregyházi anyakönyvi hivatalban március 11-én a következő bejegyzések történtek: Születtek: Grósz Borbála Rozália ref. Lerner Andor ref. Adamcsik György r. kath., Munkácsi László ref. Izsák Edit izr. Nagy Ilona ág. h ev. Házasságot kötöttek: Gruder Majer keresk. könyvelő izr. és Hartmann Regina izr. Meghaltak: Szmolár Jánosné sz. Koska Mária ág. h. ev. 71 éves, Huri Lajos katona honv. ref. 23. éves. — Március jt2-iki bejegyzések: Születtek: Buzsik Erzsébet r. kath., l.eszkoven János György ág. h. ev. Juhász Ágnes Judit Irén Margit r. kath. Markó András ág. h. ev., I'app Margit Erzsébet r. kath., Búza Miklós ref. Boros József ág. h. ev., Juliász halvaszületett fiu, Elekes Emma r. kath. Házasságot kötöttek: Kuhn Sándor özv. kereskedő izr. és Funk Borbála izr., Lőwi Mózes gazdálkodó izr. és Kovács Mária izr. Meghaltak: özv. Merkószki Mihályné szül. Kovács Ilona ág. h. ev. 78 éves, Szvatkó Mária ág. h. ev. 17 hónapos, Brtka Zsuzsanna ág. h. ev. 15 éves, özv. Baraksó Andrásné sz. Matejkó Zsuzsanna ág. h. ev. 78 éves, özv. Lidák Jánosné sz. Kajati Borbála napszámos ref. 63 éves, Bánszki József talyigás ág. h. ev. 34 éves, Kozma Ilona ref. 4 éves. — Séta az órásboltban, Perzsvásár gramofonlemeze kapható az Ujságboltban. — A Tiindérujjak leguujuaubb, márciusi száma megjelen* és kapható az Ujságboltban. és villamoscsengő szerelést és javítást legjobb minőségű anyagból legolcsóbb árban eszközöl Petrovics Lajos villanyszerelési vállalata Özlet; Kálvin-tér 14. sz Liptay-ház Lakás Csillag-utca 39. sz. \SWGER WSROGEFE& MÉors A LEGJOBBAK 7 > Miskolciak nyerték az osztálysorsjáték főnyereményét A miskolci Janovitz dohánytőzs- • de elé hatalmas tömeget vonzott g egy kézzel irt plakát: A 35123. sz. sorsjegy nyerte a 300.000 pengős főnyereményt. A sorsjegyet itt vásárolták. A 35123-as sorsjegy nyolc miskolci kisember tulajdonában van. A miskolci zálogintézet négy kisfizetésű tisztviselője is a nyertesek között van, négyüknek van egy negyed sorsjegye. Az öröm teljesen megbénitotta munkaképességüket, még enni sem tudtak. — Nem csoda, hiszen fejenként 15 ezer pengőhöz jutottak. A díjnyertes sorsjegy egy-egy része egy miskolci tüzéralezredes, egy bankhivatalnok, egy borbély mester és még több kisember kezében van. A szerencsés nyerőkre nagyon ráfért ez az összeg. Adósságaikat fogják kifizetni és mindenek előtt fogadalmuk értelmében a nyeremény egy részét jótékony célra fordítják. ESKÜVŐI MEGHÍVOK JSÍYÍRYI3ÉK (JÓBA-NYOMDA) . TELEFON: 139. SZÁM Automobil A Tiszántúli Automobil Club nagysikerű társas vacsorája