Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 50-74. szám)

1929-03-13 / 60. szám

6 JHFYÍRYIDÉK. 1929. március 13. Imre János igazgató főmérnök könyve a Nyírvíz Szabályozó* társnlat történetérő! ' (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Imre János, a Nyirviz Szabá­lyozó Társulat igazgató főmérnö­ke egy értékes munkával ajándé­kozta meg Szabolcsvármegye in­telligenciáját, amikor megírta a Társulat érdekes történetét. Az első pillanatban az ember azt gondolja, hogy ez a nyomda­technikailag elsőrangúan kiállított könyv valami száraz, tudományos szakirodalmat tartalmaz, de a má­sodik oldalnál már nem tud tőle megválni. Megragadja az olvasőt annak a heroikus küzdelemnek a színes, ízes, tiszta magyarsággal megirt története, amelyet a ter­mészet leigázására fejtett ki a Társulat öt évtizeden keresztül. Elvezeti az olvasót ez a könyv a tudomány tárgyilagos precizi­tásával a rétközi és nyírségi mo­csarak keletkezésének geográfiai történetéhez, a levantei tenger misztikumából lassan, évszázadok alatt leszüremlő édesvizű tavak nádas, zsombékos világához. Majd a Társulat megalakulásá­nak előzményeit, a vármegyét el­öntő árvizek és a járványos bakté­riumokat termelő lápok járatlan terméketlen területeit ismerteti, . valamint a társulat első megala- | kuiását 1879-ben, felsorolva azo­kat a kiváló szabolcsi egyénisége­ket, akik előre látták a nyírségi vadvizek lecsapolásának országos jelentőségét. Beszámol a Társulat első küz­delmeiről, az anyagi nehézségek miatti csüggedés szomorú évei­ről, amelyen azonban erőt vett gróf Károlyi Tibor bölcs vezetése alatt az önálló alkotás vágya. A koloszális méretű Lónyay csatorna elkészítésével a nyiri csatornák lé­tesítése határoztatott el és az óriási területen megindult az in­tenzív munka. A modern technika minden eredményét felhasználva, egymás­után létesültek a hatalmas árvé­delmi töltések, az öntöttvasból ké­szült csőzsilipek, szivattyú telepek, vizbujtatók, vízlépcsők, betoncső­vezetek és az egykori nádas, zsom­békos mocsárvilágból kifejlődött a mai »paradicsomi szép, buján zöld Nyírség.« Nincs az az érdekfeszítő regény, amely a szabolcsi ember figyelmét ugy le tudná kötni, mint ez a pompás illusztrációkkal bővelkedő munka, amely a magyarság kultú­rájának és produktivitásának nagy szerű dokumentuma. Képzőművészet ~ Zene Nyíregyházán nagy sikernek tartják, hogy megnyerték a lejövetelre a Békeffy—Vokal­kvartettet "(A »Nvirvidék« tudósítójától.^ A Laurisin-hangversenyen meg­jelent közönség a következő szö­vegű röplapot kapta a pénztárnál: «A rádióhallgatók figyelmébe! A gékeffy—vokalkvartett f. hó 24-én, vasárnap este a Korona-szálló nagy termében tartja egyetlen hangver­senyét. Műsoron a legújabb és leg­divatosabb fővárosi magánszámok, duók, triók és szeriőzszámok sze­repelnek. Helyárak: 2, 3 és 4 P. Diákjegy 1 P. Jegyek Ferenczinél. Telefonszám: 318. Kezdete fél 9 órakor.» A színes röplapokat azonnal el­kapdosták. Nap érdeklődéssel kezdték tárgyalni a 24-i est lehető­ségeit. Mindenekelőtt a rádiósok fűztek megjegyzést Békeffyék le­jöveteléhez, amelyet nagy ügyes­ségen szerzett sikernek tartanak. A rádiósok ugyanis jól tudják, mit jelent ma a csodálatos együttes. Az emberi hang utánzásának bo­szorkányos eredményeit. A Békeffy Vokal kvartett tökéletes utánzója bármely zenei kvartettnek, legin­kább a jazz-band zenének. A rádió­sok nagyszerűen mulatnak a saxo­fon hangot adó emberi énekszón és nincs több vágyuk, mint szinről­szinrre látni a «Csicsóné» kacagtató dalosait. Nürnbergben világcsodaként fo­gadták a Békeffy—kvartettet. — Nyomban ajánlatot kaptak német­országi és amerikai turnéra, ahová később el is mennek. Egész va­gyont ígérnek a világon páratlan összeállítású kvartettnek. Vidéken most jelennek meg elő­ször. A rádiósok leveleinek ost­roma készteti őket a lejövetelre. Amit nyújtanak, merőben uj. Si­kerük biztos. A jegyekért már a röpcédulák megjelenésének ha­tására nagy érdeklődés mutatkozik most, két héttel a hangverseny­ei TÜZEK AZ ÉJSZAKABAN TÜZEK AZ ÉJSZAKABAN Ámít a közönség észrevesz. Panaszos levelek, észrevételek és egyéb megszívlelendő apróságok á sóstói „tündérsziget" rendezését sürgeti egy kemecsei polgár A következő levelet kaptuk: Tekintetes Szerkesztőség! Tisztelettel kérem, hogy alábbi igénytelen soraimnak kedvelt lap­jukban helyt adni szíveskedjék. A sóstói tündérszigetről Előző levelemben Nyiregyháza város északi temetőjének, tehát a bánat és szomorúság helyének rendezési kérdésében voltam bá­tor belekotnyeleskedni, most pe­dig — ha nem járnék ugy mint az egyszeri hívatlan prókátor — egy ellenkező természetű dolog­ról éspedig a sóstó gyógyfürdő, tehát az öröm és vigság helye egy igen érdekes, de nagyon elha­nyagolt részének leendő rendbe­hozatalára óhajtanám az illetéke­sek nagybecsű figyelmét felhívni. A sóstó gyógyfürdő szép tavá­ban van egy kis sziget. Ez a hely Isten különös ajándékaképen és szorgalmas elődeink munkája után olyan ritka szépségű környezettel bír, hogy szinte érthetetlennek lát­szik a mellette elhaladó s a táj­ban gyönyörködő ember előtt, hogy miért is nem kerülhetett sor még mostanáig sem ennek a cso­dás fekvésű helynek a rendbeho­zatalára? Hatalmas erdő, ízlésesen parkírozott és berendezett gyógy­fürdőtelep, modern fürdőszálloda stb. Mind gondosan ápolt és félt­veőrzött kincse a városnak. A für­dőtelep minden részén a legna­gyobb gondosságnak és áldzoat­készségnek nyomai észlelhetők, csak a sziget van elhagyatva. Pe­dig a csolnakázható tó a közepén levő miniatűr Margitszigettel, leg­érdekesebb része a fürdőhelynek. Gyönyörű helyen, hatalmas erdő, valamint egy nagyterületű és vil­lákkal beépített szép szőllőskert dombjai által övezve. A kis sziget szinte kínálja magát a különleges, kellemes szórakozásokra. Jelenleg azonban egy kopár pusztaságot ké pez, mintha nem is a modern Nyíregyházához és annak szép fürdőjéhez tartozna. Ugy fest az elhanyagult kis sziget a rendezett fürdőhely környezetében, mintha például a városháza palota mel­lett ott állna még a száz év előtti jiádas viskó a Kossuth-tér sar­kán. A nyírségnek a sóstófürdő az ékessége, az ékszere. Ha ez igaz, ugy a kérdéses kis sziget ezen az ékszeren a drágakő kelle­ne, hogy legyen. Többek között még a háború előtt Jászóváron a premontrei prépostság székhe­lyén, a prépostság birtokán levő tóban láttam hasonló fekvésű és nagyságú szigetecskét. Mily gyö­nyörűséges látvány volt az! Hogy volt az parkírozva és szebbnél­szebb virágokkal és rózsákkal be­ültetve.... Nem tudom elfelejteni és mindig eszembe jut, valahány­szor elmegyek a sóstói tó mellett. Bár szikestalaju a kis sziget, gon­dolom mégis a talaj némi javítása után lehetne azt rendezni. Csak egyszerűen parkírozva, a keske­nyebb vizű részeken egy-két kis fahidat csinálva, a tó külső és belső szélein kör- sétautakat, a s^jgeten néhány padot alkalmazva mily pompás szórakozóhelyet le­hetne belőle varázsolni. A kis senki szigete tündérszigetté vál­tózna át, ujabb szórakozó helyül szolgálna a sóstóra kiránduló kö­zönségnek. Egyrészt megszűnne a különben elegáns fürdőhely egy szépséghibája, másrészt pedig egy ujabb igen érdekes és kellemes hellyel gyarapodna a telep. Lapunk f. év márc. 3-iki szá­mában (9. old.) »Utazás Turisz­tika« cim és »A nyíregyházi tu­risták idei programmja« alcím alatt megjelent közlemény utolsó­előtti bekezdésében foglaltak sze­rint tervezett centennáriumi dísz­pad és meteorológiai tornyocika elhelyezésére is talán a sóstói tün­dérsziget volna a legalkalmasabb hely. Azzal is emelnénk a fürdő­hely szépségét és érdekességét. El­képzelem, hogy a rendezett kis sziget mily látogatott és kedvelt része volna a fürdőhelynek és az üdülő közönség mily jól érezné ott magát. Különösen, ha majd idővel még egyéb szórakoztató dolgok is készülnek rajta. Remél­jük, hogy ugy lesz és mielőbb meglesz. A tekintetes Szerkesztőség nagy­becsű türelméért és fáradtságáért előre is köszönetet mondva, ma­radok Kemecse, 1929. márc. 6. teljes tisztelettel Kovács Gusztáv. TÜZEK AZ ÉJSZAKÁBAN TÜZEK AZ ÉJSZAKÁBAN Vásárolja szükségletét nálunk! Mezőgazdasági gépek ^s talajművelő eszközök FORDSON TRAKTOROK, tárcsásboronák, cu.tivátorok, traktorekék és EKEVASAK. A világhírű GOOD-YEAR autópneumatikok és Raleigh, Sun és D-Rad motorkerékpárok képviselete. Eredeti Ford- és Fordson alkatrészek. AGYAR MEZŐGAZDÁK GÉPFORGALMI R.T. Telefon: 4 99. (Autorozilt Ford képviselet) Nyiregyháza, Vay Ádám-utca 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom