Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-20 / 42. szám

1929. február 22. JtffTKTIDfcfc 2 ridó mellett, amikor a város meg­bízottja puhatolódzni ment oda. Newyork és Cleveland bámulatos szociális intézményeit említi fel érdekes, színes előadással a do­logházzal kapcsolatban, amelynek megvalósítása a tanács programmá jában szerepel. A városnak a segélyakció céljá­ra ötezer pengőre van szüksége, mely összeget egyik váltóhitel ter­hére írják és a jövő évi költség-i vetésbe veszik fel, A szakosztá­lyok egyhangúlag elfogadták az érző, nemes lélekkel és alapos kö­rültekintéssel megalkotott tanácsi javaslatot. Tea sütemények ét mindenféle cukrászsütemény KUGLER cs. és kir. udvari cukrász eredeti receptjei alap­ján pótanyag mentesen Sípos cukrásznál Római katholikus bérpalota. v. TELEFONSZÁM: 2-13. Hatvanhét mázsa szénnel károsították meg Polgár községet (A Nyírvidék tudósítójától.) Braun Henrik miskolci keres­kedő, mint a Salgótarjáni Kő­szénbánya R.-T. miskolci kép­viselője, az elmúlt év novembe­rében Polgáron Guttmann Miklós kereskedőt arra kérte, hogy ha el tudna helyezni Polgáron egy pár waggon szenet, Ufy értesítse róla s métermázsánként 13 fillér jutalékot kap. Guttmann kilátásba helyezte Braun előtt, hogy a községi elöljáróság részéről ki fog tudni eszközölni vagy három waggon szénre szállítást s meg­egyeztek akban, hogy ha az üzlet aktuális lesz, táviratban értesíteni fogja Braunt. A ren­delés meg is történt s Braun Henrik 3 waggon mátranovákí •zenet adatott fel Polgár község elöljárósága részére. A 3 kis waggonban 458 q szén volt, Guttmann azonban csak 390 q. 94 kg. szenet adott át Polgár község elöljáróságának, 67 q. szenet pedig a maga céljaira használta fel. Tettét beismerte, az eljárás ellene megindult. DIADAL Fabruái 19., 20. kedden és »i«rdán [5, 7 ét 8 órakor TÁRKONYI MIHÁLY «i PHILIS HAVER G1ICMO A mai kor nagy drámája a saaúra el»s tükrében 11 fal*. Link Napoleon •urlessk 2 fair. Perkó a tengtren Burlesak 2 folv . Aa előadásokat a Városi Kainhás aaaakara kitéri KóvatltMŐ ntsoruok; ivan MOIJNIIM: A lir gárdistája I Csilörtiktöl a Diadalban GARDI^ A Vitéz Szőke Balázs mébei Hideg, zimankós idő van. De a Jégországból időnként ideérke­ző téli fagyhullámok sok szomorú emlék hátrahagyásával lassanként eltűnnek. Télapó megtett ugyan mindent hatalmának állandósítá­sára; de hiábavaló lesz erőlkö­dése, ha kikeletkor előtör a Nap enyhe mosolyával a sötétszürke felhők mögül s elküldi sugarait, hogy életre keltsék az alvó ter mészetet. Szinte érezni máris a tavaszi napsugár csókjától minden nap jobban sarjadó fűnek balzsa­mos illatát. S a képzelet szár­nyán visszaszáll gondolatom a múltba, amidőn gyermekpajtása­immal vígan játszadoztam a zöld­selymes üde pázsiton, pajzán kedvteléssel futkosva a tarkaszár­nyú pillangók után. Amint megfürösztöm lelkemet a mult emlékeiben, felsóhajtok én is Petőfivel: »Hol vagytok ti régi játszótársak? Közületek csak egyet is lássak!« i Fel-feltünedeznek előttem a ré­gi mosolygós arcok. Könny tolul azonban szemembe, amikor úgy filmszerüleg leperegnek előttem a múltnak szomorú eseményei is. — Szomorúan gondolok vissza a nem is olyan rég lefolyt zord időkre, amikor a halál bő aratása folytán elnémultak beszédes ajkaitok, ré­gi jó pajtásaim!... Távoli harcme­zőkön alusszátok síri álmotokat. Ti, akik mindent feláldoztatok a hazáért, talán boldogan álmodtok a szabad, integer Magyarország­ról?.. . A sok fájó emlék felidézése köz­ben feltűnik lelki szemeim előtt vitéz Szőke Balázs markáns alak­ja, amint ott áll méhese előtt az egyik napsugaras enyhe tavaszi nap déli óráiban. A csaták viha­raiban megkövesült szívű jó Szőke Balázs szelíd tekintettel nézi a körülötte vidáman röpködő mé­heit, mert épen most végzik ezek első tisztulási útjokat. A jó mé­hész ugyanis ilyenkor figyeli meg alaposan méheit, mert az első ki­repülés alkalmával nagyon jó tá-i jékozódást szerezhet a méhcsalá­dok állapota felől. Kenyeres jó pajtásom volt min­dig Szőke Balázs. Együtt kop­tattuk az s.. .i iskola padjait s törtük fejünket sok ártatlan diák­csíny elkövetésén. A diákévek el­multával a szélrózsa ellenkező irá­nyába hajított bennünket a sors intéző keze. Hosszú időn át nem is találkoztunk egymással, mígnem a nagy világégés idején ismét vi­szontláttuk egymást s sírig tartó jó barátságot fogadtunk egymás­nak. Midőn vége volt egy-egy ke­mény ütközetnek, együtt örven­deztünk a magyar fegyverek dia­dalán, kulcsoltuk össze imára ke­zeinket, hogy buzgó hálafohászt rebegjünk a Gondviselőnek sze­rencsés megmenekülésünkért s együtt ejtettünk forró búcsúköny­nyeket elesett bajtársainkért. Egyszer mégis el kellett vál­nunk egymástól. — Nehéz szívvel hagytam el barátomat, amidőn se­besülésem miatt engem a hinter­landba szállítottak. Érzékeny bú­csút vettünk egymástól. Még ő vigasztalt, hogy ne aggódjak mi­atta, inkább örüljek mert sebesü­lésem árán megmenekülök egy időre a csaták borzalmaitól. Ezután hónapokig a rózsaszínű tábori levelező-lapok útján beszél­tük el egymásnak szívünk búját s örömeit. Egymásután követte el ezalatt Balázs barátom a legvak­merőbb fegyvertényeket, amelyek­ről nekem soha még csak emlí­tést sem tett leveleiben. A front­ról időnként hazakerült legény­ségi egyénektől azonban néha meg tudtam egyet-mást »Szőke Balázs főhadnagy úr hőstetteiről«. Tő­lük értesültem fogságba esésének érdekes körülményeiről is. ? — Ugyanis egy ködös őszi reg­gelen áttörte az ellenség a szom­szédságban levő ezred vonalát s észrevétlen körülvették azt a zász­lóaljat is, amelyben Szőke Balázs főhadnagy küzdött elszánt kis csa­patával. Ö maga is egymásután hajigálta a kézi gránátokat a muszkák sűrű sorai közé s mikor már nem tudott ártani nekik, szin­te önkívületi extázisában kiáltot­ta a már lefegyverzett magyar ka­tonáknak: »Fiuk, magyar fiuk, ne hagyjátok így nyomorultul elhur­colni a moszkvai nagy káderhez főhadnagyotokat!« Szőke Balázst is utóiérte a szomorú nemezis. Fogságba ke­rült. ö, aki nem rettent vissaa a legbátrabb katonákat is egy pil­lanatra megfélemlítő nehéz hely­zetekben, ott sínylődött távol ha­zájától, gyötörtetve lelkében a honvágynak őrjítő kínjaitól. Ám­de a gondviselő Isten nem hagyja el övéit! A szerencsétlen rabot egyszer sorsa olyan helyre sodor­ta, ahol egy nagyobb méhes üze­mével és kezelésével volt alkal­ma megismerkedni. Ettől kezd­ve háborgó lelke megnyugodott, valahányszor hallgatta a méhek zsongó muzsikáját, mert a sok millió kis dalos zenéje altatólag hatott felzaklatott idegeire. Örák hosszat elnézte a rab a szorgal­mas állatkák munkáját, kitartó tü­relemmel kutatva Isten emeked­ve's teremtményeinek életét s ter­mészeti tulajdonságát. A laikus ember előtt egyhángúnak tetsző zsongásnak alig kivehető hangsxí­neiből, variációiból felismerte e kedves meghitt társainak örömét, szomorúságát. Minél jobban meg­ismerte a méhek életét, annál job­ban megszerette őket, úgyannyira, hogy e parányi rovarok döntő be­folyással voltak a szerencsétlen hadifogoly későbbi életére is. Hősünket itthon érték már »az őszi rózsás forradalom« szo­morú napjai. A csaták rettent­hetetlen bajnoka tehetetlenségé­ben mindannyiszor görcsös zoko­gásban tört ki, valahányszor hí­re jött, hogy most itt, most amott lépte át az ellenség a védtelenül hagyott határokat, mindig bel­jebb és beljebb tolva a demarká­ciós vonalat. Megint olyan idők következtek, amikor szüksége lett volna a nép romlatlan fiainak »A lelki olajágak« nagyszerű szerző­jének vigasztalására és szelíd os­torozására: »Beszéld el, ah, hogy... gyalázat reánk! Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk: A kidőlt fában őrlő szú lakik... A honfi honfira vádaskodik. Testvért testvér, apát fiú elad... Mégis, ne szóljon erről ajakad, / Nehogy, ki távol sír e nemzeten: Megutálni is kénytelen legyen. Isten nem ver bottal, de mégis keservesen meglakoltunk mindany­nyian, hogy nem hallgatott az el­ámított nép az igazi vezéreire. A volt hadfiak a honfibánattól meg­törten foglalták el régi polgári őrhelyeiket. Vitéz Szőke Balázs a Bakonyalja egyik kedves községé­ben mint lelkes tanító élesztgeti a honszerelem lángját az oktalanul elvesztett háború után a sok szen­vedéstől elfásult szívekben. Sza­bad idejében ott foglalatoskodik szeretett méhei körül, amelyek­nek meghitt társaságában csak­hamar visszanyerte halálosan meg­sebzett lelkének egyensúlyát. — M«st is ott van méhesében, pedig az esti harangszó is elhangzott már. S amint ott ül gondolataiban elmerülve, felcsillan a reménység szívében a hazafelé tartó leven­téknek lelkes énekére: Lesz még magyar nyár! Lesz még kikelet! Elrepül a határinkról A holló sereg. Totnay Pá« Keveset használt AUTOMOBILOK gondosan kijavítva, önköltségi árban kaphatók: Rugby, 503-as FIAT, FORD Marton és Társa ajlregyhizi autóüzeme Telefon 2-30. Mi_ 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom