Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-26 / 47. szám

J^RYIDÉK. 1929. február 26. Rövid hirek, — Az ínséges Angliából, Wa­lesból és Írországból 6 ezer munkanélküli hosszú gvaloglás után Londonba érkezett, A Tra­falgar téren Cook és Saklatvala lázitó beszédet tartottak. Baldwin miniszterelnök még a választások előtt rekonstruálja kabinetjét. Chamberlain és Braa­geman peerek lesznek és le­mondanak tárcájukról. — Tataházán farkasok garáz­dálkodtak. A segítségül hívott bácsalmási vadászok 20 szán­kón vonultak ki. Haász jakab kisgazda egy farkast lelőtt, a másik 3 elmenekült. — A cseh külügyminisztérium szerint Trockij nem kért beuta zási engedélyt. Amit belpoliti­kai zavaroktól tartva, úgysem adnának meg. -- Füredi Lili iparmüvésznő Budapesten a Teréz körúton lévő lakásán szerelmi bánatában megmérgezte magát, ez az ötö­dik öngyilkossági kísérlete. AI lapota súlyos — Szombaton 66 influenzás beteget vettek fel a Szent László kórházba. Szombaton és vasár­nap 21 halálos áldozatot köve­telt a járvány, mely a tiszti fő­orvos szerint csökkenőben van. — Belgium és Franciaország 25 éves katonai szerződést kö­tött Németország és szövetsé­gesei ellen. A szerződés szerint Franciaország és Belgium ka­tonailag egységes terület. — Lindbergh ezredes meg­ígérte menyasszonyának, hogy nem ül többet repülőgépre, ezért elutasította egy nagy léghajó­zási társulat ajánlatát, hogy lépjen be az igazgatóságba. — A Tribuna fenntartással közli a hírt, hogy a pápa már cius 18-án konsistoriumot tart, melyen olasz és külföldi bíboro­sokat fog kinevezni. — A török képviselőház meg­szavazta azokat a törvényjavasla­tokat, amelyek ratifikálják a szov­jet és Törökország közt kötött szerződéseket, a határincidensek elsimításáról, a határmenn lege­lőkről és a határ kiigazításokra vonatkoznak. — Lauter Márton vecsési gaz­dálkodó szombat este kártyázás közben összeveszett Kári György gazdálkodóval, aki ugy megrúgta, hogy Lauter 20 perc alatt meg­halt. A gyilkos megszökött, a csendőrség körözi. — Balbo olasz légügyi állam­titkár és Capitani milanói főpol­gármester uj légügyi járatokat beszéltek meg, szó van a repülő forgalom megindulásáról. Berlin, Bécs, Budapest, Riviéra, és Paris felé. — A belgrádi legfelsőbb tör­vényhozó tanács megkezdte mű­ködését. Elsősorban az állam központi igazgatására vonatkozó törvényjavaslatot tárgya ják le, mely a miniszterek számát 12 re csökkenii. — Jugoszláviában súlyos sze­rencsétlenség történt, két paraszt szekérrel akart a befagyott Du­nán átkelni, a jég beszakadt alat­tuk és kocsistól lóvastól elmerül­tek. Holttestüket elsodorta az ár. A csüggedetleii faarc gondolafának jegyében folyt le a Törekvés Sport Egyesület kosgfűlése üj ügyvezető elnökké Dr. Garay gyulát választották Az egyetemes magyar sportszel­lem fejlesztésének gondolatát ér­vényesiti Nyiregyháza egyik leg­szebb jövőjű sportegyesülete a Törekvés Sport Egyesület, amely vasárnap délután 3 órakor az Ipartestület helyiségében tartotta rendes évi közgyűlését. Sikorszky István meleg szavakkal üdvözli az 50 éves Nyirvidéket Sikorszky István iparfelügyelő az Egyesület ügyvezető elnöke a magyar imádsággal a Hiszekegy elmondásával nyitotta meg a köz­gyűlést meleg szavakkal üdvözölve a sajtó képviselőjét és a megjelent vendégeket. Majd a közgyűlés egyhangú helyeslése mellett az 50 éves Nyirvidéket köszöntötte, azt a sajtóorgánumot, amely — mint mondotta — nemes pártfogója volt mindig a sportnak, élénk fi­gyelemmel kisérve annak minden mozzanatát és cikkeivel kifejlesz­tette a város mai erős sportszel­lemét. Indítványozza, hogy a közgyű­lés üdvözölje az 50 éves Nyirvi­déket, amelynek azt kívánja, hogy az eljövendő 50 évben még na­gyobb eredménnyel szolgálja a vá­ros, az ország és a magyarság érdekeit. Az indítványt egyhan­gú lelkesedéssel fogadták el, per­cekig éltetve a Nyirvidéket. v Pisszer János és Iklódi Molnár Zsigmond tolmácsolták a közgyű­lés háláját a vezetőségnek, majd egyhangú lelkesedéssel elfogadták a kandidáló bizottság tisztújító ja­vaslatát. J Sikorszky indítványozta, hogy az újonnan megválasztott ügyveze­tő elnököt dr. Garay Gyulát hív­ják meg a közgyűlésre. Dr. Garay Gyulát megérkezésekor hatalmas éljenzés és taps fogadta. Személyed iránt érzett ro­konszenvünk és atyád emléke miatt választot­tunk meg. Sikorszky emelkedett ismét szólásra, hogy a közgyűlés nevé­ben üdvözölje az Egyesület uj ügyvezető elnökét. Amikor én át­vettem az Egyesület vezetését — úgymond — az még csak egy kis csoportot képviselt a Bőriparosok Sport Egyesület cimmel Bár én nem vagyok sportember, de érté kelni tudom a sport nagy jelentő­ségét és idők multán abból a kis csoportból kifejlesztettem a mai Törekvés Sport Egyesületet. Cé­lunk az volt, hogy Nyiregyháza iparos ifjúságát tömöritsük, fizikai lag edzetté, szellemileg becsüle. tessé tegyük. Hogy ez mit jelent az országnak és városunknak azt te tudod legjobban, akinek felejt­hetetlen emlékű atyja annyit tett az iparosság érdekében és akit minden iparos szeretett. Nem csak személyed iránt érzett rokonszen­vünk és bizalmunk, hanem atyád emléke miatt is téged választot­tunk meg. Kívánom, hogy az ipa­rosság a te hivatott vezetésed­del ugy a sport terén, mint tár­sadalmi téren még magasabbra emelkedjen és még nagyobb ered­ményeket érjen el megcsonkított hazánk javára. Az örök igazságban rejlő hatalmas erkölcsi és fi­zikai erőket realizáljuk. Garay dr. a következőkben vála­szolt : Köszönöm Sikorszky iparfelügye­lő ur, kedves barátomnak hozzám intézett üdvözlő szavait és köszö­nöm azt a lelkes ovációt, amellyel szerény személyemet e terembelé­pésemkor megtisztelni szívesek vol­tak és amely lelkes üdvözlés en­gemet igazán mondom, lelkem mé­lyéig meghatott. Köszönöm végül azt a nagy kitüntetést, amelyet ve­lem szemben kigyakorolni méltóz­tattak akkor, amikor ez egyesület elnöki székébe megválasztottak. A személyemhez való ragaszko­dásnak és bizalomnak ezt a külső megnyilvánulási formáját én meg nem érdemlem, mert hiszen őszin­tén be kell vallanom, hogy ma, ami kor az elnöki szék elfoglalása előtt állok, bizonyos aggályok merülnek fel lelkemben, amelyek főleg ab­ban kulminálnak, képes leszek-e az egyesület élén, annak egyetemes céljai megvalósítása érdekében ki­fejtendő eredményes és alkotó mun kásságommal megszolgálni a sze­mélyemmel szemben megnyilvánuló lelkes ovációt és kitüntető bizal­mat. Kötelező nyíltsággal meg kell, hogy mondjam, hogy én az én közéleti munkásságomat egy egye­Püjdalomtól megtört szivvel tudatjuk, hogy a legszeretőbb apa, nagyapa, após, testvér és rokon SCHWARZ IZIDOR ügyvéd életének 75-ik évében folyó évi február nő 23 án es»e Nógrád, ecsegen r^vid szeivedés után elhunyt. Drága halottunkat hazahozaijuk s február hó 26-án d. u. 3 órakor a Kállai-utca 8. számú gyászházból kísérjük örök nyugvó helyére. Nyiregyháza, 1929. február hó 25. Jóságának felejthetetlen emléke örökké élni fog szivünkben! Szabó Dezső ŐZT. Láfx ó Zsigmondné szül. Scliwai z Margit Dr. S/abó Miklós S/abú Ernő Kemény Lajosné szül. Schw rz Irma gyerm.kei Szabó Dezsöné Tászló Lilly sitii. Soljwesl EHa Szabó Li-zló Dr. Szabó Miklósné Szabó Zsuzsika szül Klein Blanka Kemény Lacika Szabó EmönA Szabó Gyurika szül. Hausllnger Margit Szabó Ági Kemény Lajos S^a^ó Pisti menyei, illetve veje unokái Dr. Schwarz Márk és neje te>tvére, illetve sógornője (Minden külön frtcaitéa helyett.) sületnek jegyeztem el, amely egye­sület élére a nyíregyházi iparos társadalom bizalma helyezett, a mely egyesület nagy és nemes cél­jai megvalósítása érdekében küz­deni és alkotni életcélul tüz'tem ki magamnak, felajánlva az egyesü­letnek minden akarásomat, munka­bírásomat és alkotásvágyamat. Ez az egyesület az önök testvéregye­sülete, a Nyíregyházi Iparos Ifjak Önképző Egylete. Vezetőszerepet 'betölteni itt és betölteni ott Uraim nehéz feladat, mert egész ember kell ide és ugyancsak egész em­ber oda. Es hogy e kettős munkakör lel­kiismeretes betöltése feletti aggá­lyaimat eloszlatni engedtem, az csak annak tulajdonitható, hogy ugy éreztem, hogy apáimtól örök­lött tradícióimhoz hiven köteles­lességem elfoglalni azokat a pozí­ciókat, amelyek betöltésére a n ; ­egyházi iparos társadalom bizalma felszólít. j Miután ez egyesület belső ügyeit nem ismerem, ezúttal nem vagyok abban a helyzetben, hogy prog­rammot adjak. Egyet azonban momentán érzékelek, azt tudniillik, hogy a mai nappal az én kezem­ben fut össze a nyíregyházi ipa­ros ifjúság lelki és testi nevelésé­nek vezetése egyfelől a Nyíregy­házi Iparos Ifjak önképző Egy­letében viselt elnöki tisztségemnél fogva, másfelől az önök által ve­lem szemben ezúttal kigyakorolt bi­zalomnál fogva. Az a jelmondat: «Ep testben ép lélek» e két testvér­egyesület közületi életében van összesűrítve, — rajtunk áll, hogy ez örök igazságban rejlő hatalmas erkölcsi és fizikai érőket realizál­juk. Nyíregyházi iparos ifjak! Ami­kor székfoglaló beszédemet befe­jezve az elnöki tisztséget köszö­nettel elfogadom arra kérlek ben­neteket, hogy tömörüljetek egy hatalmas táborba, sorakozzatok fel egy nagy reorganizáló munkára, ragadjátok egyik kezetekbe a kul­tura világító fáklyáját, másik ke­zetekbe a nemesen küzdő harcos magyar buzogányát I És ha a ne­mes törekvés megtanít bennete­ket fennen lobogtatni a kultura fáklyáját és nemes törekvéssel mesterek a harcos magyar buzo­gány forgatásában, ám akkor tel­jék meg Rothermere kupátok a testet öltött revízió izzó borával s azt fenékig kiürítve forró ma­gyar vérrel sorakozzatok fel a csonka határokra és meglássátok, hogy Trianon által emelt kor­hadt falak, mint kártyavár fog­nak összeomlani és a romokon át beszűrődő tavaszi napsugárban fel­ragyog majd ez a vigasztalanul sötét magyar égi Az uj ügyvezető elnök lelkes, hosszantartó ünneplése közben fe­jeződött be a közgyűlés és mi ugy hisszük, hogy a Törekvés egész­séges fejlődésének folyamata már a tavaszi versenyek eredményei­ben is meg fog mutatkozni. — Nem emelkedett az influenza járvány Nyíregyházán. Az elmúlt két napban Nyíregyházán ujab­ban mindössze 20 influenzás meg­betegedést jelentettek. Ezek közül három súlyosabb kimenetelű, 1 tüdőgyulladás, 1 agygyulladás és 1 mellhártyagyulladás. Haláleset nem fordult elő. — A Funk, Funk Magazin, Ra­diowelt magyar és osztrák Rádió Amatőr állandóan kapható az Uj­ságboltban. — Perzsa vásár gramafonlemeze kapható az Ujságboltban. — Séta az órásboltban gramo­fonlemeze kapható az Ujságbolt­ban. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom