Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-16 / 39. szám

1929. február 15. JfsÍYÍRYIDJSK. 7 Mozi Élet a film-ateiierben A-a-a-chtung! Aufnahme loos! — kiáltja a rendező, s kigyulladnak a műterem szemet vakitó reflektorai. Minden elnémul csak a felvevő gép berregése vegyül öszsze a zene akkordjaival, amikor a rendező elkezdi munkáját, s vezényel keményen, mint egy hadvezér Minden mozdulat, az utolsó szemrebbenés is a rendező intenciójára történik, s csak most látják, akik benfentesek, hogy a nagy művészek, akik előtt a laikusok görnyedve emelik le kalapjaikat, s mint a félistenekre, hódolattal tekintenek fel, nem egyebek, mint a rendező akaratnélküli bábjai. A díszletben megelevenül az élet, s •elkezdődik az első jelenet. Ez az, amit kényelmes zsöllyéinkből élvezettel, vagy kellemes izgalommal szórakozunk végig de, hogy milyen őrületes, minden ideget felőrlő munkát takar a csillogó trónterem, az izgató boduir. vagy az orosz paraszt rusztikus szobája, csak azok tudják megítélni, akik a közvetlen közelből szemlélik a dolgokat. Tudva azt, hogy maga a filmgyártás nálunk — sajnos — egyelőre még eléggé ismeretlen fogalom, néhány érdekes dolgot fogok írni a film kulisszatitkairól. Gyakran látunk felvételeket, nagy világváros éjszakai életéből, lokálokat, forró jókedvet, tomboló lelkesedést, nagystílű felvonulásokat, jelenetet a tárgyaló teremben, beomló felhőkarcolókat, halálugrást a cirkuszban, ez mind-mind a műteremben történik, s mindennek a megoldása a díszlettervező feladata. Egy példát választok ki, mondjuk az anya menekül gyermekével az égő házból, nem történik másként, mint, hogy a díszleten kivül, ami már nem esik a felvevő gép területébe, veszélytelen anyagból hatalmas füstöt gerjesztenek, s fújtatóval terelik a díszletbe. Mondjuk, hogy már csak egy lépés hiányzik a megmeneküléshez, amikor egyszerre nagy robajjal leszakad a lépcső. Természetszerűleg ebben az esetben a lépcső oly labilisra lesz épitve, hogy egy zsinór meghúzásával egyszerre az egészet össze lehet rombolni. Egy másik eset. — A festő halálos ágyán fekszik, amikor egyszerre képzeletében megjelenik az átfátyolozott látomás, a téma, amit egész életén át álmodott, de soha nem tudott kifejezésre juttatni, — egyszerű technikai fogás: külön fotografálják az aktív szereplőt és külön fekete háttérnél magát a látomást. A többit a filmlaboratórium intézi. Amikor a felvétel a tilmtechnikus kezébe kerül, ez a víziót egyszerűen rákopirozza az eredeti felvételre. Nem akarok a technikai előállítással unalmassá válni, mivel ez kifejezetten csak a szakmát érintő dolog. Áttérek inkább arra, hogy azok a monumentális hatású dolgok, oszlopok, vastömbök, kőépitmények, mind kassirozott anyagból, vagy fából vannak készítve. Egész kómikusan hat, amikor a díszlet lebontásánál egyszerre csak játszi könnyedséggel vállára kapja egyik munkás a faragással dúsan díszített korinthusi oszlopot, s ugy elszalad vele, mintha éppen Nurminak akarna konkurrenciát csinálni. Amennyire szines, érdekes és mozgalmas az élet a filmgyártásnál, annyira minden ideget és fizikumot felőrlő, zaklatott, agyonhai szolt munkát igényel. Az iparban a film a huszadik század rohanó nagyvonalúságának leghívebb kifejezője; igazi amerikai-zsánerű munkát kiván minden perc, minden erő és minden tudás kihasználásával. Ez természetesen csak ugy mehet okszerűen, ha minden bizonyos rendszer szerint történik. Az előbbiekkel kapcsolatban itt megemlitem, hogy például egy filmmüterem dimenzionális voltáról fogalmat nyújtsak: a berlini Staak filmatelier — ebben építették fel különben a nevezetes óceán járó Zeppelint — 5S m. magas és 19 méter hosszú. Ez a világ legnagyobb műterme. Á filmnél minden embernek megvan a beosztása, s egy megadott jelre hihetetlen gyorsasággal építenek és rombolnak. Mindezidáig a vetített képben 3 tónust különböztettünk meg: fehér, szürke és feketét. Ma már ez tul haladott álláspont, a legújabb filmjeink egy uj anyaggal, az 11. n. pankromatikus filmmel készülnek, aminek az előnye az, hogy a természetes szinek minden valőrjét visszaadja, miáltal egészen naturalisztikus hatású, puha képeket nyerünk. Áttérve most a színészek munkájára, ami közelről sem olyan irigyelni való, mint amilyennek látszik, — vannak szerepek, amiket egyenesen meg kell szenvedni. Magam voltam a szemtanuja, amikor Igo Sym egy pásztorfiu szerepét játszva, a sziklás talajon mezítelen lábbal kellett mozognia, ami a talpát teljesen feltörte, ugy, hogy a fájdalomtól sirva fakadt. Ezer hasonló esetet lehet megemlíteni. Egyes szerepekhez hónapokkal előbb meg kell a haját, vagy a szakállát növesztenie, vagy ha a szerep épenséggel ugy kívánja, le kell a fejét kopaszra borotváltatni. Mig a színháznál a színész jó előre betanulja szerepét, s egy hónapi próba után jut el csak a darab a premierig, s napjainkban igen gyakran evvel egyidejűleg a bukásig, addig a filmnél a próba közvetlen csak a felvétel előtt történik meg. Ez aztán a rendező területe, ahová mindenki másnak tilos a bemenet. Rendkívül gyors áttekintést, s mondanom sem kell, hogy egészen széles skálájú intelligenciát igényel. Minden szerepet először a rendező él végig, s aztán, mint egy hipnotizőr viszi át akaratát médiumára, a színészre. Gyakran előfordul, hogy egyetlen mosolyt, vagy kézfogást, ami jelentéktelen kicsiségnek látszik, 10—15-ször kell egymás után elpróbálni, mig minden precízen nem megy. Nagyobbszerü filmeknél egyszerre több operatőr is dolgozik, s igy 3—4 oldalról is fotografálják a jelenetet, s természetesen ahonnan a legjobban sikerült a felvétel, az a rész kerül be a filmbe. A zene. — Filmfelvétel ugyanis nem történik zené nélkül. Talán sehol sem érezhetjük a zenének azt a hangulat kiváltó hatását annyira, mint éppen a filmnél, ahol a legvariáltabb érzéseket lehet a muzsikán keresztül egy emberből kiváltani. A héten történt meg nálunk a következő eset: a zenekar egy finom — seriőz darabot játszott — a szerepe igy kivánta, s egyszerre a női főszereplő (Helene Steels, magyar nő) szeméből keservesen elkezdett potyogni a könny. Ezt természetesen nem tudja mindenki megcsinálni, de van a könny előidézésének egy másik, kellemetlenebb módja — szalmiák szeszes üveget tartanak a szenvedő alany orra alá, amitől aztán akarata ellenére is kénytelen — esetleg krokodil könnyeket hullatni. Egy másik érdekes esetet még Pesten, a Corvin filmgyárnál tapasztaltam: magyar csárda jelenet várt felvételre, a cigánybanda rázendített egy régi magyar csárdásra, s a magyar temperamentum — least but not least — nem tagadván meg magát, hiába való volt a rendező minden energiája másnap reggelig ugy tombolt a jókedv, hogy öröm volt nézni. Közben erről megcsinálták a felvételt, ami mondanom sem kell, a legfényesebben sikerült. A film szociálpolitikai jelentőségéről irva, talán igy fejezhetném ki a legjellemzőbben — a munkásosztály áldása. Eltekintve most a szereplő művészektől, az iparnak minden ágát kivétel nélkül igénybe veszi a film, s azonkívül nagyon sok alkotó művésznek nyújt megélhetést. Ha valaki belep egy filmgyár területére, első érzése az, hogy valami különös .ipartelepen jár. Gé pek zakatolnak, teherautók ki-be egymás után, s gyakran előfordul, hogy egy villanyrendőr is elkelne oly nagy a zűrzavar. Kezdve az asztalosmühelytől, keresztül a könyvkötőn, a szobrász műteremig, mindenféle foglalkozású emberrel lehet itt találkozni. Van aztán a pendlizőknek egy egész hada, akik jóformán nem csinálnak semmit, de, ha nincsenek ott, mégis hiányoznak. Kómikusan hat, de ilyen foglalkozás is van: egy ember csak arra .ügyel, hogy senki poros cipővel a díszletbe be ne lépjen. Anyagiakban aztán mindenki megtalálja számítását a filmnél, az utolsó létra tologató munkás is megkeresi a maga 3—350 sillingjét (cca 250 pengő), s amikor azoknál a legendás tiz-huszezer dolláros heti fizetésekről hallunk, ha meggondoljuk, hogy az a művész mit ad, viszont a vállalkozó mit kap a filmjéért, végeredményben nem sok. Egyes filmeken a vállalatok hihetetlen összegeket keresnek. A fizetésekért azonban — meg kell dolgozni. — Az előbbi darabunknál volt egy eset, hogy 71 óráig pergett a film, s 71 órahosszat, egy percnyi pihenés nélkül mindenki talpon volt. A kantinban mellesleg 3 hektóliter feketekávé fogyott el. Még egyet kell megemlíteni. A filmnél nincs az az áthidalhatatlan ür az alkalmazó és alkalmazott között. Itt mindenki nagyon jól tudja, hogy én ennyi munkát adok, ez ennyit ér és ennyit kapok érte. Befejezésül még, hogy a film a korlátlan lehetőségek hazája ugy individuális, mint szociális szempontból. Szociális szempontból azért, mert tanít, mert oktat, az emberiség szellemi fejlődését óriási lépésekkel fokozza, feltár olyan dolgokat előttünk, megismertet olyan tájakkal, amiknek a természetben való meglátásához talán soha nem lenne alkalmunk, s mindezt a szórakozás nagyon kellemes piruláiban tudja hozzánk eljuttatni. Egyéni szempontokból fontos azért, mert egy film szüzséje nagyon sok emberből váltotta már ki a szunnyadó energiát, vagy éppen a tudatalatti tehetséget. A felvevő gép kerekei utolsót fordulnak. Licht a-a-us! hangzik egy hosszan elnyújtott kiáltás, a | reflektorok utolsót villámlanak, s I azután ráborul a nagy nyugalom a műteremre, hogy holnap talán minden még lázasabban folytatódjon. ! | Wien, 1929. február hó. Zoltán Barnabás a bécsi Lysto-filmgyár tervező művésze. Kapazárás a Városi Moziban Tegnap tartotta a Városi Mozgó utolsó előadását. A szezon nívós műsorának méltó befejezője volt az Ezeregy éjszaka meséjének legcsillogóbb filmje: »A sztambuli tolvaj«, amelyet az elragadó szépségű Suc Carol és a snájdig s tolvajlásaiban is szimpatikus Douglas Mac Lean vittek diadalra. A mozi kapui ezzel bezárultak, hogy hol naptól kezdve átadassák a szinház rendes hivatásának. A Városi Mozgónak azonban csak az előadásai szünetelnek a szini évad idején, a mozi pompás szalonzenekara azonban továbbra is működni fog, mégpedig a Diadalban, ahol jelenleg Pola Ncgri legnagyobb filmje, »A színésznő szerelmeié; aratja nap-nap után megérdemelt sikereit. Ma délután „Biákélet" bemutatója az ápoiíókn Ünnepi díszelőadás keretében mutatja be ma az Apolló Lubits Ernő Ramon Novarro reprezentatív filmjét, a »Diákélet«-et. Már délelőtt ostrom alatt állott az Apolló elővételi pénztára, hogy ehhez a hóditó Ramon Novarro filmhez jegyekhez jusson Nyíregyháza elit közönsége. Soha nem volt hódítóbb, soha nem játszott szebb szerepet Ramon Novarro, mint a »Diákélet«-ben. Lubits ragyogó rendezését mindenki látni akarja, ezért a pénztárnál való torlódások elkerülése végett kéri az Apolló vezetősége, hogy mindenki, ki teheti, jegyeit előre váltsa meg, a nappali pénztárnál. Téa sütemények és mindenféle cukrászsütemény K U G L E R cs. és kir. udvari cukrász eredeti receptjei alapján p ó t a n y a g m e n te sen Sipos cukrásznál Római katholikus bérpalota. TELEFONSZÁM: 2-13. c mciglő ÖL [cgjo'DDöfeJ KAPHATCJ : SiNGER VARRÓGÉP RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG Nyíregyháza, Vay Ádam-uíca 2., j