Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 27-49. szám)
1929-02-16 / 39. szám
4 1929. február 16. — Holnap lesz a Mensa-bál. Minf ismeretes, a február 9-ére tervezett Mensa-bál közbejött okok miatt elmaradt s igy azt folyó hó 16-án, tehát holnap, szombaton este 9 és félórai kezdettel rendezik meg a nyíregyházi zsidó egyetemi és főiskolai hallgatók. A Kereskedők és Gazdák Köre összes helyiségeiben iartandó táncestély, mint már megírtuk, zártkörű és már külsőségeiben is a szezon legnagyobb sikerű báljának Ígérkezik. A Mensa-bál dátumának egyheti eltolódása csak a nagyobb anyagi és erkölcsi sikert fogja maga után vonni, mert a hideg enyhülése és a rendezőség fokozottabb szervező munkája még jobban alátámasztja a, jótékonyság pillérein nyugvó bál várható eredményének a lehetőségeit. — Megalakítják az öreg leventék szervezetét. A következő sorok közlésére kértek bennünket: Felkérem mindazon 1906—1907. évfolyambeli volt leventéket, akik Nyíregyházán tartózkodnak, hogy folyó év február 17-én vasárnap délelőtt 11 órakor a római katholikus elemi iskolában megjelenni szíveskedjenek. Az öreg leventék szervezője. — Műkedvelő előadás. A nyirgyulaji gkat. továbbképző növendékei a leventék a leventék közreműködésével jól sikerült farsangi estélyt rendeztek, melyet meg kellett ismételni. Szinre került a rendező Iváncsó Jenő Ödön tanitó frissen irt színdarabja a »Farsang«, az első agrár szindaiab. Gyönyörű látvány volt, mikor a guzsalyok, köztük egy kerekes is —• előkerültek. Fontak, daloltak, süteményeztek, boroztak és táncoltak. Kitűnően adta szerepét Krumli néni, a vig özvegy, Török Pista az agglegény, Lencsésné, Kölesné stb. Végre tányéroztak. A Szabolcsvármegyei Tanítók Otthona javára 5 P s padlóolajozásra 14 P gyűlt össze.— Szerző és rendező igazi néptanítónak, lapunk jó barátjának —gratulálunk. — Elfogták az orosi betörőket. Az orosi csendőrség elfogta Tám> ba Mihály, Demeter János napkori és Támba Antal pócspetrii földmiveseket, akik hosszú idők óta több betörést követtek el Oros környékén anélkül, hogy ártalmatlanná tudták volna tenni őket. Több izben betörtek Harstein Gyula földbirtokos terményraktárába, ahonnan minden esetben nagy mennyiségű búzát vittek el. A lopott búzát Nagykálióban és Nyíregyházán értékesítették. — A csendőrségnek hosszas nyomozás után végre sikerült a három elvetemült betörőt letartóztatni. — Orvosi hir. Dr. Nagy Péter szülész-nőorvos, a budapesti I. sz. női klinika v. tanársegéde rendelőjét Széchenyi-tér 4 sz. alól áthelyezte a Luther-palota »A« II. em. 2. sz. alá. Tel: 584 Lift-használat. 3x — Korcsolyázók figyelmébe. A NyTVE most vasárnap rendezi a múltkor elmaradt jégünnepélyét. A korcsolyázás nemes sportjának igazi barátjai örömmel készülnek az igazi nagyvárosias szórakozási alkalomra. Vidékünkről is számos család készül ez ünnepélyt máglátogatni. — Értesítés. Értesítem a t. érdeklődőket, hogy folyó hó 19-én este 8 és fél órakor felnőttek részére uj tánctanfolyam kezdődik. Beiratkozni lehet folyó hó 16-tól kezdve egész nap Bethlen-utca 16. sz. alatti tánciskolámban. Kálmán Éra tánctanárnő. gyilkossággal fádoit síéke démon bfinp5re Londoni índósiioGkíól London, 1.929 február hó. Roxie Hart, tipikus »american girl«, volt a csikágói szőkék legszeb bike, férje távollétében fogadta barátját és egy nagy összeveszés után — azt lelőtte. A szerelmes férj, akinek azt hazudja, hogy az ismeretlen a becsületére tört, magára vállalja a gyilkosságot, de Roxie elárulja magát 'és börtönbe kerül. A szenzációt hajszoló sajtónak jó aratása van. Egy fotoriporter szavai: »az esküdteknek is van szemük!« megnyugtatják és szinte betegesen kéjeleg a világhír mámorában, amihez száz meg száz újságcikk juttatja. A híres reklámügyvéd jó honorárium ellenében nagyszerű csküdtszéki tárgyalást rendez meg. órákig beszél és a betanított színpadi hatások klimaxá val meggyőzi az esküdteket, hogy Roxie — egy ártatlan szende nő. Az ügyész és biró tehetetlenül nézik a játékot: felmentés. Ám' » férj már tudja a valót és leküzdve nagy szerelmét, — ajtót mutat a nőnek, aki az utca szennyében elmerül. Ez a cselekménye ama nagysikerű amerikai színműnek, amelyet — A »Nyirvidék« ötvenéves jubileumi albumához bekötési táblák kaphatók a Jóba-nyomaában. Széchenyi-ut 9. — Megjelent a nyíregyházi turisták örömére: a Turisták Lapjának 1929 január—február havi száma. »Jó magyar csak a történelmi Magyarország térképét használja« — ez a jelmondat tükrözi a turisták lelkes magyar táborának alapfelfogását. A folyóiratban gyönyörű turistaképek, szépséges tájakra kalauzoló cikkek emelik szárnyas útra a természetbarátok képzeletét, amelyet a nagyszerű tájak csodái vonzanak. A tartalmas folyóiratot a Turista Egyesület tagjai illetményül kapják. — jubileum album bekötési táblák kaphatók lapunk nyomdájában, Széchenyi-ut 9. — Bélrenyheség, a máj és az epeutak bántalmai, elzsirosodás és köszvény, gyomor- és bélhurut, a vastagbélfal kezdődő megbetegedése, aranyeres bajok esetén a természetes »Ferenc József« keserűvíz gyorsan és fájdalom nélkül megszünteti a hasiszervek pangását. Sok évi kórházi tapasztalat igazolja, hogy a Ferenc József víz használata a bélmüködést kitűnően szabályozza. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. — Ondolálás*, hajfestést, szőkítést, manikűrözési, bubi hajvágást Takáts hölgyfodrásznál, róm. kath. bérpalota. 5275-2 J most filmre vittek és amely szinte páratlan módon magával ragadja a közönséget. A »Chicago« sikerének titka abban van, hogy a szatíra metsző torz tükrében bár, de u mai nagyvárosi élet alvilágának frappánsan hü képét adja. A túlhajtott »girlkultusz«, a nagy gyilkossági perek egyes esküdtszéki ítéleteinek nyilvánvaló tévedései, az idegekkel való felelőtlen játék és ennek következményei a közérdeklődés gócpontján állanak. Nincs téma, amely a nagyvárosi publikumot ma jobban érdekelhetné és jobban izgathatná. Kitűnő rendezői konyhából került ki a film. Cecil B. de Mille keze minden jelenetén meglátszik. A szerelmes férj szerepében, aki még hűtlen hitvesét is minden áron meg akaraja menteni a bitótól Várkonyi Mihály legjobb alakítását nyújtja; még jobb, mint a Királyok királya Pilátus-szerepében volt. De a női főszereplő: Phyllis Haver, a szőke démcm szerepében olyan szen zációs, annyit fejlődött, hogy ma már Amerika egyik legnagyobb női sztárjának kell tekinteni. — Adakozás a város szegényeinek. A város szegényei részére a következők adakoztak: Liptay Jenő m. kir. gazdasági főtanácsos 100 pengőt, gróf Zichy Róbertné teát, Szatmáry Dánielné hentesárut, Engel Sámuelné rumot, cukrot, kenyeret, Hoffmann Mihály és Majoros Károly utóda kenyeret. A város polgármestere ezúton is köszönetet mond a nemesszivü adakozóknak. A törvényszéki irattár égéséhez a vizet a pénzügyígazgatőság udvaráról szállították A törvényszéki irattár égésénél, mint megírtuk, nagy nehézséget okozott az oltáshoz szükséges víz szerzése, mert a környék kutjai majdnem mind befagytak. Végre is a meglehetősen távol fekvő uj pénzügyi palota vízvezetékét keresték fel a tűzoltók, ahol zavartalanul szivattyúzható és bőséges vizet találtak. Egész délelőtt szakadatlanul jártak a tűzoltói vizes lajtkocsik és a tűz eloltásáig mintegy 60 lajt vizre volt szükség. Látva a folyton jövő-menő tűzoltói lajtkocsikat, híre terjedt annak is, hogy a pénzügyigazgatóság épületében is tűz támadt, ez természetesen nem bizonyult valónak. Derék tűzoltóinknak nagy segítségére volt a vizszerzésben László Ferenc, a pénzügyi palota gépésze, aki a tűzoltók első felhívására készséggel megnyitotta a vízcsapokat és fáradhatatlanul segített a tűzoltóknak a viz szivattyúzásában. öooöoooonoooooDDoncaooooooooo • A 83 3~ 2 • 1 blflbflL ÉTTERErt| • és konyha vezeiését SÍPOS BÉLA, a vatikáni • O francianagykövet és Pestalozza római s«;nátor, Q O az olasz király háziorvosának volt szakácsa O • vette át és azt teljesen ujjaszerreete, a bizön- ö O ség legkényesebb igényeinek kie'égitésére. O p Oicsó és kitűnő abonnoment! — Pompás fajborok! 9 Gvors és előzékeny MsTolgél «s! pf samoaonoDoonoosönaaDOoaooraraao Az osztálysorsjáték húzásának eredményei 5.000 pengőt nyert a 27979 s zsorsjegy. 2 ezer pengőt nyertek: 2486, 18018, 47355, ezer pengőt a 10509, 34024, 38973, hatszáz pengőt 20258, 25431, 28108,36541, 67127, 71240 számú sorsjegyek. Pusztító sáskajárás Keletafrikában Londonból jelentik: Kania keletafrikai gyarmat az utóbbi időben sokat szenved a sáskáktól. A A gyarmati kormány abbahagyatta az építkezéseket és a gyarmati országos kiállítás is elmarad, mert a sáskák mindent felfaltak. Több késszurássai megsebesítette feleségét Budapestről jelentik: Ma hajnalban Budán, a Horváth-utca egyik házában Stuhár István feleségét több késszurássai megsebesítette. Az asszonyt korházba v*. ték, a gyilkost őrizetbe vették. Betörők jártak a fővárosi Máv. Fogyasztási Szövetkezetében Budapestről jelentik: Az elmúlt éjjel betörők jártak a Podmaniczky utcában, a Máv. Fogyasztási Szövetkezetben. A redőnyt feltörték, úgy jutottak a helyiségbe, ahol a Jrasszát megfúrták és kiürítették és az árukészletet is alaposan megdézsmálták. A talált ujjlenyomatok alapján a rendőrség reméli, hogy a tetteseket rövidesen sikerül kézrekeriteni. Lindbergh ezredes anyja férjhez megy Newyorkból jelentik: Lindbergh. ezredes anyja Evangeline Lindbergh, fia eljegyzése után 48 órával nyilvánosságra hozta, hogy eljegyezte magát Anderson kapitánnyal, egy óceánjáró gőzős parancsnokával. A hírt n^gy örömmel fogadták. Egy besurranó tolvajt keres a rendőrség Tegnap este a sötétség leple alatt ismeretlen tettes besurrant Heller Lázár Bethlen-utca 16. sz. alatt levő lakására s az előszobában levő fogasról leemelte Heller Lázárné télikabátját s ahogy jött, époly nesztelenül tovább állt vele. Mikor a házbeliek észrevették a tolvajlást, az esetről jelentést tettek a rendőrségen. Egy detektív meg is jelent a helyszínen, a tettes azonban semmiféle nyomot sem hagyott maga után, ugy, hogy kézrekeritése nem lesz könnyű feladat. A nyomozás erélyesen folyik. Hasonló esetek megelőzése végett nem lehet más tanácsot adni, minthogy az esti órákban vagy zárják le a kapukat vagy olyan jelző készülékeket szereltessenek fel a. lakásba vezető ajtókra, amelyek jelzik az ajtó nyitását. Ellentétes hírek Trockij tartózkodásáról A Reuter ügynökség jelend: A török rendőrség közli, hogy Seipoff (Trockij) 4 férfi, egy asszony és hét gyermek kíséretében az lllics gőzösön Sztambulba érkezett, lakása a szovjetkonzulátuson van, ahol állandóan őrzik, nehogy meggyilkolják. Ezzel szemben Párisban az a hir terjedt el, hogy Trockij Angorába utazott. \ SINGEK mERéGÉFEK mé»ES A LEGdOBBAIÍ ?