Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-02 / 28. szám

Nyíregyháza, 1929. február 2. • Szombat T w. évfolyam. 28. szám Előfizetési árak helybon é* vidéken: to h«Jra 2'50 pengő. Negyedévre 7 50 pengő. Kistisztviselőknek éa tanítóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANDOR, Ünnepi hangulat 'Amnyi centennárium, decennium, évforduló, alakulás, újjáalakulás, választás, díszközgyűlés után mi is ünnepelünk. Mi, akik eddig csak robotosai voltunk az ünnepeknek s a bankét egyes fogásai közben és alatt is ceruzát ragadtunk, hogy feljegyezzük az utókor számára a felszólalók beszédeit. Bennünket is elért a végzet. Most mi fogunk ünnepelni, ben­nünket köszöntenek majd fel, lesz díszközgyűlésünk és diszebédünk, igaz azonban, hogy a szónoklato­kat ezúttal is mi fogjuk lejegyezni. Ötven esztendő nagy ut egy újság életében. Ötven esztendő alatt több tucatra tehető azoknak a napilapoknak, heti újságoknak, folyóiratoknak, szemléknek a szá­ma, amelyek részben tőkehiány, részben a közönség részvétlensége miatt megalakulásuk után nem­sokára elhullottak. Hosszú idő kell ahoz, amig egy újság megtalálja a közönség szi­véhez az utat, beidegződik annak tudatába, nélkülözhetetlenné válik a számára. A »Nyirvidék« még abban az időben indult meg, ami­kor a vidéki újságírás a kezdet kezdetén volt. A közönség idegen­kedve vette kezébe s bizony az előfizetők sokáig hátralékban ma­radtak. A hirdetésre pedig való­sággal kapacitálni kellett a keres­kedőket és iparosokat. Azzal ellentétben, hogy milyen hosszú idő kell ahoz, amig egy lap népszerű lesz, épen olyan gyor san válhatik népszerűtlenné, ha nem találja el kellőképen azt a hangot, amely az olvasóközönség megszokott ízléséhez vezet, ha nem elég friss, ha lanyha, lusta az adminisztrációja, amely clbiza- ' kodettságában azt hiszi, hogy | lassan-lassan minél többet takarit- f hat meg az előfizetési dijból. * Az újságnak napról-napra lépést kell tartani az élettel, napról-nap­ra uj áldozatokat kell hoznia az előfizetők és hirdetők minél fi­gyelmesebben leendő kiszolgálásá­ra. Ahogyan a szerkesztőség nap­ról-napra uj lapot csinál, ugy a kiadóhivatalnak is napról-napra résen kell lennie, uj előfizetőket kell toboroznia a meglévő gárdá­hoz, uj hirdetési alanyokat kell Irta: Vertse E. Andor felhajszolnia, uj kolportázsterüle­teket kell meghódítania. Még ak­kor is, ha nincs konkurense. A »Nyirvidék« az elmúlt 'ötven év alatt népszerű, nélkülözhetetlen lapja lett Nyíregyházának és Sza­bolcsvármegyének. A »Nyirvidék« valóságos fogalom, s mint ilyen idegződött be egész generációk tudatába. Nincs olyan világrész, ahová ne járna a »Nyirvidék«. A szabolcsi magyar, ha a munkaal­kalom utáni- hajszájában tulkerül a határon, áthajózik a tengeren, amint egy kis lélegzetet vett, elő­fizet a »Nyirvidék«-re. Jól értsük meg, nem valamelyik fővárosi lap­ra, amely érthető okokból olcsób­ban több olvasnivalót tud nyúj­tani, mint egy vidéki újság, ha­nem szűkebb hazájának szerény, vidéki lapjára, amely összenőtt a lelkével, amely az ő szájaize sze­rint ír, s amelyből mégis csak biz­tosabban megtudja, mi történik a kis faluban, ahonnan a sors olyan messzire elvetette. A »Nyirvidék<( ez alatt az ötven év alatt megírta Nyíregyháza és Szabolcsvármegye történetét. For­rásmunka. Bekötött évfolyamai a Városi Könyvtárban állanak majd rendelkezésre a kutatónak. Nincs olyan nevezetesebb eseménye en­nek a vidéknek, amelyet a »Nyir­vidék« meg ne irt volna. S ennek az ötven évnek a sűrí­tett történelemkivonata benne fog­laltatik abban a hatalmas jubile­umi albumban, amelyet a Jóba Elek könyvnyomda és lapkiadó­vállalat most adott ki, dicséretre­méltó áldozatkészség árán, s ame­lyet úgyszólván pár fillérért ad olvasóinak. Minden szabolcsi és nyíregyházi intelligens embernek át kell lapoznia ezt a vaskos kötetet, amelyben benne van a Ma és ben­ne foglaltatik az elmúlt ötven esz­tendő. Ennél az ötven esztendős határ­kőnél szeretettel köszöntjük hatal­Szerkssztősóg ós kiadóhivatal SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. szám 139. Postachequo 2865A Köziratokat nem adunk vissza. mas olvasótáborunk minden egyes tagját. Tartsák meg továbbra is |azt a szeretetteljes bizalmat, amely lyel velünk szemben eddig visel­tettek. Mi minden nap uj és uj harcot vivunk a közönségért, hi­szen valójában mi vagyunk a kö­zönség, általunk nyilvánít véle­ményt, kér, parancsol a közönség'. S épen ezért voltaképen nem is a mi ünnepünk ez a vasárnapi ju­bileum, hanem a szabolcsi és nyír­egyházi közönségé, amelynek szó­csöve, sajtóorgánuma vagyunk. Nem bennünket ünnepelnek majd, hanem a »Nyirvidék«-et, amely­től ha el is vonatkoztatjuk a sze­mélyeket, mégis zárt, határozott, konkrét valami marad. S ez a konk­rét valami: a közönség mentali­tása, izlése, megszokása, énje: egyszóval maga a közönség. A miniszterelnökséget a Nyirvidék jnbilenmi ünnepén dr. Bodrogköz? Zoltán miniszteri titkár képviseli (A Nyírvidék tudósítójától.) Vasárnap, február 3-án lesz a Nyírvidék fennállásának 50 éves évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású jubileumi ünnepség. Azokra a meghívókra, amelyeket a7. ünnep rendezősége küldött, de arra a meghívásra is, melyet la punkban közöltünk, tömegesen ér­kezik a válasz arról, hogy a kö­zönség szivéhez forrott újság fél­százados fennállása az egész társa­dalom előtt impozáns kulturális eseményszámba menő, egyetemes jellegű ünnep. Társadalmi életünk kiváló notabilitásai jelentették be az ünnepségen és az azt követő banketten való részvételüket. A mi­niszterelnökség sajtóosztályának ve­zetője, Sziiáy Elemér miniszteri ta­nácsos levele tegnap érkezett meg lapunk főszerkesztőjéhez, dr. sasi Szabó Lászlóhoz. A miniszterelnök­ség képviselteti magát a nyíregy­házi ünnepen. A levél a következő: Ministerelnökség Budapest, 1929. január 28. Igen lisztéit Főszerkesztő Ur! Megtisztelő szíves felkérésének, hogy a Nyírvidék 50 éves fenn­állásának ünneplésére rendezett ösz­szejövetelen részt vegyek, hivatali akadályoztatásom miatt sajnála­tomra nem tehetek eleget. A Vi­déki Lapok Országos Egyesületé­nek ebből az alkalomból Nyír­egyházára összehívott közgyűlésére képviseletemben dr. Bodrogközy Zoltán min. titkár ur fog leutazni, hogy evvel kifejezésre juttassa nagybecsű lapja liazafias munkás­sága iránti megbecsülésemet. Kiváló tisztelettel Szúcly, miniszteri tanácsos, a sajtóosztály vezetője. Köszönetet mondunk ezúttal mindazoknak a hatósági és ma­gánszemélyeknek, akik minden­napi munkánkban annyiszor és oly nagy megértéssel vannak segítsé­günkre. Köszönetet mondunk ked­ves munkatársainknak. Egyúttal kérjük valamennyiüket, hogy to­vábbra is támogassanak bennün­ket azzal a jósággal és megértés­sel, mint eddig tették. Üdvözöljük összes üzletfeleinket hirdetőinket, akiknek a tevékeny­sége, áldozatkészsége és a hirde­tésről vallott modern felfogása ma már egy mozgalmas, lüktető ke­reskedelmi és ipari életet terem­tett Nyíregyházán és vidékén, ami nélkül sajtóélet és sajtófejlődés el si rn képzelhető. S végül, mint gondos házigazda, aki űtoljára bocsájtja el legmeg­hittebb és legkedvesebb vendégét, valamennyiünk nevében szeretettel üdvözlöm a városunk falai közé érkező kedves vendégeket, akik nagy fáradtsággal, messze föld­ről utaztak ide, hogy részesei le­gyenek a mi gyönyörű, uj erőt, uj hitet fakasztó ünnepünknek. Tokát nem helyezték szabadlábra Prágából jelentik: Tuka vizs­gálóbirája a Vecerny List szerint megvizsgálta Tuka pozsonyi la­kását és megállapította, hogy nem lehet benne kellőkép őrizni Tu­kát, ezért a vizsgálati fogságot vele szemben tovább is fenn kell tartani. Leltári árakon szerezheti be cipőszükségletét február hó 15-ig ST1BI JÓZSEF CIPŐJIRUHáZÁBAN Péi fi magasszáru erős strapacipők P 19 50 Férfi magasszáru la box, erős lalppal P 24 — Féífi magasszáru la box dupla talppal P 25 — Férfi fekete divat félcipők P 19 50 Férfi fekete la kézimunka P 22 50 Takarékosságon kivül. MÁSÁN NYÍREGYHÁZA, ZRÍNYI ILONA-UTCA 2.S Férfi barna I-a bagaria félcipők, divatformákban P 23 — Férfi barna la bagaria kézimunka, uj modellek P 26 — Női estélyi lakk és selyem brokát pántos P 22'— 427—7 Női drapp pántos divat formákban P 22'— Női i-a barna bagaria pántos trotőr és magas sarkokkal P 21-50 Női fek.Chewr. trotőr és magas sarkokkal P 1850 — Egyes párok minden elfogadható árban. — v Minden párért teljes felelősség. Egyes szám ára 16 fillér

Next

/
Oldalképek
Tartalom