Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-11 / 9. szám

? J^ffRYIDEK. 1929. január 11. Ingadozik a mérleg Irts: siii Siakó László dr. Az u. n. utódállamok mosta­nában ünnepelték meg 10 éves fennállásuk évfordulóját. Ez az ünneplés nagyon is vegyes érzel­mek közt folyt le az uj államala­kulatok határain belül. A győztes nemzetek fiai, a bekebelezők ön­elégült érzések kéjes mámorában, — ellenben a bekebelezettek •— az u. n. felszabadítottak annál ke­vesebb és annál kétesebb örömök közt ülték meg ezt az évfordulót., mert még az ugyanazon faji ala­pon álló uj polgárok is, mint p o. az erdélyi oláhok, nem sok gyö­nyörűséget találhatnak az uj álla­potokban, nem is beszélve a cseh­szlovák állam tótjairól, németjei­ről, a Nagyrománia székelyeiről, magyarjairól az S. H. S. király­ság horvátjairól stb. stb. A to éves mérleg távolról sem nyújtotta azt a kiegyensúlyozott nyugalmat, amit ezektől a mester­ségesen kiépített államalakulatok­tól vártak a békediktátumok ter­vezői, sőt a jubileumot közvetle­nül követő idők jelei félreösmer­hetetlenül mutatják, hogy ez a mérleg a stabilitás belyett a leg­félelmesebb ingadozást és nyug­talanságot jelzi. A subordináció és a rejtegetett álszemérem ugyan még sehol se engedi meg, hogy a felszabadí­tott nemzetiségek nyíltan kiált­hassák ki nagyfokú elégedetlenségü ket, mert hiszen könnyen juthat­nak a Tuka ur sorsára, valami azonban azt súgja nekem, hogy ugy, a szivük mélyén az összes felszabadított nemzetiségek egy­től egyig nagyon is visszakívánják a boldogabb időket, visszakíván­ják a magyar fennhatóságot, a magyar urakat, a Szent István jogarát és a tisztességes, becsü­letes magyar világot... Ha egy­ben-másban talán voltak is hibák a magyar adminisztráció körül, azt azonban lehetetlenség be nem vallaniok, hogy az mégis csak be­csületesebb és kellemesebb idő volt, hiszen ki ne tudná, hogy igazi urnák a házánál még cse­lédnek is jobb lenni, mint felka­paszkodott parvenünél. A ma­gyar ur a főszolgabirói székben is ur volt és ha voltak is kivetni való léhaságai, azért mégis csak gavallér volt, becsületes volt, jó­szívű, nyíltszívű, igazi ur volt Nem panamázott, nem harácsolt, nem lopott, nem csalt, sőt in­kább őmaga volt áldozata sok­szor áldozatkészségének, jószívű­ségének, hagyományos gavallériá­jának.... Távol legyen tőlünk a kárör­vendés, ami nem férfias, nem jel­lemes dolog, de most igazán erős csábitásnak vagyunk kitéve, látva az Ő nagy csalódottságukat. Kel­lett-e a derék horvát népnek az alantasabb szerbek türelmetlen zsarnoksága? Kelett-e a jámbor tótoknak a pökhendi cseh-uralom, a maga gyarmatosító törekvései­vel? Kellett-e az erdélyi oláhok­nak a királyságbeli urak mérhe­tetlen korrupciója, balkáni nívó­ja? Mi kezdettől fogva hirdettük, hogy az Idő nekünk, a mi igaz­ságunknak dolgozik s íme alig kellett io év, hogy az Idő csak­ugyan megmutassa a mérleg igazi képét, a mutató zavaros ingado­zását, a széthúzó erők nyugtalan­ságát, a mesterséges tákolmányok tartahatatlanságát. A tótok automatikus törekvései immár bilincsek közé juttatták Tuka profeszort, a valamikor po­zsonyi egyetemi tanárt, a híres pánssláv agitátort! A Szerencsét­len ember a Gsehektől várta nagy­szláv álmainak megvalósítását s most ugyanazoktól a csehektől ré­szesül üldöztetésben, fogságban, mártiromságban! A boldogtalan horvátok nem voltak megelégedve a Szent István jogara alatt bir­tokolt önállóságukkal, a külön tartományi gyűléssel, a külön báni kormánnyal, a külön hor­váth honvédséggel, a hires karta biankával, amelynek kitöltését a 67-es kiegyezéskor az ő szabad tetszésükre bízták s amelynek ál­taluk kitöltött alkotmányjogi té­teleit mi mindég tisztességesen respektáltuk. Ki ne emlékeznék a horvát zászlóra, amely ott lobo­gott a magyar parlament ormán, amikor a horvát képviselők benne tanácskoztak, ki ne tisztelte volna a horvát kommandóra tanított horvát honvédek önérzetes fiait, akik a mi fiainkkal együtt vérez­tek és küzdöttek a világháború zi­vataraiban?... Ki ne emlékeznék szívesen a régebbi mult dicsősé­ges lapjaira, amelyeken a Fran­gepánok és Zrínyiek mindkét nem­zetnek hőskorában illő testvéries összeolvadását jelképezték a tö­rök elleni és az osztrák elnyomás elleni küzdelemben!? Mit értek a hűtlenséggel, amelybe egy üres fantóm utáni vágy hajtotta őket? A délszláv eszme üressége és tarthatatlansá­ga immár kijózanító hüvösségben áll előttük.... Mit ér a faji, a vér­ségi rokonság a lelki, a szellemi, a tradicionális és kulturális ro­konság és közösség nélkül? Mi közük nekik a királygyilkos szer­bekhez, azok vad erkölcseihez, briganti elveikhez ? Micsoda kö­zösséget érezhet egy ilyen nyu­gati műveltséghez és erkölcsökhöz szokott nemzet a Zsifkovicsok, Principek, Racsicsok fajtájával, kik a gyilokkal, revolverrel, dinamittal képviselik a kultura vívmányait «. modern történet lapjain? Hát nem ismerik az írek sorsát, a skótok vergődéseit, a fajrokou angolszászok elleni küzdelmeiket? A Radics mártírhalála kellett hozzá, hogy az ő szemeik is ki­nyíljanak és ugy érzem, hogy ma is hiába tapsolnak a belgrádi uká­zoknak. ők ugyan megbuktatták a vídovdani alkotmányt, meg­buktatták a parlamentárizmust az S. H. S. királyságban, de az­zal együtt elbuktatták a saját maguk még eddig megvolt ki­csinyke kis önállóságukat is, mely edd% legalább a vármegyékben é' városi autonómiákban és pártpo­litikában érvényesülhetett. Az egyik ukáz, ha jól értettem azt tar talmazza, hogy mától fogva be­zárták nemcsak a parlamentet, hanem a vármegyei és városi kép­viselőtestületeket is és feloszlat­ták az összes felekezeti és nemze­tiségi alapon szervezett pártokat is! No ebből aligha fog horvát testvéreink javára teljesebb sza­badság virulni a réginél! Ingadozik itt minden körülöt­tünk! Mesterségesen összeterelt, a multak hagyományait nélkülöző kapcsolatokkal erőszakosan ösz­szefüzött konglomerátumok bom­ladozásának elvitázhatatlan jelei mutatkoznak mindenfelől.... És mi itt állunk a zűrzavar kö­zepén. Leszerelve, kifosztva, meg­csonkítva... de egy romolhatatlan őserőnek a birtokában, ami nem más, mint az 1000 esztendős mult hagyományainak, igazságainak, közös véráldozatainak, közös tö­rekvéseinek, sikereinek, örömei­nek és bánatainak nagy közössége ellenállhatatlan vonzóereje, amely előbb-utóbb megint csak össze fogja forrasztani az ideig-óráig el­választott, szétkapcsolt részeket, ae ugyanazon egységes organiz­mushoz tartozó tagokat.... Soha ne feledjük a Kormányzó­nak épen városunk falai között kimondott okos szavait: »Nekem ki se kell húznom hüvelyéből a kardomat és a teszakadt részek önként, maguktól fognak hozzánk, ölünkbe visszahullani!!« EMIL JANNINGS legújabb filaje a Városi Színház Mozgóban jtleaik aieg kizárólagos joggal T VÁROSI SZÍNHÁZ MOZGÓ Felemelt helyárak (f Ha, KltBrtSktfa ateljftia 5, 7 és 9 érakor Felenelt helyirak MAGYAR RAPSZÓDIA a l*fgyönyörűbb, lajigaaibb, mg-frig Magyar mm. S falvonáaban, aait valefea alkottak: Btc—<- jelamtés! Janet fiayaav, ÜTCÁ ANGYALA miatt** j alant éi | Sharim Farral PIzeket a szavakat 1920 tava­szán mondotta Nyíregyházán Hor­thy Miklós. Akkor azt reméltük, hogy a mondás pár hónap alatt fog bekövetkezni. Mi reményeink­ben vérmesek szoktunk ,enni. Azóta sokszor hangsúlyoztuk, hogy a nemzet történetében év­tizedek csak muló pillanatok és hogy a történeti erők működésé­hez huzamosabb idők szükségesek mint az egyéni életben... Ugy lát­szik, hogy a prófétai mondás még is előbb fog beteljesedni, mint ahogy a higgadtabbak is remélni merték, mert az Idő gyorsabban érleli a lefojtott igazságokat, mint a szabadon érvényesülőket.... Már pedig a mi Igazságunk ugyancsak erősen és brutálisan le volt fojtva. Ám az egészségtelen tákolmá­nyok belső bomlásának procedú­rája is annál gyorsabban folyik le, minnél egészségtelenebb a szer vezet és vájjon lehetett-e egész­ségtelenebb szervezeteket kreálni, mint a mi beteg utódállam-szom­szédaink!? Igy dolgozik az Idő a mi ja­vunkra. Egyrészről a lefojtott Igazság robbanó erejének, más­részről pedig a beteg szervezetek bomlási folyamatának összehatá­sával! Annyi keserű csalódás és vá­rakozás után most már joggal re­mélhetjük, hogy a Kormányzónk prófétai kijelentése rövidesen bc fog teljesedni. Az 51 ém „WyírTídél" ÜÍTÖZIŐÍ A következő leveleket kaptuk: I. Kedves Barátom, meleg szere­tettel olvasom a »Nyirvidék« 50 éves jubileumát. Ötven év nagy idő, egy lap történetében, de szentül hiszem, hogy az a szel­lem, melyben a »Nyirvidék« ed­dig »készüit« el fogja vezetni a száz éves jubileumhoz is. Büszke voltam mindig, ha olykor verseket és Olaszországi útjaimról olykor lapodban riportozhattam. Termé­szetes, hogy ezt a barátságot to­vábbra is ápolni fogom! Még egyszer sok szerencsét, ki­tartást a további munkához! őszinte szeretettel köszönt tisz­telő munkatársad: Maizner János hírlapíró, a T. H. lapok munka­társa, Debrecen. II. Nagyságos Vertse K. Andor ur felelős szerkesztő. Helyben. Ötven esztendő az idő és a tér végtelen fogalmában csak egy röpke pillanat, de az emberi kor­ban-, az élet göröngyös pályafu­tásának hatalmas mértföldkövét jelenti. Ünnepelni, méltatni csak nagy emberek hivatottak, de az ünne­pelttel együtt örülni hivatottak mindazok, akik csodálattal bámu­lattal, vagy szeretettel tudnak a nagyokra, az ünnepeltekre tekin­teni. Most, midőn a »Nyirvidék« el­érkezett az ünnepi mértföldkőhöz, szerény személyem meleg szivveí köszönti az 50 éves Nyirvidéket, kérve at Egek Urát, hogy halad­hassanak tovább, az elindult, tisz­ta, becsületes, egyenes uton a mértföldkövek véghetetlen sora felé. Midőn a Szerkesztőség és Ki­adóhivatal minden egyes tagját igaz baráti szeretettel köszöntöm, vagyok őszinte hived: Weisz Miklós. III. Kedves Szerkesztő urak! Engedjék meg, hogy a sok üd­vözlő írás között az én soraim is elvigyék jókívánságaimat ennek a jubiláris évnek az elején az ötre* esztendős Nyirvidéknek. Hiszen

Next

/
Oldalképek
Tartalom