Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-01 / 1. szám

8 JsfVíRYIDÉK 1929. január 1. — Szerkesztői üzenet. F. A^ urnák, Nagykálló Az újév alkal­mával küldött üdvözlő sorait a szerkesztőség valamennyi tagja nevében köszönettel fogadtuk s hasonló meleg érzelmekkel viszo­nozzuk. Elismerő szavai csak arra buzdíthatnak mindannyiunkat, hogy a szerintünk meg nem ér­demelt dicséretre némikép is mél­tók lehessünk jobb igyekezetünk­kel s annak a nemes hagyomány nak az ápolásával, amelyet az 50 éves Nyirvidék jelölt ki Az ér­dem megillető részét Önre kell visszahárítanunk, mint aki han­gulaos, nemes veretű verseivel nemcsak olvasóinknak, hanem ne­künk is oly gyakran szerzett lelki megtisztulást. Boldogabb újesz­tendő! kivánva az eddigieknél, mindannyian szívesen üdvözöljük. Még két viliamos ceatrálé építését terTezí Burmáim Kereskedelmi miniszter A banhidai villamos centrálén kívül meg két ujabb centrálét építenek, az egyiket a pécsi szénbányák területen, a masikat pedig a borsodi banyavideken rendezik be. Hermann kereske­delemügyi miniszter szü&seges­nek tartja az ujabb ket centralé felepíteset, mert a kőszenet ezen az uion lehet legkönnyebben hasznosítani. Vakmerő rablótámadás Sashalmon egy úriasszony ellen Szombatról vasárnapra virradó éjszaka Budapest tőszomszédságá­ban levő Sashalom községben két bekormozott arcú bandita megtá­madta a hazafelé tartó KrisikPál gyógyszerész feleségét. Az úri­asszony brilliáns fülbevalóját ki­tépték a füléből, majd megkötöz­ték és egy kertbe a virágok közzé dobták. Ezután a ridiküioől kivet­ték és egy kertbe a virágok közé tották és teljesen kirabolták. Az uriasszonyt csak órák múlva ta­lálták meg, bevitték a lakásába, ahol most az izgalom következ­tében súlyos betegen fekszik. Borzalmas összeütközés hat halottal Oklahamából jelentik: A St Luis és San Franciskó között közlekedő express vonat az egyik vasúti át­járónál elütött egy automobilt, amelyben 7-en ültek. Az autó 6 utasa nyomban szörnyethalt, a 7-ik pedig súlyosan megsebesült. A szerencsétlenség valamennyi áldo­zata ugyannak a családnak tagja. Magyar egyetem lesz Pozsonyban Értesülésünk szerint a felvidéki magyarság magyarnyelvű egyete­met készül felállítani Pozsonyban. A Prágai kormány két súlyos fel­tételhez kötötte az egyetem fel­állításának engedélyezését. Első feltétel az, hogy az egyetem költ­ségeit a magyarságnak kell visel­ni, a másik pedig az, hogy a po­zsonyi tót egyetem megfelelő el-; helyezéséről is a magyarságnak kell gondoskodni. A felvidék ma­gyarsága vállalta ezt a két súlyos feltételt és az illetékes tényezőkkel már megállapodtak abban, hogy a pozsonyi tót egyetemet Kassára he­lyezik át. ASINGER WmOGEPEK MÉOIS A LEGJOBBAK ! Ma délelőtt lemondott a jugoszláv kormány i király beteg,fs tuk 2-3 na; mnlw dönt Belgrádból jelentik : Korosec • miniszterelnök ma délelőtt benyúj­totta a kormány lemondását. A délután kiadott komünike azt mond ja, hogy a király influenzája miatt csak két nap múlva fog a lemon­dás elfogadásáról dönteni. Általá­ban bizonyosra veszik, hogy a ki­rály a lemondást elfogadja. A Pravda értesülése szerint a válsá­got fel fogják használni arra is, hogy az uralkodó az általános po­litikai' helyzetet a pártvezérekkel megbeszélje. A tárgyalásokra, — amelyek csak keddea vagy szer­dán kezdődnek, meghivják a zág­rábi pártvezéreket is, nevezetesen dr. Maczeket és Privicsevicset. Belgrád: Mint a miniszterel­nökség kommünikéiből kitűnik, a király a Korosec-kormány lemon­dását még nem fogadta el és dön­tését, tekintettel egészségi állapo­tára, holnap, vagy holnapután hozza meg. A Vreme szerint meg fogják kibérelni, hogy a zágrábi el­lenzékkel összeköttetésbe lépjenek. Ebből a célból egy tekintélyes I személyiség Zágrábba utazott, hogy . dr. Maczekkal és Pribicseviccsel • összeköttetésbe lépjen lépjen, aki­ket abban az esetben, ha a király elfogadja a kormány lemondását, szintén megbízhat kormányalakítási tárgyalásokkal. A kormány lemon­dását csak akkor fogadják el, ha a zágrábi ellenzék hajlandóságot mutat az együttműködésre és a normális tárgyalásokat ezután kez­dik meg. A Vreme szerint ebben az esetben a parasztdemokrata koa­líció vezetőivel egyetértésben vá­lasztási kormányt alakítanának. A Politika is megállapítja, hogy a vál­ság megoldása elsősorban a pa­raszt demokrata koalició magatar­tásától függ. MTI. Pribicsevics Szvetozár nyilatkozata Belgrád : A kormány lemondá­sát itteni lapok jelentése szerint Zágrábban meglehetősen közömbö­sen fogadták. Pribicsevics Szveto­zár először egyáltalán nem akart nyilatkozni, később azonban a Politika munkatársának ezeket mondotta : Ha a válságot csak a szerb pár­tok pártszükségletei idézték elő, akkor egyáltalán nem érdekel ben­nünket, ha azonban azért idézték elő, hogy uj politikát kezdjenek és az államokat az egyenlőség alap­ján rendezzék, akkor a legnagyobb érdeklődéssel kisérjük. Mindeneset­re hangoztatnom kell, hogy a vál­ságot a szerb Davidovics támasz­totta, mig a szomorú figurák oda­bent, tudniillik Korasec és Pahó az utolsó pillanatig a hegemónia, az erőszak rezsimjének megtartá­sáért harcoltak. Pribicsevics tf£gül azt mondotta, hogy a parasztde­mokrata koalició nem adja fel kö­veteléseit. A radikálisokból, kleri­kálisokból és muzulmánokból álló úgynevezett hármas koalició kor­mányának megalakítása kihívást jelentene. Egy nyíregyházi vasúti fékező! snlyos belső sérüléssel, eszméletlen állapotban fittek be a mentők a kórházba (A Nyírvidék tudósítójától.) Ma délben a Máv. állomás épü­letében súlyos szerencsétlenség tör tént. Egy Csernyák Mihály nevii fékező, aki díszítési munkálato­A* időjárás A Meteorologiai Intézet je­lenti : Hazánkban vasárnap dé­lután az egesz orszagban csa­padékos lett az idő. A csapadék a Dunántulon, a Tiszántúl északi és eszakketeti részeben a leg­több helyen a 15 mm-t is meg­haladta. Győrött és Balassagyar­maton 19, Budapesten 17, Máté­szálkán 16, Veszprémben, Püs­pökladányban 15 mm. csapadék esett. A hőmérséklet nappal az 5 C. fokot is elerte, éjjel pedig csak Kecskeméten sülyedt a fagypont alá, ahol minus 1 C fok volt a legalacsonyabb hő­mérséklet. Szamottevő hó esett Dobogókőn 15, ealassagyarma­ton 9 cm. mennyiségben Budapesten ma deiben a hő­mérséklet 3 C. fok volt. időprognozis: Egyelőre még hűvös, ködös és csapadékos idő várható. ^lUlHIlflUHIlHllllWlUWIiliiUlllillliülHiimk, N01R0T ereded francia llkör, ram, konyak stb. eszencia. A vele keaziilt e azonnal fogyasztható legfinomabb í pompás ízű ital Ki féle változatban van raktáron. Egy literre szóló patron ára 2 pengő. Ii­mertetc ffizetke és egy minta üveg ingyen és bérmentes küldéssel kivánatra a főraktárból. „IKuzsa" zamatos, édea magyar mus­tár A magyar asztal eimaradhatlan fűszere. Ki ígyszer megízlelte, annak asztaláról a só és papriKa mellölsoha sem fog hiány zani. Egynegyed kilós patentzaroa fiveg ára 1 pengd 50 fillér. Kis miata iveg kivánatra ingyen és bérmantesen a főraktárból. TWIN1NG és társa London „GENUINE KING'S M1XTURE" ceyloni teája. Illatá­val a szoba is megtelik. Fél f»nt (circa ne gyed kiló) 6 pengő, I toat ieirca fél kiló) 12 pengő. Kapható a gyógyszertárakban és drogériákban. Fenti cikkek főraktárai „Pázmáay Péter" gyógyszertár, 1Y. Egyetem-tér 5. Budapest. kat végzett, leesett a létráról és súlyos belső sérüléssel eszmélet­lenül terült el. A mentők beszál­lították az Erzsébet kórházba. Ál­lapota súlyos. A francia kamara megszavazta a képviselők fizetésemeléséről szóló i törvényjavaslatot Párisból jelentik: A kamara ma reggel 3 óráig tanácskozott és 287 szavazattal 234 ellenében a szená­tus által elfogadott szövegezésben megszavazta a képviselői fizetés felemeléséről szóló törvényjavas­latot. A kamara ezúton 575 szava­zattal 3 ellenében elfogadta a sze­nátus által már jóváhagyott ama törvényjavaslatot, amely a képvi­selőknek és szenátoroknak meg­tiltja, hogy parlamenti tekintélyü­ket a pénzügyi vagy kereskedelmi vállalatok érdekeiben használ­hassák fel. Á külügyminíszteriimban nem tárgyaltak a vizim eltörléséről Az egyik hétfői heti lapban az a szenzációs hír jelent meg, mintha a vízum eltörlése kérdé­sében vasárnap a külügyminisz­tériumban döntő jelentőségű ha­tározatokat hoztak volna. Illeté­kes helyen megállapítják, hogy a külügyminisztériumban tartott vasárnapi értekezleten a vízum kérdés szóba sem került á Spalato — zágrábi ?enat katasztróíaja Belgrádi jelentés szerint a Spalató zágrábi gyorsvonat teg­nap Jeszenica állomás közelében az egyik éles kanyarodónál ha­talmas sziklába ütközött, amely levált a pályatest mellett emel­kedőjhegyoldalról és a sínekre zuhant. A mozdony kisiklott, de az utolsó pillanatban szerencsére elszakadt a postakocsi és a sze­mélykocsikat összekötő lánc, és igy a mozdony csak a postako­csit rántotta magával A moz­donyvezető szörnyet halt, a vo­natvezető súlyosan megsérült, az utasoknak semmi bajuk nem tör­tént. A forgalmat egyelőre át­szállással bonyolítják le, mert a szikla teljesen eltorlaszolta a pá­lyatestet. Heghalt a legidősebb magyar ember Tegnap reggel Budapesten meghalt Magyarország legidő­sebb polgára Koltczi Barna, aki nemrégiben töltötte be 112 élet­évét. TÖZSDB A pengő Zürichban nyitóikor 60.47 is zárlatkor 90"46 v«lt. — Valuták: Angol font 27.80—95 Csek korona 16.»3—1T.01 Dinár 10 01-07 Dollár 570.66—572.05, Frank 22.45 — 05 L»u 8-41—47 Ura 20.90—10 15 Márka 1J6.275—775 Os*trák korona 00.576 -025 Svájci frank 110.30—70. Terménypiac: Suta 71 kg. 24.10—25 > tO » 24 40—50 Hoe» 22 10—30 Határidősök; Rína máraiusi zárlat 24.30 32, Busa Májusi zárlat 25,12—14 Rozs márciusi zárlat 23.40—50 Rozs májusi z'riat 24.16—24.18 Tengeri májusi zárlat 28.40—42 Tengeri juliusi zárlat 28 28—30,

Next

/
Oldalképek
Tartalom