Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-25 / 21. szám

1929. január 2S JNfYÍRYIDÉK. 5 ház ablakán. Féltették a jószágot tőlük á pásztorok, különösen a lo­vat, mert az elszaladt. Az ökör azonban nem félt a farkastól, ne­ki ment. Ha ki volt kötve a ló, megette a farkas. Különösen a csi­kót kedvelte. Ménesben ha a lovak megérezték a farkas szagát, a kan­cák közrevették a csikókat, a mének és heréltek meg körbe-körbe ro­hantak ós el rugdosták a farkaso­kat. Hal bőség a Rétközön. Gabonatermő száraz föld hiá­nyában a rétből élt a lakosság. Búj­ták a rétet egyik tavasztól a má­sikig. A rét öntötte az élelmet, mint a Tisza áradáskor a vizet. A tavakban, erekben annyi hal volt, hogy meríteni lehetett, eladni se tudták, hanem a disznóval etették meg. Halászban 1858-ban egy nap 800 mázsa halat fogtak ki. Besz­terecen 32 szánka halat fogott Kántor István 1851-ben egy húzás­ra. Kéken egy alkalommal 24 szán­kóval fogtak potykát, 600 forintért adtak el. Demecserben 50 mázsa halat fogtak. Nem volt ritka eset, hogy 70 kilós harcsát fogtak. Télen csikásztak és foglalkoztak rákászással is. A naáály, mint jöve­delmi forrás. A nadály is egyik jövedelmi for­rása volt a rétközieknek, különö­sen azóta, hogy Broussais 1832. évben kimondta, hogy minden be­tegségnek kiinduló pontja a gyo­mor, melyet vérelvonással, piócák­kal gyógyított. Nagyon kapós lett a pióca. Franciaország évenként 45 millió darab piócát használt fel, amelynek csak egyharmadát tudta maga fedezni és behozatalra szo­rult. A rétközi mocsarakat drága pénzért bérelték ki és az 1836. évig 200 millió nadálvnál többet vittek ki külföldre. Gégényben a ref. egyház 1839. évben 44 forintot kap nadályáren­dából. Mindenki pákász. A rétből nemcsak a nalászok él­tek, hanem a községek minden rendű és rangú lakosa; a paptól kezdve a legszegényebb emberig mindenki pákász volt. Akinek volt egy kis ideje, ment a rétre, ki­vált nyáron^vasárnaponkint. Majd minden embernek volt egy faderék­ból vájt csolnakja s azon ment ha­lászni, vadászni, madarászni és szedni mindent, amit a természet nyújtott. A Rétköz állatvilága. A Rétköz madár és vadállomá nyát ismerteti ezután a kiváló elő­adó. A vízimadarak milliárdjai közül a vadkacsa és a vadlúd említendő első helyen, melyeket húsáért fog­tak. fogyasztásra vadászták még a szárcsát, vízityúkot, a halizii birao kányt, sőt a lébucot is. A Rétköz szárazföldi vadai: a réti farkas, a róka, vadmacska, vid ra, borz, a rétközi nyul és a XVIII. század végéig a hód. Megemliten­dők még a nyere, evet, menyét, görény, hörcsög, továbbá az őz, szarvas és a vaddisznó, melyek le jöttek a hegyvidékről. Farkas nagyon sok volt. Verembe fogták és eladták Kállóba, ahol 40 forintot fizettek érte. Róka annyi volt, mint három más vármegyében együttvéve sem. Havas Sándor ir­ja 1845-ben, hogy Szabolcsot Ró­kaföldnek kellene nevezni. Csak ugy hemzsegett a róka Szabolcs ban, több községben nyájat alko tott. Vidra is sok volt. 1858-ban Dombrádon 16, Beszterecen 27, Pátrohán t 8, Kékesén és Borencsen ro, Rádon 5, Halászon 8 to vid rát ejtettek el. Legfőbb jövedelmi forrás a nád volt. ! Mindenféleképen a nád volt a < leghasznosabb a rétség terményei között, mely házfedésre, kerítésnek, falnak, karónak és tűzre használ­tatott. A nádon kivül gyékényt szőttek, kosarakat fontak a rétköziek, akik méhészettel is foglalkoztak. A rétközi lakosság őskori épít­kezésével, ruházkodásával és egész­ségügyi viszonyaival foglalkozik még előadó és itt érdekes ez a megállapítása, hogy a rétköziek szivósak és betegségektől mentesek voltak. 80—90 évig éltek és vég­elgyengülésben haltak el. Említés­re méltó, hogy Beszterce községbe soha semmiféle járványos beteg­ség nem hatolt be. Se az 1813., se a legnagyobb, az 1830—31-i, se az 1873-1 kolera itt nem sze­dett áldozatot, melyek pedig több­ezer lelket pusztítottak el Szabói cs­vármegyében. A vizek szabályozásával elmúlt az ősi élet és a Rétköz ma már semmiben sem különbözik a * ho­mokos Nyírségtől. A mindvégig mély figyelemmel és nagy tetszéssel kisért élvezetes és rendkívül tanulságos élőadást, amelyet csak kivonatosan közöl­hettünk. a szépszámú hallgatóság hálásan megtapsolta, majd a Kör elnöke köszönte meg a Turáni Kör nevében Kiss Lajos muzeumi igaz­gatónak rendkívül értékes és mind­végig lebilincselő, szellemes és öt­letes színekkel tarkított előadását. A Turáni Kör legközelebbi elő­adását február hó 6-án Bernáth Zoltán dr.. a Kör főtitkárja tartja: »A trianoni béke megváltoztatásá­nak feltételek címmel. Szabolcsiak a tiszántúli mezőgazdák nagygyűlésén A tiszántúli mezőgazdák csen^ des, . zajtalan szervezkedés után tegnap, szerdán délelőtt Debrecen­ben, a vármegyeháza nagytermé­ben hatalmas számmal gyűltek össze Hadházy Zsigmond főispán hívására. Ott voltak Hajdú, Bihar, Békés, Szolnok és Szabolcsvárme­gye kis, közép és nagygazdái a malomtulajdonosok, gazdasági egyesületek, a gazdasági kamara, felügyelőség, kis és nagy­bérlők, a hajduvármegyei közigaz­gatási tisztviselők. Hadházy fő­ispán megnyitójában utalt arra, hogy a mozgalom megindítása Lessényi Béla püspökladányi ura­dalmi bérlő előterjesztése volt, amelyben rámutatott, hogy a ma­gyar buza a külföldi piacot a sok­fajta termelése miatt vesz­tette el. Mindaddig tehát, amíg a gaz­dák a tiszavidéki buza termelésé­hez vissza nem térnek s amíg a rendszer nélkül termelt sok buza­féleség, mint tiszavidéki buza ke­res elhelyezkedést, nem lehet re­mény, hogy az egykor jó hírnév­nek örvendő magyar buza elhe­lyezése és ára megjavuljon. Mivel pedig ez a nagy horderejű gazda­sági kérdés sürgős és gyökeres megoldásra vár, hajlandó ebben az ügyben egy küldöttséget a miniszterelnök úrhoz vezetni és ott a közgyűlés határozatát ismertet­ni. — Lessényi Béla rámutatott arra, hogy a gazdák a mai árak mellett a termelés költségeit sem kapják meg. Ezen a piacképes, egységes termeléssel, a megszer­vezett értékesítéssel és a terme­lési előleggel lehet segíteni. - Ebez azonban szükséges a gazdáknak egy mozgékony, szabad szervezet­be tömörülni, amely nem akar sem kartel, sem pedig a kor­mány elhatározásait aktivan be­folyásoló szerv lenni. A nagygyűlésen felszólaltak Rácz Lajos dr. kamarai titkár, Vásáry István Debrecen polgár­mestere. Csontos Imre képviselő, Kállay Sándor lelkész. Jármy Menyhért gazdasági fő­tanácsos, szabolcsi földbirtokos a határidős üzlet megszüntetése ügyében szólalt fel megokolt, nagy helyesléssel fogadott beszédében. Hosszabb vita után Vásáry Ist­ván dr. javaslatára elhatározták, hogy a tiszántúli gazdák monstre küldöttséget menesztenek Bethlen gróí miniszterelnökhöz ,sürgős ál­lami beavatkozást kérve. Vallásos est a Leánykálvineumban Dr. Révész Imre egyházkerületi főjegyző íoljiatólagos második előadása a Bibliáról A tornaterem dr. Celsius min­den — 16 fokos —- zordonsága ellenére is valóságos táblás ház volt pótszéksorral. Hiába a kopogós hideg, mikor a lelkek áhítoznak. Ez a közönség jól tudja, hogy mit kap. Az illusztris előadó ellensúlyozza az alacsony mínuszokat a maga magas plusz valeurjeivel. A műsor a LXXX1X. zsoltár 1. versének eléneklésével kezdő­dött, mely után Nagy Vilmos imádkozott. Az intézet énekkara adta ezután elő a „Mondd ott lellek-e a forrásnál?' kezdetű 141. Halleluja-éneket. A gyönyörű vallásos ének minden mélységét és szárnyaló áhítatát pompásan juttatta kifejezésre az énekkar, Dobai Sára énektanárnő gondos betanítása és avatott vezénylése Dobai Márta biztos kezű harmó­nium kísérete mellett. Ezután Lévay Aranka tanító­nőjelőlt szavalta ügyesen Vargha Oyuláné: Zengjen a dal cimü versét. A költemény egyes sza ! kaszainak refrénjében ernlitett * zsoltárok első sorait és a befe­jező „Magyar Hiszekegy" et 4 tagu vegyeskar énekelte Dobai Sára énektanárnő vezénylése és Dobai Márta harmoniumjátéka mellett, a függöny mögött. Dr. Révész Imre ez alkalommal a Bibliának a katholícizmushoz való viszonyáról szólott, a theo­lógiai professzor alaposságával, de a közérthetőség lebilincselő erejével. Biztosan és élesen mu tátott rá a protestantizmus és a katholicizmus teljesen egyező, párhuzamos és az egymással el­lenkező felfogására, dogmájára a Szent írásra és főként a hagyo­mányok egyenértékűségére vo­natkozólag. Az érvek sokasága mellett, sziporkázó elmeéllel, szinte gondviselésszerű hitvitázó rátermettséggel szórta a találóbb­nál találóbb hasonlatokat, példá­kat, képeket és a legsúlyosabb bibliai idézeteket. A logikai szil­logizmus záró tételének precizi tásával állapította és fogalmazta meg a tiszta protestáns állás­pontot János evangéliumának kezdő szavaival: „Kezdetben vala az ige" — tehát az ige az első és azután jött az egyház. A hallgatóság teljes és osztat­lan figyelemmel kisérte a tartal­mas előadást, mely valóban hit­erősítő hatásával maradandó nyo­mokat hagyott a lelkekben. A vallásos est a CV. zsoltár eléneklésével ért véget. WHLTERNÉ KALAPSZALONJA' í azelőtt Mjne Carly Walter Paris Bld. Sebestopot 36.) Nyiregvton, Luther-u. 20.! Páris, Bécs és Budapest legriabí* és legszebb kalapmodelljel álla aóar raktáron. Átalakítások és gyás* kalapok 2 óra alatt készüli rk anulóleány felvétetik. 1132- t Rövid hirek. c *»» » Forgalmi adóellenőrök rohama a Társadalombiztosító 350 állá­sáért. A jövő hétre várják a ki­nevezettek névsorát. Csak vidé ken szűnik meg a forgalmiadó ellenőrzésének mai formája. — Hét minisztériumot semmi­sít meg a jugoszláv diktatúra. A vallásügyi minisztériumot is megszüntetik. Ötvenmillió dinárt takarít meg az álam az által. — Két kilométeren vonszolta a budapesti-rákosszentmihályi Hév. vasút Kolompár cigányprí­mást. A kövezet szétverte a sze­rencsétlen ember fejét, teste alak talan tömeggé roncsolódott. — Kövess Jenő báró rejtélyes halála. A beteg idegzetű fiatalem­ber valamilyen bűncselekmény­nek eshetett áldozatul. A rend­őrség megindította a nyomozást a titokzatos ügyben. — Tegnap délben Budapesten a városliget bokrai közt egy női holttestet táláltak. Az orvosi vizs­gálat szerint a nő megfagyott. Személyazonosságát még nem sikerült megállapítani. — A kúria is halálra Ítélte Ferenczi Pál bognármestert, aki puszta kézzel fojtotta meg fele­ségét és három gyermekét. — 39.000 tonna német jóvá tételi cukrot elloptak Franciaor­szágtól. A pénzügyminisztérium feljelentést tett egy cukor és egy hajózási cég ellen 85 millió frank miatt. ' — Felhőszakadás és árvizek miatt Brazíliában sok helyütt meg­szakadt a vasúti összeköttetés. — Tegnap kétszer is leszavaz­ták az osztrák kormányt. „Bur­gerland"-ban ezentúl az osztrák iskolatőrvény lesz érvényes. A salzburgi katholikus egyetem nem á lithat ki doktori diplomát. — Nemzetgyalázás miatt há­rom havi fogházra ítélték a szász­halombattai görögkeleti szerb lelkészt, mert március 15-én le akarta vétetni a ministráns gye­rekről a nemzeti színű kokárdát. — A waleszi herceg bányász­kosztümöt ölt és tanulmányozni fogja a nyomort. — 4180 elmebeteg van a fő­városi elmegyógyintézetekben. — Munkanélküliek megtámad­j ták a' rendőröket Berlinben. Több rendőrt véresre vertek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom