Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 1-26. szám)
1929-01-22 / 18. szám
A nyíregyházi Kir. törvényszék orvosai exhumálták Macsuga Jánosnét, akinek a halállt a boncolás adatai szerint agyvérömlés okozta (A Nyírvidék tudósítójától.) Megírta a Nyírvidék, hogy Macsuga Jánosné bessenyódi asszony leesett a padlás létrájáról és a kapott sérülés következtében meghalt. Macsugánét el is temették, de nyomban a temetés után bekisérték a férjét, Macsuga Jánost, a nyíregyházi kir. törvényszék fogházába. Az volt a gyanú ellene, hogy ő ölte meg feleségét, a szép Macsuga Jánosnét. A nyomozás meg is indult, a nyíregyházi kir. törvényszék vizsgálóbirája kiszállt Bessenyődön, majd vasárnap a nyíregyházi kir. törvényszék orvosai. Konthy Gyula dr. és Demjén József dr. Bessenyődön exhumálták és felboncolták Macsuga Jánosnét. A boncolás megállapította, hogy az agyi részen vérömlés történt;. A nyakon kétféle sérülést is találtak. Az egyik a lámpa égetéstói eredő sebesülés, a másik a zuhanástól eredő zúzódás. Ezek a sérülések azonban olyanok voltak, hogy husz napon belül gyógyulhattak. A halálos sérülés egyedül <m agyon talált zúzódás lehet. Azt, hogy az agyvérömlést okozó zuzódást Macsugáné mikor és mitdí szenvedte, nem lehetett megállapítani. A boncolás adatai mindenesetre megdöntötték azokat a fantasztikus találgatásokat, amelyeket Bessenyődön Macsugáné halálához fűztek, amelyek szerint a halál igazi oka mérgezés lehetett. 1929. január 22. TŐZSDE A peagő Zürichben ayikásk©: 10 <5 8 ét zárlatkor 90'6S5 vett. \ahiták : Anpol for.t 37.71-87 Cseh koron* 16.9! 5—1»5 Binár 9> 9 — 10.05 Dollár 570 10 — 57210,. Frt&k 22.50 -70 Lsu 3-t 1—47 Líra aa.60— 30'15 Márk* 135.975—136 47$ Chatrák korona 80.35 76 Svájci frank 110.20—60. Határidősök: Basa márciuíi zárlat 24 72 73_, Bussa májusi zárlat 25.5) 52 Októberi zárlat 25.58 -5t.-~ IOM márciusi zárlat Í3 02 03 Ross májusi z-rlat 23.83—14 Októberi sárlst 23.48—48 Tengeri májusi zárlat 23.71—71 Tengeri juliusi aurlat 28 62—33 ^.^m^m^'^^mtíf^^^'.rv ^m m '' tmw** Kilencvenezer pengőt fordít évente a nyiregyházi ev. egyházközség elemi iskoláira 400 éves jnbilesai éTfordnló. - Az 1929 évi költségvetést elfogadta a vasárnapi Mzgyiiés. — Eelyreállitják az elér t éktelenedet! alapokat és alapítványokat A nyiregyházi ág. h. ev. egyházközség vasárnap délelőtt 11 <5rai kezdettel tartotta ez évben első képviselőtestületi közgyűlését Geduly Henrik püspök, igazgató lelkész és dr. Bencs Kálmán m .kir. kormányfőtanácsos, polgármester, egyházfelügyelő elnöklete mellett. "Napirend előtt dr. Bencs Kálmán egyházfelügyelő emelkedett szólásra s bejelentve azt, ohgy a helyi szabályzat szerint ez év január i-től kezdődőleg 3 évre Geduly Henrik püspök vette át az igazgató lelkészi teendőket, a közgyűlés tetszésnyilvánítása mellett üdvözli a püspököt s Isten áldását kéri működésére. A képviselőtestületi közgyűlés távirati uton üdvözölte Hulvej István kiskőrösi lelkészt a mai napon történt beiktatása alkalmával, a debreceni egyházközség uj papjának ugyancsák a mai napon történt beiktatásán pedig Mikler Sándor iskolaszéki elnök és Adorján Ferenc leánygimnáziumi igazgató által képviseltette magát. — Egyébként Kiskőrösön is többen jelentek meg Hulvej István beiktatási ünnepélyén, közöttük Krieger Mihály kerületi lelkész, Krecsák János segédlelkész, Krecsák László karnagy s a lelkész hozzátartozóin kivül több nyiregyházi barátja és tisztelője s ezzel is kifejezésre akartálí juttatni azt az igaz tiszteletet és szeretetet, amelyet Hulvej István nyiregyházi működése a legszélesebb körben kiváltott. A közgyűlésnek tárgysorozaton kívüli nagy jelentőségű pontja APRÓ HIRDETÉSEK Híreit lisi U 1« Sitór, rnwtókm Jov.ítói s»4 MMftr. HiwSWi Mdésrt esak váhnsbÜTef beit áttétté meMk vdlaHBOhteh. „Zrt „ < jcfeésfi kWstónciro e*.*k a *írdotét«o ieiriiawtott umím d»«oiv* e*c««» athrismk fclvitAgowüíiat. Ujty bb a(»té, wtet a msg-f eMttafe » M&m&»st>r 1 fizetesdfi Ttdékrfl tvveflxtfvegbea • bwkiWfaefcá a MnleMa o^a. K >,» tisgjete- ? •fai s*eí4« kaefandö bird^ekat d. e. 1* *tto> *>fwMi • Fe'gattat kelyae Üzletkelyiség aiannal átadó Cm a kiadobaa. 151—i Besaeayei-tér 15, námn h&sban egy nigy siobs, fOrdö-ieba és mellékhelyiségekből áló advarl Ukát 1S29. Májas 1 kiadó. Érteke-ai dr. Korányi Kndre úgyvédi irodájában lehet — Kiadó Zrinyi Ilona neea 2 ssáaia házban 3 udvar; szoba iroda, v»gy readelS céljára aionoal. Irtseeséit ngyanesak fenti tgyédi iroda ad. KO l Iiepáns batoroieH >seba asoanai kiadó. Beik Ica nraa 54. stím. 163-3 SD0 —?00 q aaalmt elidó Simvpa<ztáa. — Értekeraj lehat Saihas oeea 1. <66-1 Há akhes ajáalkezoa al(ó és feijfi raha varrásra, jattnyo-ta. Cin Rrter .Jenöaé Be 6-körát '1. 1«T-1 Yásaitéri tisstvuelö telepen egy befejezetlen tégla lakóépületet igényiogotnltaak elSnjöi árban átadom, v»gy ot aa kisebbel eleterilnéaa. Cím a kiadóban. 209-4 1 Kiadó mid >iriok Oro»határáhan 175 magyar ho<d szántóföld 60 helű prima ö.«ziveté»cel Nyiregykásatól tiz kilocaéternvire azonnal t-érbeada Értekesni 9r. Lévay Stinhaz utca 9 dele táa 3-5 ig. 181—3 Szolid mindtace makáe*ott vidékre, kóier koayhtra karetek. Jelentk^aai Deák Ferenc a. 41. ts. 186-1 Közép acca fO. sz. alatt 2 szolra, keayka. kamarás lakta febraár 1-tö! kiad>\ 197 2 Kiadó négy szoba, el6síoba és aaellékbelyiiégecböl álló ház Deák Frreteatca 21. 10? —1 Klrgáwaa bsreadeettt kfilOnoejárata ntcei sxo^a •agánoa arnak elsejére ki adó. Kotai-n'aa 12. 51171 Rlfatóláayok asonnsl fllréttiaek ae Ujaégbeltban. S Khd6 egy h^t évet, a debreceni kiállitásou diszokie»eliel ki'f >te ctt, arany pej-mén J^nftszky ind ásnál NytrgzöHösön, 2^2—3 Kjrjfszarü jobb íatny Qási •tankara aroaeJ félTétehk. Cíb» M Ojtágbcitban. 2 Antik »»loagaroitara eladó. Szsrvas a. 42. adTari lakás. 10128-? Megbiiható fSiQ mindenest szocnsl foWe'zek. Deotseh, Rgyház atea 11. 333 Négykerekű ha.waált kii koexit vennék Ozlet^ai részére. KoMBth'ltCA 62. 231-2 9 kOrér sertés o'adó Gésa-atsa 14. 5113 Ntgy, tágas, beteairoiott pincehelyiség kiadó Bes teByei-tér 3. 250—2 Alsósimán egy 26 magyarholdat tanyásbirtok eladó. Irtekezsi lehel Boza a. II. 5-25-2 Elsejére hetest keres a a kóxigtzgatáti ianfolvara. Vé«ö-Hca I. 214— 3 Folyóiratok kötését a leg egy>s rObtjifll a legdi-se-eb kivitelig kcsziti a Jóhab nyomda könyvkötészeteSz»ebeDyi út 9. volt Geduly Henrik püspöknek az a beterjesztett határozati javaslata, amely a reformáció korának egy nagy horderejű tényét van hivatva megörökíteni. Az evangélikus egyházak a most élmult vasárnapon ünnepelték meg dr. Luther Márton nagy-'és kiskátéja megjelenésének 400 éves évfordulóját. A két káté az ev. egyház szimbolikus könyvét képezi s annak megjelenése nemcsak a reformáció korában képezett nagy eseményt, mert általa az egyházi tanítók alapos vezérfonalat kaptak a nevelésre, az egyszerűbb emberek pedig az anyanyelvükön megjelent könyv nyomán vallástani tankönyvet kaptak a kezükbe, hanem ma is az elemi fokon való vallásoktatás egyedüli tankönyv az ev. egyházakban. *A nyiregyházi ev. egyházközség a püspök méltató szavai után az előterjesztett határozati javaslatot jegyzőkönyvébe iktatta. A közgyűlésnek napirendre tűzött tárgyai között a legfontosább az 1929. évi költségvetés beterjesztése és letárgyalása volt. A költségvetést a képviselőtestület a pénzügyi bizottság és egyháztanács javaslata alapján változatlanul fogadta el. A költségvetésnek van egy része, amely megérdemli azt, hogy a nyilvánosság ezer szemű birája, de egyben elismerést is nyújtó Ítélete elé kerüljön s ez az, hogy a nyiregyházi ev. egyházközség hivei az általuk befizetett adóból pontosan 89.766 pengő 72 fillért fordítanak évenként az egyház által fenntartott elemi iskolák személyi és dologi kiadásainak fedezésére. Ha még hozzávesszük azt, hogy az egyházközség évi költségvetése 158.453 pengő 28 tillér kiadást irányoz élő, ugy kitűnik az is, hogy a nagyobb t Mi mi mmiinimi ntiii m 1 nmii i 1 hiti nyíregyházáról is sokas üdvözlik lissollnlt (A Nyirvidék tudósítójától.) A Társadalmi Egyesületek Szövetsége a trianoni kereszttel ellátott levélpapirost készíttetett abból a célból, hogy a magyar társadalom minél szélesebb rétegei üdvözöljék a trianoni szerződés revíziója érdekében több ízben szót emelő olasz miniszterelnököt. Nyíregyházán már eddig számosan hozattak a Tesz elnökségétől trianoni kereszttel ellátott levélpapirost, de küldhetünk üdvözletet Mussolini címére egyszerű levélpapiroson is. Az a cél, hogy az olasz miniszterelnök hatalmas társadalmi demonstráció erejét érezze meg a áldozatot az iskoláztatás érdekében hozza meg az egyházközség. A közgyűlés foglalkozott ezen; kivül a központi iskolánál szükségessé vált 3 tanterem "építésének I kérdésével, amelyben azonban érdemleges javaslattal csak a tervek elkészítése és a kultuszminisztériumtól nyerendő építési államsegély összegének ismerete után járul az elnökség a képviselőtestület elé. Napirenden kivül, a közgyűlés végén Geduly Henrik püspök egy igen szép, az egyházközség egykori jóltevőinek emlékét megbecsülő indítványt terjesztett a közgyűlés elé, amelyet a közgyűlés elvben el is fogadott, a kivitel módozataira vonatkozólag pedig az elnökséget bizta meg az elintézéssel. Az inditványbnn rámutatott a püspök arra a közismert tényre, hogy a hadikölcsönjegyzések révén az egyháznak is semmivé vált alapokban és alapítványokban volt hatalmas vagyona. Ma ennek a vagyonnak leromlott töredéke csak 1 5 pengő évi kamatjövedelmet hoz. Indítványa alapján az ev. egyházközség az elhunyt álapitványozók emlékének tiszteletben tartása jelé : ül, évenként félre fog tenni egy-egy meghatározott összeget, hogy az elértéktelenedett alapokat és alapítványokat ezzel restauzálja s a kiváló egyháztagok nevét ezzel is megmentse a feledéstől. Másfelől azonban megteszi a szükséges lépéseket az egyházközség abban az irányban is, hogy az egyházak által jegyzett hadikölcsönkötvények valorizációja elől a pénzügyi kormány ne zárkózzék el. Ennek sikere érdekében a nyíregyházi ev. egyházközség országos mozgalmat indít. Több kisebb jelentőségű pont letárgyalása után déli fél 1 órakor ért véget a közgyűlés, i at «»i a tt»t W Mi it •»*»»»» »»«»«»<•»»«•••*»•»«»»»» Magyarország minden ^tájáról hozzáérkező üdvözletekből. A Tesz cime: Budapest V. ker. Mérleg utca 2. Az olasz miniszterelnök cime: Sua Excellenza Benito Mussolini primo ministro d Italia, Róma Palazzo Ch igi. A NyTVt vasárnapi birhozóversenyének eredményei: Légsúly: 1. DVSC, 2. NyVSC. 3. DMTE. Pehelysúly: 1. Karcag, 2. DMTE 3. DVSC. Könnyűsúly: 1. Karcag, 2. NyTVE, 3. DMTE. Kisközépsúly: 1. Karcag, 2. NyVSC, 3. NyTVE. Nagyközépsúly: 1. DVSC, 2. NyTVE, 3. NyTVE. Nehézsúly: 1. NyTVE, 2. NyTVE. Nyomatott jóba Elek laptu]ajdono6 könyvnyomdájában, Nyíregyházán.