Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 274-296. szám)

1928-12-25 / 293. szám

1928. december 25. Vagy két ellen békül örökké, ki ott esett el egy csatán ? JSÍYÍFYIDÉK. Ez az egész költemény oly jellegzetesen szép, hogy egymagában is elég volna megmutatni alkotóját. — De áll ez majdnem minden versére. Nagyon megkapók a versei, melyek belenyúlnak gyermekkori életébe, nagy gyermekszemek és csodálkozások világitanak belőlük. Ilyen a Torony cimü vers, melyben a tanyasi gyermek ámulásait érzékelteti. A templomot nagy házként csodálja a kis tanyasi magyar s anyjától kérdezi: kié ? Az édesanyja azt feleli: Istené. Mikor pedig meghallja a harangszót, felujong: «£desanyám, még ez aztán a kolomp!» s megpillantván fenn a harangozót, «édesanyám, tán a jó Isten az ott, a kis bundában.» n Nehéz választani, hogy melyik versből idézzek....? Szeretném mindet megmutatni, hogy mindenki érezze bennük a szépet, s érezze a gyönyörködést, amit én érzek. A kötet Ízléses és nagyon finom kiállítású s a Költő saját kiadásában jelent meg. öt év munkáját foglalja magában. Még nagyon sokat lehetne irni róla s arról, ami ebben a kötetben kiteljesedett. De — annyira közel áll Erdélyi József egyénisége a magyar lélekhez, — hogy vezető nélkül is hozzátalált a müveit magyar közönség. ,» És megérzi a benne rejlő, minden értékelésen felülemelkedő szépségeket. Egyszer láttam Erdélyi Józsefet az Est-lapok előszobájában. Mikessel akart beszélni. Várnia kellett, mert, ha jól tudom, Karinthy volt benn s nagy hangon besz&t. Erdélyi ott állt szerényen s két másik ifjú titán jött reié. Beszélgettek. Akkor nyomatták ki az Athenaeumban Világ vége c. kötetét. Lelkes ifjú arca csupa bizakodás, és remény! Mikor bement Mikeshez, a másik kettő széles gesztusokkal tárgyalta hitét és bizalmát. Ez azt hiszi — mondták — hogy az jelent valamit, ha megjelennek a versei. Mi az ? Semmi! Afelől éhen hallhat. írjon «rnarhaságokat» mint én — nevetett csúfondárosan az egyik —, ha hosszú, kihúzok belőle egy csomót, ha rövid nekik, hozzá teszek. Minél nagyobb marhaság, annál jobb... Ebből iát pénzt is az ember. De a vers ? Mi az? Semmi...! Szalmán hálok, nappal az utcán ődöngök, meg a kávéházban és néha még tiszta inget is veszek. Ha elfogy a pénzem, újra irok valami »marhaságot nekik...« Nevettek. Beszéltek nagy hangon. A másik komolyan. Elegánsabb volt és rendeseDb mindenképen. De ő is megjegyezte, hogy nem nagy érdem költőnek tenni. Erdélyi pedig azt hiszi... Mégis mikor visszatért, láttam arcán a ragyogást... És... azok is meglátták.... És... hallgattak... Mintha lélegzetük is megakadt volna. Talán akkor érezték meg, amint .Erdélyi feléjük jött ragyogó arccal s boldog szemekkei, eltelve hittel és rajongással, hogy... Ez: Az utolsó Királysas. T.S.T. Hinni, hogy közel az öröm Jó "volna zöldszinü gyepen naphosszat vígan henteregni, a nyár hevét lehűtni olykor patak vigasztaló vizében, ablakon át paplan alól sűrű éjeken kiszökni messzi — hinni, hogy közel az öröm s búbánat évszázadra régen; s amit diákos hetyke furfang egy latin órán csak kigondol: lányok ablakát megkocogni és cégtáblát cserélni sorba, kocsmákba besurranni néha és inni sárgaszinü borból s haza hajnalba botorkálni bokrétásan büszkén dalolva. A szigorúan zsörtölő hajlott hátú professzorokról epébe mártott pennavéggel írni sötét travesztiákat és ellágyúlni néha este szavakba ömlő mámoroktól és írni verset, illanót a reménytelen várt szőke-lánynak; de este vígan térni ágyba és mindig vígan kelni reggel, mindig örömből és a gyöngyből, soha semmit se tudni könnyről, egyenes háttal, széles vállal, rózsás arccal és rózsaszín szemmel matúrán hősies csatában elbukni latin- és görögből. De árva karod görcsösen hasztalan próbál megfogózni, mellverő hetykék, gőgösek csak megrohannak vad düvel s aszú gyöngyöző ízével a must csak más kedvére forr ki, a játék másnak gömbölyű s a hinta másnak lendül el, a nyár hevét más hűti le patak vigasztaló vizében, már nem lehet a zdld gyepen naphosszat vígan henteregni, s ablakon át paplan alól sűrű éjeken kiszökni szépen, — csak hinni: közel az örömís a bánat évszázadra messzi. Nyíri Szabolcs. Hogyan él egy nyíregyházi taxisoffér ? Legújabb bivatlapok az UJSÁGBOLTBAN Furcsa kérdés. Hát hogyan élne? Eszik, iszik, alszik. Mint más ember. Talán annyi különbség van köztünk, hogy ő többet autózik — mondanák sokan. Ez is valami. Ne méltóztassanak azonban azt gondolni, hogy olyan egyszerű egy nyíregyházi soffőr élete. Először is, a nyíregyházi soffőr más társadalmi életet él, mint a más városban élő kollégája. A nyíregyházi soffőr ha este, vagy hajnalban leszáll a taxiról, már nem »benzinkoc.sis« hanem: úr. Egy nyíregyházi taxisoffőrt ritkán lehet látni szabad idejében kollégái társaságában. Csak a »standon« kollégák. Szolgálaton túl lenézik egymást. A »gyalogsofför« semmi pénzért nem köszönne bakon ülő kollégájának. Ha az köszön, fogadja. De csak úgy, ahogy a »pasas« fogadja az ő köszönését. Egynek sem jutna eszébe, hogy megharagudjon ezért a fumigálásért. Ma nékem, holnap néked. * Szétnéztek a standon. öten-hatan álldogálnak egy csomóban. Találomra megnyomok egy dudát. Egy tetőtől talpig bagariába öltözött hatalmas szál fiatalember kapja fel fejét az ismerős hangra és már siet is felém. Nem szalad, csak siet. »Hova tetszik parancsolni.« »Beszélni szeretnék a kedves soffőr úrral.« »Talán a rendőrség ?« néz rám gyanakodva. »Dehogy rendőrség« — nyugtatom meg — és elmondom, hogy mi járatban vagyok. A nyíregyházi taxisoffőr életéről szeretnék valamit hallani. »Hát, Istenem« — mondja — »megélünk. Nehezen, mint a többiek. Nincs pénz uram. Tavaly is rossz világ volt már, de kétszer ennyit kerestünk.« »Mégis mennyit keresnek az idén átlag, havonta.« »Nagyon keveset kérem. Éppen hogy megtudunk élni. Minden kocsi más és más összeget keres. A jobb többet, a rosszabb, kopottabb — kevesebbet. Az én átlagos havi keresetem 200 pengő lehet. Van olyan is, aki csak 140-et, van aki 320-at keres. Minden a kocsitól függ. »No meg a soffőrtől« — jegyzem meg. »Nem egészen igy van kérem« — húzza fel vállát fontoskodóan. A soffőr mindig jó, megbízható,, A vizsgák mindig szigorúbbak s aki jó eredménnyel esik át rajtuk, arra még a leggyávább ember is rábízhatja az életét. »Mégis« — kockáztatom meg — annyi szerencsétlenség történik országszerte az autókkal, Szabolcsban is előfordult egy néhány. »Nagyon örülök, hogy beszélhetek erről a kérdésről« — válaszolt kissé felizgulva informátorom. — Mindig több és több autószerencsétlenség történik. Ennek egyik oka — elismerem — az autók szaporodása, a másik és súlyosabb ok azonban — és ezt tessék elhinni nekem — az úrvezetők bravúroskodása. ök nem féltik a kenyerüket, de nekünk az egzisztenciánkba kerülhet egy-egy szerencsétlenség. Ugy hajt némelyik, hogy még nekem is az égfelé áll a hajam, ha látom. Tessék visszaforgatni az újságokat és meg lehet állapítani, hogy a szerencsétlenségek 70 százalékát az úrvezetők okozzák. »Szabolcsban« — folytatja — »egy speciális baj van, a falusi gazdák tájékozatlansága. Még ma sem tudjáik megtanulni a forgalmi szabályt. Tudatlanságukkal még minket, hivatásos soffőröket is zavarba hoznak. Higyje el elővigyázatunknak köszönhető, hogy a szabolcsi országutakon uram, hogy csak a mi túlságos nincsenek napirenden a szerencsétlenségek. « Búcsúzás előtt megkérdezem, hogy nős-e. »Nem uram« — válaszol boldog mosollyal — »de már nemsokkára az leszek. Egy hónap múlva.« »No és« — kérdezem még a búcsúzó kézfogás közben — »szép a menyasszony ?« »Azt el hiszem« válaszolja boldogan. »01yan két szeme van annak a kislánynak, uram — egy pillanatig gondolkozik a hasonlaton, majd boldogan vágja ki: mint két kereső lámpa«. (Kirgiz.) Karácsonyesti ha&gnlat — Ugy siettem, hogy a lélegzetem is elállott, — mondta szerkesztőségünk ajtaját kitárva, egy kedvesen mosolygó, fiatal fiölgy, — azért siettem olyan lélekszakadva, hogy le ne késsem a karácsonyi számból. Vájjon szentelhetnek nekem néhány sort ? — Ha olyan fontos és érdekes a mondanivalója, miért ne ? — Lehet, hogy nem annyira érdekes, mint amilyen fontos! — mondta szerkesztőségünk barátnője. — El akarom sürgősen mondani, hogy milyen kellemetlenül jártam tavaly karácsonykor és óva szeretnék inteni mindenkit, nehogy ugy járjon, mint én... Egy ostoba csekélység az egész drága hangulatot elronthatja. Tessék elképzelni. Együtt van a család. Legközelebbi rokonok, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek. Könynyező meghatottsággal állunk az ünnepi pompában ragyogó fa alatt. Egyszer csak egy ág meggyullad. Riadalom, rémület... azután eszeveszett oltás. Kinek, ami eszébe jut. Egy kancsó viz zuhog végig a remek alkotáson. Másik oldalról nehéz pokróc sújtja az ágak leheletkönnyű díszeit. Valaki székre állva, tenyerével csapkodja a terjengő lángokat. Nincs semmi baj. A tüz elalszik. Csak a kínos rémület nyoma marad meg. Elkezdjük tárgyalni az eset részleteit. Egyik a másikat okozza, szeretettel, kedvesen, de mégis csak okozza. Nem igy kellett volna, hanem ugy Ügyetlen volt ez is, az is, a fa tönkrement a buzgó oltásban, pedig könnyen meg lehetett volna menteni. Kárbament annyi munka és költség gyönyörű eredménye. — Végül mindenki megsértődik. A hangulat fagyos, erőltetett. Hiába minden. Vége a drága ünnepi emelkedettségnek. Nem lehet helyrehozni. Pedig első pillanatban azt is meg lehetett volna menteni. — Eréllyel és tapintattal. A bajról nem lett volna szabad beszélni többet. Egy szót sem. Ami történt, megtörtént. Mentsük meg, ami menthető. Nem kell egy kellemetlenségből kettőt csinálni. És karálcsonyestén nem szabad senkit megróni, nem kell kritizálni, nem kell észrevenni semmit, ami nem kellemes. Fontos csak a kedves, meghitt, mosolygó ünnepi hangulat. Egyetlen egyszer van egy évben. Kímélni kell, ápolni és megőrizni mindenáron, mégha egyszer-kétszer nagyot nyel is az ember, hogy elhallgassa, amit mondani szeretne. Nagyon siettem, hogy ezt elmondhassam, gondoltam, hátha az utolsó pillanatban megmenthetek egy-két veszélyfenyegette karácsonyesti hangulatot. — Nagyon szivesen vettük és okvetlenül közölni is fogjuk kedves megfigyeléseit, Nagyságos Asszonyom, — mondtuk bajos látogatónknak és olvasóink okulására sietünk is közreadni ebeket a gyöngéd női lélekből fakadt megfigyeléseket. Valóban, nem szabad a szent este harmóniáját ilyen apró-cseprő félreértésekből eredő családi jelenetekkel elrontani, hanem a Jé-