Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 274-296. szám)

1928-12-18 / 287. szám

1928. december 18. JSfYÍRYIDÉK. 3 A hét margójára Szobrot kap hát a sivatag lakója. Az őstirpák. Bronzba öntik. Hogy megtiszteljék a multat. És a munkát. Amelynek nyomai, szerte, mint oroszlánnyo­mok húzódnak meg a Nyírség ho­mokjában. Nem százegynehány, ha­nem csak ötven-hatvan éve, még sívó homok. Tóefnék. Mocsár. Apró, nádas, bogárhátú, öreg há­zalc, meg zegzugos utcák tömke­lege. Orosz utca. Templomköz. An­gyalzug. Sivák. Eletó. Epreskert, örhalom. Szénatér. És a többi. — Vájjon ki emlékszik még rájuk ? Hogy, ahol most díszes házak, vagy éppen paloták állanak ott, még csak pár évtizede, korcsolyáztunk. Csibort fogtünk. Meg sszegélyes merüt». Hogy, ahol most az est borítja fátylát Bessenyei szép, ne­mes, elmerengő alakjára, az én diákéveimben, még nyílt kanális torkolt. Ahol, meg a két vasutköz nádasában, zsiványt játszottam, a Csengery-fiukkal. — Hogy, ahonnan most búsan búg ki a »De profudis» szivettépő hangja, bog­lyas verébfészkekkei volt iele az ősi ákác. És apró, vaspléh ellen­zőkkel a börtön. A mostani Korona helyén. Ahonnan vasraverve kísér­gették valamikor a tiszaeszlári per vádlottait. Hogy, a «Mens sana in corpore sanc», a Bujtos telep he­lyén, valamikor, ős teknőnyárfák, nyírek, szilfák, mogyorók, berke­nyék, juhar, kőrisfák, hivták-csalo­gatták az ifjú nemzedéket. Meg a Korányi, Hibján, Sexty kertek al­mása. És ribizli bokrai. Hogy, ta­lán sose született volna meg a Jósa András Muzeum, ha régi idők régmúlt emberei, akik közül ma már csak itt-ott teng-leng egy-egy őszbecsavarodott öreg ember a Casinóban, meg a promenádon, az űrhalom tetején nem játszik — katonásdit. Elmúlt. Mint sok annyi más. Uj idők, aj emberek jöttek. Akik talán meg se értik. Csak egy nem változott. Aki fész­ket rakott. Mig aztán lassacskán ő is kijebb szorult. Mint a vadlúd. A végekre. Mert az eleje már másé. A tirpák. A százegynehány éve még zsellér. Ma dolgos, független polgár. Akit nyom az adó. Meg az életnek ezer mis terhe. Deleikében ma is a régi. A Petrikovicsok, Su­tákok, Markók, Henzselek, Ger­liczkiek, szelidlelkü, jámbor uno­kája. Akinek a haját már nem fogja össziei afésü. A vállát sem borítja szür. Asszonyáról is leke­rült már lassan, a2 az öregjén fe­kete, a fiatalon szines, rjfhéz, rojtos selyemkendő. Ami, nem is volt jó. Nem is volt eléggé drága. Ha, nem az Ungár, meg a Mann­heimer boltból került ki, vagy a «kancsi zsidótól». Elnémult a Guba. Elcsendesedett a Bundi. Cigány he­lyett rádióval mulatoznak már kint a Cserkeszen. S a foxtrott járja. De hóna alatt még mindég ott a régi, rézveretes, öreg imakönyv. Az ut. Az igazság. Az élei. Ami össze­tartja. Ami visszahozza. Akárme­lyik határba vesse is a sors. Leg­alább, meghalni. Ha rajtam állna, emlékére, ezt arégi, öreg, csattos imakönyvet vésetném kőbe. Vagy, a sivatag királyát öntetném bronz­ba. Nem pedig, amint hallom, az öreg ekhós szekeret. Okulásul. Megtisztelésképen. Hasis fiyala Egyszer beszéltem csak vele. Gogával többször. Christea Miron­nal egy egész nyarat. Maroshévi­zen. A Bánffi fürdő árnyas fái alatt. Maniuval a nemzetiségi kér­désről folyt szó. Gogával az iro­dalomról. Christeával pedig, hogy 6 nem oláh, hanem román. Maniu a közigazgatást tette felelőssé minde­nért. Goga a »zsidó« irodalmat. Ami­ről később heves, nagy cikket is írt a Huszadik Századba. Christea a so­vinizmust. Maniu a nemzetiségi tör* vény végrehajtását sürgette. Goga kulturális autonomiát. Maniu a jog uralmáról beszélt. És tiszta vá­lasztást követelt. Goga azt hangoz­tatta, hogy elvész az a nemzet, amelyik nem viszi bele irodalmába lelkiségét, meg nem alkuvó faji­ságát. Christea a magyar törvény­tárt adta a kezembe. Hogy, abban, nem az oláh, hanem a román nem­zeti egyház jogai vannak intézmé­nyesen biztosítva. Maniu azt kérdezte. Nagyobb magyar akarok én lenni, mint Kossuth. Eötvös. Szalay. Mocsáry. Goga Adyt, Pe­tőfit, Madáchot tette elém — ro­mán fordításban. Christea elvitt az iskolába. Onnan a lankára. Shogy szembe fordultam egy csomó móc suhanccal, csúfondárosan csak any­nyit szólt. No, most próbáljon csík velük beszélni. Persze magyarul. Maniu azt vitatta, hogy az állami rend legbiztosabb alapja az igaz­ságosság. Meg a jó közigazgatás. Goga a meg nem alkuvó nemzeti szellemet tette meg ennek. Christea a kulturát. és folyt a vita. És állt a harc. Mig csak el nem jutottak, Budapesttől — Bukarestig. Az író­tclltól, meg a képviselőségtől, a — miniszterségig. A Kultusz ügyek szerény referensétől, a metropolita­ságig, sőt, sőt egészen a — régens­tanácsig. Vájjon visszagondolnak-é ezek az urak ezekre a beszélgeté­sekre ? Ugy, mint én. Amikor mód­jukban áll most mindezeket meg is valósítani. Avagy tudós Apáthy Istvánnak lesz most is igaza. Aki soha, egy percre se szűnt meg han­goztatni a Huszadik Század király­gyűrűs, kétségtelenül sokat tanult, de aberált, Írógárdája előtt. Hogy, gyerekek, nem ismeritek az elát. Olyan az, mint a lakmuszpapír. Megkékül. Mihelyt a magyar nemzeti állameszme gondolatával találkozik. Szilánk. ó év közgazdasági eseményeit. A háborús gazdálkodásnak itt felej­tett emlékeit, a mesterséges be­avatkozásokat és kereskedelmi kor­látozásokat felváltotta egy racio­nálisabb elmélet. Az év elején azt hangoztatták, hogy a magyar gaz­dasági élet azon fordul meg, hogy a külkereskedelmi mérleg passzí­vumát lehet-e csökkenteni, vagy nem? Hiába akarták itt bűnbakul a kereskedelmet megtenni azzal a jelszóval, hogy iparellenes poli­tikát folytat, mert ez a vád meg­bukott azokon a tanulmányuta­kon, amelyeket a külkereskedelmi mérleg passzivitásával szemben folytattak. Megállapítást nyert a statisz­tikai adatai alapján, hogy amikor a behozatal emelkedett, ugyanakkor a belföldi termelés is emelkedő tendenciát mutatott, tehát a be­hozatal arányban állott a belföldi fogyasztással, az itt megindult uj közgazdasági életlehetőségekkel. A magyar termelés lépést tart a fogyasztással és szükség van a külföldi nyersanyagra és félgyárt­mányra. E megállapítás ellen még a vámvédelem elvakult hívei sem szólalhattak fel. A magyar kivitel támogatásának eredményes eszköze a külföldi kereskedelmi hírszolgálat megszer­vezése volna. Foglalkozik Mayer János földmi­velésügyi miniszternek a kereske­delmi szervezetekről mondott erős kritikájával, amit kéthetes kül­földi tapasztalataival indokolt meg a miniszter. Nem lehet két heti tanulmányozás után az unszoli­daritás vádját emelni a magyar kereskedelem ellen és nem jöhet olyan hamar ellenkezésbe önma­gával egy felelős miniszter, aki szombathelyi beszédében csak nem régen a következőket mondotta: Agrár létünk mellett sem ha­nyagolhatjuk el a többi foglalko­zási ágakat és minden igyekeze­tünkkel arra kell törekednünk, hogy az ipar és kereskedelem pár­huzamosan fejlődjék. Ez a mi óhajunk is. A magyar kereskedők bizalommal és szeretettel fordulnak az nj pénzügyminiszter felé Az Omke titkárainak előadása a Kereskedők és Gazdák Körébei (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Az Országos Magyar Kereske­delmi Egyesület meghívására va­sárnap délelőtt 11 órakor a Nyír­egyházi Kereskedők és Gazdák Köre helyiségében központi ki­küldöttjei utján ismertette a ma­gyar kereskedelem válságos hely­zetét, megjelölte az orvoslandó hi­bákat és foglalkozott a földmi­velésügyi miniszternek a magyar kereskedelmi szervezetekről mon­dott kritikájával. OHJAJ! ÉLJEN! •rgfojt u átkozott kchSgéB! Egfer menpau­till* oaMHunar "•ggyógjitotl t Kapható gyógyszertárakban és drogériákban! A betegeskedő elnök helyett Rosenthal Gyula alelnök nyitotta meg a kereskedők és gazdák né­pes gyűlését, majd Hoffmann Mi­hály üdvözölte a pesti vendégeket, valamint a nyíregyházi ipartestü­let képviselőit Zomborszky Dá­niel elnököt, id. Antal Lajos és Hogyan Mihály alelnököket és Ze­ke László ipartestületi jegyzőt. Varannai Aurél OMKE titkár tartotta meg ezután nagyszabású, gondos tanulmánnyal előkészített előadását az aktuális kereskedel­mi kérdésekről, örömmel állapít­va meg a nyíregyházi kereskedők és iparosok harmonikus együttmű­ködését. Philoktetes képe jut eszébe, ami­kor a magyar kereskedelem mai helyzetét nézi. Hosszú, sok éves küzdelem áll mögötte, amelytől diadalt, megnyugvást és békessé­get remélt és most itt fekszik egy puszta szigeten, barátok nélkül a magyar kereskedelem, száz seb­ből vérezve, halálos betegséggel. Philoktetest megmentette Odys­seus, d eki fogja megmenteni vál­ságából a magyar kereskedelmet? Az uj év küszöbén ismerteti az

Next

/
Oldalképek
Tartalom