Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 274-296. szám)

1928-12-14 / 284. szám

JNftÍRYIDÉK. 1928. december 14. II Szabolcsvármegye közigazgatási bizottsága országos mozgalmat indit, hogy ne adjanak több uj italmérési engedélyt A nyíregyházi rendőrség létszámának csökkentése elles is állást foglalt a közigazgatási bizottság. — Állítsák vissza a veszélyeztetett helyekre a sorompókat, lássak el a moz­donyokat reflektorokkal (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Szabolcsvármegye közigazgatási bizottsága ma délelőtt 10 órakor tartotta rendes havi ülését, ame­lyen a távollevő főispán helyett Mikecz István alispán elnökölt. A bizottsági ülés napirendje előtt Virányi Sándor főjegyző megillető­dött szavakban idézte fel az el­hunyt Szesztay Zoltán dr. fő­ügyész nemes emlékét és búcsút vett tőle, mint forrón szeretett, lelejthetetlen tisztviselőtárstól is. A bizottság a fájdalmas veszteség felett mélyen átérző határozattal fejezte ki részvétét. Az alispáni jelentés is dr. Szesztay Zoltán kiváló köz­hivatali és közéleti tevékenységé­nek méltatásával, a vármegyét sújtó gyász ihletett szavaival kez­dődött meg, majd sorra vette a közigazgatásnak főbb eseményeit. A jelentés ismertette a közúti adó­nak 16 százalékra történt emelésé­re, az útügyi kölcsön felvételére, az uj útépítési programmra vo­natkozó miniszteri döntést, majd a vármegye jobb vasúti köz­lekedését biztosító határoza­tokról emlékezett meg, amely határozatokat a törvényha­tóság küldöttei és a Máv. képvise­lőivel közösen tartott értekezleten hoztak november 29-én. A bizottság örömmel vette tu­domásul, hogy Debrecen—Nyír­egyháza, Nyíregyháza—Kisvárda, Nyíregyháza—Polgár között uj mo­torvonatpárokat állítanak be, ame­lyek sűrűbbé teszik a közlekedést és biztosítják a fővárosi vona­tokkal való kedvező csatlakozást. Ismertette az alispáni jelentés a földmivelésügyi miniszter rézgá­lic akcióját, majd Sarvay Elek főügyész terjesztette elő ezalkalommal első jelentését. Ebből a főügyészi je­lentésből kitűnik, hogy a várme­gye területén egész sora indult meg a fegyelmi eljárásoknak a községi háztartások szabálytalan kezelése, a vármegyének járó szol­gáltatások késedelmes beküldése vagy elmaradása miatt. A közigaz­gatási bizottság az alispáni jelen­tést is, a főügyész jelentését is hozzászólás nélkül vette tudomásul. Nyíregyházán haltak meg a legtöbben Mikecz Miklós dr. főorvos jelen­tését hallgatta meg ezután a bi­zottság. Az elmúlt hónapban a vármegye területén 605 egyén halt meg. Ezek közül egy éven aluli gyermek 36, hét éven aluli: 90, az elhalt gyermekek száma 326. A vármegyében tehát 53 szá­zaléka gyermek volt a mult hó­napban elhalálozott lakosságnak. A természetes szaporulat novem­berben 497 volt. A legtöbben Nyíregyházán haliak meg, a legkevesebben a kisvárdai já­rásban. Járványos betegségben 241 egyén betegedett meg. Tímáron és Tiszalökön kanyaró járvány volt, amely Tímáron a hó végéig meg­szűnt . Az Erzsébst kórházban novem­ber hó végén 356 volt a betegek £ létszáma. A hó folyamán 599 uj § beteget vett fel a kórház. Szorgalmasabban fizetik az adót Tóth Bálint dr .kir. min. taná­csos , pénz ügyigazgató jelentéséből kitűnt, hogy az adófizetések telje­sítése tekintetében a vármegye te­rületén javult a helyzet, ugy, hogy a legtöbb helyt nem került sor eré­lyesebb adóbehajtásra. Az adóala­nyok és tárgyak összeírása, a ház­bérvallomások beszedése befejező­dött. Az adótartozások összege 6.666.29 pengő 87 f. Befolyt ok­tóber hó végéig 2.349.421 P 83 f. november hóban befolyt 591.457 P, Összesen befolyt 2.946.879 P 26 f. Az adóhátralékok összege még mindig 76 százalék. A forgalmi adóból novemberben 226.094 P 55 f., a közvetett adók­ból 186.707 P folyt be. Adóhalasztást 27 esetben adott a pénzügyigazgatóság 53.34 P 22 fillér erejéig, ideiglenes házadó­mentességet 427 fél é^vez. " Bezárták a simapusztai italméréseket Tóth Bálint dr. pénzügyigazgató ezutá/i részletes jelentést tett a köz­igazgatási bizottság mult havi ülé­sén szóvátett tanyai italmerésekről, amelyek ügyében beható vizsgálatot indított. Megállapította, hogy Sima-pusztán, ahol az italmérések romboló hatását panasz tárgyává tették, Paláncz Jenőnének és Roóz Izsáknak van odahelyezett füszer­üzlete italmérési engedéllyel. Az italmérési engedélyek áthelyezésé­hez uj engedély nem szükséges, így történhetett meg, hogy a két itai­mérési engedéllyel ellátott fűszeres a Simapusztán zárt palackokban italt szolgáltatott ki. A vizsgálat va­lóban megállapította, hogy szabály­talanságok történtek, mert a fűsze­resek eszközt adtak a tanyai vá­sárlóknak a palack felbontására és így a fűszeres bolt udvarán dorbé­zolások voltak. A pénzügyigazgató intézkedésére mindkét fűszeresnek be kell költöznie a városba. Geduly Henrik püspök őszinte elismerését fejezi ki a pénzügy­igazgató gyors és alapos intézkedé­séért. Ezután a Büdszentmihályi Gyii­mölcsértékesitő és Szeszfőző Szö­vetkezet visszaélése tárgyában meg­indult vizsgálat eredményét ismer­tette a pénzügyigazgató. A Szövet­kezet szabálytalanul járt el, mert nyomtatott iratot terjesztett, amely közli, hogy gyümölcsöt a gazdák­nak más körzetbe vinni és ott el­adni tilos, de elhallgatta, hogy a saját gyümölcskészletét kifőzheti a pénzügyigazgatóság területén bár­hol. Drágán is főzött a szövetkezet, mert 'minden 7-ik litert vette vá­mul, mig Tiszadobon csak minden 10-ik liter a járandóság. A vissza­élés miatt megindult a megtorló eljárás. Énekes János és Korniss Ferenc bizottsági tagok elismeréssel és kö­szönettel adóznak a pénzügyigaz­gató gyois és erélyes intézkedé­séért. Énekes János azonban arra kéri a pénzügyigazgatót, hogy or­szágút mentén semmiesetre se ja­vasolja több italmérési engedély megadását. A királyteleki szőlő el­szomorító viszonyaira mutat rá. •Az országúton a korcsma előtt meg állnak a tanyaiak, az áldogáló ko­csikkal könnyen szerencsétlenség történhet. Tóth Bálint kir. pénzügyigazga­tó: A tett intézkedésekért köszönet nem jár, kötelességszerűen járt el. Szeretné, ha Énekes János bizott­sági taggal átéreztetni tudná, hogy az italmérések engedélyezése, a korcsmák szaporodásának meggát­lása nem rajta múlik teljesen. A királyteleki szőlőkben, amig nem voltak italmérések, zug-korcs­mázás ellen kellett küzdeni a ható­ságnak. Horváth Bertalan pénz­ügyigazgató helyettes beszélt egy rokkanttal, aki elmondotta, hogy a méhészetből él meg gond nélkül. A szorgalmas, józan embert nem fenyegeti romlással a korcsma. — Sem a pénzügyi hatóság, sem az egyház és az iskola nem mentheti meg a korcsmázástól a rosszra haj­ló embereket. Jármy Béla dr. volt főispán ja­vasolja: kötelezzék az országúti korcsmárosokat, hogy az udvarukra hajtsák be az ott álldogálni akaró kocsikat. Énekes János: Az egyház a rossz hajlamoknál is nagyobb ellenség­gel kell, hogy megküzdjön és ez az alkalom, amely a bűnt szüli. Ne engedélyezzünk több italmérést ! Jármy Béla : Ott van az ügyvédi irodája a pénzügyigazgatóság mel­lett. Kötelességszerűen elmondja, hogy hetenként 7—8 olyan embert utasitott ki az irodából, akik pa­naszkodnak, hogy a pénzügyigaz­gató elutasította italmérési kérel­müket. Ezek ügyét természetesen nem vállalja. Megállapítja, hogy a pénzügyigazgató valóban a leg­több esetben elutasítja a korcsma­engedélyt kérőket. Tóth Bálint pénziigyigazgató: A pénzügyigazgatóság mérlegeli a magasabb erkölcsi szempontokat, de ma, amikor annyi a nyomorgó rokkant, nyugdíjas, B-lisztás, ami­kor az általános nyomor uj helyze­tet teremtett, amikor nyugdíjas ál­lami tisztviselők is italmérési en­gedély után járnak, azért könyö­rögnek, erősen meggondolandó, le­het-e elutasítani minden kérelmet. Énekes János ismételten hang­súlyozza, hogy az általános rom­lásnak mégis gátat kell vetni, javasolja indítson a közigazgatási bizottság országos mozgalmat, irjon fel a pénzügyminiszterhez, hogy több italmérési engedélyt ne adjanak ki az országban. A bizott­sági ülés elfogadja az indítványt és elhatározza az országos akció megindítását. A kir. ügyészség jelentése után, amelyet Salzmann Ottó kir. ügyészségi elnök terjeszt elő, Virá­nyi Sándor főjegyző felolvassa az államrendőrség jelentését, amely­ből a közigazgatási bizottság meg­döbbenéssel hallja, hogy az amúgy is csekély számú nyíregyházi rend­őrség létszámát hússzal akarják csökkenteni. Jármy Béla dr. erélyes hozzá­szólása után a közigazgatási bi­zottság elhatározza, hogy a rend­őrség létszámának nemcsak meg­hagyását, hanem emelését kéri. A kir. tanfelügyelő a beiskolá­zás eredményéről tesz jelentést. Javaslatára a közigazgatási bizott­ság az érdekeltségi iskolák ügyé­ben tárgyaló bizottságba dr. Mi­kecz László árvaszéki elnököt és dr. Sarvay Elek főügyészt vá­lasztja meg. Áíiitsák vissza a sorom­pókat Marosy államépitészeti főnök je­lentésével kapcsolatban Geduly Henrik kérdést intéz az iránt, mi­ért nem kezdték meg előbb a Rá­kóczi-ut kövezését. Most a gazdá­kat nemcsak akadályozza a köz­lekedésben a kövezés, hanem kárt is okoz nekik. Mikecz István alispán rámutat, hogy a kövezést előbb lehetetlen volt megkezdeni, mint ahogy a költségvetési kiutalás megtörtént, viszont későbbi időre sem halaszt­hattuk a kövezést, mert akkor más város kapta volna meg az útépí­tési segélyt. Geduly Henrik ezután a rész­vét, a mély megilletődés szavaival idézi fei" a tragikus véget ért Ha­lászy Cézár katasztrófájának kö­rülményeit és hangsúlyozza, hogy az emberszeretet, az emberi szoli­daritás belső parancsára szót kell emelnie az emberélet megmentése érdekében, mert ez minden más érdek felett áll. Állítsuk vissza a sorompókat a veszélyeztetett he­lyekre, bármilyen sürgős is az autóközlekedés gyorsítása érdeké­ben a sorompók leszerelése. Ennél a szempontnál erősebb az ember­élet megmentésének erkölcsi pa­rancsa. A kérdésben Mikecz István alis­pán, Énekes János, Sasi Szabó László hozzászólása után azt ha­tározza a bizottság, hogy kéri a sorompóknak a nagyon veszélyes helyeken való felállítását, továb­bá annak elrendelését, hogy a mozdonyok a sorompónélküli át­járók előtt füttyentsenek, és a mozdonyokat messzevilágitó reflek torokkal szereljék fel. Ezután áttért a bizottság Kausay Tibor gazdasági főfelügye­lő jelentésére és a felmerült tárgy­sorozati pontokra. Az ülés lapzártakor még tart. Diadal Mozgó December 14 , 15., 16.. péntek, szombat 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor REGINALD DENNY legnjabb superyigjátéka 6 felvonásban NE FÉLJ DENNY Női fő«zerepben: IMOGENE ROBERTSON Az Óceánrepülő (A fellegek királya) Egy vakmarő pilóta hősies küzdelmei a levegőben 7 felvonásban Főwerepben : Monté Blue és Edna Murphy Hétfőn Kedden LONESOME (Nagy város mostohái) Főszerepben: BARBARA KENT. A jö gazda i APnni INF" motor-és trak­„LflnUULinc torelajokat használ. Vezérképviselet: Nyíregyháza, Széchenyi-ut 9. 461 2. Telefon : 507.

Next

/
Oldalképek
Tartalom