Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 223-249. szám)
1928-10-12 / 232. szám
# 1928. október 12. JS/YÍRYIDÉK. 13 Képzőművészet Zene Megindult a képvásárlás a „Szövetség" kiállításáé, a városháza nagytermében (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A »Szövetség« budapesti művészcsoport képkiállitását a városháza nagytermében állandóan látogatja az érdeklődő közönség. A több mint száz képből álló gyönyörű gyűjtemény valóban érdemes a megtekintésre, mert néhány fillérért több órán át gyönyörködhetünk a modern magyar piktúra legszebb termékeiben, amire igazán csak a fővárosi embernek lehet alkalma. A közönség nagyfokú érdeklődésének természetes folyománya, hogy a képvásárlás már megindult s eddig több képnek akadt vevője, több kép megvásárlása ügyében pedig már megindultak a tárgyalások. A képek eladásával a tárlat rendezője: Bende János, a budapesti Nemzeti Szalon titkára van megbízva, éppen ezért az érdeklődők forduljanak hozzá a kiállítás helyiségében. A kiállítás naponta délelőtt 9től i-ig, délután pedig 3—7 óráig van nyitva, s belépődíj 50 fillér. Olyan óriási az érdeklődés Fedák Sári keddi dalestje iránt, hogy a jegyek nagy része már elkelt (A «Nyirvidék» tudósítójától). Fedák Sári, a magyar színpad egyik%2gnagyobb értéke, aki csodálatosan sokoldalú művészetével szinte estéről-estére hódítja meg nézőit a kultura számára, most azt a nemes feladatot tűzte maga elé, hogy a magyar vidéki városokban is megismerteti azokat a jórészt már elfelejtett többszáz éves magyar dalokat, melyekből legjobban meg lehet ismerni népünk lelkivilágát. Kevesen tudják, hogy ötszáz évvel ezelőtt már igen fejlett volt a magyar népdal és csak nemzetünk sok megpróbáltatáson keresztülment élete az oka annak, hogy elkallódtak ezek a virágénekek. Dr. Szilágyi Imre hegedűművész, a magyar zene fanatikus apostola, ki csodálatos szorgalommal és hozzáértéssel kutatta fel nemzetünk zenei kincseit, ugy állította össze őket, — hogy a hallgatókat történelmi sorrendben vezeti végig a magyar ma zsika fejlődésén egészen napjainkig, — mert Fedák Sárival együtt közkinccsé teszi, ami ragyogót összegyűjtött a magyar zeneköltés gyöngyeiből. Az est iránt olyan óriási a nyíregyházi közönség érdeklődése, — hogy a jegyek nagyrésze már elkelt s igy előre látható, hogy a Városi Szinház nézőtere kedd este zsúfolásig megtelik. Jegyek még korlátolt számban kaphatók a Ferenczi-féle könyvkereskedésben . (Telefon 318.) Uj magyar férfikarok A Goll Aladár dr. szerkesztésében megjelenő Apolló férfikari gyűjteményes folyóirat legutóbbi októberi száma Eckerdt Elek: Magyar zene című férfikari müvét tartalmazza, melynek szövegét Szász Károly irta. Régi hiányt pótol 'Buchner Antal, az esztergomi székesegyház karnagyának három karácsonyi éneke, a Menyből az angyal ... Dicsőség menyben az Istennek ... és a szép violácska cimü Az Apolló eddig megjelent öszszesen 616 férfikari szerzeményt tartalmaz 124 számban. Évenként 4 szám jelenik meg vezérkönyv és a hozzátartozó 4 szólammal, ennek előfizetési dija 10 pengő. Az összes eddig megjelent férfikarokról, valamint külön kiadványokig tartalomjegyzéket és mutatványpéldányt újonnan alakuló dalosegyesületeknek 1 pengő bélyegköltség ellenében szívesen küldi meg a kiadóhivatal: Budapest, VIII., Népszínház ucca 20 sz. I. em. A gyűjtemény immár karszám tekintetében elérte a legnagyobb német férfikari gyűjteményt, melyet a német császár parancsára adott ki annakidején a leipzigi zeneműkiadó cég. Háztartás A mérges gomba felismerésének legegyszerűbb módja Ha sokáig áll a tnlérett ehető A gomba igen ízes, tápláló eledel, csak az a baj, hogy néha tudatlanságból, gondatlanságból — olyan gombákat árusítanak, melyek súlyos, sőt igen sokszor halálos mérgezést okoznak. Közöljük alább a mérges gombák felismerésének legegyszerűbb és legmegbízhatóbb módjait. Mindenekelőtt meg akarjuk még jegyezni, hogy bizonyos esetekben (ha pl. a gomba túlérett és hosszabb ideig áll kiszedettenj még az u. n. ehető gombák is okozhatnak megbetegedést, sőt su lyos betegséget. Ajánlatos tehát, hogy még a legismertebb és feltétlenül jónak tudott gombákat is alaposan megvizsgáljuk. Ez annál fontosabb, mert ugy szólván minden ehető gombának gomba, — mérgezést okozhat van egy mérges vetélytársa, a melyik színben, alakban csaknem teljesen megegyezik vele. A gombavizsgálásnak legegyszerűbb módja a kalap megtörése. Ha a frissen tört felület gyorsan, úgyszólván a szemünk előtt elhomályosodik, megbarnul, majd megfeketedik, akkor a gomba mérges, illetően ehetetlen. Az egészségre ártalmas gombának felismerésére azonban a legbiztosabb mód: forrás közben egy ezüst kanalat mártani a gomba levébe. A mérges, vagy romlott gombától a kanál azonnal megfeketedik. Aki ezeket az óvatossági szabályokat megtartj.a annak nem kell tartania gombamérgezéstől. Modernjakás á köztisztviselői házépítés problémáját megoldja az „Annnitás" házépitőszövetkezet A köztisztviselői házak építésének kérdése — mint értesülünk — rörid időn belül megoldást nyer. Az »Annuitas« Házépítő Szövetkezetnek ugyanis sikerűit hosszas tárgyalások után megállapodást létesíteni egy amerikai pénzcsoporttai, mely szerint ez utóbbi a köztisztviselői házak megépítésére szükséges tőkét rendelkezésül bocsátja. A kormány e külföldi kölcsön behozatalához az engedélyt a multheti minisztertanácson megadta s ugyanakkor a pénzügyminiszter és népjóléti miniszter azon közös intézkedéseit, mellyel ezen kölcsönök illeték- és adómentességét kimondta — jóváhagyta. Ugyanezen minisztertanácsi határozat kívánja azt is, hogy a szövetkezet igazgatóságában a KANSz. kellőképpen képviselve legyen. A kölcsönből csak olyan tisztviselő részesülhet, aki saját tulajdonát képező tehermentes telekkel rendelkezik. Az évi kamatteher, — amelybe a tőketörlesztést, valamint a biztosítási dijat és kezelési költséget is bekalkulálták, — évi 10 0/0-ra tehető. Az épittető tisztviselő évi lakbérének tízszeresét kapja kölcsönképpen és e házak 2oo/ 0-át a szövetkezet valutabiztositéki alapra tartalékolja. Amennyiben öt év alatt árfolyameltolódás nem történik a pengő és az amerikaiak által folyósított dollár között, — ez a 20 o/o-os tartalék, mely effektív dollárokban fekszik az amerikai pénzcsoport depójában, — öt év múlva kamatos kamataival együtt, mint tőketörlesztést az épittető javára irják, ugy, hogy abban az esetben, ha árfolyamingadozás nem jön közbe, a 30 év alatt törlesztendő kölcsön már körülbelül 20 év alatt automatikusan letörleszthető. A szervezési munkálatok most vannak folyamatban. Az »Annuitás« igazgatóságában két debreceni férfiú is helyet foglal éspedig dr. Nyiri Ernő ügyvéd, t. b. főügyész és Sebestyén Lajos épitész, t. b. műszaki főtanácsos. s por t A Syötse „L. Rothermere knpa" és „Kovács István Serleg" bizottságának közleményei (Kivonat a Lord Rotherákere kupa Bizottság október hó 8-iki jegyzőkönyvéből.) A bizottság a »Lord Rothermere kupa« mérkőzéseket következőkép sorsolta ki : 1928. november i. KSE-NyTVE 1928. nov. 4. NyöTSE—DTE. Erővesztő a NyKISE. NyöTSE—DTE győztes. = NyKISE. 1928. december 9-én. Előlállók pályaválasztók. Bizottsági elnök. (Kivonat a »Kovács István Serleg® Bizottság október hó 8-iki jegyzőkönyvéből.) Felhívja a Nytvét, hogy a Nykise elleni elmaradt mérkőzésére vonatkozólag jelentse be 8 napon belül a bizottságnak a mérkőzés elmaradásának okát. Az elmaradt mérkőzéseket következőleg tűzte ki. 1928. nov. 1. NyKISE-NyÖTSE 1928. nov. 11. NyTVE-NyÖTSE Előlállók pályaválasztók. Bizottsági elnök. Síd Nomo részvételével bokszmérkőzés lesz vasárnap a Nykise pályán. - á magyar amatőrgárda legjobbjai is indulnak a versenyen Vasárnap a debreceni válogatott « futballmérkőzés miatt programm nélkül maradt volna Nyíregyháza, igy különös örömmel kell üdvözölnünk a most nyert értesülésünket, mely szerint a legjobb fővárosi boxolók és egy pár világhirességü professzionista boxoló részvételével nagyszabású boxmérkőzés lesz vasárnap délután 3 órai kezdettel a Nykise Bethlenuti pályáján. Részt vesz a mérkőzésen Kid Nomo francia gyarmati néger sampion, aki Hudra magyar bajnokkal száll ringbe. Ezenkivül 5 pár amatőr ökölvívó fog versenyezni, akik a magyar ökölvívó gárda legjobbjai közé tartoznak. Szó van Kocsis magyar világbajnok részvételéről is, alanek lejövetele ügyében most folynak a tárgyalások. Ezen boxmérkőzés az újdonság erejével fog hatni Nyíregyházán és miután Kid Nomo először szerepel vidéken, ezen verseny a közönség széles köreiben fog érdeklődést kiváltani. Eladd vagy kiadó a Széchenyi-uí14. szamu ház! áh egy négy »zobá», fürdőszobáé lakásból és egy két szobáé gargon lakásból nagy udvarral, mindkét lakás november 1 re elfoglalható. Azonkívül a Báthori uccára nyíló telekkel, mely esetleg külön is eladó, ezen szintén egy két szobás udvari, téglából épült lakás van. — Érdeklődni Széchenyi-út 9. sc. a. a délutáni órákban.