Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 223-249. szám)
1928-10-13 / 233. szám
; 1928. október 13. JS/YÍRYIDÉK. 13 Rekordforgalom selyemharisnyában A beérkezett jelentések szerint a hidegebb idő meghozta végre a szakma régtől várt forgalomtöbbletét s a kommerz kötött árukban már a tavalyinál élénkebb kereslet mutatkozik, mig a trikóáruk forgalma ezzel szemben évről-évre mindinkább csökken. Az árakban ezúttal nincs nagyobb vál tozás, viszont feljegyzésre érdemes, hogy a kommerz cikkeket akárhány esetben gyártási áron alul vetik a piacra egyes textilgyárak. Ugyancsak érdekes jelenség, hogy a standard harisnyákat mindinkább kiszoritják a cotton harisnyák és a selyemharisnyák forgalma eddig sohasem létező élénkséget mutat. Miskolc város építkezési statisztikája A miskolci városi adóhivatal nyilvántartási osztálya által készített statisztika érdekes adatokat közöl a város építkezéseit illetően. 1892-ben 625 hold, 325 négyszögöl, 1927-ben pedig 912 hold és 981 négyszögöl volt a beépített beltelkein. Különösen rohamos a fejlődés a háború óta. 1910—1927-ig ugyanis 287 hold 656 négyszögöl területet építettek be. E számadatnál azonban figyelembe kell venni, hogy ez időszak háboruelőtti 3 és fél évében alig, a háború alatt pedig jóformán egyáltalán nem voltak aj építkezések. Rendelet a textilipar érdekében A belügyminiszter utasitotta a városokat, hogy textilipari szükségletüket a már rendelkezésre álló hitelek keretében, soronkivül rendeljék meg, mer ta textilgyárak a mai pangás következtében foglalkoztatásra szorulnak. Az olasz—magyar barátság gazdasági előnyei Az olasz—magyar barátság nemcsak politikai, hanem gazdasági téren is egyre jobban érezteti hatását. Legújabban az olasz fővámigazgatóság kimondotta, hogy a magyar gyártású gyógyszerárukat és gyógyszerkülönlegességeket minden külön egészségügyi formalitás nélkül beengedik Olaszországba, feltéve természetesen, hogy azok az általános gyógyszervámkezelési feltételeknek megfelelnek, tehát csomagolásuk címkéjén a gyógyszer összetétele és adagolása az Olaszországban szokásos módon van fel tüntetve. Az olasz fővámigazgatóság e határozatát gyógyszeriparunk fejlettségének és gyártmányaink tökéletességének legújabb elismeréseként könyvelhetjük el. Hallatlan olcsó árban vásáro'hat SUHANESZ kárpitos és butorárucsarnokában Óriási választék leányszoba, háló, ebédlő, uriszoba berendezésekben, vas és rézbutorok, madrac és sodronybetétekken, valamint schezlon, bőrgarnitúra, magános bútordarabok é» mindennemű kárpltosárukban. Bútorcsarnok: Kállói ucea 4 Tel»fon 319. 7425 APRÓ HIRDETÉSEK csa k • UtW h lnitci %tó 8 mér. Hkittések ntini éidekvflaazNiyeg mswk men a vÉtaczotsnk. „Cim a kiadóhivatalban" hirdetésekre csak • hrrfeté&en feKfaUctett szám bmondá&u esel én adhatunk nUfosiUht. ifar «fat a nagy fcMtettssk cH|a a feladáskor reteatf Vidékről levétbély*<j5>en is bcttt!&ct« a hirdetés dija. A hw megjelewU kMeatt firisttseket d. e. !« Mig k*jft* MaésL Búzatéren kiadó egy nagy világos pince, borpince, borpincének, raktár•ak alkalmas. — Értekemi Bozatér 8/a. 7890-2 Epy kétszobás és egy egy szobás lakás november elsejétfii kiadó. Kossuth ucca 51. sz. 7891-2 Perzsaszőnyegeit szakszerűen kijavítom, Goldstein Margit, Kossuth 0. 3. szám. Javitólányt felveszek. 7892 Perfakt bejáró szobalányt keresek, Széchenyi 0. 29. 7893-6 Szállókezelőt keresek. — Cim a kiadóbin. 7894 Egy izoba-konjhás lakás nov. l-re kiadó. JDebreceni ucca S0. 7895-2 (leveset használt elöszobafalat keresek megvételre. Cim az Ujságboltban. Tulipánhagymák (piros és sárga) kaphatók. Hunyadi u. 1. sz. alatt. 9586 Magános úrhoz vidékre házvezetOnOt keresek, ki a háztartás minden ágában jártas. Cim Vay Adám u. 6. emelet 9585 2 Egy küiönbejáratu botorozott szoba 15-101 kiadó. Virág occa 19. 79J1-2 Bojtot ucca 25 számú ház eladó. — Értekesni ugyanott. 7910-2 Egy nagy kamarába való állvány fiókkal, 2 Oleander és egyéb apróságok eladók. Kállai a. 80. 958! Egy bosda és lábzsák eladó. Városi kislakás Hitze'ház 2. 9581 Intelligens úriasszony 35—40 körűii oriember ismeretségét keresi, „őszi rózsa" jeligére a kiadóba. 9579 Keresek gyakorlott rindsrerető jobb nOt mindenes főzőnínek — Útiköltséget visszatérítem, SjőllStelep, Vinnay szőllőben. FOhrerné. 9580 2 Eladó 2 darab jókarban íévö vaskályha, Ujízőlő n. 4!. szám. 9575 önálló fízőnő szobalány mellé 15 iki belépésre állast keres. Cim Virág ucca 24. 7801-2 Modern szoba, koayha, pince nov. I-re kiadó. Malom u. 23. Folyópart. 7905 2 Kiadó utcai szoba, konyha és speixből álló lakás, azonnal elfoglalható. Mák 0. 20. Egy kOlönbejáratu fél portás ház 338 • 01 teleken >trg0sen eladó. Kiste leki a. 12. 7904-3 Kőzpoatban egy teljesen különbejárata szoba bútorral vigy anélkül 15-re kiadó. Cim a kiadóban. 7903 Bérfzántást vállalok Fordson traktorral. Jakab, — Nyirpazoűy. 7916 3 Kiadó a város k0?pontjábtn 1 szobás és mellék* helyiségeiből álló lakás nov. 1-ére. Cim a kiadóban. 7902 Négy község központjában 5 járatú vám ég olajmalom hosszabb időre haszonbérbe kiadó. Cim az Ujságboltban. 9574-2 Kis hetest keresek 15-re Antó traktor és n-Otzaki kereskede'mi r. t. 7859-2 Üiletbelyiség kiadó minden iparágnak és Irodának megfelelő, legforgalmasabb helyen Nyirvizpalotá'val szemben, Széchenyi ucca 2. Értekezei Dr. Síücs tgyvédnél. 7871-2 Widinszky Kiss Jnlia nöi szabó Csipke u. 25. szám, vállal női és gyermekrobákat egyszerűbb és elegánsabb kivitelben, két tanulólány fölvétetik. 7872-1 Teljesen uj sertéséi eladó, városi kislakások Inczédy ház 2. 7S82-2 Fűzők, haskötők orvosi rendeletre is, melltartók, hiriinya tartók mérték ntán is navy választékban raktáron kaphatók. Blumbergnél Nyíregyháza. 7613-? Megbízható, flgyes gyakorolt szobaleányt keresünk e hó 15-ikére, vagy azonnvlra. Károlyi-tér 5. 7883-2 Fehérnemű varrást és javítást jutányosán vállal háznál is özv Kovács Ferencné Ujszöllő ucca 17. 7884 2 Sérvkötöket testhez idomítva Nyíregyházán csak Blumberg készít, raktáron nagy választék. 7614-? Nádor 0. 14. szám alatt két szobás lakás nov. 1 tol kiadó. 9565-2 Bntorozottj kOlönbejáratu szoba és egy üzlethelyiség azonnal kiadó. — Ugvanott jókarban lévő boros hordók eladók. Cim Árpád ucca 1. szám. 7634-3 Csino-an bútorozott küiönbejáratu szoba k fadó, azonnal, ragy 15-ére. Árpád a. 1. sz. 7687-6 Bethlen utca 41. szám alatt egy üzlethelyiség azon nal k adó. 9518-5 Józan kiiesaládo, értelmei, kifogástalan béreigazda azonnalra, továbbá sziuiadókondái bojtárral uov. 1„ vigy janaár l-re szeszgyáros gazdaságba felvétetik. Ajánlatokat adják be a kiadóhivatalba. 7848-1 Deák Ferenc ncca 85 alatt modern két szobás lakás összes mellékhelyiségekkel nigy gyOmölciössel, udvarral november 1 re kiadó. 9565-1 Használt ebédlO, hálószoba, irodai bátorok, csillárok, villanylámpák sürgősen eladók Kossoth-tér 9. nám alatt. 7851—1 Nagy borpince « város középpontján a két piae között azonnal kiadó. Véső u 4. 7561-10 15-ére megbírható axolid leányt 2 gyermek csellé ki a szobaleasji teendőket is vállalja keresek. Cim a kiadóban. 7858 - 2 3 ajtósszekréoy, uriszoba tükör, csillárok, képkeret, szőnyegek és zsírói bödénök eladók. Cim az Ujságboltban. 9570 Hasmált férfiroha nagykábát, nadrágok és agy nagy női kepp eladók. Megtekintj hetCk a déli órákban, Kölcsey n. 12. Város központján biztos megélhetést nyojtó hitelmente* üzlet kévéi pénzzel, igényjogosultaknak betegség miatt azonnal átadó. Cim az Ujságboltban. 9578-2 Tisztességei megbízható mindeoea hossza '.bizonyítvánnyal nov. l-re állást keres. Cim az Ujságboltban. 9576 Átadó a Luther palotában levő Mégy szoba éa összes mellékhelyiségekből álló 1-ső emeleti bérlet november 1-én elfoglalható. Értesitést ad Dr. G,ra Sándor ügyvéd Bocskay u. 6. sz. 7914-3 Egy magános udvaron 2 izoba, konyba, speiz kiadó, [ november l-re. Liliom acca 27. Értekezni Selyem n. 8. bent az ndvarban. 7862-1 i csomagoló papir kapható « Jóba-nyomdában, Nyir egyháza, Széchenvi-út 9. Telefon: 139. '9 SÍRKÖVE] sirszegélyek és siremléklapok márvány, gránit és terméskőből nagy választékban és jotányoa áron kaphatók, temetői betfivéséiek és aranyozások helyben ogy, mint vidéken szakszerűen eszközöltetnek Kovács Lajos kifaragó Mesteriéi, n 1 m • l m ' im m* 1 * ilfii *r Megérkeztek Váradl Testvérek férfirnhaházába Nyíregyháza, Bessenyei tér 16. stám az öszi és téli férfi- és fiuMélyen leasállitott árak. wm~ ,Takaréko»iág"-i könyvecskére ii. Naponta frissen készült finom 11 t kapható Sípos Géza cukrásznál Zrinyi Ilont- utca 3. szára. Telefon: 313. Önkéntes magánárverés! Vay Ádám ucca 68. számú lakóházat (nyíregyházi 8958, 2625, 2626 telekkönyvi betét) ügyfeleim megbízásából késedelmes vevő kárára és veszélyére Önkéntes magánárverésen 1928. október hó 15-én, hélfőn délután 4 órakor a helyszínen eladom. — Az eladó ház Vay Ádám utca és Selyem utsára nyiló 270 négyszögöl telken fekszik, tehermentes, 4 lakószoba, (cserépkályhákkal) 1 teljesen felszerelt fürdőszoba, hall, konyha, pince és mellékhelyiségekből rsktarnak, istállónak, vagy garagenak alkalmas épületből stb. áll, házi vízvezetékkel. — Kikiáltási ár 30.000 (Harmincezer) pengő, venni szándékozók kötelesek az árverés megkezdése előtt 3000 pengő bánatpénzt letenni. — Az árverési vevő szerződés aláírása után azonnal beköltözhet. Az árverés részletes feltételeiről felvilágosítást nyújt Dr. Szesztay András, 7874—3 ügyvéd, lákóczi ut 8. Telefon 567 Traktorhoz, autóhoz Vacuum kenőolajok legolcsóbban beszerezhetők Marton és Társa nyíregyházi autóüzeme. 6644 Dr. Fest Sándor egyetemi m. tanár november 1 tol kezdve még néhány növendéket felvesz gru-i Leányotthonába Az összes növendékak izáma legfeljebb tizenegy. A kicsi szám biztosítja az eredményt, az otthon esaládias jellegét. Modern Dyelvek, biztos eredmény a németben, zene. háztartás, stb. Klimatikus síép hely, 500 m. magasságban (a tenger fölött), elsfírangn alkalom gyenge szervezetű leányok megerősítésére. Sport. Megbízható refereacák Prosp^ktos Teljes dij havi 200, (Kettősiáz) pengő. Mellékesek nincsenek. Dr. Alexander von Fest Sankt Peter bei Grai. (Austria). 7897—1 Poloakalrtast syánnal és vegyssgáxsal felelőséggel legolcsóbban vállal Kiss Zoltán saah. féregirtó Cim: Qrün, Starvas-utca 41. 7814-1