Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 223-249. szám)

1928-10-28 / 246. szám

Virágok haldokolnak A Mindenségben imádság remeg, csodálatos nagy utolsó kenet: csodálatos, szent őszi hervadás. A kertben már virágok haldokolnak s valami titkos, nagy fekete csolnak suhan az égen, a csillagok között... A hold is ragyog és lassan lejt tova, s a szél, mint kopott húrú orgona valami furcsa, sötét dalt dalol — — « A fák a földre ejtik lombjukat, — mint színes szőnyeg szegzik az utat — s fölfogják az ősz tünő lépteit. Tartallyné Stima Ilona jáimmmL 1928. október 28. Rádió A rövid hullámoké a rádió jövóje A Philips Rádió R. T. propaganda előadása a Korona nagytermében (A «Nyirvidék» tudósitójától). Korunknak kétségtelenül legzse­niálisabb alkotása a rádiótelefon, amelynek fejlődése előtt ma még szinte beláthatatlan ut áll nyitva. De egyben elmondhatjuk azt is, hogy az emberi elme alkotásának ez a tere az, amely eddig a legtöDb embert nyerte meg a vele való vizs­gálódás számára. Egészen nyugod­tan állithatjuk, hogy nincs ember, akit valamilyen formában ne érde­kelne a rádió fejlődése. Inasgye­n y a ffogkő BBálHMS MfiB MBHM eltorzítja a legszebb arcot. Kellemetlen szájszag visszataszító. Mindkét szépség­hibát alaposan el lehet tüntetni a pompás, üdítő Chlorodont-fogpasxta esetlen már egyszeri használatával. A fogak már egyszeri használat után gyönyörű elefántcsontszínben ragyognak, különösen ha a tisztításhoz a külön erre a célra készített fogazatos sörtéjű Chlorodont-fogkefét használjuk. A fogak közé szorult rothadó ételmaradékok, amelyek a kellemetlen 'szájszagot "okozzák, ezzel a fogkefével alaposan eltávolíthatók. Tegyen kisérletet egy kis tnbus fog­pasztával, melynek ára 60 fillér, egy nagy tubus ára P i —. CIilorodont-foglicFe (puha vagy kemény sörtéjű) P 1-50. Chlorodont-szájvíz üvegenként P 2 60. t'siik kek^zóld színű csomagolásban és „Chlorodont" felirattal valódi. Mindenütt kapható — Leo-Werke A. G., Dresden, magyarországi vezérképviselete: Molnár Bertalan és Társa, Budapest. , O" — rekek, diákok, a polgári társadalom bármely rétegéhez tartozó emberek épugy kíváncsisággal lesik a rádió fejlődéséről, az elért eredményekről szóló híreket, mint ahogyan el­mélyed a búvárkodásban a szak­tudós. Hogy mennyire érdekli manap­ság a rádióval való foglalkozás az embereket, azt igen szépen bizo­nyította az az előadás, amelyet csü­itertöke ste a Korona-szálló nagytei? mében a Philips gyár két mér­nöke tartott. Nyíregyházán a mai \ napon 368 bejelentett rádió vevő­állomás van s nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy jóval nagyobb volt azoknak a száma, akik tegnap este a Korona-szálloda nagytermében megjelentek. Az előadás két részt ölelt fel. Spiegel mérnök az elektromos rez­gések sajátságairól, a Lee De Fo­rest által feltalált elektron csőről, annak felépítéséről, az izzitószálak, anód és rács szerepéről. Bemu­tatta az elektromos hullámok inter­ferencia jfelenségeit, amelyek a visszacsatolásnál keletkeznek, — majd a modern Philips csövek, izzitó és anódtelepekről, az anód­pótlókról, hangszórókról beszélt. Bemutatott működésben két vevő­készüléket s egy pick upöt, amely ma szintén nagy tért hódit. Kemény mérnök a rövid hullá­mok nagy jelentőségét ismertette. Eleven előadása meggyőző erejű volt, sokszor igen lendületesen s a vérbeli amatőr lelkesedésével is­mertette azokat a lehetőségeket, a melyek a képátvitel s a térbe való képvetítés terén már a legközelebbi jövőben megvalósításra várnak. Az előadás végeztével különösen . a jelenlevő orvosok nagy érdeklő­dése mellett bemutatták a Philips gyár egyik remek konstrukcióját, a hordozható röntgen készüléket, amely a faluhelyeken működő or­vosoknak megbecsülhetetlen segéd­eszköze lesz a legrövidebb időn be­lül. A készüléket működésben is megszemlélte a jelenlevő közönség s hálás elismeréssel adózott az elő­adó mérnököknek. , A rríagunk részéről szüksé,gesnek tartjuk még azt is megemlíteni, hogy a nagy érdeklődés mellett megtartott előadás megrendezése Liskány László érdeme, aki a Phi­lips gyár nyíregyházi képviselője s aki rádiófelszerelési cikkeit az előadó mérnökök rendelkezésére bocsátotta. Charlie Chaplin I Norma Shearer és a banánhéj ! Kette n a lejtőn Nyíregyházi útmutató és te!efonné?sor készül Egy régóta nélkülözött könyvecske hagyja el • nemsokára a sajtót hétfön-kedden az Apollóban! Gwen Lee -j, .. « rr Charlie Chaplin &r a7 ftlimniász Szombaton I G< O minden idők Vasárnap idők legnagyobb attrakciója A KIS PARÁDÉ (ZIGOTTO TŰZBEN) Egy katona kalandjai a hurctéren 8 felv. A katiibálok földjén Iefial-nas exped'ció 6 felvonásban. Hétfőn MORMA SHEARER Kedden idei első attrakciója: iCettem a lejtőn Nagyvárosi erkölcsdráma 8 felvonásban CHARLIE CHAPLIN két att«»kci»ja: _ Chapli n és a banánhéj. Chaplin é s az olimpi ász. Előadások: vasárnap 3. 5, 7 és 9, hétköznap 5. 7 éi » órakor. (A «Nyirvidék» tudósitójától.) Két-három héten belül egy rég­óta nélkülözött könyvecske hagy­ja el a sajtót, a Nyíregyházi Út­mutató és Telefonnévsor, amely tartalmazni fogja a legpraktiku­sabb tudnivalókat, igy pl .az ösz­szes személyszállító és teherjár­művek díjszabásait, posta és távírda díjszabást, a hatóságok előtti leggyakoribb eljárások mi­kentjét és ezenkívül a nyiregy­Nagy kedvvel jelentkeznek Nyíregyháza asszonyai és leányai a Nőipariskoia dél­utáni tanfolyamára Hol készülnek a karácsonyi meglepetések? (A «Nyirvidék» tudósitójától.) Nagy titkot árulunk el, nem in­dészkrécióból, hanem azok javá­ra, akik eddig nem tudták meg­oldani a karácsonyi, névnapi vagy egyéb «meglepetés»-ek, kedves ajándékok nyugodt elkészítésének idő -és helykérdését. Sok szép asszony és leány szeretné zavar­talanul és lehetőleg tökéletesen elkészíteni az ajándék kézimunkát, ha tudná, miként lehetne a kér­dést diszkréten megoldani. Most itt az alkalom, a mód. Kitünőbbet senkisem talál. A Nőipariskolában délutánonként tanfolyamot nyitot­tak a felnőttek számára és ezeken a tanfolyamokon máris számos leány és asszony készíti a szebb­nél szebb kézimunkát. Eljönnek azok is, akik továbbképzésre vál­lalkoznak a kézimunka-művészet terén. Hisz a nőipariskoia dél­utáni tanfolyamán elsajátíthatja ki-ki a legújabb kézimunkák el­készítési módját és a közelgő ka­rácsonyra maga készíti el a leg­házi telefonelőfizetők névsorát. Ez utóbbinak igen nagy jelentő­sége van, amennyiben a könnyen közelhető kis könyvecske a tele­fonkészülékre felakasztható lesz, s könnyű áttekinthetőségével, egy­szerű kezelési módjával sok- idő­megtakarításra nyújt alkalmat. A könyvecske a Jóba-nyomdá­ban készül s arra hirdetéseket Burger Béla megbízottunk gyűjt, aki pénzfelvételre is jogosult. szebb, legújabb stilusu kézimun­kákat. A tanfolyamon mindenféle díszmunkát is el lehet sajátítani: montíroz ást, ernyőkészitést stb. Hálás lehet a kézimunkát ked­velő közönség a kitűnő tanulási alkalomért a Nőipariskolának, amely igy is szoros kapcsolatot ta­lál az élettel és nevelő hatássai működik közre a felnőttek kézi­munkaproblémáinak megoldásánál. A délutáni tanfolyamra a nap bármely órájában lehet jelentkezni a Nőipariskolában, ahol szives készséggel, adnak felvilágosítást minden jelentkezőnek, akik eddig is szép számmal igazolják a tanfo­lyam életrevalóságát. — 1000 darab levélboriték már 7 pengőtől kapható a Jóba­nyomdában. Bencs László-tér 19. szám, a pincében elsőrendű téli fajalma legolcsóbb árban kapható. 8251-5 Szőrmét bá r:rj^: gs;s ns b b Simkovics 7807-36 szűcsnél vehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom