Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 198-222. szám)
1928-09-13 / 207. szám
6 1928. szeptember 16. Bolores Del lioi „Hold leánya" szerda és csütörtök Városi Mozgó Komoly csata egy lengyel hadgyakorlaton Budapest, szeptember 12. Tar nov közelében most folynak a krakói helyőrség hadgyakorlatai. A hadgyakorlat alatt egy lovasezred támadást indított a lövész árkokban elhelyezkedett gyalogság ellen, eddig még meg nem állapított okból. A lovas csapa* az állások előtt nem állott meg, hanem a szó betűszerinti értei móben támadt. Az összeütközés súlyos eredménnyel járt. Több mint negyven gyalogos életveszélyesen és nagyon sok könnyeb ben megsebesült. A gyalogos csapatok parancsnok látva, hogy a lovasak komolyan támadnak, fiistbombákkal ellentámadást ve zényelt és visszavonulásra kényszeritette a lovasságot. (BÉ.) Tüntetések Spalatóban egy miniszter ellen Spalatóban Angyelinovics köz épitési miniszter ellen ismét heves ttintések voltak. A rendőrség lépett közbe, amely kilenc tün tetőt letartrtzta'ott. (BÉ.) Uj élettani felfedezések Binet, a francia tudós, az élettan egyetemi tanára könyvet jelentetett meg azoknak az uj kutatásoknak eredményéről, melyek az élettanra vonatkoznak. A tüdőt sokáig ugy tekintették, mint csak a lélegzés szervét, de az ujabb búvárlatok kimutatták, hogy a szerepe sokféle. Annak előtte igen helytelenül minden szervünknek csak egy működést tulajdonítottak. Igy voltunk a májjal is. — Claude Bemard felfedezése folytán rájöttek, hogy a máj működése szintén sokféle, átalakítja az élelmiszereket, megköti a mérgeket, vasat, cukrot és zsirt halmoz fel, szabályozza a szervezet ellátását. A lép szerepe főkép az utolsó években tisztázódott. Ez hasonlatos a májhoz, amennyiben szintén földolgozza a zsirt, megsemmisít egy bizonyos fajta cukrot, keményítőt, savat szállít a vérnek és ként. — Ennek ellenére a lép nem feltétlenül szükséges az élethez, a sebészek eltávolíthatják, anélkül, hogy a szervezet nagyobb kárát látná. Ellenben éppen akkor jöttek rá arra, hogy a iépnek nem kis szerepe van a szervezet növekedésében. A tudósok az állatkísérletek során kiirtván egyes újszülöttek lépet, azt vették észre, hogy — noha ezeket épu^y táplálják, mint azokat, melyek léppel rendelkeznek — lassabban növekedtek, mint a lépesek. Ennélfogva a lépet a növekedés serkentőjének, titkos szabályozójának is tekinthetjük. Különösen figyelemreméltó az a fejezet, mely a belső kiválasztó mirigyekről szól. Ha a hypophysis mirigyét megsemmisítjük egy kutyának, az elhízik, nagyon rövid idő alatt. Egy kutya, mely tizenkilenc kilót nyomott, pár hét alatt huszonhat kiló lett. Hasonlóan érdekes megfigyeléseket közöl a könyv irója a hegybetegségről,, a szomjuságról, az álomról s a dohányzás veszedelmeiről. Automobil. Közlekedési rendőrséget kérünk! Hónapok óta készül a magyar országutak közlekedésének ellen- j őrzését szabályozó rendelet, amelyet türelmetlenül várnak a magyar automobilisták. Hogy milyen sürgős volna ennek a rendeletnek életbeléptetése, bizonyságok rá a folyton szaporodó balesetek. Munkatársunk kérdést intézett városunk egyik kiváló úrvezetőjéhez, az országúti közlekedés tárgyában^ s a következő felvilágosítást nyerte: Egy uj sajnálatos eset történt a közelmúlt napokban, az anynyira elszaporodott autó- és mot orkerékp árbaleset ek krónikájában Megyénk egyik legrégibb úrvezetője, aki versenyvezető is, tehát autóvezetésben minden valószínűség szerint abszolút otthon van. Az illető sportférfiu, aki nemrég még egy kis sport-Fiát-tal, ma pedig egy sport-Buick-kal szokott kocsizni, mindenkor szigorúan betartva az előirt sebességeket, — ujabb áldozata lett egy karambolnak, melynek ismét egy gondatlanul és helytelenül menő parasztszekér volt az oka. Még évekkel ezelőtt a rakamaznyiregyházi uton történt, hogy az illető nagybirtokos Nyíregyháza felé tartott, s Rakamaztól nem messze egy négylovas megrakott szekér haladt előtte. Az úrvezető észrevette, hogy a lovak elkezdenek nyugtalankodni, s a kocsit a minimális sebességre lefékezte. A szekeret hajtó gazda az úttestnek szélére hajtott, de annyira, hogy a jármű baloldali kerekei az alacsony árokba kerültek. A szekér ennek dacára nem fordult fel. A szekeren ülő asszony félve a veszélytől, leugrott a magasból, de ugrása oly szerencsétlen volt, hogy koponya alapi törést szenvedett. Az autós szintén látta, hogy a szekérrel valami baj van, megállította gépét, ez előtt 3 méterrel. Ebből láthatjuk milyen sebességgel mehetett az autó akkor, midőn ily távolságon belül megállott. A szerencsétlenül járt asszony beperelte az autót vezető tulajdonost, s nemrég a Curia hozott határozatával elmarasztalta az úrvezetőt azon érveléssel, hogy az autó mint közveszlyes közlekedsi jármű, felelős minden okozott kárért. Ezen esetet a közelmúltban majdnem kivétel nélkül minden fővárosi napi- és sportlapunk megfelelő kommentárral leközölté. Mi nem akarunk bővebben ezen esettel foglalkozni, mivel olvasóink megértve az ecsetelt helyzetet, —maguk is tudnak megfelelő véleményt alkotni. A napokban történt karambol alkalmával, nem a gondatlan szekértulajdonos szenvedett kárt, hanem a sokkai nagyobb értékű gépkocsi tulajdonosa, miután a szekér az úttesten helytelenül haladt, s az őt megelőzni akaró autó oly szük helyen volt kénytelen menni,'hogy tengelye purolta a szekér tengelyét. Hogy a súrlódásból eredő esetleges kellemetlenségeket elkerülje, az úrvezető parírozni akart, de szerencsétlenségére, az úttest azon helyén éppen egy villanyoszlop állott, a melybe az autó beleütközött. A gépjármű súlyosan megrongálódott, Utasai az összetörött ablaküvegszilánkoktól és a hirtelen megállás következtében történt ütődéstől kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek, amelyek könnyen végzetessé is válhattak volna. íme egy ujabb példája annak, hogy egy autóvezető bármennyire is elővigyázatos, könnyen áldozata lehet mások gondatlanságának és sokszor tapasztalt rosszakaratának. Fontos újításokat tartalmaz az uj nemzetközi közlekedési egyezmény Azt a nemzetközi egyezményt, amely 1926-ban jött létre, az autóforgalom és a közlekedésügy nemzetközi szabályozására vonatkozólag és amely módosítja az 1911 évi nemzetközi egyezményt, a kereskedelmi miniszter a képviselőház első őszi ülésén ratifikálás végett beterjeszti. Ha a ratifikálás megtörtént, az egyezmény már a jövő év tavaszán életbe léphet és ezzel egyidejűleg a nemzetközi forgalomban is újításokra van kilátás. A külföldi túrázókat legjobban érdekli az, hogy módosulást nyer a nemzetközi utigazolványok kérdése. A nemzetközi utigazolványok mint ismeretes, a kocsikhoz vannak kötve, az uj egyezmény értelmében azonban a vezetők nemzetközi vezetői igazolványt kaphatnak, amelyek nincsenek kocsikhoz kötve és amelyekkel a vezető bármely kocsit vezethet. Az egyezmény ezenfelül még sok más közlekedési reformot is tartalmaz a párisi megegyezésnek megfelelően. Az autó-törvényjavaslat ügyében a KMAC ankétot hív össze Az uj autótörvénytervezet a legszélesebb körben foglalkoztatja a szakembereket és tekintettel arra, hogy a tervezetben foglalt rendelkezések többfelől súlyosan érintik az automobilizmust, a Királyi Magyar Automobil Club a tervezet megvitatására ankétot óhajt összehívni. Az ankéton résztvesz a székesőfváros, a «Gyosz», a Magyar Automobilkereskedők Országos Egyesülete, az Autóbusz Szövetség és általában mindazok az intézmények, amelyek összefüggésben vannak az automobilizmussal. Bevonják a tanácskozásba továbbá a szakembereket is, hogy az autótörvény körül mennél egységesebb véjemény alakulhasson ki A kereskedelemügyi miniszter értesülésünk szerint az autótörvényjavaslatot még ősszel a törvényhozás elé terjeszti. Gazdasági gépbemutató Nyíregyházán. A Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület holnap (csütörtökön) üzemben mutatja be Nyíregyházán a Városmajor udrarán (Kossuth Lajos-utca végén) a motorikus erőre berendezett vetőmagtisztitó és kiválasztó gépet, amelyre minden gazdát szívesen lát. A bemutató egész napon ál tart és megtekintése díjmentes. — Német tanfolyam. Hetenkint 2 lecke, havonta 8 pengő. Kezdők és haladók szakszerű oktatása. Németnyelvű társalgás. Középiskolai tanulók korrepetálása és előkészítése. Özv. Mayer Györgyné, Virág-utca 8. X3 Olympiász III | Német-magyar vízipóló Gerely, 100 m. síkfutás, 100 m. női síkfutás, 800 m. síkfutás, 400 m. gat szerda és csütörtök mmmmMm mmr Cseh rendőrök agyonvertek egy magyar kocsist. Pozsonyi jelentés szerint a pozsonyi cseh rendőrök halaira verték Barázdovics Antal 18 éves magyar kocsist. A fiatal kocsis a korcsmában összeverekedett több hozzá hasonló fiatal legénnyel. A verekedésnek egy rendőr vetett végett, aki társa segítségéveit Barazdovicsot elvitte a rendórórszobára. itt ugy összeverték, hogy belehalt sérüléseibe. (BÉ) Bicsérdy megfiatalodott, kopasz fején újból haj nőtt, de — engedett az elveiből. Pozsonyból jelentik: Tegnap visszatért egy pozsonyi fiatalember szerény nyaralásából, amelyet az Alduna mentén töltött. Elmondotta, hogy Orsova környékén még ma is szenzáció az adakaléi alma-evő bölcs, Bicsérdy mester. Noha kissé elpolgáriasodott. Köny veinek és prospektusainak árából négyszázezer leüt gyűjtött össze gyümölcsöskertet, kis házat vásárolt magának Adakalé szigetén. Ö a kis tartománynak egyik legfőbb kapitalistája, basája. Felesége, a hajdani gömbölyű titkárnő, kissé megfogyott, de viszont — igy mondja a Mester — megacélosodott. A bőre az adakaléi hőséghez mérten kékesbarna lett, sötétebb, mint a törököké,, akik még mindig a rózsafák, a bokrok árnyékában húzódnak a nap melege elől. És a Bicsérdy-család boldogan él. Rendületlenül eszi az almát és a hagymát. A kert dúsan terem ugy, hogy bőven jut eladásra is gyümölcs, zöldség. A Mester szemlátomást fiatalodik. Barátunk komoly ember, aki maliciamentesen állapította meg ezt a tényt. Látta már négy évvel ezelőtt Bicsérdyt. Akkor is megcsodálta hatalmas izmait, bikanyakát. De észrevette szemei körül a finom barázdákat, sőt egyenesen az öregség jeleit olvasta ki abból, hogy a Mester kopasz. Csoda történt-e, vagy pedig az alma-hagyma vitaminjeinek az eredménye, de biztos, hogy a Mesternek azóta kinőtt a haja. Nem dúsan ugyan, de mégis kinőtt s a Mester azzal dicsekszik, hogy pár éven belül régi tömöttségét is visszanyeri. Hivei még mindig vannak. De tanácsai inkább a túlzott vegetarianizmus, mint a csodagyógymódok keretei között mozognak. Ez már természetesebb. Ujabban nagy filozófiai munkán dolgozik. Revízió alá vette tanításait. A földbirtokos jelleg változtatni szokott a gondolkozáson. De még mindig határozottan imponál. Látogatóit annyira meglepi, megfőzi, hogy barátunk valósággal fel volt háborodva, , amikor beszámolójára mi használtunk enyhe malíciát: — No no! Még idővel a Mester agyveleje is visszanyeri régi tömöttségét.