Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-12 / 206. szám

« jtfYÍSYHÉK. • - -'JteaKftw*- (MHHMBCttnNflfettBdmftlkiMB 1928. szeptember 11. Talleyrand iskolája, Irta: Iránlfy Tamás. A forradalmak, majd az első francia császárság korszakának zseniális, de minden hájjal-zsirral megkent külügyminisztere a maga diplomáciai módszerének titkát a következő klasszikusan szabatos és spártai módon rövid mondatba tömöritette: «A szavak arra valók, hogy azokkal gondolatainkat elleplezzük l» Róla jegyezte meg egy egykori kortársa: — Talleyrand oly ravasz, hogy még az ellenkezőjét sem merem biztosan eíhinni annak, amit mond!» A diplomácia e zsonglőr-müvésze már emberöltők óta sirbaszállt de iskolája túlélte a mestert, iskolája most is virágzik. Ha a magyar paraszt a maga Deák Ferencre emlékeztető bölcsességével már a politikát is «az urak huncutságáénak tartja, akkor minek nevezzük el a diplomácia magas iskoláját?! Oly tudomány ez, amelyet színmagyar koponya a maga teljességében alkalmasint sohasem lesz képes befogadni, még akkor sem, ha az illető koponya véletlenül magyar «diplomata» koponyája. Az a magyar őszinteség, az a magyar szókimondás, az a leplezetlen egyenesség, a történelem folyamán már hányszor állította falhoz az egyest és magát a nemzetet! Ha a magyarság e századbeli inkarnációja: Tisza István, akiben a magyar nagyság minden kritériuma bőségesen megvolt, egyéb nagy tulajdonságai mellett még diplomata is tudott volna lenni! Ha ki nem mondja ugyan, de legalább burkoltan sejtetni tudta volna a világgal, — hogy a központi hatalmak közül egyedül Magyarország ellenezte minden befolyásának latbavetésével a háborút! Ha tiz évvel ezelőtt ki nem mondja az ő föltétlen szókimondásával azokat a végzetes szavakat: «Már pedig a háborút — sajnos — elvesztettük», alkalmasint ma is élne. nem csak ő, a megdicsőült vértanú, de a keresztre feszitett történelmi Magyarország is. De Tisza István és a Tisza István lelkének parányát lelkükben hordozó magyarok szemében minden kertelés a becstelenséggel egyértelmű. A diplomácia művészetében, a szemfényvesztés tudományában mi magyarok ma is még ugyanugy vagyunk Ázsia nomád fiai, mint amikor valaha még a nyereg alatt puhítottuk a hust. Alighanem azok is maradunk a későbbi századok folyamán is. Ez egyformán átkunk, mint legnagyobb büszkeségünk is. De nem ugy a Nyugat nemzetei. Azok diplomáciai áfiumai ellen még néhai jó Zrinyi Miklós gróf is nehezen tudna hadakozni és orvosszerüket megjelölni. Azoknál igazán a maga teljes valóságában fennáll az a régi mondás, melynek apaságát ma senki sem akarja vállalni és amely a nyugati diplomácia «sine qua non»-ja, elengedhetetlen kelléke: «A cél szentesíti az eszközöket!» Ha a nagy. háborút megelőzőidőkre visszatekintünk és tekintetünket bármerre is vetjük, a tayllerandi diplomácia remekléseivel találkozunk. Ennek jegyében öleli a nem éppen túlságos hűséges keblére La Francé, a szabadság úgynevezett inkarnációja, a polgárjogok előharcosa az orosz medvét, Russiát, az emberjogok eltipró zsarnokát csak azért, — hogy e zsarnok-kolosszus segélyével roppantsa adott pillanatban össze a berzenkedő és alkalmatlan «Kaiser»-nek a kettejük közt elterülő hatalmas és a La Francé létét veszélyeztető birodalmát, — amellyel szemben 1870 óta amúgy is szomjazik revans-nevü kártyáját kijátszani. Olaszország, Románia papiroson a Monarchia hü szövetségesei, holott szive mélyén mindkettő csak az alkalomra vár, hogy annak testét felszabdalja. Anglia, a kontinentális politikától magát a napoleoni idők óta szigorúan távoltartó Anglia, diplomáciai remekléssel megcsinálja suttyomban az entente kordiait és lelkileg már előre blokád alá veszi a központi hatalmakat, mert Németországnak vele versenyző világdiktatorikus hatalmát eltűrni nem hajlandó. És e közben éppen az európai békét legjobban veszélyeztető Oroszország cárja hivja lefegyverző világkonferenciára Európát. Mi ez egytől-egyig, ha nem Talleyrand iskolájának remeklése? S azután kitör a háború és megkezdődik a világégés. A német hadak rövid processusra törvén, brutálisan átvonulnak Belgiumon, a semleges országon. Ez már jogcímet ad Angliának és a világ felét alkotó dominiumainak arra, hogy hadat üzenjen a köz

7 ponti hatalmaknak, látszólag azért, hogy Belgium népjogának megsértését megtorolják, lényegileg pedig azért, mert Belgiumon keresztül éppen Anglia akart Németországra rácsapni. Az Egyesült Államok folyton csititanak és mérsékletet hirdetnek. Közben pedig szállítják, de két marokkal a muníciót az entente részére és hova-tova Európa egész aranya hozzájuk vándorol. Avagy szóljunk Wilsonról, békepontjairól és a népek önrendelkezési jogáról, ez amerikai világboldogító igékről, amelyek jegyében a Páris körüü békékben megnyomorították a világot és tönkretettek egy ezer esztendő viharaival dacoló országot, mely Közép- és Keleteurópa igazi békéjének legszilárdabb pillére lehetett volna, ugy ahogy a századok folyamán volt és ahogyan a történelem logikája és kényszere folytán majdan majd megint az lesz?! Mindezeket előre kellett bocsátanunk, hogy immár a talleyrandi iskola legújabb remeklésére, a Kellogg-paktumra rátérjünk, arra a «háboruellenes paktum»-ra, melyet a flottáját szaporító Amerika terjeszt elő, melyet a militarista Páris közvetít világszerte és a melynek létrejötte körül Benes ur asszisztál és minisztrál. Ha vannak még naiv kedélyek e világon, kik el is hiszik e paktum őszinteségét és nem keresik a lólábat mögötte, ugy legyen azoknak az ő hitük szerint. Mi azonban, hiszékeny és minden nemes gondolatnak fejest beugró magyarok, akiknél a szó gondolataink kifejezésére és nem azok elleplezésére szolgál: legyünk ez alkalommal résen, aláirjuk-e, avagy nem e szerződést? Ha a politikai eszélyesség azt követeli, hogy igen, mert a skőrösi szenteltviz» elvégre meg nem árt, ha nem is sokat használ, ugy igen — ellenkező eset ben azonban dörögje oda egy eltiprott és megcsúfolt, de élni akaró kis nemzet egyetemes kiáltása a diplomácia farizeusainak kormányzónk rövid, de hatalmas igéit: «Előbb az igazság és csak azután a béke!» Három város munkásai találkoztak Nyíregyházán a dal szeretetében. Az összmunkásság műsoros délutánja. (A «Nyirvidék» tudósítójától). Jó volna, ha ezt a referádát igy kezdhetném: Ma volt a nyíregyházi összmunkásság impozáns műsoros délutánja. A munkásság iránt érzett testvéri szolidaritás, az önfeláldozó munkásélet megbecsülése jutott kifejezésre abban, hogy megjelentek a polgári társadalom reprezentánsai, a hivatalok, hatóságok, intézmények Vezetői, iparos és kereskedővilágunk számottevő tényezői, akik örömmel ünnepeltek együtt magyar munkástestvéreikkel egy táborban, a dalt, az életszépségek, vágyak örökszépségü megnyilatkozását. — Jó volna, ha ezzel kezdhetném az összmunkások vasárnapi ünnepi délutánjáról szóló tudósításomat, sajnos, nem tehetem. Ott láttam három város munkásainak képviselőit. Eljöttek a diósgyőri, a LEWIS STONE idei n"

8

y filmattrakciója Délafrika vándoréi (A gáncsnélküli férfi) Szerdán-csütörtökön az Apollóban üBa, kedden utoljára! Német attrakciős film! (Te legszebb **ó*s»szál...) Regényes szerelmi történet 19 felvonásban. D0R0THEA WIECK és OSCAR MARION a főszerepekben. Két burlesaek sláger. Szerdán Cs0tört5fc5«i LEWIS STONE, BARBARA BEDF0R első idei attrakciója: Délafrika vándorai (Gáncsnélküli férfi.) Dráma Délafrika gyémántmezőin ÉS A KÍSÉRŐ MÚ*OR! debreceni munkásdalárda tagjai. Áldoztak időt, pénzt. A munkás életében, a hatnapi kemény robot után drága, boldog pihenés, megnyugvás ideje a hetedik, a vasárnap. Mérhetetlen áldozat, ha ezt nyújtják nekünk. Ez az idegenből jött munkásgárda ezt adta. A polgári társadalom nem mutatkozott, nem nyújtotta kezét, nem dokumentálta megjelenésével szolidaritásra valló készségét. A Korona nagyterme igy is megtelt. Eljött a nyíregyházi munkásság és ihletett, boldog örömmel áldozott a Szépségnek, amelynek napsütése után olthatatlan vággyal telik meg a szive. Az impozáns — 16 pontból álló —- műsoron ez a vágy vonult végig, a lelkes munkásokkal, leányokkal, asszonyokkal telt teremben a jövő, a szabadabb, szebb, boldogabb jövő álma bontott virágokat. A dal, amely a pódiumról a munkások himnuszát zengte, a költemények, amelyek gyönge leányajkakról is a férfilélek ellenállhatatlan lendületével hangzottak, a munka robotja, a szürke hétköznapok fölött is kihajtó friss tavasz üzenetét, biztatását hozták. A műsort Holló János debreceni párttitkár konferálta be szellemesen. Bevezető szavaiban jól jellemezte a munkás műsoros előadások célkitűzéseit. Az emberszeretet, a dalszeretet, a szépség oltárán való imás áldozás pillanatai ezek. A megnyitó után a debreceniek sapkás férfikara lépett elő. Felhangzott a Munka himnusza: Győznek, akik győzni akarnak friss tavasznak virágos mezőire vágyunk. Szomorú alaptónusu, de megrázó erőtudattal uj holnapokat hirdető évek, amelyet a debreceniek tiszta intonálással, szinezőn adtak elő. Most Kiss József «Tüzek» cimü költeménye sejteti meg az Időt, amelyben «a kőszén öntudatra ébred». Fiatal, törekvő szavalója: Klinger Jenő. Most a debreceni vegyeskar sorakozik fel. «Ne csüggesszen!® hangzik harcra hivóan a dal, Várnai Zseni dala. Majd »A gép megáll» c. verset adja elő döbbenetes erővel Barta József, s a költemény nyomán szinte visszhangként dalolják a diósgyőriek: a «Dalünnepen» c. énekszámot. Most egy ércesen, szinezőn zengő hatalmas bariton tölti be a termet. Simon István operaénekes nemes zengésű organuma és nagy-