Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-25 / 217. szám

Popescu ur elmélete. jncvíryidjqk. 1928. szeptember 26. Irta: sasi Szabó László. A Natiunea Dominanta cimü új­ságban egy cikk jelent meg mosta­nában Popescu Todornak, az ort­hodox érsekség titkárának a tollá­ból, amely cikk elképpesztő otrom­basággal tárgyalja az erdélyi ki­sebbségi mozgalmakat. Természetesen elitéli a kisebb­ségek panaszait, amik egyáltalán alaptalanok (tudniillik Popescu sze­rint) és jogilag se indokolhatók, (természetesen szintén Popescu sze­rint) mert mint mondja: »Éz az ország nem a kisebbsége­iké s ezt az országot egy kisebbség se nevezheti hazájának!« Szerinte akármeddig is lakjék egy vendég egy idegen házban, mindég vendég marad és nem nyer jogot arra, hogy a házat magáénak mondhassa. A házigazda egyszerű­en kizavarhatja azt a vendéget, vagy lakót, aki a házban paran­csolni merészelne s igy a románok is; akik uralkodó nemzet, végül is kényszerítve lesznek kizavarni or­szágukból azokat, akik ott rajtuk kivül parancsolni akarnának ! stb stb. Igy Popescu ur!! Szerinte tehát a magyarok Er­délyben csak albérlők, vagy lakók, legfeljebb vendégek s addig lak­hatnak ott szép csendben, amig vendégekhez és lakókhoz illő sze­rénységgel viselik magukat, külön­ben, a házigazda, az oláh ur egysze­rűen kipakolja őket!! Nahát ennél még fényesebben senki nem szolgált rá a régi köz­mondásra, hogy «fogadd be a tó­tot.... stb...» A történelemnek ilyen otromba megcsúfolásáról, ilyen vakságról, ilyen ostobaságról már régen nem olvastam. Ha nem volna olyan szo­morú és tragikus, mint a milyen, akkor méltán lehetne a vicclapba utalni... Tragikus és szomorú azon­ban, hogy egy ilyen ostobaság az erdélyi uraknál csakugyan komoly tudományos államjogi elmélet le­het, —-• tragikus, hogy ilyen otrom­baságot, a tanulatlanságnak, az értelmetlenségnek ilyen Csimbo­rasszóját ott egy érsekségi titkár nyilvános olvasásra nyomdafesték alá adhatja és a legtragikusabb, hogy Erdélyben most ilyen osto­baságok uralkodhatnak sokkal ma­gasabb erkölcsi és szellemi nivón álló kisebbségek felett!! Hát Popescu ur mit se tud ar­ról, hogy Erdély több mint ezer évig magyar uralom volt! ? Nem tud arról, hogy ott 1000 évig a magyar volt a gazda és az erdélyi három nemzetség, t. i. a magyaí, a székely és a szász-nemzetség kö­zött az oláh egyáltalán soha nem k szerepelt! ? Hát nem tudja azt, hogy az oláh Erdélybe csak las­sanként beszivárgott kecskepásztor és 1000 évig csakugyan vendég­ként megtűrt nép volt 1! Hát nem tudja, hogy a mi kultura, ami hala­dás és civilizáció, alkotás, épités Erdélyben történt, azt mind a má­sik három nemzetség: a magyar, a székely és a szász nemzet alkotta és a magyar uralom alatt lefolyt 1000 esztendő az oláhokra csak a szörnyű maradiság, a setét ortho­doxismus korszaka volt, amely alatt néhány dúskáló papi fejedelem re­zidenciáján kivül ők maguk, az oláh-nép semmi maradandót nem alkotott!! Miféle házakból akarják ők a magyarokat kizavarni ? ? ?Azok ból a hitvány viskókból, amikben évszázados elmaradottságban ők laknak együtt a baromfiakkal, s amikbe egy kulturált magyar, vagy székely, vagy szász-ember még be­lépni sem tud utálat nélkül ül — Ezekre a házakra gondolt Popescu ur!! ? A maradandó házakban, várakban, kulturépületekben, intéz­ményékben, amiket Erdélyben ta­lálni lehet, azokban mind a magya­rok, a székelyek, a szászok a gaz­dák 1000 év óta!! Hogy gondolja tehát Popescu ur a hasonlatot!!! ? A bornirtság netovábbja kell hozzá, hogy valaki komolyan ilye­neket leírhasson!! Ha mi is a Popescu ur államjogi elméletét követtük volna, akkor ezer év óta Erdélyben az oláhok közül hírmondó se maradt volna és pedig lett is volna hozzá elég okunk, hogy kikergessük őket, mint haszontalan, értéktelen és izgága elemet, mert a Hóra-Kloska féle lázadás és a 48—49-iki_vérfür­dők erre éppen elegendő indokot szolgáltattak volna!! Ám a magyar mindég lovagias, toleráns, vendég­szerető nemzet volt és ilyen badar elméleteket soha se vallott. Az arra érdemes és hivatott idegeneket min­dég felkarolta, istápolta. Szászok, svábok, cipcerek, rácok, tótok itt mind virultak, nevelkedtek, privi­légiumokat élveztek és kulturában haladtak is. Az oláh is fejlődhetett, művelődhetett volna, hiszen szabad volt előtte a haladás minden utja, — ám ezt az alacsony rendű és ér­telmiségü népet nem engedte a se­tét és tunya orthodoxia, amely visz­szatartotta őket az ezeréves buta­ságban és elmaradottságban... Ez a butaság és ez az otromba­ság nyilatkozik most meg a Popes­cu ur Írásában is, ami felett csak utálattal térhetünk napirendre! A kisvárdai vonat mozdonya elütött egy két lovas szekeret és hetven méterre ragadta magával a benne ölő két utassal együtt. Az egyik utas Takács Ferenc a mozdony lámpáján akadt fenn. — A súlyosan sérült takácsot eszméletlen állapotban hozták be a nyíregyházi kórházba. (A «Nyirvidék» tudósítójától). Á kisvárdai vonalon könnyen tra gikussá válható súlyos szerencsét­lenség történt. A Nyíregyháza felé haladó esti személyvonat elütött egy kétlovas szekeret. A szekérben ülő utasok közül az egyiknek, aki fenn maradt a szekeren akkor is, amikor a mozdony a kocsit elra­gadta, nem történt komolyabb ba­ja, de a másik utas fennakadt a mozdony lámpáján és súlyos sérü­léseket szenvedett. A karambolról a következő részleteket jelenti a «Nyirvidék» tudósítója: A kisvárdai vonat, amely 3 5 km. sebességgel közeledett Pátroha ál­lmáos felé, Ajak és Pátroha között elütött egy szekeret, amelyen két gazda ült: J. Takács Zoltán és B. Takács Ferenc. A gazdák Rétköz­berencsről jöttek és Ajakra tar­tottak. A kétlovasszekeret J. Ta­kács Zoltán hajtotta. B. Takács Ferenc mellette ült. Sötét este volt, amikor a kisvárdai vonat sínjéhez ertek. Itt valamikor meg volt a zárható sorompó, de ezt másfél évvel ezelőtt, — nem tudni mi okból — le­szerelték. A kocsi nyugodtan félhajtott a sínekre. J. Takács Zoltán nem vett észre semmit és útitársa sem látta,* hogy a személyvonat lámpása már közelben fénylik, nem hallották a Csakis felnőttek nézhetik meg!!! Szerdától az Apollóban Const nce Talmadge: Idill a szállodában. Victor Woonder: Modern kalózok. Szerdától az Apollóban Hétfőn A legszebb filmjeink sorozatából Kedden Isten veled, ifjúság... Filmköltemény az élet tavaszáról 9 felvonásban. Carmen Boni, Slezák Walter a főszerepekben. Fényes kisérő műsor . Szerdán Csütörtökön; CSAKIS FELNŐTTEKNEK! CONSTANCE TALMADGE idei első nagy filmje: Idill a szállodában Szerelmi kaland 8 felvonásban. Modern kalózok Xalandor történet 7 falvonásfcan. Elíadásek keeiete: i. 7 át 0 érakor. vonat zakatolását sem. Csernyik Mátyás nyíregyházi mozdonyvezető, aki csak az utolsó pillanatban vet­te észre a sínekre érkező szekeret, amikor a mozdony lámpás már megvilágította Tákácsék lovait, — minden erejéből fékezni kezdett, de már későn volt. A vonat mozdonya elragadta a kocsit a benne ülők­kel együtt. A mozdony 76 méteren vitte magával az elütött kocsit, mig a vonat meg­állt. B. Takács Ferenc az összeütközés pillanatában a mozdonyra zuhant, ugy, hogy fennakadt a mozdony egyik lámpáján és ebben a hajmeresztő helyzetben tette meg a halálos vesze­delemmel fenyegető 76 métert Ajak és Pátroha között. A másik utas, aki a kocsit haj­totta, szerencsésebb volt, benn­maradt a kocsi belsejében és csak kisebb zuzódásokat szenvedett. A szekeret darabokban szedték ki a mozdony alkatrészei közül. A lovak az összeütközés pillanatában el­szabadultak és semmi bajuk sem történt. B. Takács Ferencet eszmé­letlen állapotban szállították be a nyíregyházi Erzsébet kórházba sú­lyos sérüléseivel. A megindított nyomozás szerint a két gazda kissé ittas állapotban volt. B. Takács Ferenc azt vallja, hogy ő látta a vonat lámpását és figyelmeztette is rá Takács Zol­tánt, aki azonban csak annyit mondott, hogy — Bizz csak ide! és nagy nyugalommal hajtotta rá a szekeret a sínekre. A vizsgálat folyik. Halálra zúzta magát egy földmives a tordai hasadék­ban, a boncoló orvos pedig hullamérgezést kapott. Kolozsvárról jelentik: Moga Va­silie egerbergi földműves Szind községből Peterd község felé tar-' tott és hogy útját megrövidítse, a tordai hasadékon ment keresztül, amint a hatalmas sziklák élén ke­resztülvezető keskeny ösvényen haladt át, hirtelen szédülés fog­ta el és mintegy nyolcvanöt méter magasság­ból a hasadékba zuhant. A sziklás patakmederben a sze­rencsétlen ember feje teljesen szétporlott, lába és karjai több heiyen eltörtek. A szerencsétlenül járt földművest a vidék pásztorai vették észre. Értesítették a ható­ságot és a tordai hasadékba hi­vatalos bizottság szállt ki. A földműves tetemét dr. Szent­királyi Ödön orvos boncolta fel. Boncolás közben az orvos karját egy a hulláról felszálló légy meg­csípte. Szentkirályi munkaközben észre sem vette a légycsipest; ami csaknem végzetessé válható szeren­csétlenségnek lett az okozójává. Boncolás után Szentkirályi hirte­len fáradtságot érzett és magas lázzal ért a lakására. Egyik or­voskollégája azonnal konstatálta a hulla* mérgezés tüneteit. Idejében injekciókat adott be a betegnek és a gyors és gondos orvosi ápolás eredményeképen si­kerrült az orvost az életnek meg­menteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom