Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-22 / 215. szám

1928. szeptember 22. 3 A párisi vendéglősök hadat üzentek a cigarettázó nőknek A párisi éttermek és vendéglők hadilábon állanak jelenleg a ciga­rettázó hölgyekkel. A vendéglősök azt mondják, hogy a dohányzás szenvedélyének hódoló nők tekin­télyes kárt okoznak nekik, mert cigarettájukkal lyukat égettek az abroszon, a szalvétákon, a butor­huzatokon és a szőnyegeken. Ja­vában tanakodnak a derék vendég­lősök, hogy milyen módon tudnák megnevelni, vagy figyelemre szok­tatni női vendégeiket. A vendéglő­sök szövetsége elvben már elha­tározta, hogy minden égetési kár­ért bepörli a bűnös hölgyeket s kártéritést követel tőlük. A szigorú határozatnak az az előnye, hogy a vendéglősök a mi­nap tartott évi közgyűlésükön ezt az «égető» kérdést is tárgyalták. Egyöntetűen megállapították, hogy még a vadonatúj asztalnemüek is kiégetve, átlyukgatva kerülnek első mosásba. Lassankint a legelsőran­gu éttermek is kénytelenek folto­zott abroszokat adni az asztalra. Mindez pedig a nők bűne, mert a nők zöme csak azért cigarettázik, hogy érdekes legyen. Ez magyaráz­za ezután, hogy a nő, amikor le­köti és szórakoztatja valami, mind­járt megfeledkezik a cigarettájáról. A párisi divatlapok és egyéb képeslapok, amelyeknek hölgyek az olvasóik, természetesen fel vannak háborodva a vendéglősök határo­zatán. Csodálatosan azonban nem a vendéglősök kasztját támadják, hanem — mint a női lélekből kö­vetkezik — a szegény férjekre ve­tik rá magukat. Felhánytorgatják, hogy a férfiak is kiégetik a mellé­nyüket, _ a nadrágjukat, olykor az esernyőjüket s éppen elég kárt tesznek a bútorokban s az otthoni felszerelésekben. Előre látható, hogy az éles harc­ból nem a vendéglősök fognak ki­kerülni győztesként, mert először a világ összes vendéglőse sem tudja megfigyelni a dohányzó hölgyeket, másodszor pedig, mert bajos lesz megállapitani, hogy mikor és ki égeti ki az éttermekben az abroszt, a szalvétát és a szőnyeget. — Zongoraórát ad mérsékelt áron Kovách Árpád tanár, polg. fiúiskola. Házhoz járok! Amit a közönség észrevesz. Panaszos levelek, észrevételek és egyéb megszívlelendő apróságok. Ott tűi, — az állomásos más világ van. Szeptember 21-én, 22 én és 23 «n, pénteken és szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: főszereplésével: KARRIER Ludwig von Wohl Costa ,.Nucvai elnök" regénye 11 lelvonasban. KÍSÉRŐ MŰSOR: Pufi nősül 2 felv. burleszk. — Főszerepben: Hussái* Károly. Hézasságszédelgff 2 felv. burleszk Szept 24., 25. Hétfőn és kedden: Halálexpress főszerepben: Ranger a csodakutya. Egy szép asszony titka. Több izben hangzott el már pa­nasz a közönség köréből a pálya­udvar és környéke különféle hiá­nyossága, többek között a világí­tás, helyesebben a nem világítás mizériái ellen is. A város által pazarul világított Széchenyi- és vasúti hozzájáró ut elhagyása után, amidőn a pálya­udvarra lép az ember, ugy tűnik fel, mintha nem egy rohamosan fejlődő város, hanem egy kis kon­zervatív mezővároska pályaudvará­ra lépnénk, ahol egy-két petróleum­lámpa terjeszt (?) világosságot a környezetre. Vagy talán még ennél is rosszabbak a világítási állapotok, mert egy valamirevaló városkában legalább az állomási épület előtti teret bepislákolja a petróleum­lámpa, mig nálunk csak kilomé­ter távolságra lehet látni egy éjjeli lámpa világosságával egyen­rangú u. n. villanylámpát. Wt><i»««aMeo**««SÍMMBa»«Me»<i««<— aj.in. m Nem tudni, mi lehet az oka j annak a mostoha állapotnak, — j melyben a nyiregyházi pályaudvar- I nak van része. Az az élénk forga- j lom, mely az államvasutak vonalain . lebonyolitódik, nem teszi indokolttá j a zsugoriságig menő s a közönség érdekei ellen való spórolást, el- j lenkezőleg, a Nyíregyházán lebo­nyolításra kerülő nagy forgalom egyenesen megköveteli, hogy az utazó közönség ne legyen kényte­len vaklálva bukdácsolni, tapoga­tózva s a vonat ablakaiból kiszű­rődő gyenge fénysáv mellett meg­keresni azt a vonatot, melyen utazni óhajt. Avagy talán nem akarja láttatni a MÁV. a keresztül utazó idege­nekkel a mi nagyon szépen meg­fejelt állomási épületünket s ezért van az a diszkrét világítás ? xi o fiatalt, öreget védi, torokíálÁs, fertőzés nem éri. Napi munkája közben nincs ideje torkát öblögetni. Idő­közön kint szopogasson el tehát lassan egy PaBiflavIsi Ezzel a száj- és garatüreget fertőtleníti, a betegség kór­okozóit pedig ártalmatlanná teszi. Minőm rrógTizel- é&^FS. Kérdezze tárb, ~ tárban lupUtók. orvosit. / Kis kíváncsi. j elő Nyíregyházán. Értesülésünk sze­rint ezen a színházi estén a nagy j orosz író ünneplésének színhelye ; lesz a Városi Színház. I Alapi társulata a legkiválóbb j erőket csoportosította. A női gár­i da a következő tagokból áll: Dit­rói Ica. Gyarmathy Anikó, Mihályi Mária, Witt Böske, Mágori Dóra, Polág Margit, Tuboly Lujza, Vass Ida és Gerzsán Ilona. A művésze­tet szerető nyíregyházi közönség nagy érdeklődéssel várja a Kamara Szinház estéit. . (A «Nyirvidék» tudósítójától). A hatalmas szavú doni kozák kó­rus tavalyi nyiregyházi szereplésé­ről ma is beszélnek Szabolcsvár­megye egész területén. Mert a doni kozákok karának meghallgatására azon az emlékezetes estén Nyír­egyházára koncentrálódott az egész megye művészet iránt fogékony kö­zönsége. Megrázóan nagyszerű él­mény volt az a hangverseny, amely után mindent megtettek, hogy a doni kozákok egyetlen igazi nagy énekkarát egy második estére is megnyerjék a nyíregyháziaknak. Akkor ,nem sikerült, mert a vi­lághírű karnak estéről-estére meg­szabott programmja volt, amelytől képtelen volt eltérni. Az általános kívánság azonban ma is erősen él a lelkekben és egész nyáron át azon fáradozott a Bessenyei Kör zene­művészeti szakosztálya, hogy mind­járt a szezon elejére biztosítsa egy estére a doni kozákokat. Tegnap érkezett a távirat a futó tűzként terjedő hirrel Nyíregyhá­zára, hogy jönnek a doni kozákok. A Bessenyei Kör első hangverse­nyének napján, november 3-án 1 a kozákok hatalmas gárdája szólal | (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A Ny KISE motorszakosztálya legutóbb ülést tartott, amelynek során határozatilag kimondotta, hogy a nagy nyilvánosság bevoná­sával nyílt pályázatot hirdet jel­vényeinek megtervezésére. A jelvények : motoros sapka, zászló és gomb megtervezésére, még pedig a NyKISE színeinek (zöld-fekete) figyelembe vételével, ezúton kéri fel a klub szakosztá­lya mindazokat, akik akár hivatá­suknál fogva, akár kedvtelésből szívesen foglalkoznak ilyesfajta ter­ezésekkel, hogy rajzaikat és pe­dig mind a három jelvényre vo­natkozót, mivel csak ez esetben le­het eredményes pályázatuk, legké­sőbben a folyó hó 25-én, kedden megtartandó gyűlésre adják be az ipartestület helyiségébe este 9 órá­ig. Ezen határidő előtt a terveze­teket Elekes Lajos ügyvezető al­elnök, (Zrínyi Ilona-utca 11.) vagy Jaeger Oszkár titkár (Széchenyi­ut 14.) veszik át. A szakosztály a hirlapilag leköz­lendő eredmény kihirdetésén kí­vül, anyagi erejéhez mérten, kü­lön pénzbeli jutalomban is része­siti a nyerteseket. Első dij 5 pen­gő, második dij 3 pengő, harma­dik dij 2 pengő. Az elnökség ez uton kéri a pub­likumot, hogy tervezeteikkel minél nagyobb számban vegyenek részt a pályázaton, hogy Nyíregyháza város házi motorklubjának minél gazdagabb és minél több sikerült tervezetből álló anyag álljon ren­delkezésére s így a pályázatnak minél hatalmasabb erkölcsi sikere legyen. — Gob«Hn képefcet s mindenféle paspartoukaí jutányos áron művészi kivitelben készít á Jóba-nyomdía könyvkötészete Nyíregyházán. Te­meg a ivorona poaiuman, Dizonya­ra ugyancsak az egész termet be­töltő közönség előtt, mint az elmúlt esztendőben. A Bessenyei Kör bérletet hirdet ez alkalommal is. A bériét a Bessenyei Kör öt hangversenyestjére szól és az első bérleiest a doni kozákok hangver­senye lesz. A bérletjegyeket igen előnyös készpénzösszegben már most meg­vásárolhatók. Lehet ugyan ezidén is részletekben lefizetni a hangver­senyek bérösszegét, azonban rész­letfizetés esetén jegyenként 50 fill. pótdíj fizetendő. A bérletjegyek ára esténként 3 és 5 pengő, vagyis az öt estére 15, illetve 2 5 pengő, ha egy összegben már most lefizetjük és esténként 3.50—5.50 pengő, il­letve 17.50—27.50 pengő, ha részletekben fizetjük meg. Hogy a hangversenybérletjegyek megváltá­sa milyen előnyökkel jár, arról már az elmúlt években meggyőződött a közönség. A bérletjegyeket Fe­renczi József könyvesboltjában le­het előjegyezni. Alapi Nándor Kamara Színházának nyíregyházi előadássorozata alkalmat ad a Tolstoj-centen­náfiom megünneplésére. likbői áll a la sara Szinház női gárdája? (A «Nyirvidék» tudósítójától). Tolsztoj centennáriumát világ­szerte megünneplik, ahol csak mü­veit emberek élnek. Nyíregyháza sem maradhat el az ünneplők mö­gött és ha a városban nem is hal­lunk a centennáriumi ünnepség elő­készületeiről, ez nem jelenti azt, mintha Nyíregyházán nem éreznék át a Tolsztoj centennárium kultu­rális szükségességét, hanem csu­pán azt, hogy az irodalmi élet egy idő óta meÚőzöttebb kulturális munkaterület városunkban. A de­cember 29-én megkezdődő szín­házi esték azonban módot és te­ret nyújt Tolsztoj centennáriumá­nak méltó megünneplésére. Alapi Nándor Kamara Színháza Tolsz­tojnak «Az élő holttest® cimii drá­máját éppen az ünnepi alkalom sugallatára tűzte műsorra és adja November 3-án este a világhiro Déa! Kozák Kórus hangversenyével inául meg a Bessenyei Kör idei zeseművéáieii ciklusa. A kozák kóras, amelyet az elmeit évben olyan íintető ün­nepléssel fogadott Nyíregyháza közönsége, most négy nj taggal kibővítve lép a Korona pódinmára. - A Bessenyei Eör az idei évadra is bórletet hirdet. A Nykise maíorszakosztálya nyilvános pályázatot hirdet Nykise-jelvéayek tervezésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom