Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 173-197. szám)

1928-08-26 / 193. szám

1928. augusztus 167. JNÍYÍRYIDÉK. u iK'S&SR Önnek nincs még Valet-ja? Siessen, mert községben. Egerből jelentik: Poroszló egyik legrégibb községe Hevesmegyének. Erre mutatnak azok az őskori leletek, amelyek az ásatásoknál a föld szinére kerülnek. A község mellett ma is Földvár még annak a sáncgyürünek a neve, amely régészak megállapítása sze­rint még az avar időkből szárma­zik. A sáncgyürü környékén nem­rég bronzkorszakbeli leletek kerültek napvilágra, amelyek olyan értékesek voltak, hogy mél­tán földkeltették a tudományos kö­rök érdeklődését. A napokban azonban ezeknél is érdekesebb leletre bukkantak a hires poroszlói Földvárban. Mint­egy két méternyi mélységben a föld szine alatt egyptomi ékszereket találtak. Négy darab felülről lefelé szélesedő négyszögalaku, a felső két szögleten átlyukasztott arany­lap alkotja a legújabb leletet, amelyiknek mindegyike valósággal remeke az egyiptomi ötvös művé­szetnek. A minden valószínűség szerint egymás mellé fűzve, a nyakon viselt aranylapokon élénk piros tüzü, illetve nefelejts-kék szí­nű finom zománc látható. Ez a szines zománc képezi hátterét a fe­kete zománccal berajzolt egyipto­mi alakoknak. Az egyik az egyip­tomi »szent skarabéuszt«, a másik az »ibiszt«, a harmadik a »csolna­kában evező Kháront« ábrázolja, a negyediken két egyiptomi nőt látunk, amint a pálmafát öntözik. Az alakok mellett egyiptomi jelek és jelvények láthatók. A kétségtelenül igen becses régi­ségeket Andó Sámuel, Poroszló község főjegyzője, Egerben is be­mutatta az érdeklődőknek. A fő­jegyző a jövő héten Budapestre viszi az érdekes régiségeket. Á leletről értesült régészeti szakem­berek már nagy érdeklődéssel vár­ják az egyiptomi ékszereket. Min­denesetre érdemes a történelem szempontjából annak a megállapi­' tása, hogy hogyan kerültek az ősi egyiptomi ékszerek Hevesmegye földjére. Szeptemberben lesz az Országos Középiskolai Tanáregyesület köz­gyűlése Nyíregyházán. (A «Nyirvidék» tudósitójától). Az Országos Középiskolai Ta­náregyesület a háború óta első izben ez évben tartja évi közgyű­lését a vidéken. Az elnökség vá­lasztása a Szabolcsi Tanári Kör meghívására s arra a figyelemre méltó törekvésre való tekintettel, amelyet Nyíregyháza város hivata­los és nem hivatalos társadalma tanusit a kulturügyek iránt, Nyír­egyházára esett s a közgyűlés idő­pontját szeptember 8—9 napjaira tűzte ki. A közgyűlés 3 részből fog ál­lani. Nyolcadikán délelőtt fél 11 órakor a Vármegyeháza dísz­termében tartja az Egyesület hiva­talos közgyűlését. Ezt délben a Korona-szállóban társas ebéd kö­veti. Délután a Sóstót szemlélik meg a közgyűlés tagjai, este pedig hangverseny lesz, amelynek he­lyére és idejére annak idején visz­sza fogunk térni. Ezúttal — a hangversenyen sze­replő illusztris két tanár személyé­re való tekintettel is — annyit köz­lünk, hogy a fővárosi művészeken | Másnap, szeptember 9-én tanul­és a nyíregyházi szereplőkön ki- I mányi jellegű társas kirándulás vül Sajó Sándor és Gaál Mózes I lesz a tiszaberceli tiltóhoz és a is szerepelnek a hangversenyen. | szabolcsi földvárhoz. k>> á városi árvaszék figyelmezteti a szülőket, gyámokat és gondnokokat a valorizációs törvényben megjelölt jogok elévülésére. (A «Nyirvidék» tudósitójától.) Az egyes magánjogi pénztarto­zások átértékeléséről szóló 1928. XII. t. c. az úgynevezett valorizá­ciós törvény f. évi április i-én életbelépett. Nyíregyháza r .t. város árva­széke ezúton figyelmezteti a tör­vény rendelkezéseire a szülőket, gyámokat és gondnokokat, hogy a kiskorúak és gondnokoltak va­lorizálandó és régi koronaérték­ben kifizetett pénzköveteléseit a bíróság előtt kellő időben érvé­nyesítsék, mert aki a perindítás határidejét (az életbeléptetéstől számított egy év, a családi örök­lési jogon alapuló és megszűnt tartozásokra, valamint baleseti já­radékokra 6 hónap a határidő) el­mulasztja, az elveszti valorizációs igényét. Az árvaszék azonban figyelmez­teti az érdekelteket, hogy per he­lyett igyekezzenek egyezséget kötni és azt az árvaszéknek mu­tassák be . ÍT»£ Ahol az ügyvédek veszik a törvényszék részére az írógépet. Kaposvárról jelentik: A Ka­posvári Ügyvédi Kamara a pe­res felek érdekeit és az ügyme­net gyorsabbá tételét szem előtt tartva, két írógépet szerzett be törvényszéki használatra, mivel a , törvényszék polgári bírósága na­gyon szegényesen van ellátva író­gépekkel, miáltal az ügymenet bizonyos lassúságot szenved. A Kamara már régebben kérte a tör vényszéket írógépek beszerzésére, azonban mivel megfelelő fedezet nem volt, az Ügyvédi Kamara nagy áldozatkészséggel megvette a gépeket, amelyeket felváltva, három törvényszéki polgári biró­nál fognak használni. Különben a Kamarának nem ez az első törvényszéki befektetése, mert már ezt megelőzőleg toll­szárakat, tintatartókat, sőt tintát szerzett be s látta el ezekkel a tárgyaló termek asztalait. A tárgyaló termek ügyvédi asztalaira dr. Balázs Ármin, a Kamara pénztárosa, hogy előte­remtse az írógépek árát, kis gyüjtőperselyeket helyezett el az alábbi érdekes felírással: «Birósági használatra az ügykezelés gyor­sabbá tétele végett két Írógépet vettünk. Kérjük a t. kartárs ura­kat, hogy perfelvételi és érdemi tárgyalás után 50 fillért az írógé­pek árának törlesztésére ebbe a perselybe helyezni szíveskedjenek. Kaposvári Ügyvédi Kamara.» A kincstár szegénységén így segit az Ügyvédi Kamara addig, mig az igazságügyi tárca az ilyen szükséges beruházásokra is fede­zetet fog kapni az állami költség­vetésben . — Gobeön képekért s mindenféle paspartoukat jutányos áron müvészj kivitelben készít a Jóba-nyomda könyvkötészete Nyíregyházán. Te­lefon 139.

Next

/
Oldalképek
Tartalom