Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 147-172. szám)
1928-07-20 / 163. szám
4 J^tfmwÉM,. mmssBamBiaummcmmmmmmmmama, 1928. julius 19. Értesítők szemléje. Ág. h. ev. leánygimnázium. Az iskola elmúlt évi működésének történetét magába foglaló Értesítő két nagy szakaszra osztható. Az Értesítő nagyobb felét egy értekezés és egy tanulmányi kirándulás szines rajza foglalja magába, mig a másik fele szorosan vett iskolai helyzetképet rajzol. Az értekezés irója Fehér Gábor tanár, aki «A gyermeklélek és az alsófoku nevelés» cim alatt nemcsak a pedagógust foglalkoztató fontos kérdéseket tárgyalja meg szakavatott tollal, de figyelmet érdemlő, a lélektan fejlődési törvényeit igazoló megállapításokat nyújt minden gyermeknevelő tehát elsősorban a szülő számára is. A leánygimnázium salzburgi tanulmányútjáról a kiránduláson résztvevő Adorján Eszter számol be részletesen a gondosan figyelő éleslátásával s ügyes irói készséggel . Az Értesítő második részeben az igazgató rövid történetét adja az iskola eddigi életének s áttér a közvetlen mult jelentősebb mozzanatainak ismertetésére. Az elmúlt tanév szeptember 14-én nyilt meg s junius 27-én zárult be. A tanári testületben bekövetkezett személyi változások a következők voltak. Porkoláb Márta megvált az iskolától, Szalay Pál óraadó tanár hivatalos elfoglaltsága miatt nem vállalhatta már az elmúlt évre a rajztanitást. Helyüket ideiglenesen Zvarinyi Kornélia és Kaszás Anna töltötték be. Az iskolát hivatalosan meglátogatták dr. Bőhm Dezső leánykollégiumi igazgató ,aki a nyelvek és az ének tanítását figyelte meg, Ady Lajos tanker. kir. főigazgató dr. Walther Béla az Orsz. Közoktatásügyi Tanács megbízottja, aki a mathematika és fizika tanítását tette megfigyelés tárgyává s Szohor Pál leánygimnáziumi felügygelő. . ; . Az egészségi állapot kielégítő volt az elmúlt iskolai évben. Súlyos gyászban volt azonban része az iskolának Néveri Erzsébet elhunytával, aki az iskolának egyik minden tekintetben legkiválóbb tanulója volt. A szokásos hazafias és egyházi ünnepeken kivül az iskola november 5-én Beethoven nagy szellemének is áldozott egy jól sikerült hangverseny keretében. Tanulmányi kirándulást csak szűkebb körben lehetett végezni, a gazdasági helyzet erősen érezteti hatását. A tanulók segélyezésére tandíjelengedés cimen 5056 pengőt fordított az iskola. Igen kedves sorok azok, amelyek az érettségi vizsgálatot tett leányok azon önként vállalt kötelező elhatározásáról számolnak be, hogy évenként egy bizonyos öszszeggel fogják gyarapítani az érettségi vizsgálatot tett leányok alapítványát. A tanári kar tagjai közül a társadalommal élénkebb kapcsolatot tartottak fenn előadások tartása által Fehér Gábor, dr. Rőder Ede és Weiszer Gyula. Az iskola hatóságának, tanártestületének névsorát közli a következőkben, majd áttér a könyvtárak és szertárak gyarapodásának ismertetésére. A tanulók önállóságának s munkakedvének fejlesztésére hat iskolai egyesület állott fenn tanári vezetés alatt. Az elmúlt évben ii tanuló tett érettségit, közülök hat jeles, négy jó és egy elégséges eredménnyeL Az iskola statisztikája szerint az elmúlt évben az iskolába felvétetett 275 tanuló, ezek közül vizsgálatot tett 261. A tanulók legnagyobb része , számszerint 193 nyíregyházi szülők gyermeke volt. A tanulók közül jelesen végzett 60, jól 99, elégséges eredménynyel 82, egy tárgyból kapott elégtelent 12, két tárgyból 4, több tárgyból 3 . Az Értesitő utolsó két lapja a jövő évre vonatkozó tudnivalókat közli az érdekeltekkel. Szelelőnyiláson másztak be a betörők egy nyíregyházi hentesüzletbe, ahol jóllaktak szalámival és kifosztották a pénztárt. (A «Nyirvidék» tudósitójátólj. Nyíregyházán, a Széchenyi-uton a Pisszer-féle házban van Oláh Sándor hentesboltja. Tegnap éjjel, amikor Nyíregyházán hatalmas mennydörgés, villámlás, záporeső volt, ismeretlen tettesek behatoltak a hentesboltba és ott feltörték a kasszát, amelynek az egész készletét ellopták. Aztán éhségüket csillapították a boltban talált finom szalámi készletből. A betörők, akik nagyobb mennnyiségü hentesárut is magukkal vittek, a szelelőnyiláson jutottak a hentesboltba és bár a közelben rendőrőrszem szokott tanyázni, zavartalanul dolgoztak, mert hisz a mindent túlharsogó zivatarban nem hallotta meg senki a betörők I zaját. A nyomozás megindult. P en mma enászmentes peffl amen t Blaaip megvédi befőttjeit. Kapható az Ujságboltban. Nyíregyházán az eíső operettfelismerési verseny péntek este lesz a Lengyel kioszkban, ahol tizenkét operettből játszanak részleteket. Az első díj: bonbonier. A második: aszíbor. A harmadik: pezsgő. — A Korona klasszikus estjét az operettfelísmerési versenyre való tekintettel későbbre halasztották. — Már most lefoglalják a kioszk ülőhelyeit az érdekes versesy idejére. Kellemes hűsítő szél himbálja a Károlyi-tér fáinak dus lomlombozatát, a kioszkban diszkréten plzól az esti muzsika. A nagy forróság után talán még kellemesebb most Nyíregyházán ez a csodálatos varázsu hely. Lengyel Nándorral a készülő operettfelismerési versenyről beszélünk. Péntek estére rendezzük meg a versenyt — mondotta — ezt a napot választottuk ki vendégeimmel, akik közül nagyon sokan meleg érdeklődéssel várják, kik lesznek az operettfelismerési verseny győz tesei. A verseny feltételei a következők. Oláh Rudi, aki nagy kedvvel vállalta a versenyből ráeső munkát, régi és uj operettekből tizenkettőt választott ki, olyat, amelyből egy-egy dalt ,keringőt, áriát játszik. Három turnusban, mind kevésbbé általánosan ismert darabok következnek. Az első négy operett eljátszása után azok, akik felismerték és feljegyezték, melyik operettből való az eljátszott darab ,benyújtják jegyzetüket az arra kijelölt asztalnál. Itt a beérkezés sorrendjében számot kapnak a pályázatok és azokból a legjobb részesül a nyereményben, amely az első esetben egy szép bonbonier lesz. A feljegyzések pl. igy hangzanak: 1. «Mágnás Miska» ,vagy 2. «Csókos aszszony» stb. A második négy operett elbírálása után a nyerő egy üveg finom asszubort, a harmadik turnus után a nyerő egy üveg pezsgőt kap. A benyújtott pályázatot névvel kell ellátni. Itt jegyezzük meg, hogy a tegnapi számunkban közölt híradás a Koronában rendezendő klasszikus estről bizonyos tekintetben módosul. Tekintettel ugyanis a már jó eleve hirdetett operettfelismerési versenyre, Papp Lajos a klasszikus estet szombatra halasztotta. A pénteli Kioszkbeli operettfelismerési versenyen találkozót adnak egymásnak mindazok ,akik a Kioszknak, szépséges Károlyi parknak ,a muzsikának kedvelői. Az ülőhelyek lefoglalása telefonon és személyesen már megkezdődött . JM» III Amit a közönség észrevesz. Panaszos levelek, észrevételek és egyéb megszívlelendő aprósások. A MAGÁNTISZTVISELŐK MÉLTÁNYTALAN KIHASZNÁLÁSA. Szomszédomban megbüntettek egy szatócsot, mert este 7 óra után nyitva volt üzletének ajtaja, pedig csak ő maga rendezte áruit. Tegnap esti sétámból hazaindulva láttam egy bank tisztviselőit fél 12 órakor az irodából kijönni; valószínűleg nem mulatni maradtak ott éjfélig. Miután én a törvényt nem ismerem, kérem igen tisztelt Szerkesztő ur szives felvilágosítását, helyes-e az, högy a törvény minden iparostanoncot és segédet szigorúan megvéd a túlterheléstől, minden kereskedőnek előírja, mikor nyithat, mikor zárhat, csak épen a szervezetbe nem tömörült intelligens elemről, a magántisztviselőről nem gondoskodik senki és hiába tudja az igazgató tisztviselő korából, hogy ilyenkor nyáron a kibírhatatlan hőségben a magántisztviselőnek is jól esnék strandolni, vagy az erdőben ülni, tisztviselőit késő estig az irodában tartja. Nem végezne-e többet a magántisztviselő is — mint az állami és városi hivatalokban szokás — ha nyáron reggel 7 órától délután 2 óráig egyfolytában dolgozna és a délutánt tetszése szerint használhatná fel. Teljes tisztelettel: Egy melegtől szenvedő. EGY SÖRSZERETŐ POLGÁR PANASZA. Nagyságos Szerkesztő Ur! Nagybecsű lapjában egy rendkívül fontos rovatot nyitott meg a közönség számára'. Méltóztassék tehát megengedni, hogy én is és mint az árpáié erős kedvelője, ugy a magam, mint a többi szomjúhozó embertársaim nevében panaszt emeljek a nyíregyházi korcsmárosok és vendéglősök ellen azért, hogy Nyíregyházán nem lehet sört inni. Ezek az urak egyébként külön-külön nem túlságosan szeretik egymást, úgyannyira, hogy halk sóhaját is hallottam egyikmásik ajkáról arra nézve, hogy az ördög lassan látogatja a konkurenseket... Egyben azonban teljesen egyetértenek, mégpedig abban, hogy a jó habossört a nyíregyházi közönségnek elérhetetlenné tegyék. Erre közös esküt tehettek mindannyian, mert a savanyu hanzlis, rossz sőr éppen ugy 40, illetve 60 fillérbe kerül poharanként, mint az igazi jó Kiskoronái sör. Nagyságos Szerkesztő Ur 1 Sehol az országban nincs ilyen kartel e tekintetben, mint Nyíregyházán. Debrecenben 30—36 fillérig váltakozik a sör ára, aszerint, amilyen a minősége, vagy a vendéglő rezsije. Pesten 24 fillértől kezdődik a sör ára. Tisztelettel kérem a Nagyságos Szerkesztő Urat, kegyes kedjék meggyőzni a nyíregyházi sörárus érdekeltséget arról, hogy nem mindig helyes az az üzleti elv: »Kis forgalom és. jó nagy haszon !« Szívességét hálásan köszönik: A sörre szomjúhozok. A SZARVAS UTCAIAK EPEDVE VÁRJÁK A VÍZVEZETÉKET. Tekintetes Szerkesztőség! A közmondás szerint «A néma •gyermeknek az anyja sem tudja a kívánságát)). Szíveskedjék a közönség higiénikus érdeke szempontjából a következő soroknak a panasz rovatban helyt adni. Mint a Szarvas-utcának- egyik adófizető háztulajdonos polgára szóvá kell tennem azt a panaszt, mely már régen motoszkál agyunkban, valahányszor e szép nagy utcán végigmegyünk. A test fejlődését kell, hogy az egész szervezetben meglássuk. Ám de Sipos cukrász készíti a legjobb fagylaltot, jegeskávét, süteményeket. Zrinyi Ilona ucca 3. Teleíon: 3-13. Kívánatra házhoz szállít.