Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-23 / 141. szám

1928. junius 23. jrtÍRYIQÉK. az ifjúság minden csapata. A kor­látgyakoitatok paródiám, melyben Máczay Gyula, Lingvay Jenő VIII. es a Zorot és Hurut ábrázoló Sa­rudi István és Álmos Zoltán VI. o. tanulók szerepeitek, igen sokat mulatott a közönség. A tornavizsga összhatásában megérzett az e rős vezető kész munkája s Zágoni Dezsó testne­velési tanár egy év alatt is nagy eredményeket tudott az ifjúsággal elérni. Sipos cukrász készíti a legjobb fagylaltot, jegeskávét, süteményeket. Zrínyi Ilona iicet 3. Telefon: $-13. Kívánatra házhoz szállít. magyar cukoripar nemzetközi jelentősége A római Nemzetközi Mezőgazda­sági Intézet evkönyve köz.i azokat a szükséges viiágtermelési adato­kat, amelyekből megítélhető a ma­gyar cukortermelés nemzetközi je­léntősége. fczek a száamadatok rá­mutatnak azokra a mé yreható szer­vezeti változásokra, melyek a hábo­rút megelőző évekkel szemben a vi ág cukoriparában végbementek és amelyek nagyrészben okai a magyar cukortermelés jelenlegi he.yzetének is. Ugyanis a ma­gyar cukoripar jelentősége, saJnos, csökkenő tendenciát mutat vi ágvi­szeny-atban és ennek a csökkenés­nek okaítérdemes figye.e m.bevenni. Legleitünőbb a répacukor terme­lésének nagymértékű térvesztése a nádcukorral szemben, melynek foly­tán a répacukor, ame.y a háborít előtti években a nádcukorral csak­nem egytorma arányban szolgálta a vi ág "cukorfogyasztásának elátá­sát, a háború a att annyira vesztet 1 re.atív jelentőségéből, hogy az 1923—24. termelési évben csak 29.0 és 1926—27. évben még mtndig csak 32.8 százalékban vette ki re­•szét a vi'ágtermelésbői. A répacu­kor csökkenő je:entősége azonban nem annyira a terme és számszerű visszaesésében ta álja magyarázatát, hanem a nádcukortermeés nagy előretörésében. Ez utóbbi ugyanis a háborút közvetlen megelőző öt év átlagát képező 96 mil-ió méter­mázsát kitevő terme éssei szemben, 1925—26-ban 170 milió méter­mázsávai érte el a maximumot, ami a békeidőkkei szemben 77.3 szá­zalékos emelkedésnek te:ei meg. A tengerentúli államok szinte kény­szerítve voltak iparuk ilyen arányú fejlesztésére, mert a hadviselő ál­lamok csökkenő termelése és foko­zódó szükséglete, az európai cukor­termelésnek a viíágpiacró 1 való tel­jes elmaradását idézte eió. Ehhéz járult még a tengerentúli államok növekvő jóléte "és fokozódó cukor­fogyasztása is. A háború következ­ményének tudható be, hogy a répa­cukor termelés csökkenő viszonyla­gos jelentősége egyedül az európai cukorterme és visszaesésének, il­letve stagnálásának tulajdonitható, mely a háború előtti 43 százalék helyett, csak 28 százalékkal járul hozzá jelenleg a világ cukorehátá­sához. Minden je:entösebb e urópai ál­lam termelése nagy visszaesést mutat a háború után s csak lassú emelkedés révén javulnak ismét a termelési viszonyok. Az Európán kívüli világrészek répacukor terme­lésének csaknem egészét az Egye­sült Államok képviselik és terme­tesük 1926—27-ben több mtnt 50 százalékkal múlja telüi a fiábo­ru előtti szinvonalat, dacára a cukorrépa termelés általános vtsz­szaesésének. A békebeli Magyarország 4.5 millió métermázsát kitevő cukor­termelése a világ összes cukorter­me'ésének 2.5 százalékát, tehát aránylag legkisebb hányadát kép­viselte. A répacukor világtermelé­sének azonban már 5.4 százaléka, tehát több mint egy huszad része ma­gyar gyárakból került ki, a magyar cukoripar tehát a békeévekben nem zetközi viszonylatban is jelentékeny­nek mondható. Természetes, hogy az országcsonkitás folytán a fenti arányszámok is erősen vesztettek jelentőségükből, ugyanis az ország cukorterme ésének csak 60.8 száza­léka maradt a csonkahatárok kö­zött ) s az a tény magában is meg­okolna a magyar cukoripar nem­zetközi je.entőségének a fenti arányban való leszállását. Tény azonban, hogy cukortermelésünk ma jóvai kisebb hányadát Jelenti a világtermelésnek, mint az a trianoni határokon kivü' eső gyárak elvesz­tésével indokolható volna. A nád­cukor előretörése, a külföldi cukor­termeiö területek versenye és. a cukorbehozatalra szoruió államok elzárkózása súlyos helyzetet terem­tettek a magyar cukoripar számára. A fenti adatok meggyőznek ar­ról, hogy a magyar cukoripar je­lentősége sajnos, világviszonylatban annyira alászállott, hogy a nemzet­közi megállapodásokhoz való csat­lakozása, vagy azoktól való távol­maradása ma' már nem je:ent ton­tos kérdést a nemzetközi karte-i­mozgaimak számára. Es az is bi­zonyos, hogy at enne lésnek, azt a visszafej .esztését, melyet a tárgya­tások célúi tűztek maguk , elé, a súlyos gazdasági viszonyok Ma­gyarországon már automatikusan végrehajtották. Iratkozzunk be a Nyári Egyetemre. A debreceni m. kir. gróf Tisza István Tudományegyetem tanárai által létesített »Nyári Egyetem« igazgatósága Debrecenben f. évi julius 1—31-ig szünidei tanfolya­mot rendez, melyen az előadói tisz­tet a magyar tudományos világ .és közélet előkelőségei töltik be. Az előadások három nagy cso­portra oszlanak. I. Általános tájé­koztatás a modern tudományos élet ben a következő főbb tárgykörök­kel a) Filozófia és vallástörténet; b) A legújabb kor története; c) Irodalom történet; d) Jogtudo­mány; e) Zenetörténet; g) Föld­rajz; h) Természetrajz; i) Fizika; j) Vegytan; k) Élettan. IR Össze­foglaló előadások a mai Magyar­országról : A magyar szellemi élet. A magyar pedagógia és kultúrpoli­tika, Magyarország kpzgazdasági helyzete. A magyar nép művészete. III. Idegen nyelvek (német, angol, olasz). E tanfolyam keretein belül külön tanfolyamot is tart az igazgatóság különös tekintettel az iskolánkivüli népmüvelés vidékeire a következő programmal : I. Könyvtártan (Nép­könyvtárak). II. A népszerű elő­adás technikája. III. A rádió készí­tése és pedagógiai problémái. (A különböző tipusu gépek bemutatása különös tekintettel az olcsó készü­lékekre. IV. Hogyan és mit vetít­sünk ? (Vetítőgépek, és vetített ké- : pek bemutatása, a vetítés pedagó­giája.) V. Falusi muzeumok. VI. A műkedvelő előadások irodalmi és szcenikai szempontból. VII. Nép művelési szemináriumok. Gondoskodás történt a hallgatók nak, internátusokban és magánhá­zakban való olcsó elhelyezéséről és kedvezményes ellátásáról ugy, hogy az összes kiadások együttesen sem haladják meg egy szerény diák nya­ralás költségeit. Az előadások mel­lett fennmaradó idő, hasznos és él­vezetes eltöltése (különböző sport sirandfüidő) is biztosítva van. A zenetörténeti előadásokkal kap csolatos hangversenyeken kívül társadalmi szórakozásra is bőven nyilik alkalma. Minden héten egy­két kirándulás teszi változatossá az ottartózkodás idejét. Az előadandó tárgykörök, az elő­adások magas színvonala kiváló al­kalomul szolgál a tanítóknak, azok­nak a tudományos vívmányoknak és modern ismereteknek megszer­zésére, amelyek birtokában teljes felkészültséggel fokozottabb mér­tékben szolgálhatják a népmüvelés ügyét. Szabolcsvármegye Iskolánkivüli Népművelési Bizottsága ezúton hivja fel mindazon tanítók figyel­mét a tanfolyamra, akik nyári szün­idejük egy hónapját a teljes testi­lelki felüdülés mellett a modern kultura és tudomány kincseinek könnyed és élvezetes módon való megszerzésére óhajtják forditaní. Egyebekben részletes felvilágosi tást ad a Nyári Egyetem titkársága Debrecen, Arany János-u. 1. — Nemeeiközi vasúti menttrend, tartalmazza az összes európaj vas­utak pontos és megbízható nyári menetrendjét, kapható az Ulság­boltban. hogy a hűvös, nedves időjárásban hatalmas szalmát és levélzetet iej­lesztettek ugyan a kaíásziosok, a virágzás és a szem képződés azon­ban a fény és meleg hiányában annyira megkésett, hogy a várható eredményekét teljesen kétségessé tette. • j ! . •; Különösen nagy a v eszéiy azért, mert egy esetleges hőhullám olyan mérvű megszoruiást okozhat a szem képződésben ei maradi. búzák­nál, hogy nagy százalékban ocsu iehet a gazda termése. Lehetőség van ugyan arra is, hogy huzamosabb, julius hó köze­péig tartó, enyhébb, m e.eg időjárás esetén szép . terméseredménye­ket fog hozni a megkésett aratás is, de akár nedves, hideg, akár per­zselő hőség következzék az elikö­vetkező három hét aiatt, sulyps csapás lesz ezévi búzatermésünkre. — Gobelm képeli et « mindenféle naspartoufc&t jutányos áron mftvása kivitelben készít & Jóba-nyomck fcönyvkőf&BCte Nyiregyhá^ín. Te­fefoci 139. képes folyóiratot megjelenés után azonnal házhoz küld az UjságMt. Kétségesek a terménykilátások a Tiszántúlon Naptár szerint junius derekán vagyunk ugyan, a minduntalan visszatérő hűvös, őszies esőkkei sű­rűn tarkított időjárás azonban ep. pen nem e m'ékeztet arra az idő­szakra, mikor csak 2 hét választja ei a gazdát attól, hogy a magyar fö tl legfontosabb terményét, az acélos magyar búzát betakarítsa. Az utcákon manapság fázós, kö­penyegbe burkolt embereket lá­tunk, kinn peidig, a Tiszántúl ró­náin, fejlődésben 8-10 nappal hát­ramaradt s he lyen kén 1 az esőtől máris megdőlt s a rozsdásodás je­leit is mutató vetéseket. Szemre talán, de csak az első te­ktntetre^ szépek a vetések s ez ad alapot azután oly híreknek;, hogy ez idén rekord termésre számítha­tunk. Közelebbről vizsgálva a hely­zete^ — sajnos, — más tűnik ki. A Tiszántúl északi vármegyéi, külö­nösen Szatmár, Bereg, Ugocsa vár­megyék terű étén súlyos tagy- és jégkárok pusztították ei a vetése­ket, ahol pedig a vetések szépen fejlődve, kielégítő képet mutattak, a tavaszon, ott, csaknem az egész Tiszántuon, azt keli észlelnünk, A m. kir. állami rendőrség nyiregy­házi kapitányságától. 10.291 — 1928. köz. sz. Árverési hirdetmény. A m. kir. állami rendőrség nyir­egyházi rendőrkapitányságánál elévü­lési időn túl kezelt különböző talált és elkobzott tárgyak elárverezésére határnapul 1928. évi junius hó 27-ének d. e. 9 óráját Nyíregyházán, a m. kir. állami rendőrkapitányság (Bujtos ucca 2. szám) I. emelet 24. számú szobájában kitűzöm s ár­verezni óhajtókat a megjelenésre fel­hívom. Nyíregyháza, 1928. junius 16. Kiss Sándor s. k„ rendőrfőtanácsos, 5060-3 kapitányság vezetője. 449/1928. vsz. Árverési hirdetmény kivonata. A nagykállói kir. járásbíróságnak P. 131-9/971 — 11/1927. sz. alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Dr. Bartha Jenő éi Társai javára 1780 pengő tőke s járulékai erejéig 1928. évi április hó 28. napján végrehajtás utján lefoglalt és 1540 pengőre becsült ingóságok, u. m: ökrök stb. a nyírbátori kir. járásbíró­ságnak Pk. 2584/1928. sz.alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Várady-tanyán, a helyszínen 1928. évi julius hó 4. napján d. e. 9 órakor nyilvános birói árverésen el fognak adatni. Nyírbátor, 1928. junius hó 10 én. VASS BÉLA 5123 kir. jbírósági végrehajtó'

Next

/
Oldalképek
Tartalom