Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 123-146. szám)
1928-06-23 / 141. szám
2 JSÍYÍRYIDÉKL 1928. junius 23. Minden hetedik ember. Az a pergőtüzzé tajuh tamadás, amelyet az ellenzék tagjai a titkos választói jog címén a kormány ellen indítottak és ametynen tulajdonkénem, főként személyes tendenciájával mindenki tisztában van, hatástalanul pereg ie a megvádolt kormány tagjairól. Azok, akik hivatottak arra, hogy evvei a kérdéssel érdemében foglalkozzanak, tisztában vannak azzal, hogy az általános és titkos választói jog rendszerének behozataá Magyarországon a mai időkben nemcsak lehetetlen, hanem veszedelmes is. Kjebeisberg kultuszminiszter a teisőházban okszerűen kifejtette ennek a veszedelemnek tétjogosultságát, amikor kijelentette, hogy mindaddig, amíg Magyarországon minden hetedik ember analfabéta, szó sem tehet a titkos választói jog rendszerének alkalmazásáról, — mert a forradalmakat sohasem a kuitura hozta, hanem minden esetben a kultúra hiánya idézte eiő. Ebben a kijelentésben meg , ken tatalmok az igazságot még azoknak az. örökké támadó pb laikusoknak is, akik a legvehemensebb elienzeki oldalhoz tartoznak. Magában az a tény, hogy Magyarországon minden hetedik ember analfabéta, — kétségtelenül elszomorító jelenség, de na ennek okait vizsgáljuk, ismét csak arra a megállapítássá keh jutnunk, hogy az analfabetizmus terjedéséért és iiyen nagymérvű stagnáisáért a kormányzatot nem tehet felelőssé tenni. Mióta az általános népoktatási törvényt becikk-iyezték, hatvan esztendő tett ei és á hat évhzeű aiatt olyan akadá-* lyok merültek fei a népoktatás terén, amelyek lehetetlenné tették az analfabetizmus terjedésének mieggátlását. Mindenképen sajnálatos ez a ténykörülmény, — ezt hangoztatjuk, ,— azonban ezekért a hibákért nem tehet a jelenlegi kormányt okolni és felelőssé tenni. A mai kormány a kuituszkórmainyzatt ai karöltve a legnagyobb erőfeszítéssel dolgozik a népoktatás kiépítésén és az analfabetizmus terjedésének meggátlásán. A tanyai iskolák ma már a legszélesebb körzetekben is működésben vannak és a kultuszminiszter iskolaépítést tervei arra engednek következtetni, hogy a népoktatás egyre kiszé.éseció hálózata lassankint, de biztosan fei fogja szívni magába az eddigi analfabéták sajnálatosan nagy tömegét, de legfőképen biztosítékot nyújt arra, hogy a jövőben már ném tesz lehetséges az analfabéták ily mérvű elszaporodása Magyarországon. Minden uj iskolai év kezdetén ujabb százezrekkel növekszik a tanulók száma s a népoktatás egyre épülő rendszerének hetyet ke.i biztosítani ezek részére. De hányan vannak ezeken az uj százezreken kívül olyanok, akiknek a rossz gazdasági viszonyok, a nyomor, a szegénység teszi lehetetlenné a rendszeres tánulást és iskolázta, tást? byen körülmények között nem is csodálható, ha a kultuszkormány erőfeszítése a népoktatás fejlesztése terén nem jár olyan eredménnyel, amilyet maga a kultuszkormány is megkívánna. A fejlődést fokozatosan kei, megérni és ki ke i várni a teljes eredményt, amely megszünteti az analfabétákat. Akik nem ezt teszik, azok destruáinak. Es destruáinak azok ts, akik a fejlődés és a népoktatás fejlesztésének ilyen stádiumában a titkos választói jog vesszőparipáján lovagolva rohamozzák meg azt a dolgozó kormányzatot, amey minden erejét megfeszítve dolgozik a siker érdekében. A mai kormányzat nem e.l'nsége a titkos választói jognak, csupán azon do gozik, hogy a kuitura fejlesztésével éretté tegye a köznépet a titkos választól jogra, mert mit ér a titkos választói jog akkor, ha azok, akik hasznáinil akarják olyan éretlenek maradnak, mint az örökös támogatásokból elő vezéreik? Aratás előtt. Irta és a Stúdióból rádián előadta : Góth László jószágigazgató. II. örömmel ál.apithatjuk meg és szögezhetjük ie, hogy maga a tulajdonképpeni aratási munka a kis. gazdáknál sokkai nagyobb resztet töké-etességget lesz elvégezve, —> mint a nagyobb gazdaságokban! Ez természetes is. A kis ember magának végzi csendesen, tempósan e munkát^ úgyszólván tefsépri a tarlót, addig a «részes arató» inkába a hajrá elv atapján dolgozik! Ken is Így dolgoznia, hogy megkereshesse téli kenyerét és hogy idejére elvégezze a mindig megkésett aratási munkát! Az aratási teendők egyik legfontosabb alapelve, hogy keilo időben megkezdessék a " munka, nehogy elkéssünk azzal, a mi áltai később sok pergési v eszteségünk á'ihat elő! Országos átlagban nálunk a késői aratás dívik, eZért is sok a pergési veszteség, , amn igyekeznünk ke i megakadályozni, kiküszöbölni. ' • Felteheti a kérdést a mélyen tiszteit hallgató közönség, mikor leghelyesebb tehát búzát, vagy rozsot aratni? Rövid váászom: inkább korábban, mint későbben, — akkor, amidőn a tejes érés lassan átmegy a zsendü'ésbe, onnan a teljes érésbe, de még nem a tűiérésbe! Akkor, midőn a tfiag veszti a tejszerű folyadékot, nedvet* amikor a szem körömméi szétszakítható, sőt még egy kevés vízszerű folyadékot tartalmaz, amikor a szem barnulni kezd már, a szalma a kalász alatt pedig barna színt ö tött fel! A zsendü esi időszak a teljes érésig 10—14 nap. Ezt az időt ke í kihasználni az aratásra és ez ai.ut azt ei is keli végezni"! Sajnos ná unk még sok hiba,.mulasztás történik az aratással kapcsolatosan! Gazdáink nem kívánnak okulni, apárói-fiura szállván téves felfogásuk, amik a hibákat ne m engedik kiküszöbölni! Németországban pédáui vándor tanfolyamok vannak az aratási munkák helyes elvégzésérői, a jő kévekötés, a helyes keresztbe rakás, a legmegfelelőbb szekérre^ való feladogatás munkájáról az ezekben elsajátítható u. n. fogásokról". Ebből is íáthatő, hogy abban az országban, ahol a világ legjobb, legcéltudatosabb gazdálkodása folyik, még ott is szükséges ezen Sorsjegy-utalvány. A „Nyírvidék" ezen sorsjegy-utalványának _ birtokosa résztvesz a heti sorshűzáiokban. Bft Szerencsés esetben 6 levelező lap nagyságú művészi fényképet készit a nyerőről Csépány Jenő fényképészeti műterme (Bessenyei-tér 7. — Telefon; 4-56J teljesen^ díjtalanul. fontos munkálat helyes irányba való tereléséről előadásokat, tanfolyamokat tartani. A jc munka me l-tt az aratási teendők egyik legfontosabb része, hogy az gyors tempóban, keiíő lendülettel végeztessék. Számítsa ki minden gazda, van-e elég ereje, munkása az aratáshoz, mert az őszi kalászost 10—12 nap alatt ie keh tudni vágni. Ha nincs eiég munkaerő, ugy sok szempergesi veszteségnek nézünk e'ébe! Szabadjon néhány szót magaró' az aratás nehéz munkájáról szólanom! Fontos, hogy alacsony taifó maradjon, szóvá' a terményt a földszintig fe kdi vágni, mert alacsony tarlón jobban dolgbzik a gyüjtőgép, a gereblye, könnyebb •alábuktatni az alacsony tarlón a szántóföldet, amejy alászántva hamarabb beéred és hengerezes után a gazmagvak könnyebben kike'nek. Fontos részié:kérdés, hogy szorosan erősen legyen a kéve bekötve. Kisgazdáink ügyeljenek arra, ha tiszta búzát óhajtanak nyerni, ne kössék azt rozs zsúpból készült kötélbe. N«in ' esz talán érdektelen, ha megemlítem, hogy sok helyen ma is divő szokás, — hogy a kévék kalászos végét a földön vonszolják, amikor a keresztek összerakásához fognak! A kevét mindig magasan ke.'i e meint, annak a földet' súrolni nem szabad! Németországban ne m keresztbe rakják a terményt, nanem kis csomókba, u. n. babákba, hogy minéi kisebb t?íü.etét érhesse az eső! Az aratás terhes és nehéz munkáját, — bármennyire e lene szói is a tradíció — rövid időn belül a közép- és nagybirtokokon az aratógép fogja atvátaim. Természetszerűen az e-őköveieimény, r hogy az arató munkás mege.hetese, keresménye biztosíttassák, de másrészt kei, hogy mielőbb elérkezzen ennek az ideje, hogy e nehéz munkát tevegyük az arató munkás vá Iáról, mert ott, ahol a gép dolgozhat, ott tökéletesebb, jobb és gyorsabb munkát tud is ez végezni. SajnoS, befektetési'tőke hiánya miatt nem tartunk még ott, sőt még ott sem, hogy a terményeket kender, vagy más egyéb kötöző anyagba köthessük, pedig óriási a szempergés és az időtöltés, az aratáskor a saját anyagából Diadal Mozgó Junius hó 28 án és 24 én, szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor; HOOT GIBSQN: Ha nincs ló, a szamár is jó Woot Gíbson és Silver King kedé lyes kalamdja Silverberg Móriccal 7 felvonásban. Az őrület országa (A bün kastélya.) Egy pilóta külénös, rendkívül érdekfeszítő, izgalmas, bravúros kalandjai, a párisi Albatro3 gyárnak, a híres Mosjoukine filmek készítőjének remekműre. Főszerepben: Charle Vanel, SandraMilovanoff, Lilian Hall Davis Előzetes jelentés. Junius 29, pénteken, csak 1 nap: Autókirálynő" és „Milliók a holdban" készült kötét készítésével. Jói be keh kötni a kévéket, hogy azok szét ne ,hu Ijanak és egyenes vonalba rakassanak a keresztek, hogy- a tarlószántás zavar taianui folyhasson. Ahoi ritka a termés, ott csak annyi keresztet rakjunk sűrűbben egymás m e-té, amennyit egy szekér teher e.bír, — nejiogy .a szekérre .va-ó felrakás a keresztek összeszedésével, lassúbbá télessék. i . Amíiy fontos az aratás ,gyors munkája, még fontosabb a hordás és csép és mielőbbi .befejezése, mert nem &het nyugodt a gazda mindaddig, míg («zsákban vagy magtárban nincs a termese !«> Ahoi csak lehet, a gépre vató hor dást ajánlom gazda társaimnak, de természetesen ezzei egyidejűleg ugy a saját, mim fuvarosokkai teljesítendő hordási és asztagoiástis. Kisgazdák lógjanak össze, segítsék ki egymást, m ert minden nap, száz és száz bajnak, zivatarnak van kitéve szabad ég alatt i^vő keresztes terményei Jó' válassza meg a gazda, hogy hova rakja össze terményét, , asztagját. Vezesse az a szempont, hogy tüz és egyéb biztonság tekintetében jó heiyen legyen, az esővíz alá ne folyhasson, miért is bőven ke 1 szalmát az asztag ala rakni. A tetőkévék gondosan rakassanak szakavatott munkáskezektői, hisz minden tanyán, ta uban vannak e munkához különösen értő kazairakó emberek, kiket meg ken becsümi, jói megérdemlett munkájukat jói megfizetni. > Nagyobb gazdaságok szíves i-.gyelmébe ajánlom az asztagok helyének kiválasztásánál, a hordás 1: Fénykép-utalvány. Ezen utalvány bármely felmutatójának 9 pengő helyett 4 pengőért készít 6 levelezőlap nagyságú fényképet Csépány Jenő fényképészeti műterme Bessenyei-tér 7. — Telefon: 4-6 6