Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-21 / 139. szám

1928. junius 21. JsíVfRYIDEK 3 nem szabad, hogy engedjék azt, hogy hamis poítikai ideológiák" az önök társadalmi osztályához tartozó, véreik lelkét megméfeiyCz­zék. Nem szabad és nem lehet azt tétlenül nézni, hogy ma, amikor ez a szerencsétlen ország ezer sebből vérzik és soha olyan nagty áltami és társadalmi feladatot nem képe­zett az Isten és Haza szent eszmé­jének ébrentartása és fejlesztése, — lehessen elyan munkát folytatni, amely hatásaiban és eredményeiben a nemzetfenntartó színt eszmék gyengítésére irányulnak és vég­eredményében alapjaiban támad­nak meg minden o yan intézményt, ahoi még e szent eszmék léteznek az emberek lelkében. Megvagyok győződve^hogy Önök Urajm érzik felelőségük teljes sú­lyát és ha érzik, tudatában vannak mindazoknak a kötelességeknek, a melyet e téren önöktől saját társa­dalmi osztályuk követei. A magam részérő' egyre ,kérem Önöket, vigyék bele a ,ftivet eh ker­désbe társada'mi osztályuknak min­den szeretetét, — nagy .akarással párosult munkakészségüket. Vi­gyék bele ebbe a .nagyfontosságú munkába a szociális jog,és köteles­ség nagy gondolatát. Jelentse a jogérzete az önök társadalmi osz­tálya fiatalságának társadalmi és közéietü egyenjogúságát, — a szociáis kötelesség érzete pedig ösztönözze önöket az osztá-yukhoz tartozó ifjúság lelki nevelése boldo­gabb jövője kiépítése érdekéién nagy tettekre és nagy anyagi áldo­zatokra. Tanuljanak ft-oti lemon­dani az élet muló gyönyöreiről e nagy céi érdekében, és ami erkölcsi és anyagi erőt ftf megtakarítanak, azt ontsák az önök ifjúságának lel­ki és egyesületi tárházába. Ezelőtt 44 esztendővei, amikor a szervező bizottság ennek a szép egyesüetnek az alapjait megépí­tette, — az iparos ifjúság egyesü­letközi életének kiépítése érdekében megmozdult Nyíregyháza város egész iparos társadalma. Ma a szi­lárdan megépített alapok inognak, lassan őrlő méreg porlasztja azo­kat. Ébredjenek' fei, mélyen tiszten Uraim, ne engedjék pusztulni ezt a gyönyörű intézményt. Egyesülje­nek az alattomos méreg et.en — mindannyian nagy akarásra, neve­lésre, áldozatokra és ha az általam hangoztatott gondoátokban Nyír­egyháza város iparos társadalma eggyé olvad és cselekvéseiben mint egy ember á lanak az eszmék szolgálatába, akkor meg vagyok ar­ról győződve, hogy az önök gene­rációjának egyéni és közéleti életén, lelki nemességein a pokiok kaput sem fognak erőt venni., Már maga az a tény, hogy meg­hívásunkra szívesek voltak itt ezen a gyü-ésen megjelenni, bizo­nyítéka annak, hogy a Nyíregyházi Iparos Ifjúság Önképző Egyetének sorsa önökre nézve nem közömbös. Szivem egész melegével üdvöz­löm az elnöki Tanács újonnan meg­választott tagjait, a nagyválaszt­mány összes tagjai, Isten , áldását kérve jövőben kitejtendö munkás­ságunkra. Az elnök szavaira Lakner Béta az elnöki tanács tagja reflektált és azon óhajának adott kifejezést, — hogy az iparos ifjúság e lanynuló egyesü eti él?tét az ipari munka­adóknak ke l é.etre ke|te niök bár­mily áldozat árán, inert a munka­adók előtt igen fontos ugy nem­zeti, mint társada-mi szempontból az iparos ifjúságnak nacionáis irányban való vezetése és kul'urú­•is megszervezése. Ebből az alkalomból közöljük az egyesüet 1-gutóbbi gyűlésén meg­vá.aszto't tisztikarának névsora . Dtszelnökök: Dr. Sasi Szabó László, Szohor Pál. E'nök: Dr. Garay Gyula. Ügyvezető elnök: ifj. Smiják István. Úgy vezető alelnök: Babics Mi­hály. Alelnökök: Karasz János, Kazár Ferenc, Kecskés József. ginöK! tanács: Bányay Sámuel, Bodotószky Eajos, Gloviczky Jó­zset, Hartos Lajos, Hősek Győző, Izsay Károly, Kőváry Gyula, Kiss János, Kresztyankó György, Ku­bala Ferenc, Lakner Béla, Lengyei Nándor, Liskány László, Makó Bé­ia, Orosz Károly, Papp Dénes, Prékopa Lajos, Riszula András, Sípos Géza, ifj. Tóth Pál, Valkó Pál, Weiszhausz Jenő, Veres Jó­zset, Vrabecz Andor, Vrabe.yi András, Kohn I. Ignác, Naményi Sándor. Ifj. vezér, másodéinak: Biczák Lajos. Pénztárnok: C/iegier János. E lenőrök: Fábián Pá', Vasskó András. Titkár: Kiss Andor. Szerfórnökok: Bárány Ferenc, Koieszár Mihály. Könyvtárnok: Prékopa András. SzífmvizsgSők: Nácsik Sámuei, Károlyi László, Hornyák János, Anta.óczi István. Rendes vá asztmanyj tagok :Ba ranyai József, Bimbi Zoltán, Gu­tyán László, Chriszt Dezső, Kur­bely János, Lázár László, Pá 1 Bé.a, Prékopa János, Szokol Károly, Tomasovszky Bertalan, Knáver Sándor, Erdélyi István, Benya László, Drenyószky Pái, Heimg Károly, Sztahó István, Papp Káro.y, Knáver Gyula, Al­bert Antai, Csizák László. Pótváiasztmányi tagon-, Lacz­kovszky József, Andrejkovics Ist­ván, K ajati István, Csmi Mihály, Za.ácz Endre, Erdey Gyula, Tö monyák János, Babka Józset, Szta hó József, Nadzon Gusztáv. Jnlins 2-án Nyíregyházára jön a vármegye valamenyi római és görög katholikns lelkésze és tanítója, hogy részjegyen a Szabolcsi Katholikns Népszövetség megalakításában. Minden község elküldi katkolikassága követeit. — A nagy katholikis napok részletes programmja. (A «Nyii'vidék» tudósítójától). Megírta a Nyirvidék, hogy julius 1-én délelőtt és ugyanennek a nap­nak délutánján katholikus nagy­gyűlés lesz Nyíregyházán. A dél­előtti népgyűlés a ' Kossuth-téren. a délutáni nőgyülés az áll. tanító­képző intézet udvarán tesz. Másnap, julius 2-án, hétfőn nagy vármegyei Szervez­kedő gyűlés i esz, ame­lyen megj.|;nneK Sza­boics varmegye V;iam£ny­nyi KöZségincK küldöttel katholikus pappjaí és ta­nitői. A szervezkedés azt célozza, hogy Nyíregyházán is megalakítsák" a Káthoikus Népszöve'séget éspedig az egész vármegye római- es gö­rögkathoiikusainak bevonásával. A két kathö íkus-napnak plakátai ma jelentek meg a következő szö­veggel; Az Országos Kátho ikus Szövet­ség f. évi ju ius Jió 1-én, vasárnap dé előtt 11 órakor Kathottais-napoi tart Nyíregyházán Dr. Szmrecsányi Lajos "egri érsek, Miklósy István ha.dudorogi püspök, Dr. ' Ká-lay Miklós, grói Dessewfty Emil urak védnöksége aátt, melyre a nyíregyházi és szaboicsvármegyei la­tin és görög szertartású összeg katho ikusok ezennel meghívatnak. Az ünnepély sorrendje: 1. Julius" 1-én dt'lalőtt 10 órakor szentmise a római- és görög kát­hoikus templomokban. U'ána gyü­lekezés a Kossuth-téren felállítan­dó tribünök körül. 2. Julius 1-én délelőtt H órakor ugyanott beszélni fognak Emszt Sándor pápai prelátus, orsz. kep­visető, dr. Huszár Károly ny. mi­niszterelnök, az Országos Munkás­biztosító Pénztár elnöke, dr. Hat­ler István volt miniszter, gr. Hu­nyady Ferenc és Frühwirth Mátyás országgyüesi képviselők. 3. Juiius 1-én délután 4 órakor jó idő esetén az át. tanitókepzö­íntézet udvarán, eset.eg a . romai katholikus iskola dísztermében nőgyülés lesz, amelyre Farkas Edith alapít­vány ' hö gy, a Szociális . Missió társulat alapító elnöke és , más neves fővárosi szónokok nelyezték kilátásba megjelenésüket. 4. Délután tél 7 órakor a róm. kath. templomból kiinduló szent­séges körmenet és hálaadás íesz. Másnap, azaz ju íus 2-án a róm. Mindennemű női- és férfiruhák, bútorszövetek, kelmék, selymek vegytisztltását és minta utáni festését bármely diratszinbeH mürésziesen fest, regyileg tisztit. Gyászruhákat 24 óra alatt fest. Qyászruhákat 24 óra alatt fest. Papp László vegyészeti ruhafestő és vegytisztitő szaküzeme Üzem Rákóczi-u. 30. Mt#ÍpomiUó-*o Üzem Rákóczí-u. 30. Telefon 510. INyiregynaZa Telefon 510. Gyűjtő telepek : Széchenyi út 2. Telefon 509. Vés6 ucca 3. Kiss-tér 2. Plissé és Guovré a legszebb kivi­telben készülnek. 387 ?-3 ÁGNES VIZ kitűnő üdítő és borvíz! Kiárusítás miatt leszállított árak I Kapható: a Hangya üzleteiben. kath. iskolai díszteremben történik meg a Kath. Népszövetség , Sza­boicsvármegyei Szervezetének meg­alakulása. Nyíregyháza, 1928. junius 18. A római es görögkatholikus egyházközségek vezetősége­A jnlins l-l nagy sóstói nép­ünnepre a nőgyülés katholikns közönsége is átvonni a fővá­rosi vendégekkel együtt. Mint egy hatalmas, ökonomiku­sán működő szervezet, o.yan egy­ségesen készíti e.ó a nagy rende­zői tábor a julius l-i népünnep széles mezőben mozgó programm­ját. A nagy vurstlira szóló nagy­számú je.entkezést átrostálva, a rendezőség csak a legérdekesebb, legújabb attrakciókat engedi a Sóstóra. Az evezősxerseny^ pompás vándordijakkal és nyereménytár­gyakkai jutalmazzák és előrelátható­lag fejlett evezős sportról fognak a versenyek tanúskodni. A Sóstói nagy nápünnepé.yen meg tog je.ennt az ugyanazon napon tartott katholikus nagygyű­lés egész közönsége a fővárost no­tabí.jtásokkai. Közepes felhajtás mellett gyenge volt a szombati heti állatvásár. A szombati heh á latvásár fel­hajtás és forgalom tekintetében ig"n gyenge képet mutatott. Abauj-, Zempén és Szabolcs "vármegyék területérői mindössze csak 1279 db á.latot hajtotak tei s ezek közű' is csak 760 cseréit gazdát. A fel­hajtott 1279 álat a következőkép osz.ott meg: Ló 489, szarvasmarha 378, sertés 412. Az eladott állato­kat Szabolcs, Abauj, Borsod, Hajdú és Bihar vármegyék egyes községeibe szá litották. Tíz darai) szarvasmarhát a budapesti vágóhíd részére is e:szálütottak. Az el­adott 760 á latból 261 ló, 198 db szarvasmarha és 301 sertés volt. Az egyes á latok átlagára a hi­vatalos árbecslés szerim a követke­zőkép alakult: Lovak: II. osztá.yu kocsilo 450­500 pengő. 1. osztá.yu igásló 350­400 pengő. II. osztályú igáslo 260—300 pengő. III. osztálvu igásió 150—250 pengő. Mustra ló 80-100 f>engő. Két éven felüli csikó 200— 300 pengő. Két éven a.uh csikó 100—150 pengő. Anya kanca 400—500 pengő. Szarvasmarha: Magyar tehén 200—400 pengő. Tarka tehén 200­400 pengő. Borjas tehén 350— 500 pengő. Üsző 100—250 .pengő. Borjú 60—70 pengő. Vágó marha kg.-ként 0.70—0.80 pengő. » Serlés: Koca 70—80 pengő. Síi dő egy éven felüi 50—60 pengő. Ma,ac egy éven alól 30—45 pengő. Váiasztatt malac 12—15 pengó. Hizoti sertés kg.-ként 1.30—1.45 pengó. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom