Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 99-122. szám)
1928-05-20 / 114. szám
10 wannMMMMMMiiiíMMiiMM $328. május 20 WWHHHWBHMVffiV'.i Sácz Marci mnzsikál a Korona kerthelyiségének holnapi délelőtti megnyitásán. fA «Nyirvidéfc» tudósítójától.) Amikor e sorok íródnak, még dörög és villámlik, de a vendégi Jős tudja, hogy ez jó jet. Meri az nem baj, ha szombaton esik és rossz idő van, csak vasárnap süssön ki a nap. Ha pedig szombaton esik, akkor több mint bizonyos, hogy yasámap derűs, szép idő lesz, jói" tudja ezt Papp Lajos is, épen ezért minden előkészületet megtett, hogy a kertheiyfség déferőlfi megnyitásán kefíő fe[készültséggel fo- j gadhassa azt a hatalmas vendégse- 1 reget, amely ilyen alkalmakkor et szokta özönleni a «Korona» hófeiiér asztalait. Holnap tehát megnyílik a kertheiyiség, valamint a kávéház előtti ferrasz. Természetes, hogy Rácz Marci is a legszebb nótáival fogja köszöntem a publikumot, hogy emlékezetessé tegye a «Koroná»ínak ezt a házi ünnepét, amely azonbaji nemcsak a szorosan vett" törzsközönséget érdekli, hanem mindenkit, aki egy kis vasárnapi szórakozásra vágyik. Fénykép-utalvány. Ezen utalvány bármely felmutatójának 9 pesgő helyett 4 pengőért készít € levelezőlap nagyságú fényképet Csépány Jenő fényképészeti műterme Bessenyei-tér 7. — Telefon: 4-Sí. — Közgyűlés a városházán. Hét főn, május 21-én délután 3 órakor képviselőtestületi közgyűlés tesz a városházán . | — Maítacs székrekedés, vastagjj bét katarus, vértorfódás, puffadás, s aranyeres csomók, csipőfájás ese| (féméi ii természetes «Ferenc József» Kedvezményes utazás, jgazo.- 1 keserűvíz reggel és este egy-egy vany Budapestre. A MÁV. iga/gató- ? fcl S pohárral bevéve, rendkívül sága 50 százalék utazási dijked- i becses háziszer. Klinikai megtigyevezményt engedélyezett a Nemzeti ' 'ések tanúsága szerint a Ferenc Vadászati Védegylet Budapesten, a \ József víz még ingerlékeny belü Mezőgazdasági "Muzeumban, május 19-étői 29-éig tartó vadásztrofea , kiállításának vidéki látogatói számára. Igazolványok a helybeli Máv, 3 Menetjegyirodában kaphatók- | — Ifjúsági sakkverseny lesz Nyíregyházán- Holnap vasárnap délelőtt 9 órakor a nyíregyházi ág. fi. ev. Kossuth reálgimnázium Sakkörének helyiségében revanchmérkőzést tartanak a debreceni ref. főgimnázium sakkcsapatával. A { sakkverseny délelőtt 10 órakor kez- j dődik. Érdeklődőket szívesen lát a * rendezőség. . | Megkezdődött a fagylalt é« je- , geskávé szezonja. Akármilyen zi- j mankós idő járt is eddig fölöttünk, mégis csak kimelegedett s bizony et fog jönni annak az ideje is, amikor majd elepedünk egy kis hideg után. No s, a cukrászok varázsió ke>_e erről is gondoskodik majd s a' nagy melegben üdifő "fagyfaítot és habos jegeskávét teremt elénk, amelytől felfrissülhetünk a tikkasztó forróságban. Ezenkívül a cuk rászmüvéSzet ezerféle nyalánkságát találhatjuk meg Sípos G^a jól ismert cukrászatában (Zrinyi liona-u. 3. Telefon 3—13.) ahoi a szezon megnyíltával ujult erővei indult meg a munka ,hogy a közönség igényeit még az eddiginél t's finomabban, előzékenyebben szofgálják ki. Tessék róia meggyőződni. — Cserkészapródok ígérettételi ünnepe. A 952. sz. Szabolcsi «Baross Gíbor» cserkészcsapat f. évi május hó 20-án (vasárnap) déli után 3 órai kezdettel, a róm. kath. elemi iskola dísztermében tartja cserkészapródainak igérettéteh ünnepélyét. Nevezett cserkészcsapat rnegajakufásának 4-ik éves évfordulóját ugyancsak a ' fenti napon ünnepli és ez alkalomból este 8 órai kezdette' a Licska-keríben (Debreceni-u. végén\ tábortűzit rak. — Az ünnepségre és a tábortűzre a parancsnokság ezúton is meghívja az érdeklődőket. sfegeknéi is fájdalom nélkül hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzfetekben, (•) Biztos és enyhe hatas előfeltétele a jó hashaj tószernek. Ezért kedvelik a Darmoi-t s ajánlják az orvosok évtizedek óta gyermekeknek és felnőtteknek székrekedésnél egyaránt. 2017 (*) Holnap jeienl/i meg a Budapesti Hiriap nyíregyházi száma. A magyar s ajtó egyik legrégibb, legtekintélyesebb orgánuma, a Budapesti Hirlap, holnapi vasárnapi számát 'Nyíregyházinak szenteli. Az> elmuit hetelcben több izében Nyíregyházán járt Losonczy Zoltán, a Budapesti 'Hiriap főmunkatársa, akt adatokat, cikkeket gyűjtött a nviregyházi Szám részére, amely méftóképen akarja bemutatni az ország olvasóközönségének Nyíregyháza városát. A nyíregyházi számba fővárosi újságírókon kívül cikket irt Szohor Pái főjegyző is, míg őr. Viefórisz József főgimn. igazgató egyik legszebb versét adta at közlésre a Budapesti Hírlap. Ez a nyíregyházi szám közli az eredményét annak a «népszava?ásnak» is, amelyet a Budapesti Hinap a fcözefmuftban Nyíregyházán rendezett és amelyen áz aíábbt három .kérdésre keflett válaszolni: 1 Mire legbüszkébb Nyirtgyháza? 2. Ki a legnépszerűbb ember Nyíregyházán ? 3. Mi hiányzik Nyíregyházának? Ez a szám közű a «n^pszavazásra» beérkezett legötletesebb válaszok indokolását és az indokolások nyerteseinek névsorát, valamint a "Budapesti Hírlapban megjelent nyíregyházi vonatkozású képrejtvenyek megfejtését és azoknak a neveit, akik a megfejtők közű' dijat nyertek. A Budapesti Hiriap vasárnapi Száma, amelyet a fentebb efsoro't okok miatt igen I sokan várnak Nyíregyházán, délután fél kettőkor érkezik meg és kapható az Ujságboltban, valamint • minden újságáruson ál. Kút- és gépszivattyúk elismert megbízható kivitelben. Fürdőberendezési tárgyak, gőzfűtés és vízvezetékszerelés. o cő N tfj es O "O Ctf a a> te H rt 3 3 <M<i* OS N •a se fD 3 CTQ <6 1 « Irsay és Tí vasöntöde és gépműhely, Nyíregyházán. 822—928. Versenytárgyalási hirdetmény Alulírott községi Elöljáróság a m. kir. vallás- é9 közoktatásügyi Miniszter uroak 20771 — 1927. számú rendelet re versenytárgyalást hirdet. 1. A nyirábrányi (Budaábrány) egy tantermes kétszobás tanítói lakás és mellékhelyiségeinek, valamint külön álló melléképületekből álló iskola összes épitési munkálatainak biztosítása tárgyában. A versenytárgyaláson résztrenni óhajtók felhivatnak, hogy Ajánlataikat aláírva és szabályszerűen felbélyegezve pecséttel lezárt borítékba helyezve, Nyirábrány község Elöljáróságához közvetlenül vagy postán 1928. évi junius hó 4, napjának d. e. 10 érájáig nyujlsák be, mikor is azok fel fognak bontatni. A boríték a következő címzéssel látandó ei : Községi Elöljáróságnak Nyirábrány. Ajánlat a butfaábrányi elemi iskola épitési munkálataira. Pályázni csakis az összes munkákra lehet. A versenytárgyaláson az ajánlattevők vegy képviselőjük jelen lehetnek. Az ajánlatok csakis alulírott Elöljáróság által kiadott ajánlati mintákon és ajánlati költségvetéseken tehetők. Az ajánlati költségvetésben az egységárakat és az aj nlati végösszegeket nemcsak szá.nokkaI, hanem betűkkel is be keli irni. Az ajánlathoz az ajánlati öszszeg 5,o/o-át kitevő bánatpénznek vagy a Pénzintézeti Központ keretébe tartozó hazai pénzin ézet által kiáliitott fenntartás nélküli betétkönyvnek, vslamely m. kir. adóhivatalnál történt letételéről szóló nyug'a vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolata csatolandó. A tervek és feltételek a hivatalos órák alatt alantirott községi Elöljáróságnál megtekinthetők és ott mindennemű felvilágosítások megadatnak. Ugyanott az ajánlati minta és ajánlattevő által egységárakkal kitöltendő ajánlati költségvetéssel együttesen egyenkint 5 pengőért megszerezhető. Átalányárban tett ajánlatok nem vétetnek figyelembe. Követ, téglát, meszet, homokot,, agyagot tetőszerkezethez és melléképületekhez szükséges faanyagot és hajópadlót az építtetőadja és a szükséges fuvart a legközelebbi vasútállomástól a helyszínére az épitési anyagok kifuvarozása céljából díjmentesen kapja a vállalkozó. Ajánlattevők ajánlataikkal a versenytárgyalás napjától három hétig kötelezettségben maradnak. Az épitési munka a felszólítástól számított nyolc alatt megkezdendő. f A községi Elöljáróság fenntartja magának; a jogot, hogy a beérkező ajánlatok között, tekintet nélkül az ajánlott árakra, szabadon választhasson vagy valamennyit minden kártérítési igény nélkül visszautasíthassa Nyirábrány, 1928. évi május bó 15-én. 3378 KÖZSÉGI ELÖLJÁRÓSÁG,.