Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-12 / 83. szám

— Vak tuzííárma. Kedden dél­után 6 óra után egy pár perccel tüzet jeleztek. A tűzoltók kivonultak a Körte-u. 29. Számú házba, ahon­nan a füzet felentették, azonban semmi dolguk sem akadt, mert tüz sehof sem volt. A vakíármának a szomszédok túlbuzgósága, meg egy rozoga lakás volt az okozója. A jel­zett [akás tulajdonosa füzet rakott a füst azonban a repedezett fafré­szeken át a padlást töltötte meg, ahelyett hogy illő utján, a kémé­nyen át távozott volna, a szomszéd a'füstölgő tetőtől egészen érthetően megijedt s tüzet kiállóit. A íüzof­tófc részére mindenesetre annyi haszonnal járt az esel, hogy a gyors kivonulásban gyakorolhatják magukat. — A íelkfpásztor április számá­ban tanulmányokat és egyházi be­szédeket irtak" Gedulv Henrik, dr Deák, Stráner, dr. Kiss, D- br. Podmaniczky, Jongor, Turóczy, Kiss, Czipott. — A Magyar Cserkész husvéto száma. Tartalmával, terjedelmével és kiállításával "egyszinvonalra ke­rül a nagy ango 1 és dán ifjúsági folvóiratokkat. Márton Laíos há­rom színnyomású művészi címlapja díszíti a számot, melybe Sík Sán­dor, Radvány Kálmán, Bársony István, Tábori Pál iríak elbeszélése­ket, novellákat, versieket. Temest Győző Baden PoweHnak, a cserké­szet megalapítójának kalandos élet­történetét meséli el, Hegedűs Ádám a londoni cserkészek életét ismer­teti, Csaba Je nő a balkán államok világtörténet* szerepét világítja meg az életbe készülő cserkészek előtt. A Nagy Főnök a harci ösvényen vezeti es tanítja praktikus ismere­tekre fehérarcú testvéreit. A Psycho futballisták cimü fantasztikus cser­készregény ebben a számban ér el legizgatóbb fejezetéhez. Gazdag híranyag, könyvismertetés és sok apró ismeretterjesztő cikk van még ebben a számban, melynek megje­lenését cserkész és nem cserkesz fiuk egyaránt türelmetlenül várták. Mutatványszámot bárkinek szivesen küld a Magyar Cserkész Kiadóhi­vatala, Budapest, V. Hajnai-utca 6. sz­— Állatvédelem. Az Országos Ál­latvédő Egyesület és a Magyaror­szági Állatvédő Egyesületek " Szó­vétségének közlönye a márciusi számban hozza az uj' áhategesz­ségügyi törvényjavaslatot, továbbá a következő cimü cikkeket; Az álla­tok elkábitása levágás előtt. z eb­veszettség elleni védekezés. Him­nusz az ébredő tavaszról. Minta­beszéd a madarak és fák napjára. (Irta : Rom hányi Sándor.) Hirek rovata alatt közli a Gyermeknapfár pályázatát, -a pesterzsébeti ifj. ál­latvédő egyesület működését, Sza­bó Mária Remigía: Pintyőke c. színmüvét ismerteti s végűi a Ka­nári c. uj lap szerkesztőit és mun­katársait mutatja be. Az Állatvé­delem felelő szerkesztője és kiadója Fodor Árpád tanár. A tagok (ren­des tagsági díj egy évre 4 P., ala­pító tagsági dij egyszersminden­korra 40 P) az értékes kis lapot a tagsági dij fejében kapják. Előfi­zetési ára egy évre 4 pengő. Az Ál­latvédelem szerkesztősége és kiadó­hivatala; Budapest, ix., Ernő-utca 11—13. — Fészekodugyár. Kühneí "Már­ton, mint az E. M. F. megalapí­tója Debrecenben volt gyárának üze mét a mozgósításkor történt bevo­nulása miatt kénytelen volt be­szüntetni. Most az Eíső Magyar Fé­szekodugyár Baranya-Kárászon Kühnet vezetése mellett újból meg­kezdte üzemét. A tavaszi árumin­tavásáron a nagyszökőkut mellett felállítandó külön pavilonban lesz­nek láthatók a Kühnei-féle fészek­odvak. Búcsúfceriiigő a világsikert aratott operett filmen. Főszereplők: Liane Haid és Willy Fritsch. Szerdán és csütörtökön a Diadalban. — A Magyar OrnUhoIogusok Szö vétsége (Mosz) megalakult. A tagok Száma 500-on fölül van. A Szö­vetség tagja mindenki lehet. A tagdijak (evi 1 pengő) Agárdy Ede pénztáros cimére Püspökszenterzsé­bet (Baranya m.) küldendők. — A takarékos tüzelés kérdése a Budapest' Nemzetközi Vássro.t. A magyar behozataf egyik legjef entő­sebb, ámult évben 188 és fél míilíó pengőt vagyis az összes behozatal 16 és fél százalékát' kitevő tétele, évek óta az épület- és szerszámfán fcivü> a tüzelőanyagbehozataf ís. A tü­zelőanyaggal váló takarékoskodás azonban nemcsak a kereskedelmi mérleg egyensúlyának kérdésévei, hanem a magyar ipari és mezőgaz­dasági termerés versenyképessegé­nek kérdésével is szoros kapcsolat­ban van. Az országban ma haszná­latos tüzelési rendszerek mellett a tüzelőanyag kaíóríatartafmának 30—60 százaléka vesz kárba és ezzel ofy nagy tőke szálf a szó szo­ros értelmében füstbe, m efy á ma­gyar gazdasági elet mai helyzete meHett jgen jelentékeny merték­ben érezteti hatását, Az április hó 23-án megnyíló Budapesti Nem­zetközi Vásár ezért szükségesnek j látta, hógy az idén ujoói megren- • dezze hő- és energiagazdálkodási • csoportját, amelynek keretében a j hazai bányák termékeiket, a ma­gyar és külföldi gyáripar pedig > mindazon újszerű tüzelőanyag be­rendezését mutatja be, amelyeknek használata mellett ugy az ipar, mint a magánháztartások lényeges megtakaritássaí tüzelhetnek. — Az Országos DohányJtiáiiíias Pünkösdkor lesz- A Tiszántúli Me­zőgazdasági Kamara az eimuft év­ben dohánytermelési versenyt ren­dezett a m. kir. debreceni De­hánykisérletí Állomással közösen. A \erseny eredményeit Országos Do­hány termelési Kiállításban mutatja be a Tiszántuh Mezőgazdasági Ka­mara. — E kiállítás április végén lett volna, az elmuft hetek rideg időjárása azonban gátolta a do­hánybeváltó hivataloknál a fer­mentálást, ennek késedelme viszont a termelési verseny eredményeinek elbírálását késleltette. — A több száz versenyző részvételével meg­tartott országos jelentőségű terme­lési verseny eredményeit viszont a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara okvetlenül publikálni kívánván, az érdekeltekkel megáüapodás alapján az Országos Dohánytermelési Kiál­lítást folyó év május 26—27—28 napjaira, tehát Pünkösdre halasz­totta el. — Minden tájékoztatást megad a Kamara hivatala (Debre­cen, Hunyadi-utca 5. Sz.) — Józan, rendes, jó fiu volt, mégis öngyilkos fen Qergelyi köz­ségben a félszer gerendájára fel­akasztotta magát egy U. Tóth Sán­dor nevü husz eves fiatalember. Tettének oka ismeretlen. Tófh Sán­dor józan, jó magaviseletű fiu von és senki sem tudja okát adni ön­gyilkosságának. Pályázat. Nyugdíjazás folytán megüresedett s helyettesítés utj án betöltött Nyirbogdány községi óvónői állásra pályázatot hir­detünk. Szabályizerü kérvények folyó évi április hó 22-ig adandók be Nyir­bogdány község elöljáróságához. Ja­vadalma státu* szerint. Természetbeni lakás két szoba, konyha. Az órónőt a vallás- és közoktatás­ügyi miniszter Úr Onagyméltósága fogja kinevezni. Nyirbogdá*y, 1928. április 8. Tóth. Gábor 2422 felügyelőbizottsági elnök. LJ Szerdán Csütörtökön Paul Wegener, Alice Terry, Petrovich Szvetiszláv A varázs Somerset „Mágus" cimü regénye filmen És a pazar bu rleszk műsor ! Csakis felnőtteknek! Pénteken, csak egy napig! SCHNITZLER ARTHUR „Liebelei" c. színmüve filmen: Szerelmeskedés Szerelmi történet 9 felvonásban. És m UFA kisérő műsor. Csakis felnőtteknek! Előadások kezdete: 5, 7 és 0 órakor. — A Magyar StatfsztéKat szednie márciust száma közli Mozolo\ rsizk ly Sándor tanulmányát az öregségi, rokkantsági, árvasági, özvegységi, biztosítási törvényjavaslat statiszti­kai előkészítéséről, vafamint Ko­vács Norbert tanulmányát, aki az öregségi és rokkantsági 'biztosítást statisztikai megvilágításban ismer­teti. A szemlében Sajóhegyi István Magyarország 1926—27. évi terme­léséről, valamint szántóföldjeink tra gyázási viszonyairól irt tanulmányt. A rádióvevő berendezések mult évi adataii Várszeghy János ismer­teti. A Szemle további cikkei: Orosz ország népessége, a küf- és belföldi munkapiac, 1927. évi áliatforgai­munk, a januári külkereskedelem, Magyarország gépjármű állománya közúti forgalmi balesetek, a jegy­forgalom és bankkamatláb nemze't­közí adatai, Franciaország gazda­sági jelzőtáblája, Németország kon­zuli jelentése stb. — Singer varrógépek kizárólag nálunk kaphatók ! Singer varrógép részvénytársaság, Vay Ádám-utca 2­.(*) Az elökeíó társaság hölgyei és urai divatszükségletíiket Feuernei vásárolják, mert tudják, hogy a cég áruinak minősége felülmúlhatatlan árai szolidak. (*) RátfióujíágoK nagy választék­ban kaphatók az Ujságboltban. 3,4,5 szobás családi házak fürdőszobával eladók. Nagy Sándor ingatlan iroda, Rózsa ucca 2. szám. 2411 k ii — Nemzetközi barc a patkányok ellen. A francia közgazdasági körök ko­moly harcot indítanak és pedig nemzetközi utón, a patkányvesze­delem fflen. A patkányok Fran­ciaországban évről-évre egymifliárd aranyfranknyi kárt okoznak és ugyanekkor'Indiában egymillió em ber esik olyan betegségek áldoza­tául, amelyeket e Zek a veszedelmes rágcsálók terjesztenek. Ezért most elhatározták Parisban, hogy nem­zetközi hadjáratot indítanak a pat­kánycsapás ellen. A tervről Gábriel Petit párisi professzor ezt mondja: — Az uj egyesülés elsősorban meg fogja határozni a rágcsálók elpusztításának elvét és legjobb módját. Azután olyan törvényes eszközökről fog határozni, ame­lyek alkalmasak az uj háború tá­mogatására. Harmadszor uj életre akarja kelteni a patkányok helyi elpusztítására alakult azt a nem­zetközi szövetkezetet, mely 1902­ben Kopenhágában ülésezett és végül gondoskodni fog árrói, hogy nemsokára nemzetközi kongresszus üljön össze, amelynek helyét és idejét meg fogja határozni. Arrói 5. kárról, amit a patkány okoz, Calmette professzor így nyi­ratkozik : — A patkány birtokába veszt az egész világot. AzonkívüT, hogy el­pusztítja a búzát "a raktárban és a termést künn a földön, elterjesztő j'e egész sereg betegségnek, pél­dául a pestisnek, a trichonozisnak és a veszettségnek. Rémülettel kelt megállapítani, hogy a párisi és a külvárosi patkányok közt ís pestis pusztított. A városi tariScs meg­szavazott ugyanis bizonyos össze­get a patkány ellen irányuló harcra, de amikor a veszedelem elhárított­nak látszott, az összeget törölte a költségvetésbői. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom