Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-04 / 53. szám - Rendkívüli kiadás
1923. március 4. JhfVíKYIDÉE. l»Tiá hírek. — Debrecenben n&gysolymosi Koncz Aurélné, a Dóczy-intézet igazgatója, a Népszerű Főiskolán nagyszabású előadássorozatot tartott a székelyekről. — A minisztereknek 56, az államtitkároknak 40 százalékkal emelkedik a fizetésük az uj költségvetés előirányzata szerint. — Az oláh nemzeti parasztpárt é's a Jorga-féle nemzeti-párt elhatározta, hogy nem vesz részt azon az ünnepen, amelyet ápri-is 29-én rendeznek Kisenevben Besszarábia bekebelezésének tizedik évfordulója alkalmából. A pártok ezzei az eljárással a kormány ellen akarnak tüntetni. — A macedóniai emigránsok emlékiratban tiltakoznak a Nemzetek Szövetségénél, a bolgár nemzetiségű macedóniai lakosok ellen, Macedóniában elkövette merényletek ellen. — vAz a repülőgép, amely a London Cannes közti légiforgalmat megnyitotta, a broni repülőtér közeiébén motorhiba következtében kényszerleszállást végzett; a repülőgép erősen megrongálódott, a pilóta és az utasok megsérültek. — Pollák Henrik perzsa konzulnak, aki Magyarországról Ausztriába utazott, az elszakított területek országútján jkigyulladt a gépkocsija; a konzul és útitársai idejekorán kiugrottak, a sofför könnyebb égési sebeket szenvedett. — Annen mellett. a Wienthalbank aknában széngázrobbanás történt, amelynek következtében az egyik .kotrógép leszakadt és több munkást imaga alá temetett. — (Az északnyugati szénbányák sztrájkjában teljes megegyezés Történt. f— Kállay Tibor ny. pénzügyminiszter a Magyar Kereskedelmi Csarnok disz.erméb-n nagyszabású előadást tartott a magyar kereskedő szerepéről és feladatairól. — A miskolci asszonyok Kossuth-babákat küldenek Amerikába a magyar gyermekek számára. — Philadelphiában elkészült a világ legnagyobb berendezésű magánjachtja, amelyet Cadwalader Richárd bankár építtetett; a jachtot Diesel-motorok hajtják több mint kétmillió dollárba került. — iNewyorkban a 42. utcában hatvankét emeletes felhőkarcolót építenek. e z lesz a világ legnagyobb épülete, i — Madiocu jávai tartományban ásatások közben olyan leletekre akadtak, amelyek hétezer évrői Krisztus előtt szármáznak, a tudósok szerint ezek a leletek nagyon meg fogják könnyíteni a jávai nép erede ének a megállapítását. — ,A Hudson-öböl expedíció Lewis repülőtiszt vezetése alatt álló repülőgépe eltűnt. — Debrecen városa uj memorandumot intéz a Kormányzóhoz a repülő-állomás ügyében. — ,A földmüvelésügyi minisztérium részvénytársasági alapon I ét t's fél milliárdért egy uj telivér mént importált Angliából. — A kormány az idén íizmiliió pengővel öbbet ad szociális célokra, min t ,az elmúlt évben. — A budapesti vízmüvek modernizálása 14 millió pengő énékü munkához juttatja a gépipart. — Amerika ragaszkodik ahoz, hogy a nagyhatalmak nyilvánítsák bűncselekménynek a háborút. — A Kurií jogerőre emelte a jakabszállási papgyilkosnak, Schmiedt Ferenc .kereskedőnek éle fogytiglani fegyházbüntetését. Zimbalist Efrem a világhírű orosz hegedűművész mindig hálával és szeretettel gondol vissza magyar tanítómesterére. Nagy sikerűnek ígérkezik a holiapí Bessenyei-koicert. (A «Nyirvidék» tudósítójától). Zimbalist Efrem, a világhírű orosz hegedűművész az egyik fővárosi lap munkatársának a következőket mondotta: — 1890-ben születtem Oroszországban. A Don partján nevel ked tem. Szülővárosomban, Rostovban nem volt sok zeneértő emt>er, de én már nyolc iéves koromban megtanultam bánni a vonóval. Kilenc esztendeig kínlódtam a hangszerrel, amig nem győzedelmeskedtem felette." Igazi tanárom és mesterem tula[donképpen csak egy volt-, a magyar Auer Lipót, akire hálával'és szeretettel gondolok. Ha mostanában találkozom vele, Amerikában, megölel és ezt mondja: «Emlékszel még a pétervári szép napokra?» — Mert Auer Lipót még Pétervárott tanitott engem. Nagyon izgultam első fellépésemnél, de ő biztatott, bátorított és vigyázott rám. Első nagy sikeremet Szentpéervároit arattam, ahol — ugy mondják — szenzációs volt a debütálásom. Sikereimnek hire külföldre is eljutott és éppen Auer ajánlatára szerződtetett angliai turnéra egy impresszárió. Angliából Amerikába utaztam, ahol tulajdonképpen igazi, mondhatnám »ragyogó» karriert futottam be. Mindig meg tudom ítélni önmagamat, a játékomat, tudásomat. Ezek alapján nyiltan kijelenthetem, hogy értek valami.1 a muzsikához. Tudom, hogy szerénytelenség így nyilatkozni, de én biráim elé állok. Birám: a közönség. Efrem Zimbalist mosolyog és hozzá eszi: — Az életrajzom néhány évvel ezelőtt érdekes epizóddal lett elevenebb: megházasodtam. — Komponál? — Igen. A feleségem. — különben M ünő énekesnő — mindig társszerzőm. Eddigi ismertebb hegedűdarabjaim a Polish Danc«-táncsorozat, Hebrew Melodv and Dance. — -Kiket tart a világ leghíresebb hegedűseinek? — Rendkívüli komoly művésznek (tartom Szigeti Józsefet, a nagy ;magyar hegedüst. A magyar muzsikuok közül Hubay Jenő nevt mindenüvé eljutott. Zimbalist "Efrem holnap este Llép föl Nyíregyházán, a Korona .szállóban a Bessenyei Körhangversenyén. A hangverseny pontosan fél 9 órakor kezdődikA rendezőség arra kéri a közönséget, (hogy a kitűzött időben jelenjen meg, Jnert a hangverseny egyes számai alatt a terem ajtóit zárva tartják. Jegyek még korlátolt számban 6, 4 és 2 pengős árban az esti pénztárnál kaphatók. Vasárnap kerületi bajnoki vívéverseny lesz az ev. Kossuth reálgimnáziumban A kard és tőrTivó versenyen tizenegy iskola mérkőzik. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Egyik e heti számunkban már hírt adtunk.arról, hogy vasárnap nagyszabású középiskolai "kard és törvívó egyéni és csapatverseny fesz városunkban, az ev. Kossuth reálgimnáziumban- A versenyen a debreceni tarkerület kötelékébe tartozó középiskolai sportkörök ifjúsága vesz részi s a versenyen döntik ei 3. kerületi egyéni és csapat kardés tőrbajnokságot. A versenyre szófó benevezéseket már lezárta a verseny rendezésével megbízott Zágoni Dezső testnevelési tanár s rendefkezésünkr ebocsátotta azoknak az iskofáknaák a kimutatását, amelyek a versenyen részt vesznek vívóinkkal. 'A mezőny igen széles. Jósolni nem lehet, hiszen' az efmult evekben kiváló eredménnyel szerepeltek mindazok az iskolák, amelyek a versenyben részt vesznek. Debrecenbői itt lesz DIADAL MOZGÓ Március hó 3-tól március hó 6-ig, keddig bezárólag kerül bemutatásra Tolsztoj Leó világhírű regénye: FELTÁMADÁS 10 felvonásban. — Szereposztás: Nechjudov Ivanovits Dimitri ... ROD LA ROQUE Katusa,- a szegény szolgáló ... DOLORES DEL RIO A bölcs foltozó varga ILJA TOLSZTOJ a nagy író fia Történik a cári Oroszországban. Előadások kezdete: hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. AUSZTRIA LEGELTERJEDTEBB GYORSTEHERAUTÓJA Ujabb árleszállítás! 2 tonna teherbírású alváz, Bosch öninditóval és villanyvilágítással, 7 drb. pneuval, gazdag felszereléssel P 10.600.Austro-Daimler Konzern magyarországi fiókja: Budapest, TI, Liszt Ferenc tér 9. sz. 9 r 1417-2 I í | a kir. kath. zsidó, főreál, ref. főgimnázium és ceform. tanítóképző j intézet csapata. A debrecenieken : kívül versenyeznek a karcagi ref. reál, a kisvárdai áll. reáf., a hajdúnánási ref. főgimn., a hajdúböszörményi ref. főgimn. s a nyíregyházi kir. kath. és az ág. h. Kossuth reáfgimn. csapatai. A versenyre belépődíjat nem szednek. Programm a nagyközönség részére 50 fillér, diákok részére 30 fillér, önkéntes adományt elfogad a versenyrendezés költségeire a renclező sportegyesület. A verseny délelőtt egynegyed 10 órakor kezdődik. Az "efőmérkőjzéseket délután 6 óráig bonyolítják le s délután hat órakor kezdődnek a döntőmérkőzések. — A mérkőzések helye az e v-. Kossuth reálgimnázium tornaterme. FÖLDBIRTOKRA törlesztéses kölcsönöket vagy 2—3 évre VÁLTÓHITELT pengőben, levonás nélkül folyósítva ajánl, már bekebelezett kölcsönöket elonyöstn kon. vert ál (felcserél) Jobb kölcsönre Schvarz Gusztáv banküzlete Budapest, IV., Kossuth Lajos-u. 3. Telefonok: József 448-04 és József 444—05. Levélbeli megkeresésre részletesebb adatok. 142S—3 Női és férfi utcai és alkalmi ruhák festője és tisztítója Biró Zrinyi Ilona-utca 5. 1473-10 Központ : Debrecen. Fiókok: Nyíregyháza, Berettyóújfalu.