Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-29 / 73. szám
'92I. március 29. Diadal Mozgó Márciui ho 28 án és 29-én, szerdán és csütörtökön 5, 7 é* • crakar: PUTTY LYA és Joseph Schildkraut együttes szereplesével: Rablóiovag Fiimjáték Biró Lajos színmüve nyomán 8 felvonásban. A grófkisasszony és a pincér Vígjáték 7 felvonásban. Főszereplő: Xénia Dtsny. Biőzett* jelentés. Március JO, 31, április 1-én, péntek, szombat, vasárnap: Mata-Hari Magda Sonja Keresztessy Lajos, ellenőr: Szemére Zoltán, gázda: Rácz László, karnagy: Magyar László és Krecsák László, zenemütáros: Reichi Sándor és Füri Béla. Számvizsgáló bizottsági tagok: Barna Jena, Rokossinyi Antal 'és Heringh Dezső. Választmányi tagok: Gabrienyi Sámuel, Szifvássy József, Vay Péter, Horváth János, Túri Béla, Lejtényi Gyula, zászlótartó Ga'Jó Lajos.' A megválasztott tisztikar nevében dr. Rácz Gyula mond köszönetet a közgyűlésnek. Hangsúlyozza, hogy abban a kitüntető tényben, hogy a vármegye első tisztviselője állott a dalkör élére, az egyesület eddigi sikeres munkásságának megbecsülését látja. Abban a reményben fogadja ei az afeinöki tisztséget, hogy a tagok a jövőben még fokozottabb kötelességtudással tagnak munkálkodni a közös cél: az egyesület további felvirágoztatása érdekében. Mikecz István alispán einök a mindvégig lelkes hangulatban lefolyó közgyűlést azza' zárja be, hogy az egyesületnek, ha méltó akar máradni rövid, de sikerekben gazdag múltjához, a jövőben is nem csökkenő buzgalommai keli dolgoznia, mert a felfelé ivefő pályának a további sikereknek ez az egyedüli utja. — A közgyűlés az elnök lelkes ünneplésével ért véget. mény foglalkoztatta főként az egyesületet, amelyet o.y nagyszerűen oldott meg, hogy az. egyikkei "Soha nem látott élményt nyújtott a város daiszerető közönségének; önmagának pedig nemcsak a művészi kiképzésben, de a symboiumban is mindenki által örökre megbecsült zászlót szerzett, mig az országos da losversenyen való szereplésével országosan elismert nevet s hirt vívott ki magának. A legmélyebb köszönetet juttatja kifeje zésre'Tórris A. BéSáiie úrnőnek s Tói ris A. Bé'a volt cl nőknek a gyönyörű művészi kivitelül zászlóiért, melynek i.yen kidolgozása az ő örök érdemük marad. Az igaz elismerés hangján emlékezik meg a jelentés Szaboícsvármegye törvényhatóságiról, ií.etve Mikecz István alispán Üméltóságáról, aki olyan versenydijjai"gazdagította a zászlóavató ünnepély alkafr'ából megtartott versenyt, mely anyagi értékénél fogva országos ver senyen is ritkítja párját. Az 1927. aug. 14 16. napjain Szegeden megtartott országos versenyen a csonka ország (ggjobb dalosé gyesüké teive! vafó mérkőzés után a bíráló bizottság az 1. csoport 11. 6. dijával tüntette ki a dalkört, ami másszóvaj azt jetentette, hogy az egyesület a versenyen részt vett mintegy 116 dalegyesüfet között a hetedik helyet vivta ki magának. A pénztáros és a számvizsgáló bizottság jelentésének meghaf.gatása és elfogadása után a tisztújítást ejtette meg az egyesület. A szegedi orsz. dalosverseny emlékei és az ott kivívott győzelem tette lelkessé a hangulatot és fokozódott a győzelemre való visszaemlékezés tudata, amikor a közgyűlés egyhangú és páratlan lelkesedéssel az egyesület elnökévé a vármegye első tisztviselőjét tudta megnyerni és megválasztani. Mikecz István alispán az ^ínöki szék elfoglalásával gondolatokban gazdag lelkesítő beszédet mondott, amely mély hatást telt a közgyűlésre és a" legteljesebb bizakodással, a jövőbe vetett hittel 'fogadta különösen azon szavait, melyek a dalkör jövő munkásságának és általában további lelkes kitartásának és sikereinek zálogát fogják képezni. A többi tisztséget a köv etkezőkkel töltötte be egyhangú választással a közgvülés: ügyvezető alelnök: dr. Rácz Gyula, alelnök: Horváth Dezső, titkár: Hasskó Miklós, jegyzők: Heringh Barna, Gajdos Sándor és Sima Ferenc, pénztárnok: Nyolc hónapi börtönre Ítélték dr. Kalmár Ede nyíregyházi ügyvédet sikkasztás címén. Az ítéletet a kir tábla és a karia is helybenhagyta és az ügyvéd tegnap megkezdte börtönbüntetését. A váltót a feljelentők szerint nem a hitelezők javára használta fel hanem a maga érdekeit szolgálta vele. Ezért sikkasztás vádjával került a nyíregyházi kir. törvényszék elé, aho' Kalmár Ede dr.-t nyolc hónapi börtönre ítélték. Az ügyvéd felebbezett a táb'ához, majd annak Ítélete után a kir. kúriához, ahol ugyancsak elítélték nyolc hónapi börtönre. Dr. Kalmárt tegnap a nyíregyházi államrendőrség; detektivjei tartóztatták le és átkísérték a kir. ügyészség fogházába, ahol megkezdte büntetését. 4 «Nyirvidék» tudósítójától}. Nyíregyházán nagy feltűnést keltett az a' bünügyi eljárás, ameiy az ügyvédi társadalom egyjk. tagja, dr. Kalmár Ede ellen indult meg. Kalmárt sikkasztássá' vádolták, mert egy kereskedelmi váltóval kapcsolatosan nem járt el törvényszerűen. Nyíregyházán egyik kisebb nyomdavállalat egy ízben fizetési nehézségekkel küzdött. Dr. Kalmár Ede ügyvéd vállalti a financiális nehézségek elhárítását, a nyomda anyagi ügyeinek rendezését, de egy nagyobb Összlegre szóló váltót vej[t át a nyomda tulajdonosától. á hét végén leteszik az evangélikns egyház bérpalotájának alapkövét. Áz építkezés történetét magába foglaló okmányokat az alapkőbe és a lépcsőházba épitendö tülkébe helyezik el. (A «Nyirvidék- tudósi tójától). A nyíregyházi ág. h- ev. egyházközség képviselőtestülete által kiküldött építési bizottság hétfőn délután 5 órakor Fau'ik János igazgató lelkész elnöklete alatt értekezletei tartott. Az értekezleten Szo hor Pál pénzügyi bizottsági elnök terjesztett-' elő az építkezéssel kapcsolatban felmerült javaslatait, melyeket a bizottság teljes egészében elfogadott s az egyházi elnökséget felhatalmazta a már elkészített szer ződési példányok aláírására. Szohor Pál javaslatára foglalkozott ezután az értekezlet az alap. kőletéteü Xünnepély kérdésével is. Az értekezlet azt á közvetítő indítványt fogadta el, hogy az építkezés történetét magába foglaló okiratot tót helyen fogja elhelyezniAz egyik példányt az alapkőbe helyezik 'e, melyet csak az épület majdani lebontása után hozhatnak ismét napvilágra, a másik példányi pedig könnyebben hozzáférhető helyen, a lépcsőházban készitendő egy fülkében helyezik el. Természetesen megőrzi az. építkezés történetét az egyházi jegyzőkönyv éi és levéltár is Az építkezés történetének megírására Szohor Pái pénzügyi bizottsági elnököt, az épitkezés ügyének előadóját kérte fei a bizottság, aki készséggel el js vállalta a megbízatást. Az eddigi jelek szerint, a mennyiben már megkezdődtek a be tonalapozási munkálatok, a napodban, már e héten megtörténik az építkezési okmánynak az alapkőbe való elhelyezési aktusa Halált okozó súlyos testi sértés büntette miatt 1 évi börtönre és 500 peagő pénzbüntetésre ítéltek egy felso-sósknti vagyonos gazdát. áz Ítélet még nem jogerős és igy 8000 pengé k&ució ellenélen szabadlábra helyezték id. Riskó Mihályt. <. «Nyirvidék" tudósi tójától). Szándékos emberölés büntette miatt került a nyíregyházi büntetőtörvényszék Szirmay-tanácsa elé id. Riskó Mihály, egy, a Nyíregyházához tartozó felső-sóskuti gazdaember. A vád ellene az, hogy ebben az évben, január 4-én esté egy késszurással megölte a tokaji országúton Jaskovics András 34é^es tanyai lakost. Jaskovics András a kihallgatott 17 tanu nagyrésze szerint kötekedő és italos ember volt. 1919-ben közvetlenül a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt, megölte saját fivérét és a sógorát, de az esküdtbíróság önvédelem címén felmentette. A dereshaju, 42 éves Riskó Mihály az aznapi részegségére összpontosító tta egész 'védekezését: Csak arra emlékszik, hogy Jaskovics őt egy szőlőkaróval mégtámadta, amit ő elvett tőte, de a szúrásra nem. Közvetlen tanu nem is vo't az esetre. Csak az előzmények világosak, az, hogy azon a napon Riskó Mihály bentjárt a városban és több korcstfiában is megfordult. Hazamenet betért az országúton Kelemen Mihály korcsmájába is, aho' mekek viw gyakran szenvednek torokgyulladásban. Tekintve, hogy többnyire nem tudják torkukat öblíteni, adjunk nekik l)anfíavin* * paszíílíákaf. Ezek nem rontják el agyomrot, jó izük folytán a gyermekek szívesen szopogatják. ÁPanflavínpasztillákat, mint meghűlést és ragályt megelőző szert, a legelső szakorvosok melegen ajánlják. már ott találta Jaskovicsot egy Hrezsán József nevű emberrrel. Ö sem volt egyedül, vele volt Ku* kucska Mihály. Ettek és ittak is rá egy keveset, de a korcsmáros és felesége szerint csak «nobelspiccük» volt. A két fiatalabb ember kötekedni kezdett velük s bár Jaskovicsék 20 perccel hamarabb távoz Vak, mégis megvárták őket az uton, hol újra kikezdték velük. Az öregek erre megkergették őket, de eredménytelenül. Ekkor mar 7 óra felé járt az idő, sötét, hideg téli este volt s mind a négy ember egyenkint hazafelé indult. Riskó Mihály egy elhagyott dűlőúton át vette útját, amikor hirtelen jaskovics utánaeredt. Barátja, Hrezsán József utána kiáltott: Gyere haza, ne csinálj cirkuszt! Riskó at állította, hogy csak kor vette már észre Jaskovicsot, amikor az egy szőlőkaróval a karján megsebezte. Erre különben orvosi látlelet js van. De hogy hogyan történt e szúrás, az ne;n tudja, m rt teljesen öntudatlan volt az italtólAz azonban bizonyos, hogy ő szúrta meg. Jaskovics nem esett össze a ha-baszurás követkéz'ében, lranem elvánszorgott a szomszédházig, onnan szánkón lakásába, majd az Erzsébet kórházba szállították. Az orvosi beavatkozás nem segíthetett rajta, hashártyagyulladás következében meghalt. Ámbár az orvosszakértők megcáfolták a Riskó Mihály részegségét, a biróság ezt résZbén elfogadta enyhitőkörülménynek és nem állapította meg a szándékos emberölés bűntettét. Halált okozó sulyoS testisértés bűntettében mondta ki bűnösnek és súlyosbításul véve azt a körülményt, hogy a szúrás nagy erővel történt, egy évi börtönre és mellékbüntetésül 500 pengőre itélte a jómódú embert. Kötelezte továbbá az összes felmerült költségek megtérítésére. Jeney Gábor kir. ügyész eltérő minősítés miatt és súlyosbítás végett fellebbezett, id. Riskó Mihály azonban védőjével együtt elfogadta az Ítéletet. Addig is, mig ez jogerőié emelkedik, a vagyonára betáblázott 8000 pengő biztosíték ellenében, a tárgyalás befejezése után azonnal, este 8 órakor szabadonbocsátották. — Varrógép |avftíteoKat gzakeaerüen„ gyorsan ée olcsón eszközöl a Sénger "Varrógép rt., Vay Ádámutca 2. lf)x