Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-24 / 69. szám

1928. március 24. JS/YIRV IDEK. A holnapra hirdetett klasz­szikus táncestélyt a Szentpál­csoport turnéprogrammjának megváltozása miatt április 15-re halasztották. — Az Országos Stefánia Szövet­ség nyíregyházi csoportja március hó 24-én szombaton délután negy órakor a vármegyeháza kistermében igazgatósági ütést tart. Tárgysoro­zat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Az ügyvezető igazgató jelentése. Orvosi jelentések. Indítványok. A katonazenekar érdekéoen. A nyíregyházi gyalogezred zeneka­rának érdekében széleskörű akciót fejt ki mindenki, aki a hadsereg lei­kes hive és a muzsika önzetlen barátja. A zenekar nagy szinfónikus estje, ameiy t udvaíevő-eg e hó 31-én esz, olyan zenekulturai moz­zanata városunk életének, amelyre művészeti szempontból lapunk több ízben rámutatoti. A szinfónikus hangverseny agilis rendezőségének hivó szavát az egész város közönsé­ge szivvei hallgatja meg és a jegyek negyrészét elővételben szerzi bé a város színe-java. Amikor így eiőre örvendezünk a szép hangverseny nagy társadalmi és művészi eredmé­nyének, elismeréssel regisztráljuk Gzt a lényt, hogy a {Nyíregyházi Ke­reskedők Köre hazafiúi 'íntenciókto* vezéreltetve elhatározta, hogy az ugyancsak 31-re tervezett Móra Ferenc estjét egy közeli más nap­ra halasztja el és ezért fffár érintke­zésbe is lépett Móra Ferenccel. Igy nem lesz a társadalomnak egy olyan rétege sem, amely ne nyerne képviseltet annak a zenekarnak hangversenyén, ameiy a város kö­zönségének anijyi íífkafomma. 'fett kiváló szolgálatot. Hazafias ünne­peink, vasárnap délelőtti sétáink hangulatossá varázslója a zenekar, amelynek virágzása mindannyiunk érdeke. A postsi csomag felviteti szol­gáját Kiterjesztése. Értesítem a t. közönséget, hogy postai csomagok mai naptói kezdv* a Nviregyháza 1. városj) postahivatalnál 19, a Nyír­egyháza 2- (pályaudvari) postahiva­talnál pedig 21 óráig adhatók fel. Postafőnökség. — GyermeKeJíöadás az ev elesni jskoíában- F. hó 25-én és április 1-én délután 4 órai kezdettel az iskola tornatermében (bejárat a dé'i kanun) az orsz. ev. tanítói üdülőház javára gyermekefőadást rendez az iskola "ifjúsága. Színre kerül Kardos Anna »Honvágy« c. egyfelvonásos tündérjátéka dallal és tánccal, 42 szereplővel. A kis sze­replők kedves játéka méltán meg­érdemli a közönség figyelmét. — Könyvtárak a nyíregyházi ta­nyákon. Kfebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter nemzetneveíő prog rammadásának egyik 'egjeíentősebb része a tanyák és falvak népének megfelelő könyvtárral' való ellátása A legjobb magyar írók érdekes és hasznos müvei kerülnek ki ofyan helyekre, ahol eddig klasszikus írás csak elvétve fordult meg. A nyír­egyházi tanyák közüi a város há­rom tanyát látott ei most egy 150 kötetes "könyvtárral. A könyveket a város beköttette és igy "küldte meg a tanyák tanítóinak. Könyvtá­rat kapott ezalkalommai a Király­teleki- szőlők, a Sufyán-bokor és a Salamon-bokor iskolája. A könyvek megjelentek a mésszé tanyákon, hogy tovább érleljék azt a dus ve­tést," amelyet derék tanítóink lel­kes munkája keltett életre a tanyai m a gyaro k Szivében. — Orvost hír. Dr. Berend László orvos, folyó hó 22-én 3 heti sza" oadságra "utazik és rendeléséit ápri­. (is lp-én fogja ujbói megkezdeni. Vasárnap délután lesz a Kiosz rendkívüli közgyűlése. A Kiosz kilencedik (A «Nyirvidék» tudósítójától., A Keresztény Iparosok Országos Szövetségének nyíregyházi csoport­ja március 25-én, vasárnap dél­után 3 órakor a gór. kath. iskoia nagytermében rendkívüli közgyű­lést tart. A közgyűlés programm­ja a következő: 1. Kazár Ferenc ügy vezető einök megnyitóbeszédet mond. 2. Beszámoló á budapesti nagygyűlésről, tartja Huray János, aki' a Kézműves Ksmara, az ipar­testületi reform, a mun k-sö;z­tositó autonómiája, k'siparl hi­tei, az iparo o-t aggkori bizto­sítása tárgyáoan terjeszti elő a tudományos előadása. központ határozati javaslatait­3. Záróbeszéd. A közgyűlés után délután 5 órakor megkezdődik a Kiosz 9. ingyenes tudományos elő­adása a gör. kath. elemi iskola nagytermében a következő müsor­rat: 1. Megnyitó beszéd, tartja Sti­bi József, a Kiosz választmányi tagja. 2. Az ipar története, jelen­tősége és hatása a társadalmi élet­re, tartja Péter Károly, a Kossuth reálgimnázium tanára. 3. Irredenta dalok. Előadja Simanecz János. 4. Vig daiok. Előadják a Kiosz mü­" kedveői. 5- Szavalat. 6. Huray Já­| nos elnök záróbeszéde. Szabolcsiak részvételével folyt le Budapesten a Mezőgazdasági Termelők Egyesült Szövet­kezetének közgyűlése. Egy szabolcsbákai kisgazda szerint sok millióra tehető az a haszon, amit a szövetkezet működésével közvetve nyújtott a burgonyatermelő kisgazdáknak. A «Nyirvidék» tudósítójától.) A Mezőgazdasági Termelők Egye­sült Szövetkezete, amelybe 1927. év tavaszán vármegyénkbén általános népszerűségnek örvendő Burgonya Termeíők Értékesítő Szövetkezete is beolvadt, 1928. március 21-én tartotta közgyűlését Budapesten az Országos Központi Hitelszövetkezet nagy tanácstermében Peírovaci Qyörgy országgyűlési Képviselő el­nöklete alatt. A közgyűlés elsősorban e.'fogadta a szövetkezet 1927. évi mérlegét, ameiy 46.000 pengőn fefüli nyere­séget mutatott ki, elhatározta, hogy üzletrészen kínt 3 százalék osz­talékot fizet. Az igazgatósági jelen­tés kiemelte, hogy több mint 700 vagon hagymát forgalmazott a szö­vetkezett, amelyből'mintegy 600 va­gon exportra m ent, a burgonya­osztály több mint 3600 vagon bur­gonyát vásárolt és szállított le és a szövetkezet egyéb ágai is ered­ménnyel működték. Az "igazgatóságba uj tagként be­választotta a közgyűlés az Országos Központi Hitelszövetkezet uj alel­nök vezérigazgatóját, Schandl Ká­roly államtitkárt. A közgyűlésen, ameíyep Gally Kálmán föidrnivefés­ügyi minisztériumi államtitkár, dr. Koós Miháiy az Országos Mezőgaz­dasági 'Kamara igazgatója, M'kecz István Szabolcsvármegye alispánja, Urban-C3 Kálmán országgyűlési képviselő is megjelentek, fe.szólaft Ntmeti Sándor szövetkezeti 'tag és kifejezte a Szabolcsvármegyet bur­gonyatermelő gazdák nevében a föid'mivelésügyi kormány és a szö­vetkezet vezetőségének elismerését és köszönetét, amiért ezen egyik legnehezebb terményértékesítési problémát áldozatok árán is .meg­oldani igyekeztek. Külön kiemelte azon összhangot, amely"-Szabolcs­vármegyében a szövetkezet, a Ter­melők és a kereskedők között fenn­áu és rámutatott arra, liogy a szö­vetkezetnek oiyformában való mű­ködése, mint ahogy az Szabolcs és Szatmár vármegyékben meg lett szervezve, nem hogy bármily jogos érdeket is sértene, hanem mindenkinek hasznára válik, aki burgonyát termei, vagy értékesíteni akar. László József szabolcsbákai kis­gazda ' különösen hangoztatta, hogy amíg a Szövetkezet nem volt, a kis­gazdái teljes bizonytalanságban voltak a burgonya valóságos ára és értéke fetől, a szövetkezet főér­demének azt tudja be, hogy ezek az állapotok megszűntek és sok mil­lióra tesa azt a hasznot, amit a Szlo vetkzeet működésével közvetve nyuj tott a burgonyatermelő kisgazdák­nak. Különösen köszönetet mond a szaboicsvármegyei burgonyater­melő kisgazdák nevében a föfdmjve­lésügyi kormánynak és a szövetke­zet vezetőségének. Dr. Geszteiyi Nagy László a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara igazgatója arra kéri a szö­vetkezet vezetőségét, hogy a gyü­mölcs és zöfdségértékesítést is a folyó évben karolja fei és hasonló szellemmel és eredménnyel szer­vezze meg. Hartstein Sándor szabolcsvár­megyei földbirtokos, amidőn a szö­vetkezet működéséért és eredmé­nyéért elismerését fejezi ki, arra kéri á vezetőséget, hogy vegyék programmjukba a burgonya vető­mag feffrissitésének minél "nagyobb mértékben való akcióját is. Az elhangzott beszédekre dr. Petrovics György alelnök váj aszóit és amidőn megköszönte a szövetke­zet tagjainak elismerését, külön, ki­emelte azon nagy érdemeket, ame­lyeket Gally Kálmán államtitkár és Kovács János az Országos Központi Hiteiszövetkezet ügyvezető igazga­tója a szövetkezet működésének in­ffenáv támogatása áftai szereztefe. Ezzei a közgyűlés véget ért. A szokatlan márciusi hideg áldozata. r ^Befagyott egy ember a csatornába. (A «Nvirvidék» tudósítójától.) A Gégény és Dombrád közötti utón járók a csatorna megfagyott vizében egy holttestet találtak. A nyomozás megállapította, hogy a csatorna vizébe belefagyott em­ber Makiári Béla hatvan 'éves etvált ember, gégénvi lakos, aki ittas ál­lapotban indult ei Dombrádrói Gé­genybe, utközben beleesett a csa­tornába és éjjel belefagyott a víz­be. A nyíregyházi kir. ügyészség megadta a temetési engedélyt Em­beremlékezet óta nem voft arra pél­da, hogy március havában valaki megfagyott volna SzaboIcSvárme­gyében. — Singer varrógépek kizárólag nálunk kaphatók ! Singer varrógép részvénytársaság, Vay Ádám-utca 2. JAMES HALL BEBE DANIELS CONRAD NAGEL NORMA SHEARERÜ találkozása V7 • hétfőn-kedden az Apollóban VÁRJUK A HÚSVÉTOT. Hogy eljöjjön már húsvét, t udom a Nyíregyháziak a vágytót égn ek, Mert akkor az utcaöntözők is Talán végre akcióba lépnek. Dioikus. — Figyelem ! Kérje mindenki a világhírű Porter Sört. Kapható min­den jobb üzletben és vendéglőben. Főraktár : Hőnig Jenő sörraktárá­ban. Telefon 181. — Kedvezményes vasúti jegyed váltására jogosító igazolvány a bu­dapesti tenyészvásárra, a Szabolcs­vármegyei "Gazdasági Egyesület hi­vafalaban (Vármegyeháza, Telefon 1—13.) kapható. — A Vidéki Termény- es Qabo -> nakere kedök Országos Szövetsége folyó évi március lió 25-én Buda­pesten az OMKE "helyiségében (V. Mária Valéria-u. 12. II.) gléfelőtt féi 10 órai kezdettel országos nagy­gyűlést tart. A nagygyűlésen megvi­tatás tárgyai leszn'k mindazok a sérelmek és panaszok, amefyek a vidéki gabona és terménykereske­delmet s tevékenységet megbénítják és fejlődését megakasztják. A már­cius hó 23-i nagygyűlés résztve­vői a tenyészállatvásárrai kapcso­latosan kedvezményes vasúti jegy­gyei utazhatnak Budapestre. — Varrógép javításokat szaksze­rűen,, gyorsan és olcsón eszközöl a Singer Varrógép rt., Vay Ádám­ufea 2. lOx "sport™ Érdekes kettős mérkőzés a vasárnap programmja­Az eimuft hét eredményei mind­járt a második fordulóban a legna­gyobb érdekességgel ruházzák fei a nyíregyházi mérkőzéseket. Vasár­nap délután a Nykjse pályán kettős bajnoki mérkőzés keretében a Buse reorganizált csapata állítja ujpbb erőpróba elé a Nyötse legénységét, amikor is be kell bizonyítania mult heti győzelmének realitását. A Nyötse ambícióit bizonyára növelni fogja a pontszerzési törekvés, mert ha ebbői a mérkőzésből is pontot Szerez, elkerüli a kiesés rémét. Ezen mérkőzés után 4 órai kez­dettel a Nykise játsza le itthon el­ső tavaszi bajnoki mérkőzését és erősen készüíődik, hogy a nagy technikájú DTE-vei szemben kikö­szörülje a mult héten §zenvédett 'csorbát, amelyre annál is inkább szüksége yan, mert esetleges to­vábbi pontveszteségek vezető pozí­cióját veszélyeztetnék. A mérkőzésekkei még holnapi Számunkban is foglalkozni fogunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom