Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 26-49. szám)
1928-02-14 / 36. szám
( J^YÍEVIDEK. • í«br*ár 14 Putty Lya © Sátán Keservei @ Adolf Plenjou A Nyiregfbázi ügyvédi Kamara az ügyvédi rmmernsz klanznsz ellen, az esküdtszéki bíráskodás és a szabadságjogok kiterjesztése mellett foglalt állást. A régi tisztikart választották meg. - Szeged? Gyula ár. udvari tanácsos a Nyiregyházi Ügyvédi Samara örökös tiszteletbeli elnöke. (A «Nyírvidék» tudósítójától). Vasárnap délelőtt 10 órakor tarto'ta ,a Nyiregyházi ügyvédi Kamara rendes évi közgyűlését a városháza agyterméb en~. A három évvei e zelőtt megalakult uj Ügyvédi Kamarának -ez a harmadik közgyűlése, amely tisztújító közgyűlés" is volt. A gyülé^n a nyíregyházi ügyvédi kar teljes számban megjelent, a Kamara körzetébe tartozó' vidék ügyvédei közül is jelen volt néhány kamarai tag, a többiek pedig lepecsételt levélben küldték meg szavazatukat az uj tisztikarra. A közgyűlést dr. Jáfossy Sándor kamarai elnök nyitotta m eg, üdvözölvén a megjelent tagokat. Ra mutatott arra, hogy a nyíregyházi Ügyvédi Kamarának 167 tagja közül egy tag kivételével, aki jelenleg fel van függesztve, valamennyi gyakorolhatja jogait. A közgyűlés határozatképességének megállapítása után dr. Fráter Ernő, a Kamara titkára olvasta fef jelentését, amelyet t e|jes egészében felterjesztenek az igazságügyi m. kir. miniszterhez, mint a Nyiregyházi Ügyvédi Kamarának több jelentős kérdésben kifejezésre juttatott állásfoglalását és kérelmét. A Nyíregyházi ügyvédi Kamara három eves. Három év mu't immár el, állapija meg a titkári jelentés, a Nyíregyházi 'ügyvédi Kamara m egaiiaku'ása óla. "Olyan periódus e Z) a mely utján érdemes visszatekinteni, hogy vájjon megvalósult e mindenben a Kamara intenciója és a decentralizáció, amelynek a Nyíregyházi Ügyvédi Kamara létrejöttét köszöni, hélyés volt-e. A Kamara évtizedes, kipróbált tradíciók alapján működött. Az elmúlt három évb en a sulyosidők ellenére becsületes munkával állottak a Kamara tagjai az igazságszolgáltatás szolgálatába és arra törekedtek, hogy a kenyérharc ridegsígét eszményi céioK önzetlen szolgálati vaj enyhítsék. Egzisztenciális következményű fegyelmi bírságot a Kamarának az elmúlt három év alatt egyetlen egy esetben sem kellett alkalmaznia. A csonka és szegény ország ügyvédi kara megpróbáltatások súlyos napjait élte át a Nyíregyházi Ügyvédi területén is, de a küzdelmes években is megőrizték a tagok a szellemi és erkölcsi nívót. Sőt a társadalom egyes jétegei között a nehéz időkben az ügyvédi kar tagjai jótékonyan kiegyenlítő hatásai' munkálkodtak. A Kamara küzdelme az ügyvédek érdekeiért. A Nyiregyházi Ügyvédi Kamara érdekképviseleti feladatainak a hiányos eszközök mellett ü eleget tett. Számtalan esetben teít kísérletet abban az irányban, hogy a bíróság áz ügyvédi díjszabást egyöntetűen ál«apBsa meg. Ezideig eredmény ^íé'kül, mert a bíróság ragaszkodik a független os megmásíthatatlan megállapítás jogához. Az ügyvédi Kamara előerjesztéseit meglehette, de azután neij maradt más tennivalója, mint hogy tudomásul vette a bíróság által megállapított díjszabást. Ez sérelem az ügyvédi karra és súrlódások felidézője lehet, mert az ügyvédek kénytelenek a bírósággal szemben kívánatos függetlenségüket feláldozni. Az adóügya hatóságoknál "leg- i afább ott ván a felsőbb fórum orvoslásának • lehetősége, a bíróság megállapítása .azonban végérvényes. Sajnálatos, hogy a nyiregyháii kir. törvényszéken szokásos díjszabás nem üti meg azI a mértéket, amelyet a környéki törvényszréke" ken .tapasztalhatunk. A Nyíregyházi! Ügyvédi Kamara terültén lényegesen .megcsappan az ügyvédek keresete (az alacsony díjazások miatt. A Kamara kéri ezalkalommal is a minisztertől az országos díjszabás megalkotását. A Nyíregyházi Ügyvédi Kamara éber figyelemmel kisérte a tagjait érdeklő adókivetések ügyet is. Közrejárt, hogy a kive főhatóságok legyenek figyelemmel a nehéz kereseti viszonyokra. A forgalmi adónak -/ita'ányozása az ügyvédi kar .határozott vívmánya ugyan, de ez az adó ebben a formájában is méltánytalan, iigy is sürgősen meg feli szünetnj, mert ne feledjük, hogy a forgalmi adó súlyát az ügyvéd teljes egészében érezni kénytelen, minthogy nem háríthatja át az adót senkiré. A Nyíregyházi Ügyvédi Kamara erejéhez képest résztvett a jótékonysági akcióban is és az ügyvéd árvák és özvegyeik támogatására 10 százalékos pót d'jst szedett tagjaitól segélyalap javáraMegnyugvással veszik tudomásul a Kamara tagjaj, hogy a jövő évi költségvetésben erre a célra nagyobb mérvű állami támogatásra számithatnak. Állandóan foglalkoztatta a a Nyíregyházi ügyvédi Kamarát az ügyvédi Rendtartás készütő reformjának ügye is. — A balatonfüredi vándorgyűlésen, a mely a reformot érintő sok értékes adatot hozott magas színvonalú mun kásságával felszínre, a Nyíregyházi Kamara tagjai közű' is többen resztvettek. Már a Kamara választmányi gyűlése is állást foglalt az ügyvédi numerus clausussai szemben a z ed digi szabad ver seny meneti és itt is hangoztatja, hogy a numerus c«aususnak bármely formája ellen állást foglal. — Az ügyvédi kar anyagi helyzetét másféle intézkedésekkel kgli javítani és az ügyvédi" pályákra való özönlés természe'eljenes okait ke l megszüntetni. Sürgeti a Nyiiegyházi ügyvédiKamara az ügyvédi képviseletnek ,a közigazgatás valamennyi ágazatá ba való bevezetését. Legyen kötelező az ügyvédi eljárás a közigazgatás alsó" és felső fokán egyaránt. Nyomatékosan állást foglal a Kamara a zug irászst eljen, amely erős mértékben terjed és fejlődik az ügyvédi kar kárára. Hatékony üldözését kívánja. Minő^i-sék a jövőben vénségnek a Zugirászatot, minden olyan ténykedést, amely ügyvédi oklevél nélkül készít különböző beadványokat. Sürgeti a Kamara az ingatlanforgalom korlátozásának megszüntetésit, « jegyzői magánmukáfatok közül az ügyvédi hatáskörbe tartozó muinr kálatök szigorú eltiltását. A Kamara jelentése ezután kifejti a miniszter élőtt álláspontját ?z igazságszolgáltatás gyorsi.á érdekében tervezett korlátozások kérdésében. Az igazságszolgáltatás szempontjából ezeket a terveket elhiíbázottaknak .tartja a Kamara. Felhívja a Kamara a figyelmet arra, hogy az ügyvédi kar anyagi helyzetinek javítása érdek ben li ken szélesíteni az ügyvédi tevékeny ség eddigi körét. Nincs még egy olyan kategória, melynek tagjai annyi iigyen 'munkát végeznének, mint az ügyvédek végeznek. ,Az ügyvédi költségek késedelmes kézhezvétele miatt is súlyos sérelem bántja az ügyvédi kart. A felek Sokszor kiegyeznek a peres eljárás beffejezéseelőtt. Olyan intézkedéseket sürget a Kamara, hogy az ügyvédi szolgálatot .igénybe vevő felek bármely fordulat esetén is felelősiek legyenek. A szegényjog könnyű' megadásával is sokat veszítenek az ügyvédek. A Nyiregyházi Kamara az Ügyvédi Rendtartástói várja sérelmek kiküszöbölését az ügyvédi kar anyagi és erkölcsi erejének fokozódását, az eddig megőrzött erkölcsi tőke megmentését. A Kamara jelentése ezután sorra veszi az elmúlt évi jog alkotásait és leszögezi álláspontját. A jegyzők okiratkészi'ési jogának tervezett törvénybeiktatása ellen szót emiei. Az igazságszolgáltatás egyszerűsítését károsnak tartja. A valorizációs javaslatot az ügyvédi karral .szlEmbén is súlyos sérelemnek tpkin i. Kéri a Kaniara a hadíkölcsönök után illetékes kamatok fizetését és a tőke fokonként való valorizálását. A községi bíróságnál túlságos magasnak tartja a Kamara a 100 pengős értékhatárt, amelyet jóvaí 'alacsonyabban kell beállítani. Ezt sürgeti a többi értékhatár megállapításával szemben is. Sürgeti a Kamara az esküdtszéki bíráskodás visszaállítását legalább is a sajtópereknél* és elérkezettnek látja az időt a gyülekezési jogot és szófásszabádságot korlátozó rendeíefek hatályon kívül helyezésére. Tiltakozik a Kamara az ellen, hogy az O. F. B, bármilyen Tormában is fennmaradjon továbbra is. Ennek lehet politikai célja, -d® ráríwtat tu Kamara, hogy nagy .gazdasági károkat Ökoz, befolyásolja az fngatian értékét. Az ingatlanforgalom korfátozásának megszüntetése sür gős gazdasági érdek. Az O. F. Bmost már csupán a föidbirtokrendezések terén még mindig függő ügyek likvidálására szorítkozzék. A Kamara sürgeti a nyíregyházi törvényszék " renoválását. A Nyíregyházi ügyvédi Kamara: ezután a nyíregyházi kir. törvényszék renová.'ását, méltó keretbe he/yezését sürgeti. Fölösleges mindenáron nagy áldozattal uj épületet emelni, amikor a régi épület renoválásának és kipótlásának tervei már régóta elkészültek. Nem lehet tovább halasztani &zt az ügyel mert a mostani heiyz.et tovább fenn nem tartható. Az, hogy csupán * kir. törvényszék költözzék uj épületbe, nagy adminisztrációs nehézségek okozója lehet, ugy, hogy a Kamara eleve állást fogiai ez elten. A. tprvényszék megfelelő elhelyezése esetére a Kamara a saját részére ebben az épületben kér elhelyrezest Megnyugvással állapítja meg a. Kamara jelentése, hogv az ügyvédek ellen csupán a tárgyaláson való meg nem jelenés miatt érkezeit feljelentés, de olyan esetre vonatkozóan, amikor az ügyvéd más ügye miatt nem volt képes a tárgyalás idejéi kivárni, minthogy a tanács .ragaszkodott a sorrendhez. A járásbíróság ügykezelését, rendjét, gyorsaság mintasztrü nek mondja a jelentés, de ití is kéri a bírói létszám emelését, mert így a restancia a .jövőben is elkerülhető lesz. S?jnálatos ellentét ezzeí szem. ben a telekkönyvi hivatal helyzete. Itt megfelelő számú munkaerő hijján elkerülhetetlen a restancia. A telekkönyvi betét <ár állapota alig tűrhető. A rendelkezésre álló hely szük volta, az idő rövidsége miatt előálló túlzsúfoltság tűrhetetlen. Kéri a Kamara, hogy a bírói letétek kiutalása gyorsabban történjék és tüntessék ki az utalványon az ü'gyfetek nevét is. A bíróságoknál mindenütt IétszáiTíkiegészitésre van szükség. A vidéki járásbíróságok közül a fehérgyarmatira vonatkozólag érkeztek sérelmes adatok, hangoztatván, hogy nagv a személyzethiány s á 'telekkönyvvezető "teendőjét is írnok végzi. A nyírbátori ügyvédek amiatt panaszkodnak, hogy nem egység es az ügyvédi díjszabás holott csak három biró van. Itt is kevés a létszám és egy uj bíró kinevezése vált szükségessé. A Kamara jelentése örömmel állapítja meg végül, hogy a Kamara tagjai és a bíróság között a személyes érintkezés szívélyes volt mindenkor. Az ügyvéd-jelöltek értekezletét a joggyakornoki összejövetelekkel együtt "tartották rpeg A régi tisztikart választották meg, A titkári jelentési a Kamara köz gyűlése hozzászólás nélkül elfogadta és elhatározta, hogy felterjeszti az igazságügyi miniszterhez. Ezután Mandei ]enő dr. pénztáros előterjesztette az elmúlt évről szóló zárszámadást, továbbá a jö-