Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 26-49. szám)
1928-02-16 / 38. szám
UMOiiMMHHMLwaMM jylrítviijk;. ^muSHntűtK^i i—mnTmnmnrnf ihrianirnffff mn február 16. MflWSIUMMMflMMAMli \ napokban került nyilvánosságra Vass miniszternek az a nagyszabású szociális terve, hogy az öregségi (és rokkantsági biztosítás után ugyani'yen gondoskodás történjen a magánalkalmazottakrál és tpari munkásokról. Nagyjelentőségű kérdést intéz el ezzel a törvényjavaslattal a népjóléti mjmszer, mert dolgozó társadalmunk igen jelentékeny .ütegének nem keli aggódnia jövő sorsa miatt abban a pillanatban, .amint ebből a javaslatból törvény ,fesz. Az erre irányuló tervek ma' még nyers formában vannák összeállítva, d e nagyon rövid idő kérdése, hogy a torvényjavaslat elkészüljön, amelyet meg fognak .ismerni az összes érdekeltségek, hogy hozzászólásuk után mindazt a kiegészítést elnyerje a javaslat,, amelyek után a képviselőház elé kerülhet. ,A javaslat legfőbb pontja kijelentj, hogy a biztosítás kötelező. A munkaadók és az ipari vaiajuint a magánalkalmazottak együttesen évenként 40—50 millió pengő járulékot fizetnek be az intézmény ipénziárábla s a tervek szerint már 1933-ban megkezdhető volna a nyugdijak kifizetése. A népjóléti miniszter törvényjavaslata saerint a nyugdíjigény nagysága évenként az átlagos évi bér egy százalékával emelkednék, ami 40 évi szolgálat után az átlagos évi bérnek 40 százalékát érne el. Ehhez aortban még hozzzájárulna az évek számától független alapnyugdjj, amely a tervek szerint 200 pengőt fog kiérnii. A törvényjavaslat kimondaná, hogy a magántüsz'tviselőkjaek és ipari alkalmazottiaknak nem kellene a teljes 40 éves szolgálati időt kitöltenjök, mert ha hivatásuk a négy évi várakozási idő után, pl. be,egség miatt nem folytathatják, igényelhetik a megfelelő nyugdijat, de 65 éves korukban minden körülmények közön nyugdíjba mehetnek. Körülbelül ez volna Vass miniszter törvénytervezetnek gerince, ami az első pillanatra kecsegtetőnek tűnik, mert rövid számítás után ki lehet mutatni, hogy- az. a magánalkalmazott, vagy ipari rnimká,s, aki eddig szolgálati idejének leteltével, vagy betegség és elöregedés folytán munkahelyét kénytelen volt elhagyni minden járandóság kilátása nélkül, az a jövőben, ha a népjóléti miniszter "javallata Törvényerőre emelkedik, igen tekintélyes összegű nyugdíjban részesül, ami biztosítja számára a tisztességes megélhetést. Ezek a törvényjavaslat-tervezetek, amelyek egymás után kerülnek napvilágra, a népjóléti miniszter nagy szociális érzékérői tesznek tanúbizonyságot s magukban hordják azt a reményt, hogy elérkezik az ideje hamarosanannak, hogy nem ' esz hazánkban egyetlen társadalmi réteg sem, amelyik nem érezné a kormány támogató kezét. Ezek a törvényjavaslatok azt mutatják, hogy a népjóléti miniszter gondoskodása tut halad a napii élet gondjain, mert már most, amikor a dolgozó eí-mek mun kabirásuktnak teljességében vannak, gondoskodni kiván arról is, hogy elöregedésük idején ne kelljen kegyelmi tenyérre szorulniok, s ezáltal nem szaporítják azoknak az elemeknek a számát, akiknek szive csordultig,vati panasszal. Ha a népjóléti .miniszter üdvös javaslatai törvényerőre emelkednek, úgyszólván nem lesz dolgozó réteg hazánkban, amelyik nyugodtan ei nenj mondhatna magáról, hogy megélhetéséről holta napjáig gondoskodott az állam. — A D|« Dame szezonról vise•zamaradt példányai leszállított áron kaphatók az Újságból tban. á kivetett antóadó fizetési meghagyásai már széfmentek az autótulajdonosokhoz. Aki nem fizet, kétszeri sürgető íelhiTás után elveszti engedélyét. - Egy ötven lóerős magánszeméiyantó atáa 1308, egy 150 mázsás aotóbisz vagy teherautó után 2250 pengof kell fizetni a közitak fenntartása javára. (A Nyirvidék tudósítójától.) Rendkívül érd ekes és nagyjelentőségű adórendeletet adott ki a pénzügyminiszter az autók megadóztatásáról. Az autók megadóztatásával azt akarják elérni, hogy az ország úthálózatának kiépítésére és karbantartására m egfeielő összeg álljon rendelkezésre, az autóadót ugyanis kizárólag err e a célra fogják fordiita;ni. Az uj adónem január elsejétől lépett érvénybe és február 15-ikéig kellett kiróniok az adóhivataloknak. A , nítg/ 1"' személyautók adója: Az autóadó ugy a személy-, mint a teherautóknál meglehetős nagy. A magánhasználatra szolgáló személyautó évt közúti adója például igy alakul a vidéken: a) 10 lóerő 'eljesjtményig minderi lóerő vagy annak része után 15 .pengő; b) .16 lóerőig: az első 10 lóerő után mint a) alatt, a 10 lóerőn felüli teljesítményért pedig mindéi? lóerő, vagy annak része uián 23 pengő; c) 16 lóerőnél e rösebb gépkocsiknál: az első 10 lóerő után, mint ,a)' alatt, a következő 6 lóerő után, mint b) alatt, a 16 lóerőn felüli teljesítményért pedig minden lóerő, vagy annak res<z£ után 30 pengő. Ezek szerint egy 10 lóerős személyautó után évi 150 pengő, egy 20 lóerős autó után 408 p engő> egy 50 tóerős autónál 1308 pengő •a közúti adó. Budapesten jizonban még ennél is magasabb a kulcssldta. 50 lóerőnél például 1594 P az évi adó a fővárosban. Az autóbuszok és tehergépkocsik közúti adója azok önsiulya szerint vállalkozik. Autóbu zokés tehergépkocsik évi közúti adója az üzem* » jt képes állapotban mért önsúly minden 100 kg-ja után 15 pengő. Azok után az autóbuszok és tehergépkocsik után, amelyeknek kerekei fúvott {pneumatikus) gummi abroncsozássai vannak ellátva, e díjtétel helvett az önsúly minden megkezdett'100 kg-ja után 12 P évi adót kell fizetni. Ezen az alapon egy 6800 kilogrammos autóbusz adója 1020 P, egy 10.000 kg-osé 1500, egy 15.000 kg-osé 2250 pengő. Ezenkivüi a motorkerékpárok után í9 fog kelleni adót fizetni, egy lóerő esetében 8, 16 lóerő esetében 128 pengőt évente. Az adóköteles traktorok után 1000 kg. önsúlynál 300, 2000 kg. önsulvná 1 1005 pengőt kell fizetni. Két Jize és*i felszólítás után engedéiyeivotías. Rendkívül súlyosak, illetőleg erélyesek az adóbehajtási rendelkezések. ,Ha ugyanis a közúti adót az autótulajdonos ,az évnegyed első hónapjának 15. napjáig n' e m f* 2611 be, 8 napon belül való befizetésre kell az adóhivatalnak az autótulajdonost felszólítani, ha azonban a felhívás ne m jár sikerrel, ujabb fizletesi meghagyással, azzal a figyelmeztetéssel, hogy a hátralékos adózótó' bevonják forgalmi engedélyét, ha 15 nap alatt nem" tesz eleget kötelezettségének. Az engedélyt a rendőrség vonja vissza az adóhivatal értesítésére. Ez a szigorú adóvégrehajtási intézkedés érthető, ha arra gondolunk, hogy az autótuiajdonosbk eddig nem járultak hozzá a közutak karbantartásához, ezzéi szemben a legkisebb mezőgazda is a maga egy szekere és tót lova után évente 280.000 korona közmunkaváltságot fizetett eddig is és fizet ezután is. j Diadal Mozg ó i Február ht 15 én és 13-án, ' szerdán és csütörtökön í 5, 7 és 9 órai kezdettel: Első éjszaka Egy házasság megkezdése 7 érdekes j felvonásban. — Főszereplók: ) Bert Lytel, Dorothy Dewore. | Páris látványossága; A világ legkedvesebb és legbohé- | raebb városának minden érdekes- * sége 6 felvonásban. Pötyike költözködik burleszk 2 felvonasban, Wóaetesjelentéi: Pebr.17., 18., 19., péntek, szombat és vasarnap: Glória Swjttson: Sonja szerelmei. BUCK Jones: Vészjel. Balkány ref. hitközsége bensőséges ünneplésben részesítette nyngalombaveniilí igazgafótanitóját. á Balkány-körzetbeli tanítók szinieloadása a Tanítók Otthon javára. (A »Nyirvidék« tudósi tójától.} E. hó 12-én vett bucsut Perpéth Ferenctől Balkány község ref. hitfelekezete negyvenhat esztendei mü ködés befejezése zárlatánál. Az egyházközség, középszabolcsi egyházmegye, tanítóegyesületek és testületek "hálás ünnepeltetésben részesítették a veterán munkást. Az ünnepeltetés jelenetei voltak: istentisztelet, közebéd, színielőadás. A tizórai kezdettel tartott istentiszteleten pa]ástosan vettek részt Gcrömöey Péter nagykáflói, Szenczy István balkányi, Molnár István nyirmihálydi, Kriston Elek szakolyi, Bálint János geszterédi létkészek. A templomot zsúfolásig töltötték be az egyházhivek. Az istentiszteletet Qörömbey Péter lelkész végezte, kinek imája, alkalmi egyháztanitása fefemelő 'érzelmeket fakasztott a lelkekben. A bibliai textust, mint egyházbeszéde alapigéit, az apostoli cselekedetekből vette; három tanítómesterről elmélkedett, pogány-, farizeus- és krisztusi tanítómesterről. A negyvenhat esztendei munkálkodás teljesitőjje: Perpéth Ferenc, Balkány egyháziközségben, a krisztusias szeflemben nevelte tanítványait. E cselekedetével érdemet szerzett egyházközsége elismerésére, hálájára. Isten segedelmével jó munkát végzett. A \ fölemelő istentisztelet után Sze iczy 1 István balkányi lelkész mondott üdvözlő szókat és méltatta Perpéth Ferenc közei félszázados munkálkodását, ki a sárospataki főiskola teológiájáról ment ki a mezőcsáti ref. iskolába tanítónak s a pályát megkedvelte, ott tizenegy esztendeig működött, honnan a balkányi egyház meghívására jött mostani lakhelyére s itt harmincöt észten dőt töltött elöljárói megelégedésére hasznos szolgálatban. Családot alapítva kitűnő képzettségű Ferenc fia egyházkerületi ösztöndíjjal Angliában végez theotógíai tanulmányt, leánya Debrecenben állomásozó Petrovits Pái honvédszázados felesége. Szép családi életének két gyer mek képezi koronáját. Molnár István nyirmihálydi 'lelkész, tanügybizottsági éinok, Porzsolt István esperes és a tanügyi bizottság üdvözletét tolmácsolta, el. ismeréssel nyilatkoztatta ki, hogy ellenőrző látogatásaikor mindig őrhelyén találta az egyház veteményes kertjének munkását, aki nyugodt §3 bofdogütó öntudattal tekinthet vissza megfutott pályautjára. László Zoltán, a ref. és általános tanítóegyesület nevében intépett a távozó kartárshoz meleg hangú üdvözlő szókat. Miron György a balkányi ta nitókörzet részérői mondott Telkes hangon üdvözlő beszédet az ünnepelthez. öereziay Béla, a balkányi tanítóegyesület liálás üdvözletét tolmácsolta. £s végül Hajdú Endre VI. oszt tanufó, a mostani tanítványok nevében búcsúzott. Nagyon meghaló jeienet volt ez, amint szegfücsokorrai a kezében oda állott a bátor kisfiú a tisztelgők sorába és elmondta búcsúszavait, az arcára gördüft könynyek amefiett tanúskodtak, hogy fájlalják jó igazg&tótanitojóktól a megválást. Minden egyes üdvözlőhöz megtalálta a köszön őszókat, Perpéth Ferenc. Bizony a mindvégig jelenlévő közönség soraiban sok szempárból törtek fef a fájdalmas | érzést csiflap'itó könnyek. — A karzaton az egyházi dalárda két 'énekszámmai v'étt részt karmesterök vezetése mellett. Az iskola helyiségében közebéd re gyűlt a tisztelgők társasága. Gödény István egyházi főgondnokkai az elén több egyháztag, dr. Nánássy Andor országgyűlési képviselő ugy a templomban, mint a társasebéden is részt vett, bizonyságait szolgáltatta annak, hogy ugy a lelkészség, mint a tanítóság egybejöveteleiben mindenkor szives készséggel vesz részt és őket hazafias törekvéseikben támogatni kész. A közebéden elhangzott pohárköszön tők: Bálint János, Gcrihnltey Péter, dr. Nánássy Andor, Lászlő Zoltán. Szenczy István, Perpéth Ferenc felszólalóktól méltóan sorakoztak az ünnepség kedves hangulatábaEste kilenc órai kezdette* színielőadás volt a mozi helyiségében. A balkányi tanítói körzet tantesiütütete: Bereznay Bélával az élén, igazán dicséretre érdemes munkát végzett, amikor a Perpéth Ferencnek juttatott tiszteletadás napját szinielőadással tették gazdagabbáSzinrekerüft Gábor Andor »Dollárpapa« cimü négyfelvonásos vígjátéka (A pénz komédiája). A cim szerepben Stern Farkas brillírozott. Ez a tehetséges tanító a tanítói szo lidaritá sszelie mében él, dolgozik fáradhatatlan szorgalommal, lelki készségeinek legjavát adja oda a köznek, hogy vePe általános örömet gondoskodás a jövőről.