Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-07 / 278. szám

vt —. -1. jLixr.Vá JfrntMWfm* 1927. december 6. wfHVibéít 7 Vásznat és pamutot csalt ki a házasság­közvetítő cigányasszony egy hiszékeny leánytól, aki meghalt, mielőtt a vőlegénnyel megismerkedhetett volna. (A «Nyirvidék» tudósítójától), szatmárvármegyei Csaroda községben történt az alábbi eset: LOki Hona 17 éves leányhoz, mi­alatt özvegy édesanyja a mezőn dol­gozott, ez év pünkösd napján be­állított Kállai Lajosné Í39 éves ci­gányasszony. Cigányasszonyok szo­kása szerint kipuhatolta fá leány sízivügyeit, s mikor elárulta, hogy egry vámőr dránt táplál titkos, érzelmeket, vállalkozott arra, hogy összehozza őket, s ennek fejében ki­csalt a hiszékeny (leánytól 18 méter vásznat, 80000 korona ^értékű pa­mutot és 3 pengő készpénzt. Az «összehozás»-ból azonban nem lptt semmi, mert a cigányasszonyt többé nem látták, mire csalás miatt feljelentést tett ellene a íeány, aki azonban nemsokára meghalt, s igy a nyíregyházi törvényszéken meg­tartott tárgyaláson már az édesanya jelent meg sértettként. Az asszony elmondotta, hogy ő egész nap dolgozni jár, a csalásra is egyik szomszédja hívta fel a fi­gyelmét, mire a leánya is bevallót 1 mindent. A cigányasszony azzal vé­dekezett, hogy ő már 11 éve nem foglalkozik jóslással és egyéb efajta dologgal, s hojgy a leány őt «erő­szakkal» ajándékozta meg s azütán kérte arra, hogy hozza össze a vám­őrrel. A sértett nem kívánta a vádlott megbüntetését, csupán a községi elöljáróságon lefoglalt ingóságai­nak kiadását, s igy a bíróság a többi enyhítő körülmény figyelem­be vételével 8 pengő fő és 8 pengő mellékbüntetésre ítélte Kállai La­josnét, aki az Ítéletben megnyugo­dott Három ianitó jubileumát ünnepelte a kisvárdai állami iskolai tantestölet. mikecz alispán levele Bán Lajos jubileumához. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Ritka esemény számba tartozó dologról tesznek említést. A kis­várdai állami iskolai tanítótestület három érdemes tagját részesítette a gondnokság, községi elöljáróság, szülők részvéte mellett igazán ben­sőséges meleg megtiszteltetésben. Ma, amikor a testületi szellem oly sok kívánni valót hagy maga után, jóleső érzéssel mutathatunk a kis­várdai példára. Az iskola cselek­vőleg vesz részt az érdem elisme­résében és méltatásában. Ki mást megbecsül, magát becsüli meg. — Példaszó, melynek dogmatikus je­lentése kellene, hogy áthassa az emberek lelkét. Ápolni, éleszteni kellene a tüzet, mely a fagyot ol­vasztaná s a szeretetet élesztené, mire nagyjában, a romlott világ tel­jesen tehetetlen. Apró mécsek gyúj­tásával lehet bevilágítani a rejtet­tebb zugokba, a sötét éjbe. Ez a kisvárdai példa a maga szerény kereteiben megható volt. Papp József ny. adóügyi főta­nácsos gondnoksági elnök nyitotta meg és zárta be a tanítótestület ünnepét, melyen Bán Lajos, Sza­bó Béla, Vatga János tantestületi tagokat, — kik három század tizedet meghaladó időben szolgálják a kultura ügyét, — halmozták el sz£­retetök apró virágaival. Elsőnek Pipcsák János községi bíró üdvö­zölte az érdemes pedagógusokat, azután Verner Gyula, a felügyelő­bizottság nevében, Németh Berta­lan a tanítótestület részéről nyilat­koztatta ki, mennyi elismeréssel, tisztelettel, hálával viseltetnek irántok, Margitay Gyula adóhivatali főnök a régi tanítványok nevében üdvözölte Bán Lajost. Ezután há­rom apróság nyújtott át gyermeki szavak kíséretében, virágcsokrot az igazgató bácsiknak. Cserkészcsapat­őrs, Szilvássy János parancsnok­sága alatt, színes keretet kölcsön­zött az ünnepségnek és kivánt »Jó munkák. — A Szózat eléneklésé­vel zárult az ünnepség első része. Ezt követte a társas vacsora, az iskolaépület másik tantermében. A világháború szennyes áradata az állami tanintézeteket fedte bé iszapjávaL Az oláh megszállás túl­licitálta a kommünt. A kisvárdai áll isk. igazgatóját, mert ez merte vé­deni a nemzeti igazságot, az oláh halállal fenyegette meg. A másik a számkivetettség fajdalmával szol­gálja a trianoni ország nemzeti tan­ügyét, a harmadik az egyesületi élet gyarapításával igyekszik a tanerők gyarapítására hatni. Bökényi Dá­niel, vitéz Somogyi Dezső, Mátyás József köszöntötte az ünnepelteket,­az egyház jókivánatait Sebestyén Jenő hitoktató lelkész, Sabján Já­nos gimn. igazgató a kisvárdai ta­nártestület kollegiális üdvözletét tol­mácsolta, dr. Ruttkay Miklós hitok­tató a hitvesek, a szierető édesanyák érdemeire emiékezett. Itt jutottak szóhoz a z ünnepeltek és köszönték meg a feléjök nyilvánított kartársi szeretetet. Margittay Gyufa a vacsora köz­ben olvassa fet Mikecz István alis­pánnak Bán Lajoshoz intézett kö­vetkező levelét: — »kisvárdai köz­hasznú működése 25 éves fordulója alkalmából legmelegebb elismerése­met és köszönetemet fejezem ki azért a nagy értékű és eredményes kulturmunkáért, mefyet "a népokta­tás és a felnőttek szabadoktatása terén lankadatlan buzgalommal egy negyed századon át teljesített. Kivánom, hogy adjon az Ég erőt és egészséget hozzá, hogy közhasz­nú tevékenységét Kisvárda község minél tovább és ezután sem csök­kenő mértékben élvezhesse s taní­tását, melyeket az iskolás gyerme­kek sziveibe, ebbe a leghálásabb termőtalajba plántált bek, tovább éljenek és tenyésszenek az idők fo­lyamán megizmosodott férfiak és nők lelkében. Abban találja meg munkássága legszebbik jutalmát, hogy eszményei testet öltve, öleljék körül mindenütt s terhes legyen szi ve attól a nagy szeretettől, melyet ofyan pazar kézzel azért szórt szét mindig élete utjain. Szívélyes üd­vözlettel és érdemeinek méltán ki­járó tisztelettek. Az alispán levele, az asztaltársa­ságnál, melynek nagyobb számban oktatók voltak a tagjai, jóleső ha­tást váltott ki. A derék oktató-ne­velő munkának dicséretét, elismeré­sét látjuk abban. ra.) Legjobb alakot adnak Borcüida Vábtocné *4 FUZOI H Nyíregyháza, Zrínyi Ilona ucca 9. Az iskolás gyermekek egészségéről tartott előadást Kovács László dr. orvos, a tanyai iskolásoknak. á barna kenyér sokkel egészségesebb mint a fehér, s mégsem sütik a pékek. (A »Nyirvidék« munkatársától.) A városi tanács már régebben határozta, hogy a tanyai lakosság müvelésének emelésére különböző előadásokat fog tartani. — Egy­egy előadássorozatban megfelelő filmek kiséretében történelmi, gaz­dasági, földrajzi és egészségügyi kérdéseket világítanak meg. Ezek az előadások, ameiyek már a mult évben is folytak, de az idén mind szélesebb körre terjeszkednek ki, nagy látogatottságnak örvendenek és valóságos ünnepszámba megy, mikor egy-t:gy vasárnap délután a tanya lakossága, apraja-nagyja ösz­szejön az iskola termében, hogy meghallgassák egy történelmi hős életrajzát vagy gyönyörködjön ha­zánk egy természeti csodájában. Mint vasárnap a RozSret és Kis­teleki tanyákra került- a sor, ahol Horváth János tanár és dr. Kovács László orvos tartottak előadást. A nagy érdeklődésre mutat, hogy több mint kétszázan jöttek össze és már órákkai előbb várakoztak az előadásra, mely legalább egy kis szint ho2 egyhangú életükbe. Ez is mutatja, hogy a tanyák lakossá­gának az érdeklődését fel lehet kel­teni, csak jó szándék keh hozzá és megfelelő körültekintés és isme­ret, amellyel az iskolán kivüli nép­müvelés bizottsága kiválogatja az előadás anyagát. Horváth tanár bevezető szavai után dr. Kovács orvos »Az isko­lás gyermekek egészsége« cimen tar totta meg előadását. A hozzáillő film anyagát dr. Pándy egyetemi tanár állította össze ugy, hogy egy­részt felöleli az összes egészség­ügyi szabályokat, másrészt a tu­berculozis, alkoholizmus és nemi betegségek elleni védekezésből is kiveszi a részét. Különösen nagy hatást keltett az előadásnak az a része, amelyben a barna kenyér táplálóbb voltát a fehérrel szem­ben az előadó kiemelte. Egy me­se keretében vázolta, hogy milyen szomorú következményekkel járt Norvégiában, mikor a tengerészek nek tiszta fehér kenyeret adtak és a fellépő betegség miatt kénytelenek voltak visszatérni a jó barna pro­funtra. Érdekes, hogy Nyíregyházán egy idő óta nem készítenek a pékek ilyen tiszta rozsból, vagy rozzsal kevert búzából készített kenyeret, pedig számosan vannak, akik ne­hezen nélkülözik ezt a tápláló ke­nyérfajtát. Harsogó nevetés kisérte a kísér­leti majmok képét és szemmel lát­ható megrendülést okozott az a felvétel, ahol egy részeg ember a családját ütlegeli. A nagy tetszést kiváltott előadás után egy szóra­koztató filmet vetítettek le és élénk meg-megujuló derültség közben él­vezte a tanya lakossága a humo­ros ifimet. Annyira tetszett az előadás, hogy alig akartak eltávozni és csak nagy nehezen nyugodtak bele, hogy az előadás véget ért. Ez ismeretterjesztő előadásoknak a haszna nagyon is nyilvánvaló és a város vezetőségének atyai gon­doskodására szép fényt vet. Eétszázharminc halászhajó süllyedt el a vasárnapi hóviharban a Kaspi-tavon. A „Paraguay" nevü 2600 tonnás filadelfiai gőzös Baltimoretői 400 mérföldre léket kapott és sülyedofélben van. A «Lokalanzeiger» mosízkvai szik­ratávirata szerint a Kaspi-tavon a legutóbbi napok hóviharai követ­keztében sokszáz halász vésze ft oda. Krasznoverszk körzetében mint­egy 230 hajó sülyedt el, amelynek legénysége, Ö20 halász elpusztult. Csaga falu lakosai közül 52-en vesztek a tengerbe. Csalendinszk körzetében 250-re rug. az eltűnt halászok száma. Washington, dec. 4. A tengerészeit minisztérium je­lentést kapott arról, hogy a «SK­sanna» nevű gőzös, amely Marillá­ból Amoy felé volt útban, géphiba folytán 621 utasával Hernada ma­gasságában magárahagya ot;an há­nyódik a nyílt tengeren. Azonnal kiküldték a «Bittem» nevü aknafektető hajót, hogy segít­séget nyújtson a «Susanna»-nak. A «Paraguay» nevű 2600 tonnás filadelfiai gőzös vasárnap délután segélykérő rádiójelzéseket adott le, amelynek azonban délutá i 4 óra 50 perckor hirtelen elnémultak A gőzös S. O. S. táviratában közölte, hogy léket kapott s mintegy 400 tengeri mérföldre Baltimoretói sü­lyedofélben van. Két gőzös azonnal íeljesi gőzzel a veszedelemben forgó hajó megmen;é:ére indult. A szombati heti állatvásár megfelelt a hozzája fűzött várakozásnak. Elég nagyszámú állatot hajtottak fel s a forgalom kielégítő volt. (A Nyirvidék tudósítójától.) A nyíregyházi vásárokat megelő­ző heti állatvásárok rendszerint igen gyengén szok'ak sikerülni. Ugyanis az eladók és vevők inkább megvár­ják a vásárt, ahol nagyobb a for­galom, nagyobb a választék s kö(ny­nyebben akad gazdája a jószág­nak. Az elmúlt szombati heti állat­vásár ugylátszik kivétel volt az általános szabályok alól, mert a szakértők véleménye szerint igen jót sikerült. Szabolcs- és Hajdú vármegyék területéről összesen 976 állatot hajtottak fel éspedig 386 lovat, 198 szarvasmarhát és 392 darab sertést. Ebből a mennyiség­ből Szabolcs, Hajdú, Zemplén és Borsod vármegyék különböző köz­ségeibe összesen 586 darab álla ot adtak ej : 241 lovat, 103 szarvas­marhát és 242 sertést. Az eladót 1 szarvasmarhák igen kevés percent­jét Budapestre szállították. A vá­sárion kialakult árak pengőben a következők: Lovak: II. osztályú kocsi ló 400" 500 P, I. osztályú igás ló 250— 350 P, II. osztályú igás ló 200— 250 P, III. osztályú igás ló 150—. 200 P, Mustra ló 80—120 P, Két éven felüli csikó 200—400 P, Két. %

Next

/
Oldalképek
Tartalom