Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 248-272. szám)

1927-11-01 / 248. szám

1927. november 1 JsfYÍHYIDÉKL 3 való' hozzájáulásra a kiadások hét százalékát fordi ja. A szakosztályok a költségvetéssel kapcsolatban, mint a jövőben szem előtt tartandó programmot figyelmébe ajánlották a tanácsnak a város törvényhozási j°ggg al felruházott várossá fejlesz­tését, a temető kérdés rendezését, a -segédhivatali munkaerők mun­kaidejének felemelését, a városha­táráról térkép készitését és annak a tanácskozási teremben leendő kifüg­gesztését. Miután a törvénynek megfele­lően a képviselőtestületnek határo­zatiig ki kellett mondani, hogy a költségvetés végrehajtásánál hitelát­ruházasnak helye van, következett a költségvetés általános tárgya­lása. _ i : Bogdán Ferenc: a város polgáraira fejenként 25 pengő esik, ne fokozzuk tovább a kiadásokat. A költségve^shez elsőnek Jlrmy Béla dr. szól, aki a költségvetés füzeleinek korábbi kézbesitéset ké­ri, majd Bogdán Ferenc . mond hosszabb beszédet takarékossá­got sürgetve minden vonalon. Az előző évekhez képest a kiadások fokozatos emelkedését látja és szá­mítása szerint ma már 25 pengő esik Nyíregyháza minden lakósára a költségvetési kiadásokból. Ez a l^ret legyen az, amelynél tovább nem mehetünk, elérkeztünk az adózók teljesítő képességének vég­ső határához. Azt a boldog arany­kort kívánja, amikor 19 százalék volt Nyíregyházán a pótadó. (Köz­bekiáltások: ilyen kevés soha nem volt, de volt száznál több, örüljünk, hogy most csak ötven százalék.) A költségvetéshez általánosságé ban még dr. Kovách Elek szól hoz­zá és jólesően halljuk, amikor a takarékosságnak, a bölcs meggon­dolásoknak minden .kérdést élénken megfigyelő, irányító erejű férfija a városfej.esztést, mint a terméí-zetel­fojthatatlan parancsát sürgeti, me­leg szivvel, szociális érzéstől átha­tottan foglalva állást a pyomor, a szenvedés elleni harc, a város külső szépítése mellett a szociális intéz­mények létesítése mellett. Bogdán Ferenc felszólalására vo. natkozóan megjegyzi, hogy általá­nos kijelentésekkel nem lehet a vá­ros ügyeit sem előre vinni, sem pedig költségvetését szanálni. A fejlődést megállítani nem lehet, nem is akarjuk, azt kívánjuk, hogy a kiadások olya­nok legyenek, hogy termelést hoz­zanak. Ami nem produktív kiadás* az káros. Hol állanánk, ha az Üzemi R. T. át nem vette volna a városi adminisztráció egy részét. — Ami a mai póíadót illeti, mondotta Kovách Elek: boldogok voltunk, mikor megelégedhettünk 70—80 százalékos pótadóval, de sajnos a százat is tul kellett lépni. Éppen a vátozotlt viszonyokat jellemzi, hogy a pótadót ötven százalékra kor­látozták. Hogy ez a korlátozás nem volna, könnyen túllépnénk ma is az ötven százalékos határt. ködés lehetősége, azokban talán elkeseredést is kelt a szépnek lá­tása. Vannak sürgető feladataink a nyomor, a betegség és szegény­séggel együtt fokozódó szenvedés enyhítése a tuberkulózis ellen va­ló hathatós védelem tekintetében. Összefacsarodik a Szivünk, amikor arról beszélnek, hogy Nyíregyhá­zán egy nyílt tüdőbeteg együtt szorong egészségtelen szük szobá­ban tizenkét tagu családjával. Kéri a tanácsot, hogy a jövő évi költ­ségvetésben a szociális gondosko­dás érdekében is tegyen meg min­dent. Mert szép, hogy 8000 pengőt állíthattunk ismét a költségvetésbe a Benczúr szoborra, de gondoljunk arra, hogy ezen a pénzen kislakást építhettünk volna és nagyon, de nagyon el kellene Nyíregyházán a lakás, sok lakás nélkül szűköl­ködőnek. Dr. Bencs Ká.mán a felszólalá­sokra válaszolva ismerteti a költ­ségvetés gyors elkészülésének, nyomdatechnikai megoldásának részleteit, majd dr. Kovách Elek felszólalására vonatkozóan kijelenti, hogy már ebben a költségvetési évben mindent meg fog tenni a város a szociális nyomor enyhí­tésére, népjóléti akciók hatásos tá­mogatására és miként sikerült a nyíregyházi analfabéta tanfolya­mokkal és népművelési tevékeny­séggel kulturális eredményeket ei­erni, a tanács tervszerűen gondol­kodik, hogy, tuberkulózis statisz­tikája ésa szociális helyzet javulása tekintetében is jelentékeny eredmé­nyeket érjen el a város. Ezzel a költségvetés általános vitája lezárult, a budget javaslatot a képviselő testület általánosság­ban elfogadta és Szentpétery End­re tanácsnok tételről tételre menve ismertette a költségvetés részié,ejt. A képviselőtestület állást foglal az autocomia sürgetése mellett. Dr. Kovách Elek ezután a tör­vényhatósági joggal való felruhá­zást sürgeti. Amikor azt lápjuk, mondotta, hogy a város várme­gyei hozzájárulása már 155 ezer pengőt jelent a költségvetésben és Amellett az utadóalaphoz való hoz­zájárulás is tetemes összeggel szere_ pel, r.em lehetünk szentimentálisak íreken ki kell mondanunk, sür­getjük a törvényhatósági joggal va­ló felruházást, hangsúlyozta, hogy , vármegyei törvényhozással ^jegíel- \ je_sebb együttérzésben kívánunk 5 Ne csak széppé tegyük a várost, csökkentsük a nyomort is szociális intézményekkel. munkálkodni és ebben a harmó­niában élünk ma is. A törvényható­sági joggal felruházott várossá való fejlődés nem jelenti azt, hogy ne kívánnánk továbbra is hozzájárulni bizonyos mértékig a vármegyei ki­adásokhoz. Általános ma már a felfogás, hogy az autonómia elnye­résével nagy megtakarításokat ér­ne el a varos és szervezeti szem­pontból is alig jelentene többletet a törvényhatósági joggal való fel­ruházás. Az egész város területét öntözni fogják az öntöző antók, amelyekből kettőt szerez be a város. szorongatott helyzetére. Sürgősen szükség van üt megfeielő épületre. Dr. Bencs Kálmán polgármester a szarvasmarha állomány javítása érdekében lépéseket helyez kilátás­ba. A város érintkezést keres gazdaközönséggel és tejszövetke­zet létesiésének könnyíti meg a tejtermelő gazdák helyzetét. Az iskolák és az óvódák fejlesztése a város egyik sarkalatos programm­ja. A csatornázás és a vízvezeték csak nagyobb kölcsönnel le Sz meg­oldható! és közel van az idő, ami kor az iskolák és az ovódák is sorra kerülnek a városfejlesztési programm fokozatos, de állandóan célravezető végrehajtása során. He hí ing Andor a vasúti felüljáró hidat tette szóvá. A hidra vezető útnak a vámház felé eső része járhatatlan. Dr. Bencs Ka.mán polgármester megnyugtatóan jelentette ki, hogy az utat még az ósz folyamán rend­behozzák. Kowcs Elek dr. felszólalása to­vábbi részében nagy hatást keltő szavakban fejti ki, hogy a város külső szépsége örvendetes, fino­mult érzékre vall és a nend, a tisz taság, a művészi hatásokra r^ vő külső még az erkölcsökre is hat, de egyoldalúnak csak ezeknek a szempontoknak hangsúlyozása mellett nem az igazi fejlődés út­ját járjuk. Akiknek nem jut osz­tályrészül a szépben való gyönyör­Az egyes tételek ismertetésénéi kitűnt, hogy a város már ebben az évben sok ujitássa! teszi a nyíregyháziak éléét kellemesebbé, így az utcák öntözése érdekében az eddigi öntöző berendezésen kí­vül rendelkezésre fog állani két uj öntözőautó, amelyek eljutnak na­ponként többször is a város min­den kövezett utcájába. Örvendetes az is, hogy a város a tűzoltók felszerelésének kiegészítésére is gondolt és egy uj motoros fecs­kendőt fog beszerezni. A költségvetés részletes tárgyalá­sánál Énekes János prelátus kano­nok mondott a magyar kultura szeretetétől áthatott beszédet. — Előbb a tejellátás csökkenéséfői való félelmének adott kifejezést, miután a költségvetésbői nyilván­való, hogy a város szarvasmarha­állománya csökkenőben van. Rá­mutat azután a nyíregyházi isko­lák fejlesztésének jelentőségére, a városlíaladás szempontjából. Nin­csenek óvodáink, a magánóvodákat is szaporítanunk, majd városi óvó­dákká fejlesztenünk kell. Az elemi iskolák az egyházak kezében van­nak, de ezek az iskolafenntartók is jóval több támogatást kívánnak, mert a fenntartási költségek ma fokozottabb terheket rónak az egy­házakra. Rámutat a polgári iskola üj mérnök a A közgyűlés ezután a tanács és a szakosztályok javaslatára vá­lasztással való behelyettesítés ut­ján betöltötte az üresedésben lévő kultúrmérnöki állást. Az egyhangú választás Fodor Bél&ra, Hajduhad­háza mérnökére esett. Több kisebb tárgy következett ezi után. A császárszállási vadász­területet- a Nyíregyházi Egyesült Ezzel a költségvetési vita véget' ért. A képviselőtestület a költség­vetést részleteiben is elfogadta, a rávonatkozói határozatot hite.esjteti­nek mondotta is ki, hogy igy a költségvetés még a holnap folya­mán a vármegyéhez kerülhessen jóváhagyás végett. városházán. Vadásztársulatnak adta a város bérbe 1000 pengő bérösszegért. Elhatározta a közgyűlés, hogy a Korona-szálló szobaiban levő vaskályhákat cserépkályhákkal cse­réli ki. A Sóstófürdőhöz az erdőből há­rom hold területet csatolnak par­kírozás céljából. Még 2 napra 17 nr prolongálva! Ml HOTEL IWPEBIAL Szerdán ™?f„ I™ Csüiöriökön \ i A VELENCEI VÉNUSZ Sierelmi regény 9 felvonásban. 2 BURLESZK ATTRAKCIÓ Előadásoí kezdete: héttőn és kedden 5, 7 és 9 órakor. 7} FÉTIS n A technika csodája Hordozható cserépkályha, költözés esetén el­vihető. Pa- éz szénfütésre egyformán alkalmas. Befütéskor azonnal hőt ad, a meleget mint min­den cserépkályha, huzamosabb ideig tartja. Tisztítás évenként egyszer. — A hordozható cserépkályha mindéi lakás disze. Egyedárusités FLEINER LAJOS vaskereskedőnél, hol a világhírű „HELIOS" folytonégő kályhák és v.skályhák is legolcsóbban kaphatók. 6141-10 A fejlődést megállítani nem lehet, mondotta dr. Kovács Elek

Next

/
Oldalképek
Tartalom