Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-27 / 244. szám

Nyíregyháza, 1927. október 27, * Csütörtök XLVIII. évfolyam. 244 szám. Előfizetési árak i»lyb«n és vidéken: Alakította JÓBA ELEK I Srsrlteiztöség és kiadóhivatal: %Mre 2'60 pengő. N«By»dévr» 7 60 psngS. Fösxsrkssztö: Dr. 8. SZABÓ LÁSZLÓ. t SZÉCHENYI-UT 9. SZAM. KftsttetviMtóknek é* tartóknak W* su^cdmeay. I Falstős sasrkosxtS : VERTSE K. ANDOR. I iei«ron a^am i^w. Postachequa 29SS®. Kéziratokat nem adunk vissza. Menekülnek az ellenzéki képviselők Romániából Manoilescu letartóztatása miatt kiélesedett a politikai válság. Be akarják tiltani a gyulafehérvári gyűlést. - Két bolgár tartományban kihirdették az ostromállapotot. A »Budapesti Hirlap« berlini tu­dósítója jelenti, hogy Bukarestből érkező hirek szerint a politikai válság rendkívül kiélesedett. Teg­nap délután óta Belgrád és Buka­rest között a telefon már hem működik és csak cenzúrázott táv­iratok hagyhatják el az országot. Az izgatottság az egész országban olyan nagy, hogy számos ellen­zéki képviselő Romániából 'Bul­gáriába menekült. (B. É.) Manoilescut, aki Károly volt ro­mán trónörökös levelét hozta Bu­karestbe, kihallgatása után a yila­vaí börtönbe szállították. Az Ava­rescu párthoz tartozó lapok tilta­koznak a letartóztatás ellen, ame­lyet törvénytelennek minősítenek. A kormány még e hét végén le akar­ja tárgyalni a bünügyet. A bün­tető törvény értelmében Manoiies­cu 5 évig terjedhető büntetést kaphat. <B. É.) Az »Ujság« bukaresti jelentése szerint valószínűnek tartják, hogy a kormány betiltja a gyulafehér­vári gyűlést. (B. £.) A bolgár szobranje jóváhagyta azt a rendeletet, amely Petrics és Küstendíl tartományokban kihirdeti az ostromállapotot. (B. É.) A szocialisták követelni fog­ják a márciusi 12 pont meg valósítását és a kivételes intézkedések megszüntetését. A «Pestí Hirlap» írja; A szociál­demokrata párt parlamenti csoport­jának vezetősége tegnap este peidl Gyula elnöklete álhitt ülést tartott, amelyen megvitattak az időszerű politikai kérdéseket és elhatározták, hogy a Kossuth Lajos emlékéről szóló törvényjavaslat tárgyalásá­nál, határozati javaslatban követe­lik a márciusi 12 pont megvalósí­tását és különösen a kivételes ha­talmon alapuló intézkedések meg­szüntetését. Időjárás. A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban a hőmérséklet általában közel volt a fagyponthoz. Sok he­lyen dér volt. Időprqgnozis: Felhő­sebb idő várható némi hőemelke­déssel s jelentéktelen lecsapódások­kal. Horthy István lesz a tiszán­túli református egyházkerület főgondnoka. A tiszántúli ref. egyházkerület most tartja évi rendes közgyűlé­sét Debrecenben. A közgyűlés egyhangúlag Horthy István mellett foglalt állást a kerület főgondnoki tisztének betöltésénél. Horthy Ist­ván a jelölést elfogadta. Tőzsde. Pengő nyitáskor 90.65, zárlatkor 90.70 volt. Valuták. Angol font 27.80—96, Cseh korona 18.87—95, Dinár 9.98—10.04, Dollár 568.20—570.60, Frank 22.35—55, Leu 3.48—54, — Lira 31.30—50, Márka 136.05—55, Osztrák sílling 80.45—85, Svájci frank 110.00-40. Terménypiac. Készáru: Buza 78 kg. 30.40—60, 80 kg. 30—80—90. Rozs 28.00—25. Határidős: Buza októberi zár­lat 30.76—78, márciusi , zárlat 32.20—22, májusi zárlat 32.40—42, Rozs októberi zárlat 28.60—64, — márciusi zárlat 30.24—26, májusi zárlat 30.36—40. A francia szocialisták vezére is megerősíti azt, hogy Millerand Ígéretet tett a trianoni szerződés revíziójára. Párisi jelentés szerint a francia szocialisták vezére, Leon Blum a Populaírl hasábjain megismétli ál­lításait s kijelenti, hogy Millerand tényleg tett ígéretet Magyarország­nak arra, hogy a trianoni szerződes revíziójára irányuló törekvéseket bi­zonyos ellenszolgáltatások árán tá­mogatni fogja. Meg'állapitja, hogy Lord Rothermere akciója és Beth­len István beszéde óta a trianoni szerződés revíziójának kérdése na­pirenden van s ebben ^Magyaror­szág bizton számithat Anglia és Olaszország támogaatására. Kijelenti végül, hogy a francia szocialisták már kezdettől fogva lát­ták a szerződések tarthatatlansá­gát, a revíziót azonban csak köl­csönös bizalom esetén lehet végre­hajtani. A kormány december elejéig ie akarja tárgyaltatni a „numerus clausust" A »Pesti Napló« értesülése sze­rint a numerus claususra vonat­kozó törvényjavaslatot a kormány december eleiéig le akarja tárgyal­tatni, mert Bethlen miniszterelnök a decemberi népszövetségi ülésen részt óhajt venni és addig ezt a kérdést el akarja intéztetni, hogy emiatt ríe folytassák ellenünk az agitációt az utódállamok és a hoz­zájuk húzódó külföldi politikusok. A decemberi népszövetségi ülé­sen a miniszterelnök azért akar részt venni, mert addig a magyar­barát angol politikusok munkája befejezést nyer és az angol törvény hozás határozatának a népszövetsé­gi ülésre minden esetre meg lesz a maga hatása. A Pesti Napló értesülése szerint a keresztény gazdasági párt szabadkezet bizto­sít tagjainak arra, hogy a javaslat tal szemben a szavazásnál hogyan viselkedjenek. (B. É.) Elsiilyedt egy 1600 utast szállító olasz Óceánjáró hajó. Rio De Janeíróból jelentik: Szik­ratávirat jelenti, hogy a Princi­pessa Mafalda genuai olasz gőzös Bahia partjai közelében a nyílt tengeren elsülyedt. A gőzös 1600 utast vitt magával. Négy gőzös, több mint négyszáz hajótöröttet vett fedélzetére. A segítségül sie­tett gőzösök igyekeznek a többi utast is kimenteni. Az a''hely, ahol a Principessa Mafalda nevü személyszállító hajó elsülyedt, mintegy 130 tengeri mértföldre van délkeletre Bahiatól. Körülbelül 1600 utas között sok argentíniai kivándorló volt. A szerencsétlenül jártak közül több százat mentett meg önfeláldozó bá­torsággal annak a négy hajónak a legénysége, amelyek a Princi­pessa Mafalda dróttalan segélyhí­vásaira sietett a szerencsétlenség színhelyére. Azt hiszik különösen sok fedélközi utas sülyedt el a hajóval. A Formozó gőzös, amely 720 hajótöröttet vett fel fedélze­tére szintén együtt működött a többi segitségül jött hajóval. A Principessa Mafalda utasai közül sokan mentő csónakon és uszó­kö tél lel menekültek meg. A szeren­csétlenséget valószínűleg az okoz­ta, hogy a Principessa Mafalda zátonyra jutott. Az Athena nevü német gőzös 400 hajótöröttet men­tet meg. A Rio Grandé Dó Sut nevü cirkáló is elindult, hogy segítséget nyújtson a mentési munkálatoknál. A londoni Rothschildok villás­reggelit adtak Bud János pénzügyminiszter tiszteletére Londn. Bud János pénzügymi­niszter tiszteletére tegnap délben a Rothschild testvérekjvillás reggelit adtak, amelyre hivatalosak voltak az angol pénzügyi világ 1 vezető sze­mélyiségei is. • • * • • Festhy igazságügyminiszter az egységespárt jogász tag­jaival tárgyalja meg az új büntető javaslatot. A Magyar Hirlap« értesülése sze­rint Pesthy Pál igazságügy mi­niszter ma délutánra megbeszélésre hívja össze az egységes párt jo­gásztagjait, akikkel meg akarja tár­gyalni az uj büntető javaslatot. naaia A képviselőház mai ülése. A képviselőház mai ülését fél 11 órakor nyitotta meg Puky Endre alelnök. Mindenekelőtt kegyeletes szavakkal parentálta el a törökszent miklósi kerület váratlanul elhunyt képviselőjét^, HoránSzky Dezsőt. — Indítványozza az elnök, hogy em­lékét jegyzőkönyvben örökítsék meg és helyezzenek koszorút rava­talára. A Ház az indítványt elfo­gadta. Felhatalmazást kért ezután az elnök a Háztól, hogy a megüre­sedett törökszentmiklósi kerületben az uj választás megtartására az elő­készületeket megtegye. A Ház a fölhatalmazást megadta. \ i : "Bemutatta ezután az elnök a fő­város átiratát, amelyben meghívja a képviselőházat a Kossuth-ünnep­ségekre. Az elnök indítványára a Ház kimondta, hogy testületileg vesz részt a Kossuth szobor lelep­lezési ünnepségein. Ezután Erődi Harrach Béla a közgazdasági és munkaügyi bizott­ság, C sák Károly az igazságügyi bi­zottság, jelentését terjesztette a Ház elé a már letárgyalt javaslatok­ról. Jelentette ezután az elnök, hogy Györky Imre, napirend előtti fel­szólalásra kért engedélyt és ő az engedélyt megadta. Györky felszó­lalásában szóvátette, hogy a leg­utóbbi debreceni beszámoló ülésen részt ve/tt, öt társát nem engedték szóhoz jutni, noha föiszólalásaíka 1 előre bejelentették. Tiltakozott a közigazgatási hatóságok eljárása el­len. Ezután áttértek a napirendre. Fritz Arthur előadó ismertette az üzemi balesetekre vonatkozó kárta­lanításról .az idegen honosságú mun kások üzemi balesetének kártalaní­tásáról és az iparban és kereske­delemben foglalkoztatott háztar­tási alkalmazottak biztosításáról szóló törvényjavaslatokat. Indít­ványozta, hogy a négy hasonló tárgyú javaslat általános vitáját, miként ez a bizottságban is tör­tént egyszerre ejtse meg a Ház. Az indítványt elfogadták. Egyes szám ára IS fillér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom