Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-19 / 237. szám

6 JhfrÍKVIöÓL 1927. október 16 SPORT. Nykise—Dte 4:2 f3:1) Bíró: Dr. Rencz. Debrecen. A Nykise átesett a debreceni «tüzkeresztségen» is, ahol erősen meg kellett küzdeni a győzelemért. Ellenfele nemcsak a Dte jó formá­ban levő csapata, de a «debreceni» birók is voltak. Úgy látszik Debre­cen nem akar beletörődni a nyír­egyházi csapatok sikereibe és nem riad vissza semmitől, hogy azt bájmilyen eszközzel is megakadá­lyozza. A mérkőzés egyik |hailáirbi­rójának Rothot küldte ki a "Birótes­tület, akit pedig a Nykise szabály­szerűen törölt, sőt bíráskodása el­len a Nykiöe vezetősége a v játék előtt tiltakozott is, mert előrelát* ta hogy fog a Nykise ellen «dol­gozni». Indokolatlanul kiállíttatta Szmikut és ítélkezésénél állandóan sújtotta a Nykisét és megakasz­totta támadásait. Rencz is «vigyá­zott» a debreceni csapatra és a Nykise vezetőgólját teljesen érthe­tetlenül inem adta meg. Ezek a kö­rülmények idegessé tették a Nykisét, ugy, hogy nem játszották ki szokott formájukat. Benkét a mérkőzés elején harcképtelenné tet*­ték, ijgy hogy 60 percig 9 ember­rel játszottak. Az 5. percben Hajdú gólt rug, Ide a biró anullálja. Két* perc múlva azonban már Ben ke Tassi összjáté­kából Palic megszerzi a vezetést. Szmikut a határbjróval történt po­lémiája folytán • kiállítják, B enke megsérül, Arthaber halfba vonuh ami teljesen megbénítja a Nykise csatársorát. A 25 percben Szutor szabadrúgásból kiegyenlít. — A Nykise van frontban, de gólt csak a 42. percben érnek el Friedmann révén, majd a 44. percben Artha­ber szabadrúgása jut védheteilenül a Dte hálójába. A második félidő­ben inkább a Dte van frontban,, a 40. percben Budaváry hibájából Fejér gólt ér el, de 2 perc múlva Arthaber átadásából Hajdú beál­lítja a 4:2-ős végeredményt. Nem hagyhatjuk megemlitettle­nül, hogy a Nykise játékosai a győ­zelmi széria tudatában kissé elbi­zakodottan és könnyelműen játsza­nak, .pedig, ha a regi lelkesedéssel küzdenek, játékukat még nagyobb siker kísérné. Dvsc—Nyötse 4:1 £2:0) Biró: Szentkirályi. Kisszámú közönség előtt vasár­nap délelőtt a Nykise pályán került lejátszásra a fenti mérkőzés, mely a Dvsc megérdemelt győzelmet eredményezte. A Dvsc nem nyújtott nivós játékot, hanem szorgalmas, szürke teljesítménnyel szerezték meg a meg szokottnál is gyengéb­ben játszó Nyötsével szemben a két pontot. A Dvsc-ben Barna biztos ka­puvéd, a hátvédek és fedezetsor bizonytalanul működtek, de Pálin­kás rutinirozott játéka jól érvénye­Sült. A csatársor minden tagja agi­lisán játszott és a Nyötse gyenge lábon álló védelmével szemben nem volt nehéz dolguk. A Nyötse csa­pata nem tud kialakulni és a felfor­gatott összeállítások csak hátrányá­ra vannak. A Budapestről ideköl­tözött fiatal Neumann bemutatko­zása teljes sikerrel járt, de egyedül nem'boldogul. A másik arriválás: Király, jiem vált be. A Nyötsében Izsáknak voltak bravúros védései, de sokat pózol, könnyelmüsködik és 2 gólban erősen ludas. Nyötse támadásokkal indul a já­ték és Neumann lövését Barna szé­pen védi. A Nyötse van frontban, de eredményt nem tudnak elérni, sőt a 18. percben a Dvsc vezet tá­madást és a Nyötse súlyos védelmi hibájából Papp megszerzi a ve­zető gólt. A Nyötse küzd a kiegyen­lítésért, de Neumann lövését és Rácz fejedét Barna biztosan fogja. A 31. percben Bpbák hosszú dáját Izsák kiejti, mire a résen álló Móré behelyezi 2:0. A második félidőben ismét a Nyötse lép fel támadólag, • a 8. percben 16-osról szabadrúgást ér­nek el. Neumann szépen ívelő lab­dáját Beleznay behelyezi. Ugylát­szik, hogy sikerülni fog kiegyenlí­teni, de Banna a helyén van. | J A 21. percben Pálinkás rug Sza- i badrugást, amiből Papp védhető ' lövéssel a 3-ik gólt szerzi meg. I Innen kezdve a Nyötse már visz- I WH WWWWWtmWMtWtSWtW^WtWMtW I szaesik és a hátralevő idő a Dvsc-é. A 30. percben Bobák 20 méterről küld bombát, de a labda kapufáról visszapattan, 2 perccel később azonban . Móré átadásából ugyanő már szép gólt lő. A gól után Wolf, Neumann és Király Nyötse játékosok elhagyják a pá­lyát, de a Dvsc erőtlen támadásai nem hoznak ujabb gólt. Szentkirályi határozatlanul bírás­kodott, de súlyosabb hibákat nem csinált. * í ^ ÚRISTEN MADÁRKÁI MARY PICKFORD NÉGY NAPIG A DIADALBAN BB Uzenel Rab fészkén pihegő kis fiamnak küldöm, kit el­szakított tőlem : Tria­non .. ! Kicsiny fiam, ki túl a Királyhágón, Anyád ölében játszol boldogan, Nem kérded még sziveddel elszórultan, Hogy apád űzött vadként hol rohan . / Te nem tudod még, hogy kis puha fészked Rab fészek, melyre martalóc vigyáz S a föld, amely a te szent anyafölded, Véled együtt rab, bár mit is kiáltsz , . / A Te szavad Bábel-szava a nyájnak, Nem érti más csak a Te jó anyád, De e nyájak még szent szavakra várnak, Ha egyszer Rád figyel majd a hazád. . / Űzött apád üzen most Néked szentem, Kicsiny fiam — s hallgas ma jól reám: — Hazád ma is Tiéd bár a kereszten Feszítve fekszik fenn: a Golgotán . . / Nagy kék-szemedben ott lobog a kérdés: Ki tette ezt. ? ! Hisz' hazám itt e hon . .! — Kicsiny szivedben, ahol szent az érzés, Ezt a szót vésd be mélyen: Trianon . . ! 5 ha nagyra nősz és egyszer üt az óra, Véred zenéjét hallgasd: mint zenél.... — 5 bár jelszavad lesz: Ora et labora! Fegyvert ragadva bízón harcra kélj. . ! Ősz fürtjeimmel ott leszek majd én is S vérünk rózsája fon majd glóriát E vér áztatta dús, szent anyaföldre S hazád lesz újra, kis fiam hazád. . / MURÁNYI ADORJÁN ZOLTÁN. iflMIIM»lMW)tMW*M«MM3MN)«W; ( ÚRISTEN MADÁRKÁI MARY PICKFORD NÉGY NAPIG A DIADALBAN ÚRISTEN MADÁRKÁI MARY PICKFORD NÉGY NAPIG A DIADALBAN Városi Színház Mozgó Október hó 18-án, kedden utoljára 5, 7 és 9 órai kezdettel: Huszárélet gyöngyélet Történet a boldog békeidőkből 7 felv. — Főszereplők: Anita Doris, Bruno Kastner, Ruth Weyhaw. Ember vadászat ( Vasököl—aranyszív) Carlo Aldini legnagyobb bravúrja 7 felvonásban. — Főszerepben: Carlo Aldini, Vivian Gibson, Erich Kaiser-Titz. V ESZÉLYES PILLANAT c sakis felnőtteknek Kávéházban, cukrászdában, üzletekben, irodákban, kaszinókban, társaságokban csak a pillanatról beszélnek pol I ó Szerdán Csütörtökön HIREK. KIS2TAPTÁR Október 19. Szerda. Róm. kath. Péter. Gör. kath. Joei. Prot. Lucius. ízr. Simkh. fhor. Apolló Mozgó: Veszélyes pilla" nat, (csak felnőtteknek) egy asszony szerelmi kálváriája 9 felv. és a kisérő műsor. (5, 7 és 9 órakor.) Diadal Mozgó: Nagy burleszk est! {1 burleszk 14 felvonás­ban.) (5, 7 és 9 órakor.) Városi Színház Mozgó: Csákó les kalap, vidám történet a régi békebeli katonaéletből 8 felv. Harry Liedtke és Mindszenthy Mária főszereplésével. (5, 7 és 9 órakor.) Egész héten át a Gergelyffy és T örök-gyógyszertárak tarta­nak éjjeli szolgálatot. Városi gőz- és kádfürdő: nyitva reggel 6 órától. A gőzfürdő kedden és pénteken csak nők részére van nyitva. Vasárnap cáak déli 12 óráig van a fürdő üzemben. Szabolcsvármegyei Jósa-Mazeum nyitva 9—13 óráig. TALÁN... Mikor már por és hamu lesz a testem, Egy néhány versben, megmaradok én; Talán nem válik semmivé az emlék, S a sok kis dalba fektatett remény... Talán még vágyat is keltek fel néha Egy kis verssel, melyben megmaradok... Vájjon gondolnak é majd akkor reám: Ki is voltam és... haj', moit mi vagyok? Igy élek én, csendesen, szemlélődve... Valami nagy vágy perzselget belül... De egy igaz: hogy szerettelek Téged: Szenvedéllyel és — véghetetlenül! Radványt Sándor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom