Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 222-247. szám)
1927-10-19 / 237. szám
JSftÍRYIDáSL 1927. október 19 és után való állapotában. A közönség gyülekezik' s lassan megtelik a terem. Földesurak és egyszerű kisgazdák, akiket egyfor mán érdekel a lápgazdálkodás, meri niszen ez aaja meg a mindennapi kenyerüket, jövedelmüket. Az értekezlet. Fél 10 óra van, amikor az elnökség elhelyezkedik és KáUay Miklós elnök megnyitja az értekezletet. — Magyar gazftaszivem teljes melegével üdvözlöm — úgymond — az igen tisztelt Értekezletet s különösen kötelességemnek tartom, hogy üdvözöljem a okat, akik fáradságot nem kiméivé, messze földről jöttek ei : a földművelésügyi minisztérium képviselője, a közgazdasági egyetem kiküldötte, a gazdasági akadémiák küldöttei, a növénytermelő és kísérleti állomás, a Máv. és vegykisérleli állomás képviselői s a keszthelyi gazdasági akadémia kiküldötte. Üdvözlöm Szatmárvármegye egybegyűlt gazdaközönségét, akik jelenlétükkel tanúbizonyságát adták annak, hogy dolgozni akarnak, többet akarnak termelni és tudni. 7 rlanon óta hevesebb lett a. magyar föld s ezt a hiányt termeléssel kelt pótolni! "'Több'tudást belemunkálni a magyar földbe, hogy annak termése elég legyen addig, amig a hamis határokon tul fekvő területeket vissza tudjuk szerezni. (Lelkes taps és éljnzés.) Ezután fékey Lász'ó földbirtokos emelkedik szólásra és a következő ket mondja: — Mint szatmárvármegyei és Iápi gazda üdvözlöm a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara nagynevű elnökét, Kállay Miklós őméltóságát (éljenzés) és mélyen tisztelt vendégeinket. Mindössze pár hónapja, hogy szerencsénk van láthatni őt a Kamara elnöki székében s máris felismrte elhagyatottságunkat s nagy elfoglaltsága mellett ráér törődni a mi ügyünkkel is, amely volta képen egybeforrott a szegény magyar üggyel. Az ő kezdeményezése folytán van szerencsénk a legkiválóbb szakembereket üdvözölhetni, akiktől várjuk, hogy megfelelő eredményt "érhessünk el a Iápi gazdálkodásban. A nagy tetszéssel fogadott megnyitó beszéd után Rácz Lajos dr. m. kir. gazdasági főtanácsos, a Tiszán tu.'i Mezőgazdasági Kamara igazgatója olvassa föi alapos tanulmányát, amelyet »Törekvéseink lápgazdaságunk fejlesztésére« címmel irt meg. Bemutatja azokat a fényképeket, amelyek az Ecsedi Lápnak a románok áltat elvett részein készültek s amelyek megdöbbentő képét adják annak a határtalan indolenciának, amellyel a megszálló románok a magyar föld-< nek zzel a kincsével viseltetnek. A hajdan virágzó magyar Iápi mezőgazdasági kultura elvadult gaz áthatolhatatlan dzsungelje verte fel a megtermékenyített tőzeges humuszt. Bejelenti, hogy ezeket a fényképeket, amelyek mindennél beszédesebb bizonyítékai annak, hogy a románok mit sem tudnak kezdeni a birtokukba jutott rengeteg földterülettel, elküldik a külügyminisztériumnak, Nagy Emii volt igazságügyminiszternek és Rothermere lordnak. Utána Péchy László m. kir. kormányfőtanácsos az Ecsedi Láplecsapoló Társulat igazgató főmérnöke (Nagyecsed) a«Az Ecsedi láp jelenlegi helyzete es vizrendezésügyi vonatkozásai» cimmel tart igen érdekes előadást, amely a honfoglalás korától kezdve ismerteti az Ecsedi láp történetét, a lecsapolási munkálatok lefolyását és azt a szomorú helyzetet, amely a lápvidéket a békeszerződéssel érte. A lápvidék magasabban fekvő fele ugyanis a románok kezére került s ezek a gátak és zsilipek megnyitásával akkor árasztják el vizzel az egész magyar lápterületet s okozzák ezzel a lápvidéki községek helyrehozhatatlan kárát, amikor akarják. Nagy szakértelemmel és a helyi viszonyok alapos ismeretével irta meg Buchw^in Béla m. kir. gazdasági főfelügyelő a «Lápi növénytermelésünk jelenlegi bajar és a javítás gyakorlati jelentőségei)) cimü tanulmányát, amely osztatlan tetszést aratott a megjelentek között. Fáber Sándor keszthelyi gazdasági akadémiai tanár, Gyárfás József m. kir. kisérletügyi főigazgató, a növénytermelés és inemesités szakembere, Kenessey Béla ny. miniszteri tanácsos kultúrmérnök és Doby Géza közgazdasági egyetemi tanár szóltak hozzá a nagyértékü felolvasáshoz. Kenessey azt mondotta, hogy a lápgazdálkodás az, amelynél a gazdának és technikusnak kézt a kézben kell dolgozniok, Doby Géza pedig felajánlotta intézetének működését a talajjavitási és termelési kísérletekhez. Igen nagy gyakorlati jelentőségű eredményekről számolt be Jékey László földbirtokos (Géberjén) «A Iápi .gazdálkodás jövedelmezősége» cimü felolvasásában, amelyben 25 évi gazdálkodás tapasztalatait irta | meg. Hauzer János debreceni gazdasági akadémiai tanár tett észrevételt a felolvasásra, amelynek az a része kapta meg, amelyben Jékey kijelenti, hogy ne kísérletezzenek idegenből hozott inövényekkel, amelyek sohasem fognak a lápvidéken meghonosodni, hanem ennek a .területnek a flóráját nemesítsék .és igyekezzenek dússá tenni. A német Grünebewegung-rendszer sok tapasztalaton és kisérleteredményen nyugvó diadalát látja ebben a nyilatkozatban. amelyért elismerését nyilvánítja a felolvasónak. Thaisz Lajos miniszteri tanácsos, kisérletügyi főigazgató a lápilegelők és rétek fel javításáról ertekeIzik s aninak a véleményének ad kifejezést. hogy a minisztérium védnöksége alatt indítsák meg a talajjavitási és gyepesitési munkálatokat. a meszesitést és műtrágyázást. Honosítsák meg a Mocsári ciprust, amely az eddigi kísérletek szerint megkedveli a magyar klímát és talajt s igen hasznothozó. t Jékey László köszönetet mond Thaisz Lajosnak, akinek fümagkeveréke oly nagyszerűen prosperált a lápvidéken, hogy háromszori kaszálást eredményezett, mig ugyanakkor a szomszédos területeken csak egyszer tudtak kaszálni. Thaisz Lajos íavasolia. hogy a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara állítson fel kísérleti telepet a lápvidéken. Vitéz Kiss Lajos tiborszállási tiszttartó «ÁllatienYésztésünk fejlesztéslehetőségei a lápvidéken» cimmel tart szakavatott felolvasást, amelyben különösen a. szőke mangalica és a nirostarka marhatenyésztés mellett foglal ^ állást. A lápvidéki erdősítés és Ifásitásról olvas fel Osztadál Jenő uradalmi erdőfőtanácsos (Válfaj") s indítványozza állami faiskola felállítását. Tóth László, a «Georgikon» főszerkesztője szólal fel ezután és indítványozza, indítsanak mozgalmat aziránt,. Jaogy ine csak közigazgatási és adóügyi jegyzők Jegyének a községekben, hanem gazdaügyi jegyzők is, akik a gazdák érdekeivel törődnének, mert igy minden szép eszme és mozgalom megakad a gazdasági felügyelőknél, ahonnan megfelelő szervek hijján nem juthat tovább. NflbflL nOZGÓ Október hó 18-án, kedden utoljára 5, 7 és 9 órai kezdettel: A TENGER Bemard Kellermann izgalmasan szép regényének filmváltozata 8 fejezetben. — A főszerepben: OLGA TSCHECHOVA. Napsugár kisasszony Vígjáték 7 felvonásban. — Főszereplő: Vera Reinolds. Október 19 én, szerdán 5, 7 és 9 órakor Csak 1 napig! Magf bude^k est Pötyike a levegőben burleszk 2 felvonásban. Pötyike karácsonya burleszk 2 felvonásban. Buster és a repülő matrac burl. 2 felv. Buster és a csodakerék burleszk 2 felv. Mézeshetek örömei burleszk 2 felvonásban. Dodó a zsoké burleszk 2 felvonásban. Holdkóros a babám burleszk 2 felvonásban. Kacagás 14 felvonáson keresztül. Jön Úristen madárkái. Mary Pickford Jön gB3~ Világszabadalom! „Z E P H I R" fatízelésl, lígflltéses felytenégö kályha Tartóssága erikos< 11 éves garancia! FatDzelés a l»|kellemesebb! ZEPHMREL a Isgolisóbb! 10 = F U T — 24 kii< fival EGY SZOBÁT írán it REKORD szén, koksz, és fatflzelésü folytonégő kályiák. — Vegyestüzelésü „ZEPHIR" kályhák. — ELITE takaréktűzhelyek. — Kéménytoldók. Árjegyzéket készséggel küld: Héber Sándor kályha- és ttuhelygyáros Budapest, VI., Vilmos császár-út 39. Lerakat Nyíregyháza, Wirtschafter Ármin vaskeriske«. Befejezésül Szabó Kálmán főmérnök (Budapest) tartott érdekes előadást a lápvidék villamosításáról, amejyben beszámolt arról, hogy eddig 15 lápvidéki községet kapcsol tak bele a nagyecsedi villamostelep áramkörébe s a többi községek villamosítása is rövid idő kérdése. Véleménye szerint ez lesz Csonkamagyarország legolcsóbb áramot szolgáltató telepe. Felszólalt még Szuchányi Ferenc, a Szatmárvármegyei Gazdasági Egyesület elnöke, aki a^ermés értékesítéséről és a forgalmi állapotokról beszélt. A felszólalásra Kállay Miklós elnök reflektált és adott felvilágosítást, majd berekesztette az értekezletet, köszönetet mondva a közönségnek nagyfokú érdeklődéséért. Az értekezlet után társasebéd volt a Kaszinóban, amelyen számosan vettek réézt. < V. ÚRISTEN MADÁRKÁI MARY PICKFORD NÉGY NAPIG A DIADALBAN (*) Singer-varrógépek kizárólagl nálunk kaphatók! Singer varrógép részvénytársaság. Vay Ádám utca 2. szám. 2 MEGBÍZHATÓAN olcsón V I és kárpitosáru szükségletét Suhanesz bútorcsarnokában szerezheti be Nyíregyháza, Kállói ucca 4. Szeszgyárak részére kénsav legolcsóbban kaptató Izsay Károlynál, Luther ucca 6. szám. Telefon: 2-45. szám.