Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-14 / 233. szám

1927. október 14 J/VíKVIDEK. RI nem ismer fájdalmat? Mg van ember, ki mondhatná, hogy sohasem érzett fájdalmakat. Rossz időben, hirtelen légvál­tozásnál, íorróságnál, hidegben, gyakran jelentkeznek. Néhány bl* gyorsan segít a bajon. Kérje az eredeti csomagolást a piros címkével és az „.//SSak&A.Gcto''-véd jeggyel. Kérdezze meg orvosát! SPORT. Ny. Postás—Debrecen Postás 2:1 <2:0). Helyszűke miatt csak most kö­zölhetjük a Postások vasárnapi vá­ratlan, de annál örvendetesebb győzelmét, amely nemcsak azért értékes mert evvel legvalószínűbb győztesének látszanak az ez évi bajnokságnak, de főképen azért mert a játék, amellyel a győzel­met megszerezték, teljesen kielégítő volt és a fejlődés kétségtelen jelei mutatkoztak az egész együttesen. Különösen az első félidőben ját­szott fölényesen a csapat és ekkor biztosította be magának a győ­zelmet. Az ellenfél, a debreceni kol­legák a csatársoruk gyengesége miatt voltak kénytelenek megha­jolni a nagyobbtudás előtt. Egyé­nieg a helyiekből Herr, Racskó, Négyessy és Szokol, míg az ellen­féltől a közvetlen védetem és a balszélső játéka érdemel említést. A gólokat Négyessy és Szokol lőtték. A Ny ive Nyíregyházán játszid vasárnap. Hosszú szünet után végre a Nytvének itthon lesz vasárnap baj­noki mérkőzése a Deaccal, a le­vente nap miatt azonban délelőtt játsza le a mérkőzést, a Bujtosi sporttelepén. A mérkőzés mind a két félre igen fontos és igy érde­kes, izgalmas küzdelmet várhatunk. MEGBÍZHATÓAN olcsón BÚTOR és kárpitosáru szükségletét Suhanesz bútorcsarnokában szerezheti be Nyíregyháza, Kállói ucca 4. A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége őszi vándorgyűlése. A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége országos nagy­választmányának es országos elnö­ki bizottságának határozatából fo­lyólag őszi vándorgyűlését f. évi október hó 23-án Miskolcon tartja meg. A vándorgyűlés előkészíté­sére a borsodvármegyei törvényha­tósági választmány elnöksége kére­tett |el s a megbízást örömmel vál­lalta és a vándorgyűlés sikerének "biztosítása érdekéten a szükséges lépéseket meglette. A tényleges és nyugdíjas közszol gálati alkalmazottak, özvegyek és árvák helyzetére tekintettel felette kívánatosnak mutatkozik, hogy a vándorgyűlés külső keretei is meg­feleljenek a gyűlésen tárgyalás alá kerülő kérdések fontosságának. Különösen nagyfontossága az, hogy a Szövetség országos elnök­ségének, tisztikarának tagjain kívül a főcsoportok és törvényhatósági választmányok, valamint a tísztvi­selőtársadalomban vezető szerepet betöltő személyiségek is látható je­lét adják a tárgyalás alatt álló ügyek és a Szövetség munkássága iránti közvetlen érdeklődésünknek és ezzel egyben tanúbizonyságot tegyen a Szövetség arról is, hogfy a tényleges és nyugdíjas közszol­gálati alkalmazottak mielőbbi és megfelelő helyzetjavilása múlhatat­lanul szükséges és hogy azt a közszolgálati alkalmazottak egyete­me kívánja. A Kansz szabolcsvármegyei tör­vényhatósági választmányának el­nöksége a .napokban fogja szétkül­deni a miskolci vándorgyűlésre vonatkozó értesítését a csoportok elnökeihez s ebben fogja kérni a csapatok tisztikarát és tagjait, hogy tárgy fontosságára való tekin­tettel minél nagyobb számmal ve­gyenek részt a vándorgyűlésen, 'l A vándorgyűlésre vonatkozó I részletes leírást közölni fogjuk. Az idei búzatermés két volt jobb a Budapestről jelentik: A föld­müvelésügyi miniszter hivatalos jelentése szerint a gazdák a gabo­nanemüek cséplését befejezték és az egész országban hozzákezdtek a szántó-vető munkálatokhoz. Az őszi repcék, valamint a korán vetett őszi rozsok és őszi árpák már szépen kikeltek, a búzák vetése azonban a legtöbb vidéken még csak most folytatódik. A többi gazdasági munkák közül a tengeri törése és a szár vágása, a burgo­nya, cukorrépa és a takarmány­répa szedése, a dohány törése, a kerti termények betakarítása, a trá­gyahordás, gyümölcsszedés és szü­retelés már javában tart. A buza terméseredménye ugy J mennyiségre, mint különösen mi- | millió métermázsával tavalyinál. nőségre megfelel a várakozásnak. A szem általaban acélos és hekto­literenként! minőségi súlya 78—81 kg. között váltakozik, országos ál­lagban pedig 79.42, a mult év ugyanezen időszakában kimutatót 1 75.46 kg. országos átlagú minő­ségi fajsullyal szemben. Az idén búzában körülbelül 2 millió mé­termázsával jobb lesz a termésünk. A rozs terméshozama sem meny­nyiség, sem minőség tekintetében nem kielégítő. Az árpa cséplési eredményei a legtöbb helyen megfelelnek a vá­rakozásnak. Az idei árpahozam valamivel meghaladta a mult évi termést. A zab ugy mennyiségid, mint minőségre kielégítő termést adott­RONGYOT azonnal vesz a Nyírvidék Kiadóhivatala blflbflL HOZGÓ Október hó 14-én, 15-én és 16-án, pénteken és szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel: ZORO-HURfeDon Quijotte Cervantes világhírű szatirikus regénye után 9 felvonásban. W S^^mlW JKSL Egy leány és egy fiu álmai és az élet valóságai 6 felv. A főszerepben: Mae Mc Avoy és Lu ce Fazenda. Előzetes jelentés: Október 17-én és 18-án, hétfőn és kedden: A TENSER Bernhard Kellermann regénye filmen. Főszereplő: OLGA TSCHECHOVA MODERN KÖLCSÖNKÖNYVTÁR AZ UJSÁGBOLTBAN i A nyíregyháziak találkozóhelye! Budapest legelsőrendü, modern családi szállója az István Király szálloda VI, Podmaniczky ucca 8. Mérsékelt árak, modern berendezés, központi fűtés, melegvízszolgáltatás, lift. A Nyugati Pályaudvar mellett. Elsőrendű konyha. 6109 ? Kiváló jó minőségű BÚTOR Glück Jenő legnagyobb választékú outor­áruházában szerezhető be. Vay Ádám ucca 8. szám. Telefon: 234. Alapítva 1903. 3391 661/1927. vgrh. szám. Árverési hirdetmény. A nagy kállói kir. járásbíróságnak Pk. 3439—1927. számú végzése folytán közhirré teszem, miszerint Rózsa Virágcsarnok debreceni cég végrehaj­tató javára 115 pengő 12 fillér tőke, ennek 1926. évi január hó 1-től járó 18% kamata és 40 pengő 58 fillérben megállapított eddigi költségek erejéig 1927. évi julius hó 18-án felülfoglalt és 1280 pengőre becsült koporsók, gyászkocsi és temetkezési felszerelé­sekből álló ingóságok 1927. évi ok­tóber hó 19-ik (tizenkilencedik) nap­ján délután 3 órakor kezdetét veendő és Nagykálióban, a Nyíregyházi uccán adós lakásán megtartandó nyilvános ár­verésen a legtöbbet Ígérőnek azonnali készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Nagykálló, 1927. szeptember hó 26. LÉVY ELEMÉR 6149 kir. bir. végrehajtó. Kályhaezüst, linóleum, festékek legolcsóbban beszerezhetők Brfill Simon festékkereskedőnél. K: 32776/1927. Hirdetmény. A ib. kir. debreceni vámőrkerület­hez vámőri szolgálatra altisztet és le­génységet vesznek fel. Pályázhat minden 17—25 életév közötti nőtlen, özvegy vagy elvált ma­gyar állampolgár, ki magyarul töké­letesen ír és olvas, vámőrszolgálatra alkalmas, fedhetetlen erkölcsi maga­viseletű. A részletes tudnivalók a városháza hirdető tábláján olvashatók. Nyíregyháza, 1927. oktober 7-én. Dr* BENCS KÁLMÁN m. kir. koTnányfctanácsos, 61-S7-2 pol«armes'tr. — Vidékieknek utbaesik a Jéba­nyomda, ha bármiféle nyomtat­ványra van szükségük. Ne feledje el a cimet: Széchenyi-ut 9. Tele­fon szám 139.

Next

/
Oldalképek
Tartalom