Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 197-221. szám)
1927-09-04 / 200. szám
19a7, szeptember 4. A vizsgálóbíró is fenntartotta Erdélyi Béla fogvatartását gyilkosság, három rendbeli csalás kísérlete és két rendbeli csalás büntette miatt. Ma délben fé! 1 órakor végzett Enyedi Róbert vizsgálóbíró Erdélyi Béla kihallgatásával, akinek vallomását jegyzőkönyvbe fogialia s utána nyomban kihirdette előtte végzését. A vizsgálóbíró gyilkosság büntette, három rendbeli csalás kísérlete és két rendbeli csalás büntette miatt a fogvatartás mellett döntött. A végzés indokolása kimondja, hogy nincs oka a vizsgálóbírónak kétségbe vonui az osztrák hatóságoknak a nyomozás során észleli megállapításait. Forgács Annát kétségtelenül veronálos bódu latban íojiották meg. Teljesen indokolatlan volt Erdélyinek azon eljárása, amikor a maga és a felesége életét oly nagy összegre biztosította, melynek részleteit anyagi helyzete nem bírta volna meg. A bün;sség mellett szól ezenkívül az is, hogy két hamis váltóra 16.000 pengőt vett fel, melyet a lejárat napján nem tudott volna kifizetni s alapos ,a gyanú, hogy a felesége nevére hamisított váltót felesége halála árán akarta rendezni. Ámbár a hamisítás a váltó rendezése napján nyomban kiderült volna. Erdélyi adta be a veronál pirulákat a feleségének, csupán az nincs bizonyítva, hogy bűncselekmény szándékával telte azt. A büntetés nagyságára és a szökés veszélyére való tekintettel kellett elrendelni a fogvatartás további fenntartását. Erdélyi a vizsgálóbíró végzése ellen felfolyamodást jelentett be, később azonban védőjének, Gál Jenőnek a tanácsára a felfolyamodást visszavonta, de jegyzőkönyvbe vétette, hogy azért telte ezt, hogy minél hamarabb kide»üljön ártatlansága, amit a felfolyamodás csak késleltetne. — Megjelenik szeptember havá- j ban Walter Géza dr. Harctéri Naplójának második kiadása. Előjegyzéseket a Jóba-nyomda fogad el. blflbflL nOZGÓ Szeptember hó 5-én és 6-án, hétfőn és kedden 5, 7 és 9 órakor A mult szezon legnagyobb sikert aratott hatalmas filmdrámája 2 rész, 12 felvonásban. Irta: I.G Hawks. Rendezte: Frank Lloyd Főszereplő: MILTON SILLS. Első rész: A gályák hőse. Másoéikrész: Az élö bosszú, Előzetes jelentés; Szeptember 7-én és 8-án, szerdán és csütörtökön Álom a boldogságról H rry Liedtke é s Gryönyörvadász Eszterházy Ágnes Irene Rich. ST Most azután tönkre mégy, Kórt okozó mocskos légy! | polífiMmi beiilep | H és egy kpiudósité cipikp = = az egész országra kiterjedő nagy összeköttetésekkel |a2onnal eladó, | |vagy bérbeadó.! Kizárólag komoly ajánlkozók bővebb felvilágosítást nyerhetnek naponta Budapest, V., Sas-utca 29. II. 55. szám alatt. = — 5126-5 S A légy hulladékon tenyészik, hulladékból táplálkozik és hulladékot hoz az Ön otthonába. Fliteléísel néhány p*ic alatt megtisztíthatja otthonát a veszedelmes legyektől és szúnyogoktól. A FLIT tiszta, i iz-.os és könnyen kezelhető. Pusztítsuk el a házi rovarokat! FLIT permetezésével elpusztítjuk a poloskákat, molyokat, bolhákat, svábbogarakat, hangyákat, emberi és állati tetveket, valamint rózsafáink és gyümölcsfáink rovarait is. A FLIT behatol a legelrejtettebb lyukakba is, amelyekben a rovarok elbújnak és tenyésznek és ott el is pusztítja ugy a rovarokat, mint tojásaikat. Permetezze a ruhaneműit FLIT-til. FLIT megöli a molyokat, lárváikat és petéiket, melyek „lyukat esznek" a textíliákban. Sokezer szakvélemény bizonyítja, hogy sem embernek, sem a legkényesebb anyagoknak nem árt a FLIT' A valódi tudományos rovarirtó! A rovartan és vegytan legnagyobb tudósai kutattak és kísérleteztek évtizedekig, mielőtt a FLIT végleges összetételét megállapították. FLIT feleslegessé tette a régi módszereket, mert az összes rovarokat gyorsan öli. Még ma szerezzen be egy FLIT-kannát és FLIT-permetezőt. Mindenütt kapható összesen 10 pengőérti Ujabb vásárlásnál már csak a 6'50 pengős Va kg-os kannát kell megvenni, minthogy a permetező örökké tart! Óvakodjunk az utánzatoktól! Csak FLIT jelzésű eredeti sárga kannát fogadjunk el. Mindenütt kapható! fs.^' HARCA «CClST»AO* ELPUSZTULNAK A LEGYEK, SZÚNYOGOK, MOLYOK, HANGYAK,POLOSKÁK, BOLHÁK ,Sarga hunná - TETVEK, SVÁB BOGARAK. Seteta sáwc "SOK Gyártja; Standard Oií Co. 26 Broadway, Newyork, U. S. A (*) Fokozódik az érdeklődés a va»- és reklámkiállítás írfint. Budapesten a Városligeti Iparcsarnokban nyitva lévő Vas-, Gép- és Ház tartási Ipari Kiállítás, valamint az I. Nemzetközi Reklám Kiállítás iránt az érdeklődés állandóan íokozódik. Á legutóbbi napokban József Ferenc főherceg és Anna "kir. Ffőhercegnő látogatták meg a kiállítást és megtekintették a vas- és gépipari kiállítás nagyszerű csoportjait. Ezután pedig a reklámkiállítás mozgalmas és zenétől hangos csarnokába mentek át, ahol József Ferenc főherceget különöskép a fürdőügyi és idegenforgalmi kiállítás csoportjai érdekelték, miután ő is lelkes hive a magyarországi ideglenforgalom fejlesztésének és igy legutóbb is a főrendiházban lelkes beszédet mondott az idegen forgalom érdekében. A főhercegi oár meghatottan állt meg a reklám-kiállitáson elhelyezett Rolhermere-sátor előtt és mind a ketten aláírták a sátorban kitett üdvözlő lapot. A séta után a kiállítás vezetősége pompás bokrétát nyújtott át a főhercegnőnek, akit á körséta alatt is állandó szeretetteljes szimpátiával figyelt a kiállítás közönsége. Sokan meglepetéssel állapították meg, hogy Anina főhercegnő a legtökéletesebb magyarsággal beszélés minden iránt érdeklődik, ami a magyar nemzeti üggyel és szellemmel összefügg. A főhercegnő igen nagy érdeklődéssel olvassa legkiválóbb Íróinkat és állandóan tanulmányozza a magyar történelmet. A kiállítás szeptember 15-ig van nyitva és igy a vidéki közönségtnek a legkellemesebb utazási idényben lesz még alkalma a gazdag ' kiállítást megtekinteni. A kiállításra felutazók részére féláru menetjegy váltására érvényes kiállítási igazolvány, — mély egyúttal állandó belépőjegy a kiállításra, a kiállítás irodájában (Városliget Iparcsarnok) kapható. (*) Munkás öltiiinyök és köpfc nyek minden szakmához nagy választékban Gólya Áruház, Zöldségtér. (*) Szülők figyelmébe ajánljuk a mai számunkban megjelent Tulipán Gyermekotthon hirdetését, amelyben ez a régi jó hirnevü gyermekfefruházási specialista cég — a közeli iskolai évadra való .tekintettel — praktikus, jó minőségű és mégis jutányos árban fiu-, leány- és bakfis iskolai ruhákat, felöltőket, kalapokat stb. «yánl a szülőknek, akik gyermekeiket kifogástalanul óhajtják öltöztetni. A Darvas_ cég Budapest, IV., ApjDonyi-tér 5, — nevezetes jó Ízléséről, megbízhatóságáról és olcsóságáról és ezért i minden szülő bizalommá] s tieljes megnyugVással gyermekruhák beszerzésénél hozzáfordulhat. i — Vidinszky Kiss Júlia női gyermek-ruhákat. Csipke-utca 25. Magyarországi központ: PANACEÁ Gyógyszervegyészeti Rt. Budapest, IV., Deák Ferenc-utca 15. T. 233—OL.