Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 197-221. szám)

1927-09-20 / 212. szám

1927. szeptember 20. JSÍYÍRYIDSK. 7 iia kutatásánál Szásznénak egy ré- I akik a tanárt és feleségét ísmer­gebbi fényképét is megtalálták, I ték, kizártnak tartják, hogy sze­amelyet a szerelmes földbirtokos | reLmi háttere lenne a gyilkos­.^llandóan magánál hordott. Azok, ságnak. Ma délutánra Tárják Szász József feleségének és fiának hazaérkezését Beregszászból., Bihari igazgató a Szász József holttestét koporsóba tétette és felravataloztatta a Kisrác-utcai lakásban, a Fábry Tivadar holt­testét pedig Árendánszky Gyula A megdöbbentő gyilkosságról nyomban értesítették Bihari Fe­rencet, a nagykállói reálgimná­zium igazgatóját, aki éppen azon a banketten volt hivatalos ven­dég, amelyet Marnó Gyula róm. kath. esperes-plébános adott a bérmálási körúton levő Kriston Endre püspök tiszteletére. A ven­dégek részvétteljes megdöbbenés­sel fogadták a tragédia hirét s Bihari Ferenc igazgató nyomban a helyszínre sietett, hogy meg­tegye a szükséges intézkedéseket. Miután a nyíregyházi kir. ügyész­ség mindkét halottra vonatkozólag megadta a temetési engedélyt, A gyilkosság ntán egy órával Szászné telefonozott Bereg szászból és férjével akart beszélni. Növeli ennek a szomorú szen községi jegyző intézkedésére a halottas kamrában helyezték el. Bihari igazgató nyomban távira­toztatott Szász Józsefnének Bereg­szászra, amelyben kíméletesen érte­sítette férjénefc haláláról. Szászné megérkezését ma délutánra várják, s az ő nyilatkozatától remélik, hogy erre a misztikus hátterű borzalmas tragédiára világosság derül. zációnak a misztikumát, hogy a gyilkosság megtörténte után egy órával a beregszászi postahivatal felhívta a nagykállói postahivatalt, amelyben az egyik kezelőnő telje­sített szolgálatot. A beregszászi telefonnál Szász Józsefné jelent­kezett és arra kérle a szolgálatot tévő telefonoskisasszonyt, hogy hivassa fel férjét a postahivatalba, mert okvetlenül és sürgősen akar vele beszélni. A postatisztviselőnő, aki már értesült a tragikus esetről, csak annyit válaszolt, hogy a tanár úrral most nem lehet beszélni. A szerencsétlen asszony néhány szörnyű csapásról s azóta már talán meg is érkezett Nagykállóba, hogy élettársát akivel jóban­rosszban osztozott, utolsó útjára kisérje. Hazaengedik a soffőrt és útitársát. A nagykállói csendőrség, mi­után a soffőrt és útitársát kihall­gatta s beigazolást nyert, hogy az egész szomorú ügyhöz semmi közük nincs, mindkettőjüket el­engedte. Este fél 8 órakor indultak haza. Már egészen sötét volt, amikor a szürke Ford-kocsi ki­gördült a községháza kapuján, amely előtt még mindig kíváncsi emberek áldogáltak, lesve, hátha kiszivárog valami a tragédia rész­leteiről. óra múlva bizonyára értesült a Szász József néhány nappal ezelőtt 500 dolláros életbizto sitást kötött. A szomorú történethez hozzá­tartozik még az is, hogy Szász József néhány nappal ezelőtt a Pénzintézeti Központ utján 500 dolláros életbiztosítást kötött. Ka­pacitálták, hogy 1000 dollárra biztosítsa magát, de a szerény ember, aki tanári fizetéséből taka­rékosan, beosztással élt, soknak találta az összeget s megelégedett 500 dolláros biztosítással. Szegény Szász Jószef, ha tudta volna, milyen hamar ki fogják fizetni a biztosítási dijat! Ahol a kettős tragédia történt. Itt állunk a ház előtt, ahol a kettős tragédia történt. Nagykálló­ban a Kisrác utca végén egy szép sarokház fehérlik. Ablaksorai két utcára nyílnak. A házat ezelőtt az egyik szolgabíró bérelte, öt szoba van benne. Molitórisz József gazda a tulajdonos közvetlen a Szász tanárék által bérelt ház mellett lakik. A második ablak előtt, a járda szélén nagy vértócsa nyoma látható. Itt találkozott a lövések zajára elősiető Molitórisz fiu a feldúlt arccal távozó Fábry Tivadarral, aki szónélkül halán­tékon lőtte magát és vérző fővel terült el ezen a helyen. A lefüg­gönyözött ablakok mögött most már felravatalozva fekszik Szász József, a magyar- és latinnyelv tanára, a jó ember és áldott jó tanár, akit siratnak a kállói diákok. Sorra jönnek az érdeklődők. Egész Nagykálló lesújtva, suttogva be­széli a kettős tragédiát, amelynek hátterében ismeretlen indulatok lávája izzik. Molitórisz József, a házigazda csendesen mondja: Én nem hal­lottam semmit. Aludtam, a fiam volt ébren, aki az udvaron tar­tózkodott, amikor a hárvm lövés eldördült. Ő sietett az utcára, ahol Fábry Tibor akkor toppant elő. Megszólította, Fábry vissza­fordult és szemeláttára követte el az öngyilkosságot. Az összesereglett szomszédokat kérdezzük, mit tudnak Szászékról. Alig láttuk őket, nemrég köl­töztek ide. Az asszony csak né­hány napig volt ebben a házban, a?tán Beregszászra utazott a fiával. Nem is tudjuk elképzelni, mi az oka a véres drámának. A Kisráco-utcára ráborul az est, kihal az utca és a nagy ötszobás lakásban, ahová a beregszászi bútorokat várták, magára hagyot­tan fekszik a halott Szász József tanár. üvegezést, törött ablak üveg­táblák bevágását és javítást olcsón vállal Majer Gáspár épüietüvege­zési vállalata és táblaüveg nagy raktára, Nyíregyháza, Körte ucca 22. Telefon: 524. Kérjen árajánatot! 5549-5 RADIO—M IHAUIR VEZET mert gyártmánya olcsóét TÖKÉLETES! HÍREK. kishaptar Szeptember 20., Kedd. Róm. katta­Euszták. Gör. kath. Euszták. Prot. Friderika. Izr. Elul 23. Apolló Mozgó: Harry Piel 2 filmje 17 felv.: 12 idegnélküU ember és A fekete bohóc. (5, 7 és 9 órakor.) Diadal Mozgó: üsd, nem apád. vígjáték 6 felv., főszerepben Pilottyval. Éjféli tragédia. <5, 7 és 9 órakor.) Városi Szinház Mozgó: A nagy favorit, nagy sportdráma 8 felv. Főszereplök: Dorothy Philips, Lon Tel legén. — A kölcsönkért pompa. Társadal­mi dráma 7 felv. (5, 7 és 9 órakor.) Egész héten át a Gergelyffy és Haissinger gyógy szertárak tart® nak éjjeli szolgálatot. Bálint Rezső festőművész kiállí­tása a városháza .nagyter­mében Nyitva egész napon át. Városi gőz- és kádfürdő nyitva reggel 6 órától. A gőzfürdő kedden és pénteken csak nők részére van nyitva. Vasárnap csak déli 12 óráig van a fürdő üzemben. Sóstőrgyógyfürdő nyitva egésZi papon át. Strandfürdő• nyitva egész nap. Sxabolcsvármcgyei Jósa-Muxum nyitva 9—13 óráig. Most bántsál oki... Sorsom szegény ember sorsa. Nincsen sava, nincsen borsa. Nem fűszeres és nem édes És a keze jaj be érdes. Hogyha néha megsimogat Véres csikókat osztogat, Arcomra és homlokomra Baruzdát sziv véres szomja. Mégis, mégis: jó igy élni, Semmiségekről beszélni, Hangtalanul sirni, fájni, Örökké Canossát járni Ha néha megroskad lábam, Keserű iz fut el számban, Fejem kacagva megrázom S tovább égek, tovább fázom. Ha aztán egyszer megunom, Jerikó kürtjét megfuvom S « remény falak rámdölnek. Furcsa pozdorjává törmk. A rom alól kikacagok : Gyertek emberek ! Itt vagyok! Ily csúnyán még nem láttatok! Most bántsatok! Most bántsatok ! ... VÉRTES JÓZSEF. — Kinevezés. A m. kir. val­lás- és közoktatásügyi miniszter Vitéz Szombathy Sándor és Len­gyel Árpád oki. tanítókat a nyir­egyházi református elemi iskolá hoz rendes tanítókká nevezte ki. — Bezárták a Sóstófürdőt A Sóstófürdőt az emiékezetesen szép nyári évad után ma este zárták be. Holnap már nem lehet Szerdán fürödni a Sóstón, de sétára, üdü­lésre még mindig hivogat a sóstói erdők gyönyörű őszi hangulata. Női ruhaszövetek, télikabátszövetek, kabátbélések, flanelek, paplanok, ágygarniturák, függönyök, szőnyegek, Sezlon­takarók, stb., stb. Legolcsóbban beszerezhetők Gara Adolf rőfös­és divatáru üzletébdn, Városház­palota , Rákóczi^tioldaloi^ — Orvosi hir. Dr. Fried Manó orvos (Viz u. 35.) haza­érkezve, rendelését újból meg­kezdte. 5533-1 — Szerkesztői üzenet. Sz. B. Politikai verset csak annak szabad irni, aki tökéletes ura a nyelvnek, a verses beszédnek a nemzeti bánat költője legyen izig-vérig költő, mert maga a bánat nem tehet poétává. Uj hangon, egyeníséget, egyéni szint és tüzet kivetítő formaművészettel írhatunk a legszentebb érzésekről, amelyeket a kezdetleges, vagy alig-alig vers inkább, profanizál, mint kisugároztat. Olvasa Remé­nyik, Mécs László, Aprily Lajos verseit. Gara Adolfnál mosott sifonok métere 90 fillér. — Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vér tódulásoknál, fejfájásnál, álmat­lanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomra 1 pohár természetes „Ferenc József" ke­serüvizet. A belorvos klinikákon szerzett tapasztalatok szerin' a Ferenc József viz az ideális hashajtó minden jellemző tulaj­donságát egyesit magában. Kap­ható gyógyszertárakbe, drogéri­ákban és füszerüzletekben. (*) Gyenes-Guttmann Lajos tancianár Nyíregyházára érkezett és a beiratkozásokat a Korona­szálló nagytermében naponta d. u. 4—7-ig személyesen eszközli. Gara Adolfnál gyapjú kazánok métere P 4*40, 5-20, 5-80. (*) Tanítónő elemi és közép­iskolai tanulók korreptálását egész napon át vállalja, valamint ma­gántanulók tanítását is. Bővebbet Közép u. 2. Uri fehérnemű, nyakkendő újdonságok szolid árakban Erdélyi És Pázmányi-nál. 5457-? Csütörtökön Marcsa katonája 'Főszerepben: Harry Liedtke és Xeniá Desny. Teleszel a feleségem Főszerepben: Altons Fryland, Vera Veronina. Városi Szinház Mozgóban

Next

/
Oldalképek
Tartalom