Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-11 / 181. szám

Nyíregyháza, 1927. augusztus II, • Csütörtök ÍLVHL éyfolyara. 181. szán). Előfizetési árak helyben és vidéken: Egy hóra 2*50 pengő. Negyedévre 7'50 pengő. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő : Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal; SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefon szám 139. Postacheque 2965Í&. Kéziratokat nem adunk vissza. Megszökött. a villanyszék mechanikusa, akinek ki kellett volna végeznie Saccot és Vanzettit. Ujabb bombamerényletet követtek el a chicagói katholikus Székesegyház ellen. Budapesti Értesítő: A Mai Nap írja: Bostoni jelentés szerint nyom" talanul eltűnt a lakásáról Boston egyik külvárosából a villamosszék mechanikusa ,akinek ma éjjel kel­lett volna jelentkezni az áliamfog­házban, ahol Saccót és Wanzettit őrzik. Sokan a zt hiszik, hogy a mecha nikus a kivégzés elől szökött meg, mert attól tart, hogy a kivégzés végrehajtása ese'én az anarchisták elsősorban öt te. szik felelőssé. A rendőrség azt hiszi, hogy a mechanikust az anarchisták tart­ják fogva. .Ha a kivégzés napjáig nem jelentkezik, akkor a villamos­szék gombját helyette a börtönőr fogja megnyomni. A kivégzés hire Franciaországban is nagy izgalmat idézett elő. Lafayet tábornok — akinek nevét Amerikában nagyon tisztelik — életben lévő utolsó unokája is kegyelmi kérvényt nyúj­tott be a halálra Ítéltek részére. A kegyelmet kérő Curie asszony a rádió egyik híres felfedezője. A két halálra ítélt olasz anarchista megkegyelmezése érdekében számos népgyűlés volt Newyorkban és krönyékén. Amerikában mintegy 17.000 rendőrt mozgósítottak. — Chicagóban ujabb bomra me­rényletet követtek el a katholi­kus székesegyház ellen. Föl akartak robbantani egy másik épületet is, amelynek felrobbantá­sa éjfélre volt beállítva. A pályaud­varon is találtak két bombát, mely este 7 órára volt beigazítva, ami­kor az állomáson legnagyobb a tolongás. A rendőrség eddig 5 gyanúsítottat vett őrizetbe. Ujabb sztrájkmozgalom Budapesten. A Ganz Danubius kőbányauti vaggongyárában ujabb sztrájk moz­galom jelentkezett, kedden délelőtt. Reggel a munka megkezdése után küldöttség ment a gyár igazgatósá­gához és béremelést kért. Az igaz­gatóság kijelentette, hogy egyelőre nincs módjában eleget tenni a kéne­lemnek és erre a munkások egy része abbahagyta a munkát. (B. lí.) A párisi magyar követ fontos küldetéssel lökére utazott. Marólúgot ivott víz helyett. Szeged: Pásztor József a nagy melegben megszomjazott, este a lakásán fölkapott egy üveget, amelyben azonban nem viz, hanem marólúg volt. Pásztor a torkát és egész belsőrészét összeégette. S mentők súlyos állapotban szállítot­ták kórházba. (MTI.) A newyorkí rendőrség utasítást kapott lőfegyvere használatára. Bedhaimi jelentés szerint az al- j sófoku bíróság elnöke elvetette azt j a kérelmet, hogy Saccó és Van- j zetti halálos ítéletét visszavonja és a kivégzést elhalasztja. Párisi je­lentés szerint a kormány büntető eljárást tett azok ellen a tisztvise­lők ellen, akik tegnap résztvettek az általános sztrájkban. A föld­alatti vasúti állomáson történt rob­banás az egész épületet megingatta. A merényletről arra lehet következ­Tarányi főispán felgyógyult, j Titokzatos járványok ciszter­citák gazdaságában. tetni, hogy a tettes maga készítette a robbanó eszközt. Á robbaná előtt két gyanús alakot láttak el­távozni az épületből. A neworky rendőrség utasítást kapott, hogy gyanús csoportosulások esetén hala déktalanul használja lőfegyve­rét. Délamerikában a tüntető szt­rájkok fenyegető méneteket ölte­nek, aminek következtében Monte­videó közelében több ezredet von­tak össze. Szombathely: A Zalaszentgrót közelében autóbalesetet szenvedett dr. Tarányi Ferenc Vasmegyei fő­ispán, aki a fején és lábán sebe­sült meg, néhány napi ápolás után teljesen fölgyógyult. Sofförje sé­rülései azonban súlyosabb termé­szetűek. Ma operálták meg a sze­mét, a soffőrnek. Az operáció si­került és az állapota javult. Székesfehérvári jelentés Szerint a cisztercita rend nagyvennini gaz­daságában titokzatos járvány "lépett fel, amelynek okát a helyszínére kiszállt orvosi bizottság sem tudta megállapítani. A gazdaság cseléd­iei között vérhasszerü tünet jelent­kezett és közülök hárman belehal­tak . Levine megboxolt egy mérnököt. A Magyar Hírlap párisi jelenté­se szerint Lewine a napokban a Miss Columbia hangárja előtt boxmérkőzést vivott Drouhin egyik barátjával, Mathis mérnökkel. Le­wine ugyanis embereivel leakarta szereltetni a gép néhány alkatré­szét, amiben Drouhin megakadá­lyozta. E miatt civakodás támadt, végül Lewine összeverekedett Mat­his mérnökkel. Az affér azzal vég­ződött, hogy megállapodtak ab­ban, hogy a gépet lezárják és min­dent érintetlenül hagynak. (BÉ) ' Szombathelyen 150 mnnkás sztrájkba lépett. Szombathelyen vasárnap 150 munkás sztrájkba lépett, mert 15 százalékos béremelési követelésüket a munkaadók nem teljesítették. A sztrájk csak a nagyobb üzemekre terjed ki, a kisipari munkások foly­tatják a munkát. (MTI.) v n M » w <h Hűvös levegő, nagy zivatarok A Meteorologiai Intézet jelenti: Hazánkban a' nyugatról áramló hűvös levegő nagy zivatarokt oko­zott. Az alföldön esett eső meny­nyisége meghaladja a 10 mm-t. Időprognózis: Ismét száraz és me­leg idő várható. Rövid rádióhírek. — Kedden délután Regösi Tol­namegyei község északi részén be­omlott a föld és több embert ma­ga alá temetett. Utász katonák ér­keztek a faluba és megkezdték a mentési munkálatokat. — József főherceg Tihanyban családja körében tegnap ünnepelte 55-ik születés napját. Ebből az alkalomból tisztelői elhalmozták szerencse kivánataikkal. Gyöngyös város rendkívüli közgyűlése Vass József népjóléti minisztert a város díszpolgárává választotta. — Vasárnap este Zalaegerszegen óriási vihar volt. A villám bele­csapott a telefonközpontba is. — Kedden este Szeged felett nagy vihar vonult végig. A villám belecsapott a kendergyár telepén lévő kenderkazalba és agyonsúj­totta a kazalhoz kötött lovat. Egy turista a Vezúv kráterébe zuhant. Nápolyi jelentések szerint a Vezúv működése alább hagyott, mire a kíváncsiak óriási tömegben vonultak föl a kráter széléig.. Az egyik .turista megbotlott és a mély­ségbe zuhant. Egy csendőr őrmes­ter leereszkedett kötélén a kráterbe, s miután mind a kettőjüket föl­húzták, a kötél elszakadt és a két ember újra a mélységbe zuhant­Hosszas fáradozás után lehetett a turistákat és megmentőjét bizton­ságba helyezni Tőzsde. A pengő Zürichben nyitáskor és zárlatkor 90.50 volt. Valuták: Angol font 27.83—27.99 Cseh korona 16.98—17.06, Dinár 10.04—10.10, Dollár 569.90—572.30 Francia frank 22.45—22.65, Leu 3.51—3.57, Líra 31.40—31.70, Né­metmárka 135.85—136.35, Osztrák korona 80.50—80.90. Svájci frank 110.40—110.80 Terménytőzsde. A készárupiacon a 78 kg-os felsőtiszai buza ára 30.00—30.30, 50 kgsé 30.50—30.70, Rozs 26.80—27.00. Határidősök: Buza októberi zár­lat 30.68—30.70, Márciusi 33.06— 08. Rozs októberre 26.66—26.68, Márciusra 28.54—28.56. A nyíregyházi terménypiac árai. A nyíregyházi terménypiacon ma a következő árak alakultak ki: Buza: 77 kg-os 27.50, Rozs 24.40. Árpa 20.—. Zab 16.50. Tengeri: Decem­ber, januárra uj tengeri 19, ótenge^ 22.50 promt. Az üzlet lanyhább. Korpa: 18—18.50, repce 44 P. Kék mák 90 fill. Szenzációs kacagó est f. hó 14-én a Koronában. Kökény Ilona, Boros Géza Stb stb. közreműködésével, az Andrássy-úti színház műsorának legremekebb darabjaival. Ennyit még nem nevettünk!— Jegyek kaphatók a Ferenczi-féle könyvkereskedésben. Telefon: 318. Kezdete 9 órakor. 4605-1 Egyes szám ára 16 fillér. Báró Korányi Frigyes párisi ma­gyar követ Budapestre érkezett. — Tegnap délután hosszabb ideig tar­tó megbeszélést folytatott Vass he. lyeítes miniszterelnöknél. Csütörtö­inunitT nntrrninm* r > kön Inkére utazik Bethlen minisz­terelnök meglátogatására. A párisi magyar követ váratlan megjelenésé­nek nagy fontosságot tanúsítanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom