Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-24 / 190. szám

1927. augusztus 24 JSÍVÍKYIDÉK. 7 Értesítők szemléje. Leánykálvineum. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Megkésve kaptuk kézhez a Le­ánykálvjneum első értesítőjét s így ez az oka annak, hogy csak most foglalkozunk vele. Egyébként nem ez az első cikk, mely a Leánykálvi­neum sikeres és nagy jövőt ígérő működését ismerteti. Amikor pedig egy tanév eredményeit összefoglaló Értesítőről emlékezünk meg, köte­lességszerűig, de igazolásképen is megemlítjük, hogy az Értesítőt be­vezető tanulmányt, mely Dobai Sándorné igazgató tollai alól került ki s mely a magyar nőnevelésnek helyes irányelveH foglalja össze, már korábban egész terjedelmében leközöltük, igy ez alkalommal csak szorosan a tanév történetét ismer­tetjük. A Leánykálvineumban négy osz­tályú polgári leányiskola, tovább­képző tanfolyam és internátus volt elhelyezve. A polgári leányiskola négy osztályába 146 növendék járt, a továbbképző tanfolyamot .az isko­lai év végéig 22 növendék látogatta 1 s az internátusnak 65 növendéke volt. Az iskolai évet a rendes időben nyitották meg, az építkezés befe­jezése miatt mindössze három napi késedelemmel kezdték meg a taní­tást, a tanulmányi rendet azonban ezentúl nem szakította meg semmi. A tanulmányi eredmény igen ki­emelkedő. Erről különben a kir. tanfelügyelő is megemlékezett a közigazgatási bizottság elé terjesz­tett jelentésében.' A vallásos és hazafias nevelés egymással karöltve s egymást ki­egészítve érlelte a serdülő leányok értelmét és érzelemvilágát. A he­lyes nőnevelésnek egyik hathatós eszközévé vált a ruházkodásnak annyiban való uniformizálása, hogy a szertelenségeket megtiltotta s egyszerűségre, ízlésre, tisztaságra és csínra szoktatta a leányokat. A testi nevelés eszközei során is ugyanez az elv érvényesült, ami­kor a tánctanitásból kizárta az is­kola a vad táncokat s csak azok­ra taníttatta meg növendékeit, me­lyekben jó izlés és esztétikai szép van. ( í , Az iskola tanulmányi kirándulá­sainak főbb pontja Szerencs, Mis­kolc, Diósgyőr, Hámor, Lillafüred, Putnok, Bélapátfalva, Szín, Agg­telek, Eger és Hortobágy voltak. A szokásos iskolai ünnepélyeket „megtartották. Megalakult az ön­képzőkör és az ifj. Segitőegyesü­let is. Az iskola helyes megalapozását mutatja az, hogy szertárai a kez­dethez képest dúsan fel vannak szerelve. Az iskola iránt megérdemelt ér­deklődés nyilatkozott meg, ame­lyet külsőben kifejezésre is jut­tattak olyan adományokkal, melye­ket az iskola szegénysorsu és jó­előmenetelü növendékek segélye­zésére, illetőleg jutalmazására for­díthatott. Az iskolai évre vonatkozó közle­mények sorát az intézet igazgató­tanácsának, a tanári karnak és a növendékeknek névjegyzéke zár­ja be. Az Értesítő második része az Internátus egyévi működéséről szá­mol be. Az internátusi nevelést a szeretet fénye ragyogta be. Nem­csak arra törekedtek, hogy biztos hajlékot nyerjenek az internátus falai között, hanem arra is, hogy lélekben egymáshoz közelebb ke­rüljenek a különböző fedelek alól egy helyre jutott növendékek. A házi munkákban is kellő gyakorlat­ra tettek szert az internátus lakói. A szellemi nevelés jótékony esz­közei voltak az olvasóterem s azok az előadások, melyekről minden­kor megemlékeztünk, s amikor az előadói asztalnál a ref. egyházi élet kiválóságai foglaltak helyet. Az internátusban lakó árvák ügyét a nyíregyházi ref. egyházközr ség nemeslelkü uriasszonyai karol­ták fei mint Lady-patronessek, akik valósággal versenyre keltek egymás ^ai'a szeretet után vágyakozó gyer­mekszivek dédelgetésében. Az Értesítőt a jövő évre vonat­kozó tudnivalók közlése és a tan­könyvjegyzék zárja be. Itt az alkalom az iskolák olcsó fel­szerelésére. Szabolcsvármegye kir. tanfel­ügyelője az iskolák felszerelésére vonatkozó következő nagyfontossá­gú rendeletet adta ki: «A vall. és közokt. m. kir. mi­niszter ur fojy óévi augusztus 6-án kelt 57.336—927. számú ren­delete szerint az elemi népiskolák és óvodák helyszíni látogatásai és vizsgálataj- során megállapítást nyert, hogy a legtöbb tanintézet szemléltetőkép felszerelése vagy nagyon hiányos, vagy szemléltető képekkel az intézet egyáltalán nem rendelkezik. A feloszlott Tanszermúzeum és Pedagógiai könyvtár anyagából visszamaradt történelmi és föld­rajzi szemléltető faliképeket a tan­intézetek ebbeli szükségleteinek kielégítése céljából a kir. magy. Egyetemi Nyomda (Budapest, VIII. Muzeum-körut 6.) kezeli. Ennélfogva felférem, hogy amennyiben az említeti történelmi és földrajzi szemléltető képekkel nem rendelkeznék, ugy azok az iskola és óvoda pénztárai terhére megrendelhetők. Az elemi népiskolák tananyagát képező 22 drb. képből álló "soro­zat ára együttesen 58 P, mig a 15 drb.-ból álló óvodai képsoro­zat ára 40 P. Amennyiben az iskola (óvoda) ezidőszerint kellő fedezettel nem rendelkezik, ugy a kir. magyar Egyetemi Nyomda a megrende­lendő szemléltető képeket hitelre, esetleg részletfizetési kedvezmény mellett is kiszolgáltatja. Nyíregyháza, 1927. augusztus 9. A kir. tanfelügyelő szabadságon: Fábry, kir. s. tanfelügyelő. K. 26497—1927. Hirdetmény. A városi tanács közhírré teszi, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak a nyiregyházi házhely­igénylések ujabb elbírálása tárgyában folyó évi május hó 12. napján tartott tanácsülésében 20284—1927. 0.F. B. szám alatt kiadott ítélete X. bekez­désében foglalt rendelkezések értel­mében a Nyiregyháza város belterü­letén valamennyi és szám szerint 943 házhelyhez juttatott egyén az 0. F. B. alapból előlegezett költségek átalánya fejében hadirokkant s hadi­özvegy és árva házhelyenkint 2 pengőt, minden más igénylő házhelyenként 3 pengőt, a végrehajtással felmerülő összes költségek átalánya fejében pedig minden házhelyigénylő ház­helyenkint 12 pengőt tartozik a város házipénztárába befizetni. A tanács felhívja az összes érdekelt házhelyhez juttatottakat, hogy a be­fizetéseket legkésőbb folyó éri szep­tember hó 17. napjáig bezárólag szerdai és szombati napokon eszkö zöljék a város házipénztárában. Nyiregyháza, 1927. augusztus 11. 4814 3 VÁROSI TANÁCS. Tiszarádi ref. egyház u. p.: Vasmegyer, Szabolcs-megye. 154/1927. szám. Versenytárgyalási hirdetmény. Alulírott ref. lelkészi hivatal a tisza­rádi ev. ref. két tantermes iskola épí­tési munkálatainak biztosítása céljából versenytárgyalást hirdet. Ajánlatok C3ak az összes munkákra tehetők és „Ajánlat a tiszarádi ev. ref. egyház által építendő két tantermes elemi iskola építési munkáira" felírás­sal ellátott, 5 pecséttel lezárt boríték­ban 1927. évi szeptember hó 2 ik napjának délelőtt 12 órájáig a tisza­rádi ref. lelkészi hivatalhoz közvetle­nül vagy posta utján nyújtandók be. Később érkezeti ajánlatok figyelembe nem vétetnek. A müvelet feltételek és a terv az alu'irott ref. lelkészi hivatalnal meg­tekinthetők, az azokta vonatkozó eset­leg szükséges felvilágosítások is meg­adatnak. Ugyanott az ajánlattevő által | ártételekkel kitöltendő ajánlati költség­vetés 5 (öt) pengőért megszerezhetők. Az ajánlat csakis ezen költségvetés és ajánlati űrlap felhasználásával te­hető és az ajánlati végösszegeket nem­csak számokkal, hanem betűkkel is ki kell irni. Azon ajánlattevők, kik fenti mun­kák teljesítésére törvényes képesítéssel nem birnak, tartoznak ajánlataikban megfelelő képesítéssel biró megbízottat megnevezni. Azon ajánlattevők, kik a nyiregyházi m. kir. áll&mépitészeti hivatal ellenőrzés* alatt eddig munkát nem végeztek, illetőleg előtta ismeret­lenek, tartoznak megbízhatóságukat az illetékes keresk és iparkamara bi­zonyítványával igazolni. Az ajánlati összeg 2 %-át kitevő bánatpénz készpénzben vagy biztosí­ték képes értékpapírban az ajánlat be­nyújtása előtt a tiszarádi ref. egyház­község pénztáránál a fel által előze­tesen szabályszerűen kiállított ellen­nyugta mellett letétbe helyezendő s a letétről szóló nyugta az ajánlathoz csatolandó Az ellennyugtán feltünte tendő a letét célja, a letett érték ösi­szege és a letevő neve. Azon pályázó, kinek ajánlata elfo­gadtatik, tartozik bánatpénzét építtető ( felszólítására biztositékképen nyolc (8) nap alatt 5 %-ra kiegészíteni. Az ajánlatok 1927. évi szeptember kó 2 ik napjának d. e. 12 órakor fognak a tiszarádi ref. lelkészi hivatal helyiségében felbontatni, amidőn aján­lattevők vagy képviselőjük jelen le­hetnek. Építtető fenntartja magának azon jogot, hogy a beadott ajánlatok közül szabadon választhasson, avagy azok egyikét se fogadja el. Ajánlattérők ajánlataikkal a végle­ges döntésig kötelezettségDen marad­nak. Tiszarád, 1927. augusztus 9-én. 4834 Tiszarádi ref. lelkészi hivatal. Firniszl. festéket legolcsóbban vásárolhat özv. Weisz Lipotne fe=téküzletében. Castrol "Í ó t o érOlaj kizárólagos eladása. — Mindenkinek szüks.ge van valamilyen nyomtatványra és sok­szor nem tudja, hogy hol szerezze azt be. Forduljon bizalommal a Jóöa-nyomdához, ott finom papí­ron, szolid munkát olcsó napi ár mellett kaphat. Szabolcsvármegye e legnagyobb nyomdavállalata Nyír­egyházán, Széchenyi-ut 9. szám alatt van. Telefonszám 139. , ., . ., ... .! • .,,-, l uTtmi ni Mt mi oi ni ii im K. 26496—1927. Hirdetmény. A városi tanács közhírré teszi, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság a nyiregyházi házhelyigény­lések ujabb elbírálása tárgyában folyó évi május hó 12 napján tartott tanács­üléséből 20284—1927. O. F. B. szám alatt kiadott ítéletével az összes ház­helyhez juttatottaknak a házhelyek átvételére folyó évi julius hó 1 nap­jától kezdődőleg 3 évi határidőt engedélyezett azzal, hogy akik e határidőn belül komoly építkezési készségüket és képességüket a végre­hajtással megbízott városi tanács előtt igazolni nem tudják, a határidő elmultával a juttatástól elállottnak lesz tekintve és az át nem ve t terű letek a megváitast szenvedők javára visszaszállanak. Nyiregyháza, 1927. augusztus 11. 4813 3 VÁROSI TANÁCS. ÉPÍTÉSZEK és kalyhásmesterek nagyban cserépkályhftkat a legolcsóbban és előnyös fizetési fel­tételekkel csak Ferencz Ágostonnál, Kisvárda szerezhetik be — Cserép­kályhák 50 P tői 400 P ig kaphatók. FORD-AUTO alig használt, európai karosszériával legmoder­nebbül felsze- a Ja JL relve olcsón ** * «» *X Uy részletre is Cim a kiadóhivatalban. Legszebb, legjobb, legolcsóbb minden gazdasszony álma a Tárczay-fále takaréktűzhely, (spirhiti. Ne maiassza el megtekinteni rak tá­runk.t. Megrendelés azállitás vidékre is A legizlésesebb girráciok, dhzkapnk készítése stb. Motorerőre berende zett épület- és műlakatos üzem Nyiregyháza, Nádor ucca 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom